Tíz évnél idősebb fiataljaink számára szervezett alkalom lesz szombat délután, vetélkedővel, sok-sok játékkal.

Március 14-én szombaton délután 5 órakor NAGYBÖJTI ZENÉS ÁHITATOT tartunk templomunkban, melyen vendégünk lesz a STELLA ÉNEKEGYÜTTES. Orgonán közreműködik: Soltész Petra.
A STELLA énekegyüttes 2004. júniusában alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzene szakos hallgatóiból. Művészeti vezetője Abaffy Nóra. Repertoárjukat a egyházzenei kórusirodalom minden korszakából válogatva állítják össze.
Az alkalom részletes műsora megtalálható a www.degymusic.uw.hu internetes oldalon.

Március 24-én, kedd este 6-tól újra indul 8 filmből álló filmkedd sorozatunk.
Legyél a vendégünk, persze csak ha "van kedded hozzá".
A részletes programról később bővebben, a Filmkedd menüpont alatt olvashatnak az érdeklődők.

Február 20-án, este 19 órai kezdettel ifjúsági farsangi mulatságot tartunk.
Megjelenés kizárólag jelmezben!
Az estéről részletes információkat Balázs Viktória lelkésztől kaphatnak az érdeklődők.

Január 18-25 között idén is megrendezésre kerül a történelmi egyházak által szervezett Ökumenikus Imahét. Egy héten keresztül, minden este 17-órától más más templomban hallhatunk igehirdetéseket különböző felekezetű lelkészektől, és együtt imádkozhatunk testvéreinkkel.

január 18: Görög Katolikus templom, igét hirdet: Réz-Nagy Zoltán evangélikus lelkész

január 19: Evangélikus templom, igét hirdet: Derencsényi István református főjegyző

január 20: Nagyerdei Református templom, igét hirdet: Fekete András görög katolikus paróchus

január 21: Szent Anna Római Katolikus Székesegyház, igét hirdet: Dr. Bölcskei Gusztáv református püspök

január 22:Baptista imaház, igét hirdet: Vad Zsigmond református esperes

január 23:Református Kistemplom, igét hirdet: Papp László római katolikus káplán

január 24: Szent László Római Katolikus templom, igét hirdet: Balogh Barnabás baptista lelkész

január 25: Református Nagytemplom, igét hirdet: Bosák Nándor római katolikus püspök

Az alkalmakra minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk.

A karácsonyi ünnepkörben elindított új kezdeményezésünk, hogy a templomba érkezők az istentiszteleteken elhangzó énekekről és orgonadarabokról rövid ismertetőt vehetnek kézbe, mely szórólapok formájában ingyen elvihető az iratterjesztési asztalról, ahol az aznapi, és a következő heti program is megtalálható.
Az így közzétett anyag mostantól az interneten is elérhető a www.degymusic.uw.hu címen

Szeptember 22-én hétfőn, este 7 órától újra indul gyülekezetünkben az ifjúsági óra, ahol
közös vacsora keretében beszéljük meg az előttünk álló időszak témáit.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Egyházmegyénk egyik nagy múltú gyülekezetébe, Kölcsére látogatunk el, ahol egy közös istentiszteleten veszünk részt, bepillanthatunk a helyi gyülekezet életébe - jelenébe és múltjába, találkozhatunk annak tagjaival, közös étkezés után pedig a helyi nevezetességek megtekintésére is sor kerül.

A hittanórák részben már elkezdődtek, de hogy minden hittanra jelentkező megtalálja a neki megfelelő csoportot és időpontot, ezért várjuk az érintetteket a tanévnyitó istentiszteletre, mely után - egy szeretetvendégség keretében - véglegesítjük az órák beosztását.

Két év után a Dunaharaszti Gyülekezetbe távozott a gyülekezetünk eddigi beosztott lelkésze, Gáncs Tamás. Augusztus 28-tól Balázs Viktória, frissen végzett, nemrég avatott beosztott lelkész kerül a helyére.

Augusztus 2-5 között hat finn gimnazista lesz gyülekezetünk vendége két felnőtt kísérővel. Találkoznak gyülekezetünk gimnazistáival, és vasárnap énekléssel szolgálnak az istentiszteleten.

Lezajlott a 7. Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó Kőszegen. A Rendezvényen Réz-Nagy Zoltán parókus lelkész és Lackner Eszter lelkész-jelölt egy önálló sátrat üzemeltettek, "Perem" néven. Gáncs Tamás beosztott lelkész pedig az előadások koordinálásával megbízott munkacsoportban tevékenykedett.

A nyár folyamán megújul honlapunk. Felkerülnek újabb prédikációk, képek, információk, valamint külsőségeiben is várható változás. A munka folyamatban van, várhatóan augusztus második felében lesz látható a megújult gyülekezeti oldal. Kívánunk minden kedves olvasónknak tartalmas programokban gazdag nyarat!

2008 július 16. és 20. között Kőszeg ad otthont a VII. Szélrózsa Országos Ifjúsági Találkozónak. Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk! Az evangélikus fesztivál honlapja: www.szelrozsatalalkozo.hu

Július 6-án 10 és 17 órakor tartunk istentiszteletet a Miklós utcai evangélikus templomban. A délelőtti istentisztelet úrvacsorás istentisztelet lesz. Mindkét alkalmon Gáncs Tamás lelkész hirdeti az igét.

Június elsején délelőtt 10 órakor tartunk úrvacsorás istentiszteletet, ahol Gáncs Tamás lelkész hirdeti az igét. Délután 17 órakor tartunk esti istentiszteletet Réz-Nagy Zoltán lelkész szolgálatával. Délután 15 órakor Berettyóújfalun tartunk evangélikus istentiszteletet, ahol Gáncs Tamás lelkész szolgál.

2008-ban is meghirdetjük a nyári gyermektábort a június 14-15.ei hétvégére. A két naposra tervezett buszos kirándulásra jelentkezni lehet a lelkészi hivatalban.

Május 25-én tartottuk gyülekezetünkben Konfirmáció ünnepét. Négy fiatal - két fiú, két lány - konfirmált idén, akik május 21-én sikeres konfirmációs vizsgát tettek.

Május 18-án 10 órakor tartottuk Lackner Eszter lelkész-jelölt vizsgaistentiszteletét, aki 10 hónapig volt a gyülekezet vendége, hatodévese Réz-Nagy Zoltán lelkész mellett. Az istentiszteleten - úgyis mint vizsgabizottság - részt vett Ittzés János elnök-püspök és Dr. Jutta Hausmann professzorasszony. Eszter június 30-ig tölti gyülekezetünkben teológiai gyakorlati évét.

Pünkösd első napján 10 órakor Berettyóújfaluban tartunk evangélikus istentiszteletet a református gyülekezeti teremben. Az ünnep második napján 17 órakor Hajdúszoboszlón tartunk evangélikus istentiszteletet a református templomban. Mindkét istentiszteleten Gáncs Tamás lelkész hirdeti az igét.


oldal tetejére