November 4-én 15 órakor lesz gyülekezetünkben az immár hagyományos gyászistentisztelet, melyet szeretetvendégség követ. Az istentiszteleten Réz-Nagy Zoltán lelkész hirdeti az igét. A gyászistentisztelet miatt a szokásos délután 17 órakor kezdődő istentisztelet elmarad.

A Filmkedd következő vetítése 2007. november 6-án lesz az Egyetemi Templom nagytermében 18 órai kezdettel. A filmklub műsorán az Életvonat c. film lesz látható. A film után beszélgetésre hívjuk és várjuk a kedves jelenlévőket!

Reformáció ünnepe tiszteletére 2007. október 28-án a 10 órakor kezdődő istentisztelet keretében elhangzott J.S. Bach 80. kantátája. Közreműködtek: Mercs Angéla, Szegedi Ibolya, Komódi Károly, Szücs Ferenc, a Debreceni Egyetem Monteverdi kórusa - karigazgató: Takács Ildikó - és a Bach kamarazenekar - continuo: Szabóné Sőrés Erzsébet. Az ünnepi alkalmon vezényelt: Pazár István.

November 4-én délután 15 órakor tartunk evangélikus istentiszteletet Berettyóújfaluban a református gyülekezeti házban. Az istentiszteleten igét hirdet: Gáncs Tamás lelkész.

Október 14-én délután 17 órakor tartunk legközelebb evangélikus istentiszteletet Hajdúszoboszlón a református templomban. 2007-ben még a következő időpontokban lesz evangélikus istentisztelet Hajdúszoboszlón: november 18. 16 óra, illetve december 26. 16 óra. E két alkalom helyszíne: a református gyülekezeti terem. Az istentiszteleteken Gáncs Tamás lelkész hirdeti az igét.

Október 14-én gyülekezetünk vendége lesz a keszthelyi evangélikusok 25-30 fős csoportja Nagyné Szeker Éva lelkésznő vezetésével. Vendégeink részt vesznek a délelőtt 10 órás istentiszteleten, és az utána tartandó szeretetetvendégségen is. Az istentiszteleten Réz-Nagy Zoltán lelkész hirdeti az igét.

Október 13-án tartjuk a gyülekezeti ifjúság sportnapját. Az alkalomra minden fiatalt szeretettel hívunk és várunk! A sportnap kezdési időpontja: délután 14 óra!

Október első vasárnapján, délelőtt 10 órakor és délután 17 órakor tartunk istentiszteletet Debrecenben. A délelőtti úrvacsorás istentiszteleten és a délutáni alkalmon is Gáncs Tamás lelkész hirdeti az igét.

Október 6-án és 7-én gyülekezetünk 30 tagja, Réz-Nagy Zoltán lelkész úr vezetésével, Csöglén és környékén gyülekezeti kiránduláson vesz részt. A hétvége elsődleges célja: meglátogatni Szabó Gyula esperes, a gyülekezet volt lelkészének csöglei sírját.

Elkészült, és a debreceni evangélikus templom iratterjesztési asztaláról elvihető az egyetemi programfüzet. E füzetben megtalálhatóak a 2007/2008-as tanév első szemeszterének evangélikus egyetemi programjai, csakúgy mint az ökumenikus szervezésű alkalmak.

Szeptember 30-án, a délelőtti istentisztelet után ülésezik újra a gyülekezet presbitériuma. A testület a nyári szünet után találkozik újra, és vitatja meg a gyülekezet aktuális kérdéseit.

2007. szeptember 27-én 19 órakor lesz a félév első ökumenikus imaórája az Attila téri görög katolikus templomban. A közel egy órában felekezeti hovatartozástól függetlenül leszünk együtt csendben, éneklésben, imádságban! Mindenkit szeretettel hívunk és várunk erre az elcsendesedésre!

Jövő hétfőtől - szeptember 24. - hétfő esténként 19 órától újra találkozik az egyetemi ifjúság a régi evangélikus közösségi házban. Ezen az alkalmon hétről hétre egy tea mellett beszélgetünk egy adott témáról. Erre az estére szeretettel várjuk nemcsak az egyetemistákat, de a fiatal felnőtteket is!

Szeptember 25-én indul a Debreceni Evangélikus Egyetemi Gyülekezet szervezésében a debreceni egyetemi gyülekezetek filmklubja a Filmkedd. Ebben a szemeszterben hat filmet vetítünk le az Egyetemi Templom nagytermében. Jövő kedden 18 órától a Bábel című filmet tűzzük műsorra. A belépés díjtalan! Egyéb információ: Gáncs Tamás egyetemi lelkész (20-824-37-03, ) Ezen a helyen is szeretnénk köszönetet mondani Nagy Katának a szervezésért és Boros Gergelynek a plakátkészítésért!

2007. szeptember 9-én a délelőtti istentiszteletet követően szeretetvendégséget tartunk. A szeretetvendégségen, csakúgy mint az istentiszteleten finn testvérgyülekezetünk, a jyväskyläi evangélikus gyülekezet négy tagú küldöttsége is részt vesz. A délelőtti istentiszteletünkön Seppo Vuolio lelkész hirdeti az igét. Az ünnepi alkalom liturgiájában Réz-Nagy Zoltán lelkész és Gáncs Tamás lelkész szolgálnak. Szeptember 9-én, délután 17 órától is tartunk istentiszteletet, ezen Réz-Nagy Zoltán lelkész hirdeti az igét. Mindhárom eseményre minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!

2007. szeptember 9-én vasárnap 15 órakor dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke lelkésszé avatja Schütte-Gál Orsolyát és Herpay Gábort. Az ünnepi eseményen gyülekezetünket hat tagú delegáció képviseli Dr. Nemes Géza a Harangszóért Alapítvány kuratóriumának elnöke és Gáncs Tamás lelkész vezetésével.

2007. szeptember 6.-ától "megújult köntösben" várja gyülekezetünk hirdetőtáblája az arra járókat: új idézetek, új képek, a lelkészi fogadóórák időpontjai, istentiszteleti rend és egyéb információk. A folyamatos frissítést is elősegítve, várják az ötleteket, konstruktív kritikákat a gyülekezeti hirdetőtábla készítői: Gáncs Tamás () és Kurucz Istvan ().

2007. szeptember 23-án vasárnap, a 10 órakor kezdődő Istentiszteleten templomunkban szolgál a Mandák-kórus. Az énekkar a fóti nyári kántorképző hallgatóiból alakult. Tagjai olyan fiatalok, akik úgy gondolták: a nyári tanfolyamok 2-3 hete után, év közben is kamatoztatni kell zeneszeretetüket, megszerzett tudásukat. Minden hónap utolsó hétvégéjén gyűlnek össze a fóti Mandák-villában, hogy Balás István karnagy vezetésével együtt muzsikáljanak, vagy az ország különböző gyülekezeteiben szolgáljanak. Soraiban gyülekezetünk fiataljai is évek óta megtalálhatók. Ez év szeptemberében első ízben járnak a debreceni gyülekezetben.

2007. szeptember 19-én, este 19 órakor lesz a Debreceni Egyetem ökumenikus tanévnyitó istentisztelete az Egyetemi Templomban, a Debreceni Egyetem főépülete mellett. Az ünnepi alkalom liturgiájában az egyetemi lelkészek szolgálnak, igét hirdet: Gáncs Tamás evangélikus egyetemi lelkész. Az istentisztelet után szeretetvendégségre várunk mindenkit!

Szeptember 2-án, a hónap első vasárnapján a délelőtti istentisztelet, - mely 10 órakor kezdődik - a szokásoknak megfelelően úrvacsorás istentisztelet lesz. Felekezeti hovatartozástól függetlenül mindenkit szeretettel várunk az úrvacsorai közösségbe is! A délutáni istentisztelet 17 órakor kezdődik. Mindkét istentiszteleten Gáncs Tamás lelkész hirdeti az igét.


oldal tetejére