Válaszol a Biblia – értelmiségi modul a Debreceni Egyetem hallgatóinak
A 2007/2008-as tanév második szemeszterében is felvehetik a Debreceni Egyetem hallgatói a „Válaszol a Biblia” című tárgyat, melynek előadói a történelmi egyházak képviselői. Ebben a szemeszterben A páli levelek című kurzust indítjuk el, melynek időpontja: csütörtök délután 16 óra, helyszíne a Főépület földszintjén a III. terem. A félév utolsó két előadását az evangélikus egyetemi lelkész tartja május 8-án és május 15-én.

Taizé – ökumenikus imaórák
február 28. 19 óra, Attila téri görög katolikus templom – utána szeretetvendégséggel
március 27. 19 óra, Miklós utcai evangélikus templom – utána szeretetvendégséggel
április 24. 19 óra, Szent László római katolikus templom – utána szeretetvendégséggel

A Biblia hete – a Biblia évében
A történelmi egyházak a Biblia évének nyílvánították a 2008-as évet Magyarországon.
A Biblia évének kapcsán a debreceni egyetemi gyülekezetek szervezésében kerül sor a Biblia hete elnevezésű rendezvény-sorozatra 2008. április 7-11. között Debrecen városában, illetve a Debreceni Egyetem területén. A részletes programról még folyik az egyeztetés. Információt kaphattok a debreceni egyetemi lelkészségeken!

Hétfő hét – egyetemisták és fiatal felnőttek beszélgető estje
Beszélgetés egy tea mellett, egy témáról - minden hétfőn, este 19 órától a Miklós utcai (régi) evangélikus közösségi házban.

Privát hittan – vallási kérdések négyszemközt
Minden érdeklődő számára lehetőség nyílik egyéni hitoktatásra is. A hittanóra időpontjának egyeztetése az evangélikus egyetemi lelkésszel történik.

Keddi melange
Ha van kedved beszélgetni az evangélikus egyetemi lelkésszel egy kávé mellett, kedd délutánonként megteheted az egyetemi templomban található Ad fontes kávézóban. Időpont-egyeztetés:

Filmkedd – filmklub 8x, délután 18 óra: van kedded hozzá?
Műsoron: február 5. - Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz, február 12. - Apokalipszis most, február 19. - A visszatérés, február 26. – Volver, március 4. - Az élet nyomában, március 11. - Montreáli Jézus, március 25. - 2001 Űrodüsszeia, április 1. - Éjszaka a földön
Helyszín: Miklós utcai evangélikus közösségi ház. A belépés díjtalan! Egyéb információ: www.degy.hu/filmkedd

Vendég a házban – Előadás és beszélgetés mindenkinek
Március 17-én, 19 órától Borbély Szilárd költő lesz a vendégünk. A beszélgetés témája Élet, halál, feltámadás a Halotti pompa c. kötet kapcsán. Az alkalomra minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!

Április 7-én, 19 órától Kovács Áron evangélikus lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Phd ösztöndíjasa Qumráni közösség, Holt-tengeri tekercsek címmel tart előadást. Az alkalomra minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!
Helyszín: Miklós utcai evangélikus közösségi ház. A belépés díjtalan!

Láthatatlan Színház Műhely – folyt. köv.
A társulat a tavasz folyamán is folytatja munkáját. A színház révészei várják a vándorok érkezését a meghirdetett előadásokra. A további előadások pontos dátumairól információkat kaphattok Bíró Mónikától (20-983-3028, ).

Húsvét hajnal
2008. március 23-án, hajnali 4.30-tól tartunk Húsvét hajnali istentiszteletet a Miklós utcai evangélikus templomban. Az alkalom után mindenkit szeretettel várunk reggelire is! Jelentkezni a címen lehet március 20-ig!

Evangélikus Egyetemi Gyülekezetek Hétvégéje - Balatonszárszó
Idén 2008. április 25-27. között tartjuk egyetemi közösségeink közös hétvégéjét – a tavalyihoz hasonló módon – Balatonszárszón. A hétvége témája: Publikál-e ma az Isten? A témában előadást tartanak: Dr. Cserháti Márta teológus és Dr. Tatár György vallásfilozófus. A hétvége zárásaként a Körmendy Petra budapesi egyetemi lelkész vezette égÍgérő gospel-kórus szolgálatával tartandó gospel-istentisztelet lesz, ahol igét hirdet: Gáncs Tamás debreceni egyetemi lelkész.

Szélrózsa - VII. országos evangélikus ifjúsági találkozó
2008-ban július 16. és 20. között Kőszegen kerül megrendezésre a Magyarországi Evangélikus Egyház ifjúsági munkájának legnagyobb, kétévente megrendezett eseménye a Szélrózsa Találkozó. Előregisztrációval interneten keresztül, a http://www.szelrozsatalalkozo.hu/jelentkezes oldalon lehet jelentkezni a találkozóra március 1-től. Egyéb információ a fesztiválról: www.szelrozsatalalkozo.hu!

Evangélikus istentiszteletek
Evangélikus istentiszteletet a Miklós utcai evangélikus templomban tartunk minden vasárnap 10 és 17 órakor. Minden hónap első vasárnapján úrvacsorás istentiszteletet tartunk. Ezekre az alkalmakra mindenkit szeretettel hívunk és várunk felekezeti hovatartozástól függetlenül!


oldal tetejére