Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
Szeretett Testvérek a Krisztus Jézusban...!
Soha máskor nem érezzük az idő múlását olyan gyorsnak, mint karácsonykor. Az ádventi napok szinte repültek, a szenteste ízei és élményei már mögöttünk, néhány nap és a karácsonyfáról elkezdenek hullani a tüskék, és hamarosan már az újévi pezsgős üvegek durrannak majd, és újra vissza kell zökkennünk a visszadobott szociális törvények, rakétavédelmi pajzs, az olajárak és az uniós csatlakozás problémái közé. Csak kis fellélegzésre kapunk időt a világtól, mindössze néhány nap tűzszünet - ahogy Betlehemet is erre a pár napra elhagyták az izraeli hadsereg katonái. Itt vagyunk 2002 karácsonyán, és egy rövid időre békén hagynak minket, nem bombázzák szét figyelmünket információk özönével. A kereszténység pedig kap egy leheletnyi sanszot. Krisztus közelebb léphet egy lépéssel, talán még - jelképesen szólva - meg is érintheti azokat, akik ma rá akarnak figyelni. Igen, így látom: karácsony egy lehetőség, egy olyan lehetőség, mely csak évente adatik meg - sajnos. Bár nemrég hallottam, hogy a Yellowstone nemzeti park területén egy évben kétszer karácsonyoznak. Augusztus 25-én is felállítják a fát, feldíszítik, és annak rendje módja szerint megünneplik a karácsonyt. De nem hiszem, hogy ezt kellene nekünk is követnünk. Karácsony igazán csak egyszer van az évben. És igaza van Gilbert Chestertonnak, aki azt mondta, hogy a modern időkre csak a karácsony maradt meg az egykori számos szent ünnep közül. Már a húsvét sem ilyen; ennyire nem töltött; nem intenzív és erős. A keresztyénség kezdetén fordítva volt, de hogy miért alakult így, ezen elgondolkodni, most messzire vezetne.
Tehát karácsony szinte az egyetlen igazi lehetőség. Egy ajtó, mely egy évben csak egyszer nyílik meg. Némi fanyarsággal szavunkban azt is mondhatnánk: képzeljünk el egy olyan hivatali ajtót, melyre az van írva: Ügyintézés csak december 24-én, 25-én és 26-án van.
De most ragadjuk meg ebben a gyorsan illanó karácsonyi illatban azt, ami nem múlik el, ami maradandó! Ami mindenképpen megmarad, a levedlett és előbb utóbb kidobandó fenyőfákon, kifosztott szaloncukros papírokon túl, a múlandóságon túl. Ami megmarad, mert már kezdettől fogva volt.
Így érkezünk meg karácsonyi alapigénkhez. Mert a felolvasott alapige a kezdetekhez rendel minket. Ugye ádvent harmadik vasárnapján Ábrahámig és Sáráig mentünk vissza időben, nemzedékek láncolatát követve, majd tovább, egészen Ádámig, Éváig. Most Karácsony napján még hátrább lépünk képzeletünkben. Még a tökéletes kezdetekig. A teremtés előtti állapotig.
Mai karácsonyi alapigénk, mely ezen a délelőttön felhangzik minden evangélikus szószéken, vitán felül a Biblia legtöbbet magyarázott fejezete. Nincs olyan bibliai szakasz, melyről annyit írtak, prédikáltak, tanítottak volna, mint ez. Bizonyos értelemben persze kihúzza a szőnyeget a lábunk alól, vagy inkább eltünteti a kapaszkodókat: sem angyalokról, sem pásztorokról, sem szent családról nincs benne szó. A betlehemes hagyományok keretein kívül kell most keresnünk a közénk érkező Isten megtapasztalását. Bár a jobban ismert karácsonyi evangéliumi történetben is éppen a középpontra fókuszálás a jellemző, hiszen nem Augusztusz császár, nem is a derék József, még csak nem is a jó és kegyes Szűz Mária van a középpontban; a pásztoroknak még a nevét sem tudjuk meg, hanem a gyermek Jézus: (Az angyal nem azt mondja a pásztoroknak, hogy találnak egy férfit, meg egy asszonyt, hanem azt: „Találtok egy Gyermeket.” (Lk 2,12) János Evangélista nem Jézus földi születéséről beszél: Miért? Mert a földi születés már csak az okozat. Ő azt mondja el, mi az Ok. Azaz mi volt kezdetben. És bizonyos-értelemben meglepőt mond: mert csak egyetlen egy valamit említ: az Igét. Ez a szó - eredeti görög nyelven Logosz - olyan alapfogalma volt az akkori gondolkodásnak, melyet minden vallás, bölcseleti iskola mint alapfogalmat használ. Olyan tartalma volt ennek a szónak, mintha azt mondanánk, hogy a "világ rendezőelve". Olyan, mintha Biológiában képzettek előtt azt mondanánk, hogy DNS; vagy a fizikában járatosak előtt azt, hogy E=m x c négyzet, azaz Einstein relativitás elméletének alapképlete. Ma ugye az a probléma, hogy egy emberi élet kevés ahhoz, hogy minden tudományágban elmerüljön valaki, és képes legyen egyesítő szemléletet létrehozni. De azért feltételezik, hogy lehetséges az egész világot egyetlen hatalmas képlettel leírni, ahogy az ókorban is feltételeztek ilyet. Ezt hívták logosznak. A mai tudomány bizonyos értelemben ott tart, mint az ókorban, persze sokkal nagyobb ismeretanyag áll rendelkezésére, de a problémája ugyanaz. A logosz.
Jób könyvében Isten így szól a saját szenvedéseitől elvakított Jóbnak: „Össze tudod kötni a Fiastyúk szálait? A Kaszás csillag köteleit meg tudod-e oldani? Fel tudod-e kelteni az állatöv csillagait? Tudod e vezetni a Nagymedvét fiaival együtt? Ismered-e az ég szabályait? Talán te határozod meg uralmát a földön?” (Jób 38,31-33) Majd más helyen: „Te adsz-e erőt a lónak, te ruházod-e fel nyakát sörénnyel?” Ezek mind olyan kérdések melyek a Logoszhoz, a rendezőelvhez utalnak bennünket.
Mostanában sorra jelennek meg olyan könyvek, melyekben az a gondolat kerül kifejtésre, hogy a természet rendjében, az élőlények anatómiájának és viselkedésének kialakulásában inkább egy természetfölötti, programozó intelligenciáé volt a vezető szerep. A példák sorából, az idő rövidsége miatt most egyetlen egyet hadd mondjak: A Dél-amerikai kontinensen él az úgynevezett szemfoltos béka. Hátsó feléről ugyanis két szem tekint vissza a nézőre. Ezek nem csupán foltok, hanem szabályos bőrgumók, melyek mind mintázatukban, mind formájukban egy igazi szempár utánzatai... Ez a békafaj magabiztosan úgy védekezik a rá támadó éhes kígyó ellen, hogy hirtelen hátat fordít neki, fejét a földre szorítja, a hátsóját felemeli, így két álszeme a támadóra szegeződik. A béka behajlított lábai hatalmas szájnak tűnnek, testének vége pedig hegyes orrnak. Bár a béka ezt soha nem látja, hátulról ilyenkor egy emlős pofájára emlékeztet.
Jób könyve szellemében így kérdezhetünk: Ki adott ijesztő arcot a szemfoltos békának? Jól beleillene a könyv példái közé.
A világ tudósai, több évszázados ateista tévelygés után, közel állnak ahhoz, hogy elismerjék a rendezőelv létezését. Közel állnak ahhoz, hogy a világegyetemet újra kozmosznak, azaz rendezett világnak lássák. (Merthogy a kozmosz eredetileg rendezett világot jelent, mint egy nyakék láncán a gyöngyök.)
„Kezdetben volt az Ige.” János Evangéliuma Ezzel a kezdőmondatával olyan megfogalmazást adott, mellyel minden hitforma, vallásbölcseleti iskola egyetértett. Ebből a közös egyetértésből indul ki.
János evangélista nemcsak azt mondja, hogy kezdetektől van ilyen örök rendezőelv, hanem hogy ez a rendezőelv, az élet hordozója. Maga az élet pedig elválaszthatatlan a világosságtól.
Most, amikor a sötét mélypontját éljük meg, a téli napfordulókor, csak gondoljuk el, hogy a nappalok tovább rövidülnének, és még hosszabbak lennének az éjszakák... Élet és világosság összekapcsolása már az Ószövetségben megtalálható. De a legszebb megfogalmazásokat maga János Evangéliuma szolgáltatja, amikor az Igéről, mint igazi világosságról beszél, mely megvilágosít minden embert.
De ha élet és világosság elválaszthatatlanok, ez azt is jelenti, hogy Jézus személyében nincs napvilágra kerülés élet nélkül. Tehát az igazság kiderülése, „átvilágítás” soha nem okozhat halált, megsemmisülést.
János, amikor sötétségről beszél, az emberi világról szól. A sötétség, az igazi sötétség az emberben van. „A sötétség nem a fény ellentéte, hanem a fénytől való rettegés.” - állította F. Nietzsche. Van ebben némi igazság: Az ember félelmében nem engedi közel magához a világosságot. Megrémíti annak a lehetősége, hogy valaki olyan lát a veséjébe, akit nem ismer. Az emberek többsége a védekezést választja. A bizalmatlanságát jogosnak vélve nem nyílik meg a világosság előtt. Jöhetnek hírnökök, Keresztelő János és mások, tehetnek bizonyságot, hogy Jézus fényébe kerülni gyógyít, életet ad. A többség mégis elzárkózik ez ellen. Mit tehetünk ellene? Azt, amit János evangélista:
Bizonyságot teszünk arról, hogy ez a világosság, ez az örök rendezőelv, Ige megtestesült. Közénk jött. Szó szerint azt mondja János: „Közöttünk sátorozott.” Nemcsak egyszerűen közénk jött, hanem közöttünk verte fel sátrát. Emlékeztet ez a kifejezés a pusztai vándorlásra, amikor Isten sátorát a nép többi sátra között verték fel. Tudjuk, hogy nem maradt meg sokáig ez az ideális helyzet. János a pusztai vándorlásnak erre a legszebb időszakára tesz utalást.
Közénk jött, velünk lakott az, aki felkínálja világosságát az embereknek. Sokan már elfogadták, beengedték magukba, lelkükbe ezt a világosságot, átélték gyógyító erejét. Mások persze járhatnak a saját fejük szerint, vagy saját világosságuk szerint. Megvan hozzá a szabadságuk. De ami karácsonykor megjelent, olyan fény, mely a legrejtettebb sötétséget is meg akarja világítani, legmélyebb békétlenségünket is békével kívánja megtölteni. Ebben a néhány napban feltárul egy lehetőség. Krisztus közelebb léphet hozzánk, ha engedjük. Ha félretesszük bizalmatlanságunkat, előítéleteinket. Mert Ő nem egyszerűen a vallásosság, a prédikáció tárgya, hanem az Élet. Ámen
