Jézus ezt mondta nekik: „Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!” Ezeket mondta Jézus, majd eltávozott és elrejtőzött előlük.
Szeretett Testvérek...!
Az év utolsó éjszakája I. Szilveszter pápáról kapta nevét, aki 335. december 31-én hunyt el Rómában. Személyét 813-ban vették fel az egyházi naptárba. Az év első napját csak 1691 óta ünneplik január elsején, amikor XII. Ince pápa ezt elrendelte.
Korábban az év kezdetét hol december 25-én, hol pedig vízkereszt napján, január 6-án ülték meg. Tehát a Római Katolikus Egyház tette hivatalos évvégévé, tekintettel egy pápára. Talán így akart egy - évkezdéssel kapcsolatos - vitát lezárni azáltal, hogy vízkereszt és karácsony között keresett egy köztes időpontot.
Így hát most a 2002 év végéhez értünk, amikor is el kell búcsúznunk ettől az évtől. Milyen volt? Mik történtek ebben az évben. A világ számára feszültségekkel teli várakozás éve. Kis hazánkban pedig az erősen átpolitizált évek közé kell sorolni. Néha nagyon feszült és izgalmaktól sem mentes időszakokkal. Ezeknek a világban zajló eseményeknek elég publicitása van. Viszont kevés szó esik arról, milyen egyházi erőfeszítések jellemezték ezt az évet.
Vannak egészen érdekesek is:
Egy katolikus püspök bejelentette, hogy eladja 16 szobás püspöki rezidenciáját, melynek nagysága úgymond nem helyénvaló. A püspök szerint „Az én feladatom nem az, hogy az egyház közügyi KFT-nek az igazgatója legyek, hanem hogy Isten igéjének a szolgája és nyájának pásztora legyek.” Az eladott ingatlan bevételét egyházmegyei szinten osztották el a rászoruló egyháztagok között.
Zimbabwéban a keresztyén egyházak ellenszegültek Mugabénak, aki úgy intézkedett, hogy csak a vezető párt hivatalviselői oszthatnak élelmiszer segélyt. Egy közel 2000 fős faluban az evangélikusok a rendelet ellenére titokban osztottak élelmiszert. A helyzet egyébként olyan súlyos, hogy egy svéd evangélikus lelkész állítása szerint rövidíteni kénytelenek az iskolai tanórákat, mert a gyerekeknek nincs elég energiájuk összpontosítani.
Kanadában teljes közösségre lépett az evangélikus illetve az anglikán egyház.
Szudánban a Nemzetközi Keresztény Szolidaritás rabszolga-kiszabadítási akciót hajtott végre. Háromezer afrikai nő és gyerek kiszabadítását tudták elérni, akik gyakorlatilag minden joguktól megfosztva dolgoztattak más arab és afrikai törzsek tagjai.
II. János Pál és I. Bartolomeosz Konstantinápolyi pátriárka egy közös nyilatkozatot adott ki a keresztények felelősségéről a környezetvédelemben. A nyilatkozat hangsúlyozza: „Amire szükség van, az a bűnbánat aktusa a mi részünkről és egy megújult kísérlet arra, hogy önmagunkat, a másikat és a körülöttünk lévő világot…” Mindkét egyházi vezető állítja, hogy egy új kultúrára van szükség, hiszen Isten nem hagyta el a világot, és az az Ő akarata, hogy a teremtés tervével összhangban, annak eredeti harmóniájában éljünk a világban.
Az LVSZ nemrég egy olyan esszékötetet jelentetett meg, melynek az a címe: „Spirituális élet a közösségben.” Ezzel a kiadvánnyal akar az evangélikusokat világszerte összefogó szervezet, az LVSZ a gyülekezeteket arra indítani, hogy keressenek új utakat, hogy a közösséget az alapoknál építsék újjá, és az imádság és a jócselekedet lutheri értelmezéséhez keressenek új mélységeket.
A Dominikai Köztársaságban élő lelkészek és papok a belekezdtek a „Fegyvereket Bibliáért” elnevezésű programjukba. Ennek lényege az volt, hogy fegyvereket cseréltek be Bibliára. Így kívántak a fegyveres bűnözés ellen hathatósan fellépni.
Eric Gritsch egyháztörténész új könyvet jelentetett meg, „A Lutheranizmus története” címmel. Ebben a szerző azt írja, hogy az evangélikusság optimistán nézhet szembe a jövővel; mégpedig a reformokba vetett erős hite és a jövőhöz való viszonyulása miatt.
A teljesség igénye nélkül néhány fontosabb eseményt soroltam fel. Elég különböző hírek ezek, de arról meggyőződhetünk, hogy a kovász képe, melyet a történelem során először Jézus alkalmazott tanítványainak mozgalmára, máig jól kifejezi azt, ami az egyház lényege, vagy amit annak gondolunk. Ez pedig: Cselekedni: itt és most. Az adott történelmi pillanat komolyan vétele - a jelenben való ittlét. Mert talán semmi sem áll olyan messze Jézustól, mint a nosztalgiázás. Az evangéliumok szerint sosem emlegetett ideális múltbeli állapotokat. Sosem mondta azt: bezzeg ekkor és akkor másként mentek a dolgok...
Mindig a jelen és a jövő lebegett a szeme előtt: De a jelent sosem játszotta ki a jövőre való hivatkozással. A mai alapige éppen azt kívánja hangsúlyozni, hogy nem szabad elmulasztani a jelent, a jövő adta lehetőségekben reménykedve:
Karl Barth Jézus földi működésének idejét egy villámláshoz hasonlította. Talán sarkított a kép, de nem teljesen elhibázott. Mert amíg viszonylag tisztán látunk, addig kell haladni. Ha mi nem is látjuk Isten lényének kisugárzását, az örök világosságot a maga testi mivoltában, ahogy az első tanítványok látták, de fény hull az utunkra ma is. Még viszonylag világos az út, Jézus követésének útja.
Meg kell ragadnunk és mennünk kell rajta, mert, ahogy Jézus mondja: „Addig kell munkálkodni, amíg nappal van, mert eljön a sötétség, amikor senki sem munkálkodhat.” Ámen
