Ekkor így szólt Isten Nóéhoz: Jöjj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal és fiaid feleségeivel együtt! Mindenféle élőlényt, amely csak veled van: madarat, állatot és minden földi csúszómászót hozz ki magaddal, hadd nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön! Kijött tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel együtt. Minden élőlény, minden csúszómászó, minden madár, minden, ami mozog a földön, csoportonként kijött a bárkából. Azután oltárt épített Nóé az ÚRnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatokat mutatott be az oltáron. Amikor az ÚR megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában az ÚR: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem. Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.
Szeretett Testvérek…!
Noé bárkája történetének végét halottuk. Ezekből a zárómondatokból derül ki valami különös: az, hogy ez a katasztrófa, az özönvíz nem jelentett megoldást. Kérdésessé válik ez által a néhány mondat által mindaz, ami eddig történt, és amiről azt gondoltuk, hogy értjük, arról kiderül, hogy nem is úgy van. Noé bárkájának története - sok gyerek már hároméves korában ismeri. Tavaly nyáron sokat meséltem én is a fiamnak a Lisbeth Zwerger-féle változatot, melynek gyönyörű illusztrációi vannak. És való igaz, hogy a jól ismert történettel kapcsolatban az ember nem teszi fel magának a kérdést, vajon érti-e egyáltalán, miről van szó. Miért is tenné fel, hiszen olyan evidensnek tűnik: A földön elhatalmasodott a gonoszság. Istennek tennie kellett valamit ellene. Elhatározta, hogy özönvizet bocsát a földre. De Noénak, aki jó volt, elmondta, hogyan mentheti meg magát és családját, hogy aztán belőle új emberiség származzon, és azt is, hogyan mentheti meg a föld állatvilágát. Jött a negyven napos esőzés, az özönvíz és tényleg minden elpusztult, ami nem a bárkában volt. Végül jön a bárkából való kijövetel és a hálaáldozat, és tulajdonképpen szép kerek vége lehetne a történetnek, ha a szerzők nem engednének bepillantást Isten gondolataiba, hiszen ez a hebraizmus, hogy Isten ezt mondta a szívében: valójában ezt jelenti, ezt gondolta magában. Mert mit gondol magában Isten? "Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert gonosz az ember szívének minden gondolata kora ifjúságától fogva." Kiderül, hogy Isten egyáltalán nem gondolja úgy, hogy egy jobb emberiség fogja a földet az özönvíz után benépesíteni. Ennek alátámasztására a Biblia rögtön az új törvények és a szivárvány leírása után arról számol be, hogy Noé alkoholista lett és ebből komoly családi konfliktusok adódnak. Az emberi gonoszság nem írtható ki. Ott van az emberben és a világot így kell elfogadni, annak a tudatában, hogy nem lehet elválasztani az embert a rossztól, a gonosztól. Jézus a búza a konkoly példázatában az ember és a gonoszság kapcsolatát úgy láttatja, hogy nem lehet különválasztani őket. Senki emberfia nem képes arra, hogy a szándékok mögé lásson, és ezek alapján válogatni tudjon. Olyan mélyen gyökerezik az emberi természetben a gonoszság, hogy nem lehet kitépni, eltávolítani onnan, mert a legmélyéig, a velejéig olyan.
Ennek az alapigének az alapján ezt a merészséget lehet a Szentlélek ihletettségének nevezni, hogy a szentírók bepillantást engednek Isten gondolataiba. Valójában azonban egy több ezer éves, mindmáig érvényes tapasztalatról van szó, arról, hogy az emberi gonoszság újabb és újabb formában nyilvánul meg és nyer teret magának, és Isten az emberi természet romlottsága Sokan feltették már az egyház története során azt a kérdést, hogy honnan az emberi gonoszság. Hiszen valami előidézi a gonoszságot. A gonoszsággal úgy találkozunk, mint tünettel. Valami ki kell, hogy váltsa az emberből. Minden olyan rossz, mely elkövetőjének a lényegét jellemzi, végső soron mindig a félelemre vezethető vissza. A félelem olyan erő, mely a legkülönbözőbb módon döntően eltérítheti az ember életútját, létének saját irányítását. Vegyünk egy aktuális példát lemondani a fegyveres fenyegetésről, arról, hogy egy katonai szövetség napirendre tűzze a háború lehetőségét, csak azért lehetséges, mert az érintett országok lakói félnek egy lehetséges atomtámadástól, még akkor is, ha egy ilyen támadásnak az esélye csekély, ez a félelem mégis elég ahhoz, hogy törvényesítse az esetleges erőszakot. De van egy másik félelem is: a terrorista merényletektől való félelem. Ezt megint mások lovagolják meg. Mindkét félelem, mely a lakosság egy részét jellemzi, alkalmas eszköz politikusoknak arra, hogy saját érdekeiket érvényesítsék. Egy politikai vezető elmozdítása érdekében más politikusok egy háborút látnak a legalkalmasabb eszköznek, tudván azt, hogy a lakosság számára egészségügyi szempontból milyen következményekkel járna. Nemrég egy nemzetközi közegészségügyi bizottság megvizsgálta az iraki kórházak felszereltségét és valami egészen katasztrofális állapotokat talált. Elképzelték, mi lenne ott háború esetén és elborzadtak. Megjelenik vajon ez az érv a nagypolitika, a vezető államok politikusainak érvelésében? Másrészt maga az iraki vezető is úgy tesz, mintha egy világbirodalom uralkodója lenne aki biztos saját erőfölényében. Azt hiszem igaza volt Erik Kästner-nek, aki a "Május 35" című, nem csak gyerekeknek szánt kisregényében, melyben Hannibál és Wallenstein ólomkatonákkal játszva vezényeltek le egy csatát, és el is hangzik felettük Ringelhuth bácsi sommás ítélete: Hannibálnak és Wallenstein-nek és a cimboráinak mindig csak ólomkatonákkal volna szabad háborúskodnia. Azokat, akik ma a világpolitika színpadán forgolódnak és háborút akarnak, le kéne ültetni egy rakás ólomkatona mellé, azokkal játsszanak, ne emberek életével. Persze tudjuk, hogy egy percig se volt kérdés, hogy mi a tét: olaj és nem is kevés… Ha valakinek kétségei lennének afelől, hogyan akar teret nyerni az emberi gonoszság, csak figyelje ezeket a mostani eseményeket. Általános szabályként elmondhatjuk, hogy minél nagyobb a félelem, annál nagyobb és veszedelmesebb, sebeket okozó eszköztárral veszi az ember körbe magát. Ezek az eszközök a szúrós modortól, csípős nyelvtől kezdve egészen a rakétaelhárító pajzsig terjednek., az egyénitől a kollektív formákig. Mindez a legmélyebben rejlő félelem következménye. De valójában az ember a jót akarná, az igazság után vágyakozna, ha a félelem nem nyomná el benne mindezt. Végső soron nincs értelme a gonosznak erőszakkal ellenállni, ahogy a Hegyi Beszédben áll, /Mt 5,39/. Mintha Jézusnak ez a mondása szolgáltatta volna a katonák A passiótörténetben (Márk 15,17), Jézus fejére a római katonák tövisből font koszorút helyeztek. Tövisekből, melyeket növények a maguk védelmében növesztenek. Nagyon különös a szenvedéstörténetnek ez az eseménye. /Egyetlen történelmi párhuzamunk van.
Alexandriai Filón az "In Flaccum" című művében található egy leírás egy hasonló kigúnyoltatásról, csak ott a gúnyolódás I. Julius Agrippa királynak szólt, és Filón-nál Carabas fejére nem tövis, hanem virágkoszorút helyeznek. A különbség lényeges. / Jézusnak tövisekből, a védelem nagyon hatásos eszközeiből fonnak koronát a fejére. Ő, aki teljesen védtelenné tette magát, kiszolgáltatta magát az erőszakot alkalmazó hatalmaknak, töviskoronát tesznek a fejére. Mintha azt mondták volna ezzel: ha Te magad is töviseket növesztettél volna, azaz ha védekeztél volna, nem jártál volna így. Egy katonát mindig megvisel, ha fegyvertelen emberek ellen vezénylik katonai akcióra. Talán ezzel a színjátékkal próbálták magukban feldolgozni azt, hogy Jézus nem használt fegyvert. Hagyta magát elfogni, minden ellenállás nélkül. Kihívó ennek a ténynek az üzenete: azt jelenti, hogy leszámolt a félelmeivel. És Jézus éppen ebben tudott a legfőbb találkozási pont lenni Isten és ember számára, abban, hogy megmutatta: Csakis az a hit, mely legyőzi a félelmet képes a rossztól fertőzött embert gyökerében meggyógyítani. Erre figyelmeztet minket Jézus töviskoronája. "Gonosz az ember szívének minden gondolata kora ifjúságától fogva…" Amikor egy gyermek eléri a kamaszkort, szembesül azzal, hogy családja korlátjaival, szembesül azzal, hogy van mitől félnie, és bizonyos veszélyektől, félelmetes lehetőségektől a szülei, de senki sem képes őt megkímélni, félni kezd. Talán ettől a félelemtől lesz élete minősége kétséges és választ rossz utakat; gonosz tettekbe torkolló utakat. A legnagyobb segítség az ember számára, hogy megmutatjuk neki a kiutat a félelemből, mert a félelem megakadályozza, hogy a saját életünket éljük.
Igaza volt Jézusnak akkor, amikor arról beszélt, hogy a gonosszal szemben ne alkalmazzunk erőszakot? Hogy ne védekezzünk ellene. Segít saját útkeresésünkben, mindennapi küzdelmeinkben az Ő példája? Csak a félelmet legyőző hit képes életünk értelméhez elvezetni, de a félelemnek engedünk, egyre messzebb távolodunk tőle. Ámen
