Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.
Keressük együtt a böjti időszak értelmét, hiszen ezt más nem teszi meg helyettünk. Vannak egyházak, melyek továbbra is ragaszkodnak a böjt kifejezetten tradicionális értelmezéséhez: A húshagyáshoz. Nyilván voltak idők, amikor a húsevés kitüntetett pillanatok még ünnepibbé tételére szolgált. Ma azonban már másként étkezünk. Nem tekinthető luxusnak ez, arról nem is beszélve, hogy van, aki egészségügyi okok miatt eleve kerüli a húst. Így tehát a körülmények megváltozásával értelmét veszti egy ilyen hagyomány. Arra azonban van lehetőség, hogy új értelemmel ruházzunk fel egy ilyen intézményes hagyományt, mint a böjt.
A Bibliában a böjt és a küldetés, az Isten által nekünk adott feladat, út és hozzá kapcsolódó aszkézis szorosan összefüggött a szabadsággal. Gondoljunk a pusztai vándorlásra, ami nem volt más, mint kitartás a szabadság mellett. Annak megtagadása, hogy lehetőség van elvileg visszatérni az egyiptomi húsosfazekakhoz. Tehát a böjt, az aszkézis ószövetségi nézőpontból nem más, mint a szabadság melletti elkötelezettség. Ma, virágvasárnap elérkeztünk a böjti időszak csúcspontjához. Az oltár előtt felolvasott igénk - a Jeruzsálembe való bevonulás története a szabadság iránti vágyról szól. Mindazok, akik Jézus üdvözlésére összesereglettek, szabadság iránti vágyukat fejezték ki tüntetésükkel, demonstrációjukkal. A szabadságért még a böjtre, komoly önkorlátozásra, lemondásokra is hajlandóak voltak. Josephus Flavius a zsidó háború történetében leírja, milyen szintig képesek voltak elmenni népének tagjai nélkülözésben, éhezésben, hogy szabadságukat megőrizhessék, megvédelmezhessék. Komoly áldozatokat is megtesznek emberek, ha a szabadságukról van szó. Talán nincs is értelme más megközelítésben beszélni böjtről, lemondások soráról, mint a szabadság kapcsán.
Ha ebből a nézőpontból közelítünk a böjt kérdéséhez, rögtön azt látjuk, hogy az emberek sokkal inkább hajlanak az értelmes, valamilyen célra irányuló böjtre, aszkézisre, mint először gondolnánk.
Maga Jézus a hegyi beszédben a böjttel kapcsolatban a hagyományos felfogással éppen ellentétes eljárást javasolt: "Amikor pedig te böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat!" /Máté 6,17 A böjt során az volt a szokás, hogy eltorzították arcukat, komoran néztek. Tehát jól látható jele volt a böjtnek. Jézus szerint az igazi böjt olyan, ami kívülről éppen az ellentétes jeleket mutatja. Egy ünnepre készülő ember benyomását kelteni - ez volt számára a megfelelő böjti magatartás. Tehát külsőségeiben mi is különbözteti meg böjtöt és ünnepet? E szerint a Jézusi ige szerint semmi. Külső szemlélő számára a böjt is ünnep kell, hogy legyen. Miként virágvasárnap maga. Az oltár ugyan a böjti lila színt viseli, de pompájában ünnepi. A böjt ünnepe. Ezen túl, valami mást is mond Jézus a böjt gyakorlatával kapcsolatos útmutatásában. Olyan böjtölést tart szem előtt, vagy olyat képzel el, melyben az ember teljességgel visszautasít minden más emberi segítséget, részvétet. Csakúgy, mint az imádságban, a böjt esetében is a titkolózás mögött az a szempont húzódik meg, hogy ez csak az egyéni kérdés, melyet csak egyénileg, egyedül lehet gyakorolni, mert ha nem, másként színjáték.
Ennek ma különösen is fontos üzenete van egy olyan korban, melyben az emberek elközömbösülnek saját lelkük, belső lelki valóságuk iránt. Tudhatjuk, hogy az az ember, aki semmibe veszi a lelkét, akkor valami nagyon méltatlan Úr, tisztátalan erő veszi át benne az irányítást. Még - képletesen szólva - ki lehet lakoltatni magunkból bensőnket, akad erre is példa. De a nemlétre ítélt, megtagadott erők úgy viselkednek, mint a feltorlódott hullámok. Egészen katasztrofális következményekkel sújthatják azt a balgát, aki így tesz. Aki nem rendeltetésének betöltésén fáradozik, az nagyon súlyos árat kell, hogy fizessen. Nem lehet következmények nélküli az, hogy valakinek az élete egyoldalúan csak a láthatóra, a mérhetőre, a teljesítményekre, a munkára, a szolgálatra vagy éppen a társas élvezetekre polarizálódik. Éppen azok jöttek rá arra, hogy ez a fajta egyoldalúság veszélyes, akik mind több teljesítményt akarnak kipréselni alkalmazottaikból. A világtermelés élvonalában lévő cégek dolgozóikat újabban - rekreáció címén - kolostorokba fizetik be, hogy lelkigyakorlatokon vegyenek részt. Olyan világtól elzárt helyekre küldik alkalmazottaikat töltekezni, ahol szalmazsákokon alszanak, nincs TV, rádió, újság, telefon, semmi, ami elvonhatná a figyelmüket és zavarná őket a befelé fordulásban. Tehát, ha azt vesszük, még a lehető legönzőbb szempontból is belátható, hogy erre az intenzív lelki életre szükség van. Mert többet is tud teljesíteni az az ember, aki - valamilyen szinten, lelki életet él. A lelki élet hiánya visszaüt, ezt kő keményen megmutatták a felmérések, melyeket e téren végeztek. Ennek következményeként folytatnak újabban más stratégiát fokozott versenyben lévő cégek.
Bodrog Miklós evangélikus lelkész egyik könyvében közöl egy megkapó történetet egy kezdő nyugdíjasról, aki azt álmodja, hogy át akar vágni egy kissé vizes réten, de csakhamar mocsárban találja magát. Lépdel, amerre kilábalást remél, ezalatt jól beleveri a lábát valamibe. Odanéz, a víz ott tiszta - hát egy zongora az. Kissé fáj a lábfeje, mégis örömmel ébredt. Ez az ember nyugdíjba menetele után úgy érezte, mintha elvesztette volna a talajt a lába alól. Zöld rétnek gondolta a nyugalom idejét. Egyre nyomasztóbb volt számára, hogy nem tudja értelmesen kitölteni a nyakába szakadt időt. Foglalkozásában állandóan ésszerű feladatai voltak. Kézzelfogható dolgokkal kellett foglalkoznia. Fontos jelkép az álombeli zongora. Tizenkét éves korától három évig tanult zongorázni, ez minden. Azt is mondhatnánk, hogy az a vízben, mocsárban hagyott zongora ő volt, az ő vízben, sárban hagyott belső világa. Ennek a vízben hagyott belső énnek a kiemelése komoly segítséget jelentett neki. /Bodrog Miklós: Álmaink Barlangvilága Jézus a böjtről szóló tanításában a hamis, képmutató vallásos gyakorlat feladására szólít fel. A befelé fordulásra nem kell, hogy biztassa környezetét, mert a lelki életnek a legalapvetőbb útját abban az időben mindenki ismerte. Ma máskén szólna, ma felszólítana arra, És éppen azok hanyagolták el leginkább saját, belső lelki világukat, akik a leginkább kifelé élték az életüket. Az írástudók és farizeusok, akik állandó nyomás alatt éltek. Akiknek folyamatosan bizonyítaniuk kellett egymásnak és környezetüknek is, hogy teljesítik azt a normát, azt a nagyon magas mércét, melyet állítanak magukról. Éppen őket fenyegeti leginkább egyfajta spirituális analfabétizmus. Jézus erre az egyoldalúságra hívja fel a figyelmet, és ennek veszélyességére figyelmeztet: "Jaj nektek, írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vannak azok rablással és mértéktelenséggel. Tisztítsd meg előbb a pohár és a tál belsejét, hogy a külsejük is tiszta legyen." Jézus figyelmeztetése így szól: "Aki csak kifelé él, csak a láthatóra és látványosra figyel, csak azzal foglalkozik, és belső világát elhanyagolja, az tudtán kívül a legveszélyesebb gazokat hagyja szabadon burjánzani belső világának kertjében. Azért használja Jézus az edény képét, mert amilyen elképzelhetetlen, hogy valaki egy edénynek csak a külsejét tisztítsa meg, éppolyan felfoghatatlan, abszurd, hogy valaki ne foglalkozzon saját belső lelki világával. De ennél többet mond: hogy aki önmagának, belső világának megtisztítására gondot fordít, az egyúttal a külvilág számára is tisztaságot, úgy is mondhatnánk harmóniát, sőt: fényt képes sugározni. /Úgy világítson a Ti világosságotok az emberek előtt./ Mert azt mondja: "Tisztítsd meg a tál belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!" Nem azt mondja, hogy tisztítsd meg a tál belsejét és utána kezdj hozzá a külsejéhez, hanem azt, hogy a belső megtisztítása kihat a külsejére is. Mialatt a világ ma egyre jobban látható, jobban mérhető teljesítményt vár tőlünk, és egyre inkább arra sarkall minket, hogy ha meg akarunk felelni a mércének feledkezzünk el, hanyagoljuk el lelkünket, Istent, aki pedig ragyogó pedagógiával szeretne vezetni bennünket, ha engednénk teret neki, szándékos magányba helyezkedésünkkel. Hiszen nem más a böjt, mint szándékosan keresett magány. Olyan újrakezdett viszony Istennel, melyről senki nem tudhat. Olyan istenkeresés, mely nem számol semmiféle földi jutalommal. A böjt, az aszkézis nem más, mint ennek az útja. Ezen az úton pedig: Úgy menni előre, hogy visszautasítunk minden segítséget, mely nem saját erőnkből ered. Erről a helyzetről mondta Hölderlin, hogy: "Egyedül vagyunk, de nem elhagyottak."
De mindaz, ami ebből a böjtből, aszkézisből megszületik, majd közösséget, Krisztus Testét építi tovább. Hiszen böjt és ünnep kettősségében éljük keresztyén életünket. Életünknek ez a kettőssége adja meg utunk, életünk célját, rendeltetését: szándékosan keresett magány és személyesen vállalt és szeretve keresett közösség, böjt és ünnep, ahogy a legsajátosabb módon éppen ezen a napon, virágvasárnap élhető át együtt a kettő. Ámen
