Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. Annyival feljebbvaló az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. Mert az angyalok közül kinek mondta valaha: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged!” majd: „Atyjává leszek, és ő Fiammá lesz.” Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: „Imádja őt az Isten minden angyala!”
Apaugaszma: Fény, mely a fényforrásáról árulkodik. Fénypászma, mely mögött ott kell, hogy legyen a fényt kibocsátó.
Ilyen elemi összefüggés áll fenn Jézus és az Atya között. Az Atya a fényforrás, a Fiú a belőle származó fény.
Fény: olyannyira nélkülözhetetlen, mint a víz, vagy a levegő, így a fény jelképesen nem más, mint maga az élet: nézzük csak meg, mi történik nélküle: Tegyünk be egy szobanövényt néhány napra a kamrába. Már az erős félhomály is megviseli egy-két nap alatt, hát még a teljes sötétség.
Földünk történetében is feltételeznek egy olyan katasztrófát, mely az ősgyíkok kipusztulásához járult hozzá. Egy kisbolygó becsapódása következtében a por, korom és füst teljes sötétséget idézett elő. Szörnyű lehetett.
A sötétség és a hideg végül is olyan, mint a tohu-va-bohu, a teremtés előtti állapot. Amikor nem volt más, csak sötét és hideg. A teremtéstörténetben is azzal kezdődik minden, hogy Isten azt mondja: - Legyen világosság, legyen fény!
Ezért hát: Amikor látjuk a felragyogó, felénk áradó fényt, akkor kicsiben Isten teremtését élhetjük át újra.
A zsidókhoz írt levél beszél a leghatározottabban az összes újszövetségi irat közül arról, hogy Jézus már a teremtésben részt vett. Ezt mondja: „aki által a világot teremtette.”
Tehát Isten teremtette a világot, de Jézus által, Jézuson keresztül.
Azon a Jézuson keresztül, aki minden idők előtt már teljes isteni valójában létezett, de aki a történelem egy pontján beállt az emberi történések sorába.
És gyermekként születik meg, mint úgy, ahogy mi vagy gyermekeink, azaz bárki más, aki embernek születik a világra.
Nem úgy, mint a kelta mitológia Merlinje, akit egy óriás nő szült és már felnőttként jött elő anyja méhéből: gyermekként és gyermekként is a legnehezebb helyzetben lévő embereket választotta szüleiként.
Karácsonykor ennek a világ teremtésében aktívan, cselekvőként részt vevő Jézusnak a gyermekké lételét ünnepeljük. Annak, aki által Isten a világot teremtette, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget.
Aki a leghatalmasabb, az tud a legkisebbé, a legtörékenyebbé és sebezhetőbbé válni, parányi csöppséggé, akit óvni, védeni, dédelgetni, szeretgetni kell, és aki ilyen módon felébreszti valamennyiünk szeretetét. Aki azáltal, hogy kicsiny csecsemőként jelenik meg köztünk, pedig tudjuk, hogy ki is ő valójában.
A legnagyobb hatalom benne az emberi esendőségben és gyengeségben, kiszolgáltatottságban.
Kisded-Jézus ábrázolásokon a csecsemő Jézus, mintha maga is fényt bocsátana ki. Annak a felismerésnek a jelképekén, hogy mi tudjuk, ki jött közénk ebben az inkognitóban: Egy adóösszeírás miatt Betlehembe érkező férfi és állapotos felesége megszülető gyermekeként.
Karácsonykor az ember kicsit másként gondol a gyermekekre. Hiszen ilyenkor Jézus és a gyermekek között szorosabb a szál, szorosabb a kapocs, de köztünk és Jézus között is, hiszen ki tudna hideg, szívtelen és elutasító lenni egy kisbabával szemben?
De még szorosabb lesz a kapocs köztünk és gyermekeink között is. Kicsit hasonló, mint a napkeleti bölcsek, a háromkirályok és Jézus között, hiszen ott is ajándékok fejezik ki a reményt, és a hitet.
Kívánom, hogy azok az ajándékok is, melyeket mi találunk meg a karácsonyfa alatt, jelentsék számunkra is a reményt és a hitet. Hogy a megajándékozottság örömén keresztül erősödjön bennünk a remény a hit és a szeretet.
Végül lássuk hogyan fejeződik ki mindez egy gyermek rajzán: gyertyákat látunk, akik arcuk van, mosolyognak, egy családot jelképeznek. A rajzoló magát is belerajzolta a népes családba, a jobb szélső kerek gyertya képében. Minden gyertya fényt bocsát ki, hiszen a szeretet és a fény és a fényből származó melegség ugyanaz.
Ugyanakkor a gyertyákról folyamatosan folyik le a parafin. Láthatóan fogynak, csöpögnek, mialatt világítanak.
Ebben a gyerekrajzban ott van az élet minden lényeges eleme, a közelség, a másokért való lét, a világosság szolgálata.
A fény, a világosság, mely Jézustól jön, mely ő maga, és úgy gyújt meg bennünket is, mint gyertyákat világítsunk és meleget adjunk. Ámen
