Ti azonban nem így tanultátok a Krisztust; ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az megvalósult Jézusban. Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. "Ha haragusztok is, ne vétkezzetek": a nap ne menjen le a ti haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek. Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek.
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Egy személyes példával szeretném kezdeni. Harminchárom éves életem eddigi részében az első hat évet leszámítva csupán egyetlen egyben nem voltam oktatási intézmény tanulója. Ez 26 évet jelent. Egy emberöltőt. Sok mindent meg tudtam tanulni ezalatt az idő alatt. És még több mindent meg lehetett volna tanulnom ez alatt. A modern oktatási rendszerrel ugyanis többnyire információt öntenek az ember agyába. Az információ pedig tudvalévőleg az a szó, melynek lényege nem a tartalomban, hanem a formában, az alakzatban rejlik. Formába öntésnek is fordíthatjuk. Természetesen minden tartalom megkíván egy bizonyos formát, és a tartalom önmagában forma nélkül nem jelenik meg, de mindannyian tudjuk, hogy a lényeget nem a forma rejti, legfeljebb csak közvetve utal rá.
A modern oktatás elsősorban nem a lényeggel foglalkozik. Egy olyan formarendszert igyekszik adni a tanulóknak, amely ebben világban segíthet eligazodni, ebben a világban, amely egyre színesebbnek, egyre formákkal telítettebbnek tűnik.
A modern oktatás szinonimája az a szókapcsolat, hogy korszerűen kell okossá tenni a nebulókat. A modern a modus hodiernus, vagyis kornak megfelelő módot jelenti, az oktatás szavában pedig benne van az okos, okosság szó gyöke is, az ok. Vagyis attól lehet okos valaki, hogy tudja, ismeri a dolgok okait. De ha már okfejtésünkben idáig eljutottunk, érdemes megkérdeznünk – leginkább magunktól – azt, hogy valóban így van-e ez?
Az egészen biztos, hogy a mai iskolákban olyan dolgokat, és dolgok okait tanítják a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, amelyről az előttünk járó generációk még nem is hallottak. Ilyen értelemben használtam a színesebb kifejezést az előbb. Ez rendben is van. De van egy olyan jelentése is a szó szerinti oktatásnak, amely valóban és ténylegesen a dolgok, a fontos dolgok okait világítja meg, érteti meg.
Elgondolkozhatunk azon, hogy hol találkozunk ma ilyen jellegű oktatási-nevelési, nemhogy intézménnyel, de szemlélettel is. Példák és kísérletek e szemlélet megvalósítására azonban itt-ott-amott vannak és lehetnek is, de ez általánosnak egyáltalán nem nevezhető.
Az igazán lényeges kérdések pedig ezek: Meg fogok halni, és akkor mi lesz? Miért élek? Isten elé hogyan állok? Van-e Isten? Krisztus hogyan vezethet Istenhez el? Életemet mire áldozzam? Ezek meg kerülhetetlen kérdések. Lehet velük nem foglalkozni – ezt teszi modern világunk, de attól még ezek ott vannak, és saját válaszokat kell rájuk adnunk, mert előbb, vagy utóbb mindenkit létében utolérnek.
Így megkülönböztethetjük a tanulás informatív és lényegi fajtáit. Nem kétséges, hogy a Krisztust tanulni melyikre vonatkozhat. A lényegire. A mai vasárnap középpontjában áll, hogy milyen értelemben tanulhatjuk Krisztust, és hogyan vezethet ő minket Isten felé?
Ti azonban nem így tanultátok a Krisztust; ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az megvalósult Jézusban. Az ógörög eredetiben az a kifejezés, amelyet magyarul úgy fordítottak, hogy tanultátok a Krisztust valójában egyszeri eseményre utal. Egy olyan nyelvtani szerkezettel van kifejezve, amely múltbeli egyszeri történést jelöl. Profán hasonlattal valami olyasmivel lehetne ezt jól megvilágítani, mint a biciklizni-tanulással. Aki egyszer megtanulta, nem felejti el. Vagyis biciklizni egyszer kell megtanulni. Vagy egy másik egyszerű hasonlattal élve, olyan ez, mint mikor valaki megérti azt, hogy 3x7 az miért 21. Utána azzal nem kell foglalkoznia, azt már tudja, megértette. Ilyen ez a görög kifejezés is, Krisztus egyszeri megértésére utal. Ha otthon elővesszük a Károli Bibliát úgy meglepően tapasztalhatjuk, hogy ennek az igeszakasznak a jelentését világosabban fogalmazza meg. Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust; – eddig ua. – Ha ugyan Őt megértettétek és Ő benne megtaníttattatok, úgy mint az igazság a Jézusban…Károli nem spórolja el a megértés szavát, amelyekre együgyű példáim is céloztak. És valóban erről van szó. Krisztust úgy lehet nem csupán formailag, hanem tartalmilag és lényegében is megragadni, ha megértjük. Nem Őt magát, hanem azt, ami benne és általa megvalósult, vagyis a tetteit, a tanításait. Mindez pedig magában Krisztusban kell történjék a görög és a hívebb Károli fordítás értelmezésében.
Ezt azonban megértenünk nem olyan könnyű. Mert itt nem puszta információról van szó, hanem lényegiségről. Ha azt nézzük, hogy az írásmagyarázat történetében mikor kerül előtérbe Jézus tanítása mellett személye is meglepő felfedezésre juthatunk. Ez a reformáció, de leginkább az un. felvilágosodás időszaka. És a folyamat máig folytatódik. Mondhatni Jézus személye (A történeti Jézus, A zsidó Jézus, hogy csak a legismertebb kortárs szerzők műcímeit idézzem) meglehetősen előtérbe került manapság, és meg merem kockáztatni, hogy ezzel a hangsúly a tanításáról áttevődött tulajdonképpen megfoghatatlan személyére…
De ez egy érthető folyamat, ha nem is kell vele egyetértenünk. A személy a kultúrtörténetben csak a 16.-17. században kezd előtérbe kerülni. Ha csak azt megnézzük, hogy a művészeti alkotások szerzőit ekkortájt kezdi feljegyezni és megjegyezni a művészettörténet, ebből nyilvánvalóan kiderül. A művészetben, ami addig kizárólag a tartalom, a jelentés, a lényeg körül forgott, és nem volt szükség a művész megjelölésére, mert az csak eszköz volt valami nagyobb és jelentősebb kifejezésében, azzal most társult az individuum, az egyén maga-megmutogatásának törekvése is…
Természetesen Jézus tanítása soha nem vált el személyétől. Első magyarázói, az egyházatyák korában sem. Sőt akkor nem. Az Emberfia hitelességét pont ez adta, hogy tanítása és személyes viselkedése, tettei és maga a személye is egységben volt.
A személy kérdése nagymértékben összefügg a szeretet kérdésével. Az szerethető, akit ismerek. A szeretetnek kétféle felfogása közül a régebbi: az a szeretet, ami magával emel (középkor és misztika) önmagán túlra (Isten felé, van egy határozott célja). A másik a lélektan felfogása a szeretetről, amely csak konkrét kapcsolatokban nyilvánul meg (modern pszichológia). Ez nem kijátszható egymás ellen. Természetesen a szeretet többnyire konkrét formában nyilvánul meg, és általánosságban nem szerethetek valakit. De van olyan is, hogy nem tudom megfogalmazni konkrétan társítani a szeretetemet, azt hogy a szabadságért feláldozom az életemet. A szabadság nem egy konkrét fogalom, nem valakinek a személyében jelenik meg. Emel, ez a lényege, az erő, amely életem feláldozására késztet: emel. Ezért a lényeg, hogy az embert emelnie kell a szeretetnek. Akit szeretek azt emelem, s ha szeretek én magam is emelkedek.
Reálisan úgy lehet Isten felé emelkedni, ha ismerem a vonzását, szeretetét. Világos immár, hogy Krisztust lehet tanulni. Többféleképpen is, de most a megtanulni értelmét helyezzük előtérbe. A tanítványság pontosan azt jelenti, amit a szorosabb értelemben vett Kriszus-követés, vagy a keresztény szó eredeti jelentése: Krisztus tanítását megérteni és megvalósítani. A megértés az egyszeri aktus. A megvalósítás egy folyamat.
Ez pedig rokonítható a megtérés két aspektusával. Megérteni, hogy mi a megtérés, amiről itt már többször szóltam, az egyetlen dolog, lehet egyetlen esemény, mint Pál apostol életében. De azt megvalósítani, az mindennapos feladat. A megtanulás a megtérésre vonatkozik, amely felismerésében egyszeri alkalom. De a Krisztus-követés, tanításának beváltása mindennapos feladat, és ez maga a mindennapos tanulás.
Ha e kettő közül valamelyik hiányzik az ellentmondáshoz, önellentmondáshoz vezet. Vegyünk példának egy ácsot. Hiába tanulja meg kívülről a faanyagok tulajdonságait, a gyalu részeit, és azt, hogy hogyan kell azt tartani, hogyan kell vele dolgozni, hiába érti meg, ha soha az életben kezébe nem veszi a gyalut, és nem próbálja ki, nem lesz belőle jó ácsmester. Ha pedig nem tanulja, nem érti meg, hogy melyik fát hogyan kell megmunkálni, akkor nagyon-nagyon sok faanyagot elfog herdálni… és sok sebet is okozhat ezáltal a fának, de végső soron magának is. Gyakorlat teszi a mestert: ez lelki értelemben is így van. Biztos, hogy az első munkadarab nem lesz tökéletes, de a gyakorlat által jobb és jobb lesz, míg végül elérhető a tökéletesség.
Van itt még egy fontos mozzanat. Mindennek a megtanulásnak Krisztusban kell történnie. Egy olyan értelmezést tudok itt előtárni, amely bennem is alakul még, de mindenképpen határozott iránya van. Ez közel áll a keresztség fogalmához. Abból is a keresztségre, a Krisztusban való keresztségre lehet következtetni, amit Pál ezek után ír: Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. Ez rokon vonásokat mutat Luther értelmezésével a keresztségről. Nagykátéjában a következőket mondja: „A cselekedet vagy cselekmény pedig az, hogy vízbe merítenek minket, a víz elborít, azután ismét kiemelnek belőle. Ez a kettő: a vízbe merülés és újra kiemelkedés jelzi a keresztség erejét és hatását. Ez pedig nem más, mint az ó-ember megölése, és az új ember feltámadása: e kettőnek kell történnie bennünk egész életünkön át. A keresztény élet nem más, mint mindennapi keresztség: egyszer elkezdjük és mindig benne élünk.” Vagyis a megkeresztelt a vízbe való bemerítés és a víz általi beborítás során és által válik új emberré. Ez a bemerítés annak a halálnak az „átélése” és „megélése”, amelynek révén az ó-ember önmaga »ó«-ságát leveti és »új«-ságát felölti. A „halál” ebben az esetben legáltalánosabb értelemben veendő: állapotváltozásként. Mert minden nemű állapotváltozás egyszerre halál és születés, attól függően, hogy az egyik oldalról, vagy a másik oldalról szemléljük: halál a korábbi állapot – jelen esetben az ó-ember – vonatkozásában, és születés a következő állapot – jelen esetben az új ember – vonatkozásában. A jól ismert Galata levélbeli kijelentés kívánkozik ide: Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.
Az, hogy az ember megtér és folyamatosan Jézus tanításának megvalósítására törekszik, tartalmi értelemben és nem pedig formailag jelenti azt, hogy életre kel benne Krisztus. Lényegében a krisztusi minőségbe kerül az, aki keresztény, aki valójában Krisztus követője. És ez a krisztusi minőség szent. A keresztényeket talán éppen ezért nevezi az ÚSz szenteknek, szentek közösségének. Ez nem Krisztussal való egy-formaság, hanem Krisztussal és Krisztusban való élet. Az élet a Krisztus-követő esetében is megmarad testi formájában, de az ó-ember levetkőzése után az új az, ami krisztusi, ami által az ember eszközzé válik Isten kezében. És nem személye lesz a fontos, hanem az az erő, amely rajta keresztül a világba árad.
Ha mindezt megértettük, akkor közelebb kerülünk annak megértéséhez is, hogy mi az ó-ember magunkról való levetkőzése, és mi az új emberben való megújulás. Pál konkrét tanácsokat ad, amelyek kristálytisztán állnak az új ember előtt, és itt nyugodtan felidézhetjük az oltár előtt elhangzott igeszakasz 10 parancsolatra utaló részét:
- mondjatok igazat,
- ne vétkezzetek
- a nap ne menjen le haragotokkal,
- többé ne lopjon, aki lopni szokott
- dolgozzék,
- saját keze munkájával szerezze meg a javakat,
- adjatok a szűkölködőknek.
Összefoglalva az igeszakasz ösztönözni akar bennünket. Krisztus megtanulására, és tanulására: Krisztus tanításának befogadására, és gyakorlására. Megértésére, megtérésre, mert annak elismerése, hogy – nagy ember volt Ő, az Isten fia, nem elég. Annak aki üdvözülni szeretne ez nem elég. Az igazság Istennél van. És ezek csupán emberi szavak. Ami szükséges: ó-emberünk szüntelen levetkőzése, és új emberünk szüntelen felöltöztetése. A lehetőség, Krisztusban lennünk – adott, Krisztus által adott. De hogy élünk-e vele? És élünk-e benne? Az a mi keresztény életünk fő kérdése kell legyen. Ámen.
Imádkozzunk!
Istenünk, add, hogy az elhangzott szavak meggyökerezzenek mibennünk. Hogy merjünk kérdezni. Merjünk kérdezni magunktól és Tetőled. Kérünk tanítsd meg nekünk azt, hogy az Emberfia azért jött miközénk, hogy Hozzád vezesse az embert, aki már elfeledte helyét és küldetését ebben a világban. Add, hogy rácsodálkozzunk a Fiú világosságára, és ébressz minket fel tanulatlanságunkból. Ámen.
