Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.
A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja." "Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.
Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.
Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna?
Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád?
A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg." "Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre.
Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg.
Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked?
Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg.
És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.
Egy 36 éves boszniai rab, Muradif Haszanbegovics, aki egy Graz melletti börtönben töltötte hét éves börtönbüntetését, becsomagoltatta magát, és így szökött meg a hétvégén. A férfi fegyveres rablás miatt ült a börtönben, ahol utcai lámpákat készített.
Amikor a hétvégi szállítmány indult a börtönből, Muradif beugrott az egyik dobozba, "munkatársai" pedig leragasztották. A férfi akciójáról csak akkor vettek tudomást, amikor a börtön felhívta a fuvarozó vállalatot, hogy nem észleltek-e valami furcsát a szállítmány között.
Ekkor vette észre a sofőr, hogy egy lyuk van a kamion tetején, azon bújt ki a bosnyák férfi.
Haszanbegovics még szökésben van – hallhattuk a hétfői híradásokban.
Ünneplő keresztény gyülekezet!
Csomagolni művészet. Ajándékot, magamat, az életet.
Mindig csodáltam azokat, akik szépen be tudnak csomagolni egy ajándékot. Igazi művészek ők, a szó legnemesebb értelmében. Én, töredelmesen bevallom, nem tartozom a csomagoló-művészek szűk, de annál inkább megbecsült elitjébe, sőt ha lehet ilyet mondani, jómagam leginkább a csomagoló-dilettánsok csoportjában mozgok otthonosan.
Csomagolni számomra olyan irreális kihívás, aminek izgalmai meglehetősen sokszor padlóra küldenek, rám számolnak, és egyszerűen ott hagynak a poros parkettán.
Szerencsémre, gyerekkorom óta él a családomban valaki, aki nem más, mint a húgom, aki bizony az előbb említett csomagoló-művészek ősi kasztjába tartozik. Neki egy ajándék becsomagolása olyan, mint egy festőnek egy kép elkészítése, vagy mint egy zeneszerzőnek egy kis kamaradarab megírása. Művészet. Mégpedig a csomagolás művészete.
És csomagolni - az előző évek médiaeseményeiből jól tudjuk – mindent be lehet. Emlékszem arra a fanatikus vállalkozóra, akinek az volt a hobbija, hogy felhőkarcolókat csomagolt be világszerte.
Költséges hobby, de erre szokták azt mondani, hogy: legalább nem bánt senkit vele, és különben is a felhőkarcolók becsomagolásáról aligha van nemzetközileg elfogadott megállapodás. Igen, becsomagolni mindent lehet, más kérdés persze, hogy mennyi értelme van, és mi a célja egy-egy ilyen akciónak.
Bartis Attilának, a kortárs irodalom Marosvásárhelyen született jeles képviselőjének tavaly jelent meg könyve, mely A Lázár apokrifek címet viseli. A vámos és az Úristen című fejezetének nyitány így hangzik:
„Tudjuk, nagyon is jól tudjuk, hogy a csomagolás a második legfontosabb dolog az ember életében. Hogy a legfontosabb alatt mindig ott lapul egy vulkánfíber koffer, amit majd ezzel a legfontosabbal kell teletömni.
Vannak, akik azt mondják, hogy ami a legfontosabb, az nem csomagolható, mások, hogy egyetlen alapcsomag van, a tiszta alsó és a fogkefe, megint mások, hogy ahol csomagolni kell, ott nem is érdemes csomagolni, de mind a hármat cáfolom.
Persze kétségtelenül vannak dolgok, amelyeket nem lehet se díszdobozba, se bőröndbe, de konténerbe tenni. Ilyesmi például az életünk. Egy egész életet becsomagolni lehetetlen, már ha az Úristen nem segít. De ebben azért szokott segíteni. Mert ne higgyük, hogy az Úristen folyamatosan csodát tesz. Nem, néha egészen hétköznapi dolgokat művel.”
Szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
„Egy egész életet becsomagolni lehetetlen, már ha az Úristen nem segít. De ebben szokott segíteni.” – írja a mindösszesen 38 éves, immáron Budapesten élő fiatal író.
De miért is akarjuk becsomagolni mindenáron az életünk?
Miért akarjuk eltakarni mindenféle csomagolópapírral, miért akarunk rá giccses masnit rakni?
Honnan van az embernek az a ki nem mondott szándéka, hogy elrejtse az életét mások elől, hogy megpróbálja a lehetetlen, és eltitkolja az életét az Isten elől?
Miért ez a törekvés, hogy bár nem tudjuk segítség nélkül becsomagolni életünk egészét, mégsem adjuk fel a küzdelmet, hanem ragaszkodunk hozzá, hogy csak azért is dajkálgatjuk, és csomagolgatjuk az életünket egészen az utolsó óráig, egészen a halálunk pillanatáig?
Pedig, ha belátjuk, ha nem ennek a csomagolós játéknak semmi értelme nincsen, ha nincsen kapcsolata magával az életet ajándékozó Úrral. Semmi értelme nincsen eljátszani, hogy be tudjuk csomagolni magunk is azt az ajándékot, amit életnek hívunk. Már csak azért sem, mert nem a csomagolás számít, hanem ami benne van.
Ha az életemre, mint ajándékra tekintek, akkor elsőre bizony a csomagolás látszik, de az nem számít. Jézus egész életével arra mutatott, hogy lehet ugyan álarcos bálosdit játszani, csak éppen semmi értelme nincsen. Mert nem az számít, hogy milyen a csomagolópapír, nem az számít, hogy milyen a masni, hanem csakis az, ami benne van.
Az ajándék tartalma számít. Amikor kicsomagolják majd az angyalok az életünket, csak az fog számítani, ami tényleg benne van a csomagban, és nem az, ami látszik.
Igen, akkor, amikor ott állunk az Úr színe előtt, és a dolgaink eldőlnek, ahogyan erről felolvasott alapigénkben is hallhattunk, akkor egy dolog az, ami számít, hogy irgalmas voltál-e a legkisebbel, a rászorulttal, azzal, aki éhezett, aki szomjazott, aki jövevény volt, vagy aki éppen beteg volt. Megtetted, vagy sem.
Csak ez alapján dől el, hogy jobbra, vagy balra. Hogy kecske vagy juh. Hogy örök Isten nélküliség, vagy örök Isten-kapcsolat.
Mert a menny és a pokol közötti különbség nem az, hogy az egyikben angyalkórus énekel gospell-dalokat, a másikban meg bográcsban főzik az ördögök a rosszfiúkat és rosszlányokat, hanem a különbség az, hogy az egyikben az Isten kapcsolatom megmarad, a másikban nem.
A különbség az, hogy míg a mennyországban a juhoknak van kapcsolatuk a pásztorukkal, addig a pokolban a kecskéknek nincsen.
Igen, az isteni ítélet, az Emberfia ítélete nem az alapján lesz, ahogyan oly sokszor, oly sokan elképzelik. Az Isten színe előtt nem úgy oszlik két csoportra az emberiség, ahogyan azt mi emberek sokszor szeretnénk, ahogyan mi emberek oly sokszor elképzeljük.
Tudom, hogy sokan úgy érzik, hogy a teljes igazság birtokosaként, joguk van meghatározni, hogy ki az igaz keresztény, és ki nem, hogy ki a jó ember és ki nem, hogy ki fog üdvözülni, és ki nem.
Azt hiszem, hogy az elmúlt hónapok hazai eseményeiben is sok olyan hang hallatta magát, aki úgy gondolta, hogy neki megvan ahhoz a joga, a képessége, a tudása, a hite, a hitele, hogy ítélkezzen a többiek felett, hogy az Isten szerepébe bújva, istenesdit játszva döntsön arról, hogy ki a kecske és ki a juh.
Igen, sokan szeretik különböző mikrofonokba beleordítani, teljes szereptévesztésben élve, megmondani, hogy ki lehet keresztény és ki nem, illetve megfordítva, hogy aki keresztény annak mit is kell gondolnia az élet nagy dolgairól.
Pedig, hitem szerint, Jézus mondatai teljesen egyértelműek arra nézve, hogy mi alapján van, hogy mi alapján lesz az ítélet. És bármennyire is szeretnék sokan, hogy a vízválasztó az legyen, hogy kinek milyen a kegyessége, hogy kinek milyen a pártállása, hogy ki milyen felekezethez tartozik, nem ez számít.
Nem ott húzódik meg a választófal, hogy ki az, aki katolikus és ki az, aki protestáns.
Hogy ki az, aki konzervatív beállítottságú, és ki az, aki liberális beállítottságú. Hogy ki az, aki heteroszexuális és ki az, aki homoszexuális, hogy ki az, aki kiskehelyből és ki az, aki nagykehelyből veszi az úrvacsorát, vagy hogy ki az, aki hangosan és ki az, aki halkan keresztény.
Nem. Nem ez számít. Végül nem ez számít. Hanem csak egy dolog. Irgalmas samaritánus voltál-e, vagy az ítélkezés szereptévesztésében lubickoló farizeus. Jézus egyértelmű: aki irgalmas szeretettel él, az jobbra megy, aki nem, az balra.
Aki megértette, hogy az irgalmasságról nem beszélni kell, hanem megcselekedni, az mennyé válik, aki nem értette meg, hogy a kereszténység nem egy csomagolópapír, hanem maga a tartalom, az pokollá válik.
Mert, hogy Levinsont idézzem: „Az örökkévalóság nem hely, hanem állapot, független tértől és időtől, a jó ember nem mennybe jut, hanem mennyé válik, amennyiben Isten akarata szerint él.”
Isten akarata szerint, ami a mai vasárnapi textus, és Jézus egész élete alapján egyet jelent: irgalmas szeretetet, mely képes másokért élni, mely képes lemondani az ítélkezés kényelmességéről. Képes abbahagyni az emberek kategorizálását, és képes megtalálni azt az embert, akinek most, ma szüksége van erre a szeretetre.
Igen, egy ajándék csomagolása művészet. Az életünk becsomagolása is az, csakhogy az végül, nem fontos. Mert nem az számít, hogy mi az, ami látszik az ajándékból, hanem az, hogy mi az ajándék. Hogy mi az a tartalom, amit a csomagolópapírok titokzatos világa sokszor oly ügyesen elrejt.
Mert valahol minden ember arra vágyik, hogy az életének helyén legyen centruma, hogy valódi tartalma legyen. Rüdiger Safranski így ír A gonosz, avagy a szabadság drámája című könyvében: „Az ember azt kívánja, hogy úgy olvashassa magát, mint egy szöveget, amely jelent valamit.”
Az életet ajándékozó Atya adjon mindenkinek hitet ehhez az olvasáshoz!
Az irgalmas szeretet evangéliumát elhozó és betöltő Fiú adjon mindenkinek bátorságot odalépni a legkisebbekhez!
A nehézségeinkben, kudarcainkban, félelmeinkben, kilátástalan pillanatainkban erőt adó vigasztaló Lélek adjon ma is, mindenkinek türelmet, életkedvet, és örömöt észrevenni képes szívet!
Ámen.
