Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Lista-függő lettem. Azt hiszem, nincs mit ezen szégyellni, velem is megtörtént, ami oly sokakkal a világon: igen bizony, lista-függő lettem. A tünetek, a mellékhatások, és minden jel arra utal, hogy elkaptam a lista-írás-lázt, és asztalomon megannyi lista hever bizonyíték gyanánt.
Erlend Loe-nak a norvég kortárs irodalom jeles képviselőjének Naiv.Szuper című könyve 2002-ben jelent meg magyar nyelven. Öcsém hatására, - akinek megadatott, hogy személyesen is találkozhatott e könyv szerzőjével – családomban is kitört a Naiv.Szuper-kultusz.
Sorra olvasta el ezt a rövid kis könyvecskét a család apraja nagyja, és barátaink szintén apraja, sőt nagyja is.
Mindenkit körülöttem, - és engem is - elvarázsolt az író kifejezésmódjának zseniális egyszerűsége, és főhőse lényegre koncentráló mondandója, aki mindezt listákban élte meg, listákban fejezte ki, mintegy alternatívát mutatva ezzel az olvasónak is saját problémáinak megoldására.
Igen, Loe főhőse mindenről listát írt. Arról, hogy mivel rendelkezik, és mivel nem, hogy mi az, amiért kicsi korában odavolt, hogy kikre néz fel, hogy egy 70 kilós ember mikből áll, hogy mik azok a dolgok, amikről sok mindent tud, és még sorolhatnám a lista-ötleteket.
Megmondom őszintén, hogy az óta én is sokkal többet írok listákat. Sőt, az óta igen sok listát írok. És azt tapasztaltam, hogy nagyon sokat segített nekem, a személyes életemben ez a módszer.
Lista-írás. Teljesen hétköznapi dolgokról éppen úgy, mint a létezés alapkérdéseiről. Listát írni egyszerűen jó módszer ahhoz, hogy az ember letisztázzon magában dolgokat. Hogy ily módon is közelebb kerüljön a megoldás kulcsához.
Gyerekkori barátom is elolvasta a Naiv.Szupert, és ennek köszönhetően két és fél évvel ezelőtt születésnapomra kaptam tőle egy kis füzetecskét azzal a kéréssel kiegészítve, hogy ebbe a füzetecskébe arról írjak listát, hogy mi az a jó dolog, ami velem történik. Arról írjak listákat, aminek örülni lehet. Igen, arra kért, hogy öröm-listát írjak.
Ünneplő gyülekezet, szentestére készülődő szeretett testvéreim!
Nem könnyű feladat öröm-listát írni. Úgyis mondhatnám: kihívás a köbön, vagy azt is mondhatnám: bánat-listát könnyebb írni. Mert valahogy úgy alakult, hogy az ember a bánattal tud kezdeni valamit, az örömmel nem.
Legalábbis a bolygónk azon részén, ahova minket hozott a gólya, az öröm tradíciója valami miatt nem alakult ki. És ennek az öröm-telen, öröm nélküli létezésnek a csúcspontja sajnos éppen az öröm ünnepe közeledtével válik mindenki számára láthatóvá.
Igen, karácsony közeledtével az őszinte öröm hiánya szembetűnő jelenség mindenki számára, aki csak egy kicsit is odafigyel arra, hogy ki, hogyan élni meg karácsony ünnepének tartalmát.
És ebbe az öröm-ellenes, öröm-nélküli, öröm-hiányos atmoszférába kiált bele az angyali hang: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel!”
Igen, amikor már se ereje, se kedve, se ideje nincs az embernek, hogy leüljön, és megírja a saját öröm-listáját, hogy csendben leüljön, és végiggondolja, hogy mi az az életében, aminek igenis lehet örülni, igen, amikor a fáradtság meglehetősen cinikus szelleme kísért minket:
akkor szólal meg, akkor bátorít, akkor próbál felemelni, hogy ki-ki felismerje, hogy mi kerülhet fel arra a bizonyos öröm-listára. Igen, most van itt az öröm felismerésének pillanata. Igen, ádvent negyedik vasárnapjának szíve közepe kell, hogy legyen az öröm felfedezése, az öröm kibányászása a mélyből, az öröm létének legitimizálása az életünkben.
Mert helye kell, hogy legyen az örömnek karácsonyra szelídített lelkünkben.
Ha nincs helye, akkor helyet kellene csinálni neki. Ha otthontalan, akkor tegyük otthonossá magunkat. Legyen az öröm otthona az ember 2006 karácsonyán!
Czakó Gábor Olivíer Clément francia ortodox bölcselőt idézi egy írásában, az idézet így szól: „"Mi tehát az ünnep, ha nem a túláradó szépség, az örömmé vált létezés, amely megszabadult a hasznossági szemponttól…”
Igen, örömmé vált létezés. Azt hiszem, hogy valami ilyesmiről ír Pál apostol a filippieknek: örömről, mely nem hangulatfoszlány, nem tiszavirág életű érzésdarab, hanem olyan erő, olyan dinamikus energia, ami az ember egészét járja át, az ember egészét kavarja fel: „Örüljetek az Úrban mindenkor!”
Karácsony öröme, az emberré lett Isten ünnepe az öröm legtisztábban átélhető eseménye, igazi benső élmény, ahogyan erről az előbb említett Czakó Gábor így ír:
„A karácsony és minden ünnep középpontja az, hogy benső élmény: lelkünk alapjában, lényünk örökkévaló részében zajlik. Természetesen van külső része, hiszen kiöltözünk, jót eszünk, templomba megyünk, egyszóval ünneplünk, de ez a külső más. A szép ruha, a lakoma mind a rítus részei, hiszen nem akármit eszünk, nem akármivel díszítjük föl a fát, nem akármit énekelünk. Ezek mind-mind eszközök arra, hogy eljussunk lelkünk alapjába.”
Igen, lelkünk alapjába, oda ahol helye van, ahol helye kell hogy legyen, ahol helyet kell készítenünk az örömnek, ahol a mai ünnepen helyet kell találnunk a karácsonyi örömnek, melynek tárgya is, és alanya is nem más, mint az érkező Úr.
Ő az, a csendben és alázatosan érkező, emberi bánatokat ma is örömmé változtatni képes, testet öltött Isten, aki az örömöt hozza a fa alá, és a szív fölé. Oda, a lelkünk alapjába.
Szenteste délelőttjén ünneplő keresztény gyülekezet!
Akik ádventi kalendáriumot készítettek, kaptak, vagy készítve kaptak, azok ma kinyithatták az utolsó ablakot, kibonthatták az utolsó ajándék-csomagot. Véget ért a 22 napos öröm-játék, és íme most bontsuk ki azt a képzeletbeli 23. ablakot, ami az öröm-játék láthatatlan bónusz-ablaka.
Aki kinyitja egy öröm-magot talál benne, ezzel a mondattal: „Ismét mondom: örüljetek.” El lehet ültetni a mai napon, még pedig ádvent várakozásában előkészített lelkünk Isten esőjével megöntözött kertjében. Ma délelőtt, a szenteste főpróbáján lehet újat kezdeni. El lehet indulni az őszinte öröm útján, és lehet vigyázni arra a bizonyos öröm-magra, úgy ahogyan azt egy mese főhőse tette.
Igen, egy angol mesében a tündér egy lánynak virágmagot nyújtott át, hogy ültesse el. Mikor átadta a tündér a magokat a lánynak e szavakkal bocsátotta el: - Kedvesem, ha majd egy napon kihajt ez a virágmag, ápold és gondozd, mert bizony Te magad is csak addig leszel boldog, amíg e növény virulni fog! A lány könnybe lábadt szemmel tenyerébe rejtette a magot, és úgy tett, ahogyan azt a tündér parancsolta neki.
Igen, az öröm valami olyasmi, amiért küzdeni kell. Nem esik az ölünkbe, hanem annak érkezését várni kell, elő kell készíteni, és ahogyan egy magot öntözni, gondozni kell, úgy az örömöt is szeretettel kell megőrizni, és amint lehet továbbadni azt, megosztani másokkal.
És azt hiszem, ez nagyon rímel a klasszikus karácsonyi történetre. Az érkező örömre, az Isten szeretetének emberi testet öltött ünnepére. Arra, hogy a szelídség győzelmet aratott az erőszak felett, hogy a bizalom legyőzte a félelmet, hogy az Isten úgy ölelte magához az embert, hogy az lényegében változott meg.
Nincsen csodálatosabb élmény, mint ma is átélni azt, hogy átölel az Isten. Hogy közel van. Hogy közel jött. Hogy nem kell bújócskát játszani vele, hogy nem kell többé lehajtott fejjel önsajnálatba menekülni, hogy nem kell többé csak bánat-listákat írni, hanem itt a lehetőség arra, hogy valami teljesen új kezdődjön el.
Mert az öröm 2006-ban is táncolni akar veled, 2006 karácsonyán is el akarja veled járni az öröm táncát! Azt várja, azt kéri, hogy vedd őt észre a hétköznapokban is. Valahogy úgy ahogyan, azt észrevette egy asszony Székely János történetében.
A történet szerint egy asszonynak rosszul kezdődött a napja, és úgy tűnt, hogy rosszul is fog végződni. Hatalmas tömeg állt a buszmegállóban. A buszon is tolongás. Az emberek fáradtan, keserűen meredtek maguk elé. Akkor váratlanul megszólalt egy erős férfihang az autóbusz eleje felől: "Szép napunk van, nem igaz?"
Az emberek felkapták a fejüket. A férfi tovább beszélt: "Nézzenek csak ki az ablakon. Milyen gyönyörű az őszi táj. Épp most megyünk át a kicsi hídon. Balra itt a park, jobbra a templomkert, a temető."
Egyre többen kezdtek kifelé nézni az ablakokon. Akkora volt a lelkesedés, hogy az asszony is, először azon a napon, elmosolyodott. Elhatározta, hogy mielőtt leszáll, előremegy, megnézi ki beszélt hozzájuk.
Előreküzdötte magát, és ahogy lelépett a buszról, az első ülésen megpillantotta azt, aki beszélt. A pocakos, negyven év körüli férfi szemén teljesen lezárt szemüveg volt, a kezében fehér bot.
Az asszony döbbenten szállt le a buszról. Isten egy vakot küldött neki, hogy megtanítsa látni. Néhány másodpercet még állt ott a buszmegállóban, azután lassan elindult haza. Nézte a gyönyörűen lenyugvó napot, a felhőket. Alig várta, hogy otthon legyen, a férje ajtót nyisson neki, ő megölelje, és megkérdezze tőle: "Szép napunk van, nem igaz?"
Szép napunk van, nem igaz? – teszem most már fel én a kérdést. Az öröm ünnepe, mely öröm remélhetőleg átmenthető a karácsonyi ünnepkör utáni időszakra is.
Mert a megtestesülésből annak titok jellegével együtt is megérthető valami. Ez a valami pedig az szeretet, mellyel az Isten végérvényesen letette a voksát az ember mellett, mellyel Isten egyszer és mindenkorra közel jött az emberhez.
Aki a 22 perc című kiadványunkban a mai napon elolvasta a mai egypercest, annak ismerős lesz a következő idézet Pilinszky János tollából:
„A karácsonyi bölcsőben a kisdedek ártatlanságával fekszik az ártatlan Isten, kinek szeretete soha többé nem hagyja nyugton szívünket. Békéje örök kísértője minden békétlenségnek, szelídsége minden háborúságnak. A karácsonyi ünnep külsősége mit se ér e tiszta ártatlan egyetemes szeretet nélkül…”
Igen, karácsony örömének talán legfontosabb eleme az, hogy Isten szeretete soha többé nem hagyja nyugton szívünket. Az inkarnáció szeretete ez. Isten egyszer és mindenkorra közel jött az emberhez.
És ádvent negyedik vasárnapja, az öröm vasárnapja ennek a fényében lehet az öröm felfedezésének újra-felfedezésének a napja. Nem kell kitalálni karácsonyt.
Ahogyan Kolombusz több mint fél évezreddel ezelőtt egy már meglévő földrészt fedezett fel, ahogyan az asszony a történetben a már meglévő örömöt fedezte fel, úgy mi is megtalálhatjuk karácsony már meglévő örömét. Nem kitalálni kell karácsonyt, hanem megtalálni.
„Mit jelent az igazi öröm? Azt jelenti, hogy valaki képes kötelékeit és gátlásait ledobva felülemelkedni önnön korlátain írja Oberlander Baruch rabbi egy helyen. Igen, felülemelkedve saját magunkon, saját korlátainkon, és odafigyelni arra, aki az öröm forrása, aki a karácsonyi öröm alany és tárgya is egyben.
Igen, az öröm 2006-ban is táncolni akar veled, 2006 karácsonyán is el akarja veled járni az öröm táncát! Azt várja, azt kéri, hogy vedd észre az ünnepen is őt! Vedd észre, hogy képes arra, hogy – Tóth Árpád szavaival élve – berobogjon az életedbe.
Szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Ha valaki bánat-listákat írt mostanában, a mai napon ünnepélyesen tépje szét, és írjon egy új listát. Egy öröm-listát!
A vigasztalás Istene, adjon mindenkinek erőt az öröm felfedezéshez a hétköznapokban, és a karácsonyi öröm felfedezéséhez az ünnep pillanatai között!
Szóljon 2006 ádventjének záróakkordja az örömről, olyan örömről, amilyen örömről egy édesanya mesél, amikor gyermeke megszületik!
Az élő Isten adjon elég türelmet a lista-íráshoz, az újra-felfedezéshez, és ő adjon nyitott füleket, nyitott szíveket ahhoz, hogy ki-ki meghallja azt, amit a karácsonyi angyalok énekelnek 2006-ban is:
„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Ámen.
