Amikor lejött a hegyről, nagy sokaság követte őt, és íme, odament egy leprás, leborult előtte, és ezt mondta: "Uram, ha akarod, megtisztíthatsz." Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és ezt mondta: "Akarom. Tisztulj meg!" És a lepra azonnal letisztult róla. Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Vigyázz, senkinek se szólj, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel az áldozati ajándékot, amelyet Mózes elrendelt, bizonyságul nekik." Amikor Jézus Kapernaumba érkezett, odament hozzá egy százados, és kérte: "Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak." Jézus így szólt hozzá: "Elmegyek, és meggyógyítom." De a százados ezt felelte rá: "Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Mondom az egyiknek: Menj el! - és elmegy, a másiknak: Jöjj ide! - és idejön, vagy szólok a szolgámnak: tedd meg ezt! - és megteszi." Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: "Bizony, mondom néktek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben. De mondom néktek, hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában; akik pedig Isten országa fiainak tartják magukat, kivettetnek a külső sötétségre, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás." A századosnak pedig ezt mondta Jézus: "Menj el, és legyen a te hited szerint." És meggyógyult a szolga még abban az órában.
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Amikor lejött a hegyről… hallottuk a bevezető sorokat. A Hegyi beszéd után történik mindez. A hegyi beszéd pedig az isteni hatalom megnyilvánulása. Záró sorai így szólnak: „mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudóik.”
A tanítás után pedig cselekvés következik.
A hatalommal történő cselekvés gyógyításai.
A leprás, a százados szolgája, majd Péter anyósának és sok betegnek a meggyógyítása. A isteni hatalom megnyilvánul immár a beteg ember világában, és gyógyít. Gyógyít és gyógyít és gyógyít…
Mi ez a hatolom?
Természetesen nem jogi, vagy politikai erő.
Belső és szellemi erő, amely a szavakat, a tanítást hitelesíti.
Egy prédikációnak nem szépnek kell lennie. Mert ami csak szép – az szépsége miatt üres. Mert nem gyönyörködtetnie kell a szószéken elhangzó szavaknak, hanem szembesíteni. Szembesíteni a hallgatókat önmagukkal, felhívni a figyelmet arra, hogy mit hagyjanak el, és mit szerezzenek meg. Nem esztétikai hatásról, nem esztétikai hatalomról van tehát szó. Ha az Emberfia a hegyen „csak” szépen beszélt volna – mindenki szépen hazament volna utána – s a sokaság nem követte volna őt. A szép beszéd, a minél inkább szívből szóló és szívhez szóló beszéd ugyanis elaltatja a változásra irányuló akaratot. Mert nem az akarathoz, hanem a szépérzékhez szól.
De akaratot csak az mozdíthat, ami akaratból jön, ami már megélt tapasztalat, megcselekedett akarat, meghozott döntés.
Mi ez a reális talaj? Mi az a helyzet, amelyből a mai vasárnap is elindulhat a prédikáció?
Ahhoz, hogy valahová eljussunk, tudnunk és ismernünk kell a helyet, ahol éppen állunk, amiben éppen vagyunk. Mert ez az első. Reális helyzetfelismerés. Realitás nélkül nincs Istenhez közeledés. Ha nem tudom hol vagyok, milyen válságban vagyok, ha egyáltalán nem tudom, miben vagyok – akkor Istenhez szóló imádságom merő ábránd lesz csupán. Ezért nagyon helyes olyan őszintén imádkozni, amikor nem bírunk imádkozni, mert vannak ilyen pillanatok, sokszor vannak – hogy ezzel a töredelemmel fordulunk először Isten felé… Azzal, hogy nem tudunk nála lenni. És ez az őszinteség legtöbbször segít…
De mi a helyzet a hit esetében?
Hol állhat reális talajon a mi hitünk?
Ez a két történet nem szól másról, mint a hitről. A saját hitünkről. És nem érkezhet meg máshová a legvégén oda – hogy legyen a te hited szerint!
Ez a kőkemény realitás – a mi hitünk állapota és állaga.
A leprás tudta magáról, hogy beteg, hogy a társadalomból kitaszított. A leprások büntetése az volt, hogy rongyokban jártak, szakállukat betakarták, ami a gyász jele is volt – mintegy örök gyászra kárhoztatva. Azt kellett kiabálniuk folyton: tisztátalan vagyok. Ezt aggatták rájuk a papok. Mert papok diagnosztizálták a leprát – és csak ők oldozhatták fel a beteget.
Ezért küldi Jézus papokhoz a meggyógyultat. De megdöbbentő kép tárulhat elénk, ha elképzeljük, amikor az Emberfia hatalma a papok számára megnyilvánul. Az első esemény, amikor a papok tudomására jutott kivel állnak szemben Jézusban ez a gyógyítás volt. Mert addig leprás nem gyógyult meg. Addig leprás soha nem gyógyult meg ember által! Mirjam poklosságát az Úr gyógyította meg (4Móz 12).
Ezért fel kell tennünk a kérdést: minek vagyunk mi a tudatában? Tudjuk-e egyáltalán azt, hogy elválasztva vagyunk Istentől?
Minden emberi vágyakozás és boldogságkeresés mögött ez áll. Ez az elválasztottság. És a vágy, hogy ezt leküzdjük. A vágy, hogy visszatérjünk Istenhez. De ezt sohasem valljuk be magunknak, mindig inkább vágyunk anyagi, vagy lelki, vagy szellemi javakra, mint ennek a boldogságforrásnak a közelébe.
A zsidó felfogás szerint a lepra olyan betegség, amely az egész embert beszennyezi és tisztátalanná teszi (vö. Lev 13-14), akit ezért ki kell zárni Isten népének köréből. A csoda azt hangsúlyozza, hogy Krisztussal megszűnt a tiszta és a tisztátalan közötti különbség. Jézus áthág egy szabályt: megérint egy leprást, amit a mózesi törvények tiltanak.
És ezzel a leprás is beléphet a templomba, a szakralitás és az isteni szentség szférájába. Az eredeti szövegben megőrzött görög katharidzein ige elsősorban nem a betegséget hangsúlyozza, a leprás sem azt kéri, hogy gyógyítsa meg, hanem valami többet: az ember számára szükséges megtisztulást.
Máté nem csodavárásra akar buzdítani, hanem a tisztaság, a szentség, vagyis a lélek megtisztításának, a lelkület tisztaságának kérésére. És ez a kérés csak abból az akaratból indulhat mindkettőjük részéről, amely nélkülözhetetlen. Az akaratot felismerés előzi meg. A leprás felismeri betegségét, és a betegsége mögötti tisztátalanságot, tulajdonképpen azt, hogy el van szakadva Istentől… És Jézus felismeri a leprásban ezt az Istenhez vágyódást. A leprás pedig ismét csak felismeri az Emberfiában a hatalmat, amely ezt a vágyat – az Istentől elválasztott távolságot – csökkenteni tudja. Mert az imádság, a spiritualitás lényege ennek a távolságnak a csökkenése. Az Emberfia akarata pedig csökkenti a távolságot. Szentségébe avat, tisztává tesz, és ezzel gyógyít.
A szavak találkoznak («ha akarod, megtisztíthatsz», «akarom, tisztulj meg»), és a távolságok eltűnnek. Jézus szinte szentségkiszolgáltató mozdulattal (a kéz kinyújtásával) kíséri üdvöt hozó szavait, mintegy megerősítvén ezzel a kinyilvánított tisztulást. Az üdvösség Jézus emberségén keresztül érkezik.
Azután ott a százados hite. Megrázó az, hogy Máté, aki minden bizonnyal zsidó gyökerekkel rendelkező evangélista volt, tehát ez a Máté először egy pogány ember tanúbizonyságát állítja elébünk. A hitről nem egy hithű zsidó, vagy egy zsidókeresztény, hanem egy pogány százados vall, aki katonaként ráadásul olyasvalaki lehet, aki általában nem túlzottan érzékeny…
De itt nem érzékenységről van szó. Egy katona inkább „akar” mint „érez”. Kőkemény akarat ez. Hatalmas akarat. Szelíd erő, de határozott, sziklaszilárd és tudatos erő. Mert a tiszt nemcsak a gyógyítást kéri, hanem még a gyógyítás módjára vonatkozóan is tanácsot ad Jézusnak. Gondolatát saját világából és foglalkozási köréből meríti. A katonai gyakorlatban alighogy elhangzik egy parancs, ez közeliekhez és távoliakhoz egyaránt eljut. Ugyanezt megteheti Jézus is. Gyógyító szava parancs, amely a betegség erőit arra kötelezi, hogy távozzanak a beteg emberből.
És ezek a messiás hatalmát kinyilvánító szavak alkotják az elbeszélés csúcspontját. Ez a szöveg, amelyet az egyház folytonosan a tökéletes hitvallás és alázat példájaként idéz fel, a Szó erejére is utal. A logosz theou (Isten szava) hozta létre az egeket: tehát korlátlan erővel rendelkezik. A kafarnaumi csoda ennek igazoló példája.
És arra is érdemes felfigyelnünk, hogy Jézus itt ismét áthágna egy szabályt: kész arra, hogy a századossal menjen, holott rabbi nem léphet be nem zsidó házába. Itt is újra távolságok omlanak le.
Ez a két történet nagyon jól ki is egészíti egymást. A leprás, aki közeledik hozzá és akit megérint – és meggyógyul. A százados, aki közeledik hozzá, de aki nem önmagáért kér, hanem azért, aki nincs ott vele. És a hit itt hatalmas. Mert azért is tudok imádkozni, aki nincsen velem. Aki nem tud velem lenni. De ha akarom és a hitem szerint kérem – akkor az Emberfia meghajol ez előtt a hit előtt… a gyógyító erő szabad utat kap és a hatalom megnyilvánul és a csoda bekövetkezik…
A történeket kulcsmondata tehát ez a mondat: Legyen a Te hited szerint.
Ez a súlyos mondat a bennünk lévő Istentől való távolságra utal. Erről a távolságról való tudásra, vagy nem tudására. Mert lehet magunkat Isten országa fiainak tartani, de ha valójában nem azok vagyunk, akkor kivettetünk a külső sötétségre.
És ez a kulcs.
Benne van az Úrvacsorai liturgiánkban, rítusunkban, a gyónási kérdések után, a feloldozás előtt – az Istenhez fordulás mozzanatában hangzik el ez a mondat. Legyen a Ti hitetek szerint.
Mire utal ez? A bennünk lévő (vagy nem lévő) hitre.
Túlzás nélkül lehet állítani, a filmművészet egyik legnagyobb alkotása a Sztalker c. orosz film, amelyet Andrej Tarkovszkij rendezett. A film többek között a hit kereséséről szól. Egy belső szoba felé utaznak benne a szereplők. Ennek a belső szobának van egy nagyon furcsa tulajdonsága – ha oda belép az ember – nem más történik vele, mint az, hogy az ő hite szerint lesz. Mit jelent ez? Azt, hogy nem a kívánságok hanem a legtitkosabb vágyak teljesülnek ebben a szobában. Nem az, amit kíván az ember, nem az, amit mond, hanem az következik be, ami a természetének megfelel. Amelyről sokszor fogalmunk sincsen, de bennünk lakozik, és egész életünkben irányítja. Mert a történet úgy hangzik, hogy egy ember, aki korábban megölte testvérét eljön ebbe a belső szobába és térden kúszva csúszik-mászik és könyörög azért, hogy a belső szoba ereje adja vissza neki a testvére életét. És mit kap erre? Visszatérve a világba csak egy csomó pénzt kap, nem a testvére életét… De azért, mert önös céllal lépett a szobába, valójában nem érdekelte a testvére, valójában nem tudta, hogy mire van neki igazán szüksége, nem vált vele eggyé – nem akarta, hogy a testvére újra éljen, holott erre lett volna neki igazán szüksége…
„Mert tudja a ti atyátok, hogy mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.” Olvassuk a Hegyi beszédben. Ezért ez a felszólítás, a saját belső szobánkba való elvonulás nagy tisztaságot kíván. Nem vonulhatunk akárhogyan oda be… Önös célokkal a legkevésbé. Mindennek ki kell égnie bennünk, ami önös saját akarat. A saját akaratunk Krisztushoz forduló erejével kell ezt kiégettetnünk. Mert csak akkor lesz iránymutató számunkra a felszólítás: Legyen a Te hited szerint. Mert átkot és áldást egyaránt magunkra veszünk ezzel, amikor kijelentjük.
Isten minket nem fog akaratunkon kívül üdvözíteni, de van olyan, hogy külső sötétség. Mert Istenen kívül, aki a Fény maga, a világ világossága – hozzá képest minden sötétség és minden kívül van. A mi feladatunk saját hitünk ébresztése, saját akaratunk a hit irányába fordítása. De mindenek előtt tudni azt, hogy mi – most – itt: miben vagyunk: milyen messze Istentől. Mert csak akkor tudok valahová eljutni, ha már tudom, hogy hol vagyok. Ámen.
Imádkozzunk!
Istenünk, Te látod leginkább, hogy mire van nekünk valóban szükségünk. És látod, hogy sokszor milyen nehéz ez nekünk, milyen nehéz hinnünk. Csak abban bízunk, hogy Te jobban látsz minket, és tudod mire van igazán szükségünk. Nincs más menedékünk, csak Krisztus. Könyörülj rajtunk kegyelmeddel! Ámen.
