Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: "Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre."
Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: "E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre." Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön.
Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úrnak testét, ítéletet eszik és iszik önmagának.
Milan Kunderának, a világhírű cseh írónak van egy számomra oly kedves könyve, melynek az a címe, hogy Lassúság. Kundera e műben összefüggést talál a lassúság és az emlékezés között. Arról ír, hogy szerinte a lassúság összefügg az emlékezéssel, míg a gyorsaság a felejtéssel. És azt gondolom, hogy nagyon igaza van. Az emlékezéshez lassúság, az emlékezéshez idő kell.
Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim a Krisztus Jézusban!
Bele kell-e mennie az egyháznak a gyorsulási versenybe? Tényleg asszisztálnia kell-e az egyháznak a gyorsaság-felejtés duó játékához?
Vagy azt is kérdezhetném, hova siet mindenki, amikor, ami fontos, az megvár, ami meg nem fontos, az meg mindegy, hogy megvár, vagy sem, mert egyszerűen nem fontos. Igen, ha körbenézünk, és megnézzük a körülöttünk zajló húsvéti készülődést, minden a rohanásról, minden a gyorsaságról szól.
Minden azt sugallja, hogy, szinte azt suttogja egy kellemetlen hang a fülünkbe, hogy: siess, mert különben lemaradsz, siess, mert különben nem leszel kész, siess, mert ha nem sietsz, kimész a divatból, siess, mert ma mindenki siet.
Gyorsulj fel, rohanj, és felejts! – azt hiszem valahogyan így szól a kísértés szlogenje, mottója 2007 tavaszán. Mert gyorsan élni, felgyorsulni, felejteni mindig könnyebb, mint emlékezni. Mert az emlékezéshez le kell lassulni, az emlékezéshez időt kell rabolni, méghozzá saját magamtól.
Vissza kell találni, meg kell találni a szinkront saját magam és időm között.
Azt is mondhatnám: szinkronizálnom kell saját magamat, össze kell hangolnom magamat és a rohanással, felejtéssel telepakolt életemet.
Igen, körbenézek az utcákon, boltokban, szuper-hiper-mega-giga marketekben és az van az arcokra írva, hogy késésben vannak a saját életükben, hogy folyamatos lemaradásban vannak a saját életükben.
Kiss Tibornak a magyarországi alternatív rockzene ikonjának, a Quimby zenekar szövegírójának, gitárosának szavai jutnak eszembe egyre gyakrabban, aki így fogalmazott egy dalszövegében: „Lassíts le egy percre ember, leelőzted magad”! Igen, lelassulás nélkül nincsen szinkron, nincsen harmónia, nincsen emlékezés, és nincsen úrvacsora sem.
Szeretett testvéreim a Krisztus Jézusban!
A lassúság és az emlékezés összefügg. Az úrvacsora ebben az értelemben a lassúság ünnepe is egyben.
Igen, le kell tudnunk lassulni ahhoz, hogy átéljük, megéljük azt, amit Jézus tett és mondott, azon a bizonyos éjszakán, amelyen elárulták. A lassúság-emlékezés összefüggésében valósulhat meg az, amiről Jézus beszél az utolsó vacsorán.
Mert csak a lelassulás művészetének elsajátítása adhat esélyt arra, hogy valami tényleg történjen velem az úrvacsorában, hogy valami tényleg megváltozzon azáltal, hogy magamhoz veszem Krisztus testét és vérét.
Igen, csak ebben az előbb említett harmóniában van meg a lehetőségem arra, hogy közelebb kerüljek annak a kettősségnek a megértéséhez, feloldásához, ami az úrvacsorának sajátja.
Simone Weil Jézus kettős szimbólumáról szóló gondolamenetében Jézust a pásztor- és bárány kettős szimbólumban mutatja be. Egyrészt Jézus a pásztor, aki őrzője, gondozója, hűséges és szerető gazdája övének.
Másrészt Jézus a bárány, a testet öltött szelídség és engedelmesség, a szeplőtelen és ártatlan áldozat örök jelképe.
De mint tudjuk, a valóságban a pásztor, miután felneveli a bárányt, leöli, akit felnevelt. Jézus azonban, egyszerre vállalva mindkét szimbólumot, áldozatával feloldja az ellentmondást. Egyszerre pásztor és bárány.
Simone Weil kettős szimbóluma azt gondolom, hogy segíthet megérteni valamit az úrvacsora titkából. Mert az úrvacsora ellentmondásának feloldása éppen a jézusi szeretet által, a jézusi, saját magát feláldozni képes isteni szeretet által fogható meg, és fogható fel.
A prédikáció alapigéjének, az úrvacsora szereztetési ige mondatai éppen attól fantasztikus mondatok, ma is, itt is, hogy bennük a legalapvetőbb ellentmondások válnak tiszta és egyszerű szeretetté.
Ezt írja Pilinszky János egy 60-as évek végén publikált cikkében az utolsó vacsorával, az úrvacsora jézusi elrendelésével kapcsolatban: „Végre értelmet nyer, és tiszta szeretetté válik minden, a világot megosztó ellentmondás. Az utolsó vacsora az isteni „sűrítés” csodája.”
Nagycsütörtök ünnepén együttlévő gyülekezet, szeretett testvéreim a Krisztusban!
Az úrvacsora ma is lehet „az isteni „sűrítés” csodája.”, amikor az ellentmondások szeretetté válnak. Ma is kinek-kinek a saját életében az ellentmondások átalakulhatnak szeretetté.
Ma is megvan a lehetőség arra, hogy emberek az úrvacsorai közösségben találkozzanak egymással, és az élő Istennel. Ma is lehet az egyház asztalközösség, sőt az kell, az kellene, hogy legyen.
Hans Küng, 1980-ban megjelent könyvében, a magyarul Mi az egyház? címmel megjelent teológiai bestsellerjében írja a következőt: „Az egyház lényege szerint asztalközösség.”
Igen, az. Az úrvacsorában Isten az egyházat sajátos módon ugyan, de újra alkotja. Ennek köszönheti az egyház, hogy egyház maradhat, hiszen mi más az úrvacsora, ha nem a megőrző és teljességre vivő kegyelem jele.
Azzal kérdéssel kezdtem a prédikációt, hogy: Bele kell-e mennie az egyháznak a gyorsulási versenybe? Tényleg asszisztálnia kell-e az egyháznak a gyorsaság-felejtés duó játékához?
Az én válaszom: nem. Mert asztalközösség, úrvacsora, közösség, lassúság, emlékezés összetartoznak.
Legyen nagycsütörtök estéje a lelassulás ünnepe, amikor van időm a találkozásra Istennel és egymással egyaránt!
Legyen nagycsütörtök estéje az az este, amikor ki-ki megadja az esélyét annak, hogy a saját életében az ellentmondások átalakulnak szeretetté! Ehhez adjon erőt és hitet az élő Isten mindenkinek! Úgy legyen most és mindörökké! Ámen.
