Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.
Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Isten most, Nagypénteken adja oda önmagát, áldozza fel önmagát.
Ez az adomány, ez az áldozat a Fiú által történik.
És ez az áldozat egyfajta Teremtés. Újjáteremtés.
Istenbe teremtetünk Nagypénteken.
Ennek az Istenbe foganásnak a lehetősége Nagypéntek.
Ez a teremtés nem test szerint történik, mert a Nagypéntek lebontja a testet. Jézus meghal a kereszten. És őt nem test szerint ismerjük meg, nem test szerint kell megismernünk. Nem test szerint, mert akkor minden oda vész. Aki csak testben gondolkodik – az csak addig él, amíg a teste él. A mérhetetlen nehézség ott van, hogy nem tudunk nem testben gondolkodni, nem testben élni. Ez az emberélet keresztje, szenvedése. De az Emberfia tette a reménység. Mert a test meghal a kereszten. De harmadnapra megdicsőül, és feltámad.
Pál erre a hangsúlyra hívja fel figyelmünket: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük – mondja ezt a feltámadás tudatában. Mert a teremtés, az újjáteremtés, a feltámadás elsősorban nem testi jellegű. Az ember önmagára leginkább testi értelemben tekint. De Pál azt írja, hogy Krisztus azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Nem önmagunkért élni. Nem testi értelemben élni. Hanem Krisztusért.
Vagyis Krisztusban lenni és Krisztusért élni – ez ennek az igének az üzenete. És Krisztus e halálában van az Istenbe foganás reménye.
E remény alapja pedig az, hogy Isten megbékül a világgal. A kérdés feltehető: Miért kell megbékülnie?
A Nagypénteknek mindig emlékeztetnie kell minket a bűnre és a vétekre. A Paradicsomi bűnre: az elbukásra. Amely tulajdonképpen Isten törvényének megszegése volt, a Teremtővel szemben tanúsított engedetlenség. Egy elfordulás, egy hátraarc Istennek. A teremtett világnak volt egy törvénye, vagy más szóval volt egy rendje. Úgy kellett lennie és maradnia mindennek, ahogy Isten jónak látta. És ezt a rendet, ezt a törvényt az ember megszegte.
Misztérium, hogy miért volt a tiltott gyümölcs. De ott volt, és Isten rendjébe tartozott ez is. Az első emberpár pedig ezzel a renddel szemben engedetlenné vált. És ennek az engedetlenségnek a következménye volt a zuhanás, a bűnbe esés, a testi lét korlátjai közé szorulás, és az élet vége: a halál.
Ennek a zuhanásnak a további következményei, kifejeződései és külső megnyilvánulásai e korlátok közötti létben a bűnös tettek.
És ha titoknak neveztük a tiltott gyümölcs meglétét az Édenkertben, akkor mindenképpen van egy másik
titok is, ami legalább ugyanakkora, vagy még nagyobb. Ez pedig a Nagypénteknek misztériuma. A megbékéltetés miértje.
Nincs arra emberi és racionális magyarázat, hogy Isten miért bocsátja meg ezt a zuhanást. Az engedetlenséget, a férfivá és nővé teremtett ember, az első ember bűnbe esését. De megbocsátja. És az új Ádám: Jézus Krisztus újrateremti ezt a viszonyt. Az ember és Isten, a teremtmény és a Teremtője viszonyát.
Ez az újra teremtés számunkra, Pál elmondásából tudjuk, Krisztusban történik.
Krisztusban kell lennünk, hogy ez megtörténjen. Olyan értelemben, ahogy Pál mondja azt az Apostolok cselekedetében Istenről: Benne élünk mozgunk, és vagyunk… hiszen nincs messze egyikünktől sem.
Az új teremtés ezért ráébredés arra, hogy Krisztusban vagyunk. Egy ráébredés tehát. A hit révén való feleszmélés. Meglehet, erre a ráébredésre egy passió vezet el bennünket. Egy passió, mely bár a testi elvesztéshez vezet, de a világot tartja meg mégis. A világot építi és teremti újjá mégis.
Istennel való megbékülés – Istenbe békülés. Megfordulás, megtérés. Ez pedig születés. Új ember születése. Az ó-ember halála, és az új ember megszületése. Az ó-ember halála Nagypénteken történik. De meg kell történnie. Mert e nélkül nincs harmadnapi újjászületés.
Jézus mondja: Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.
Aki Krisztusban van – új teremtés az. Krisztusban lenni annyit jelent, mint igaz embernek lenni. Igaz ember az, aki a valósággal, aki a világgal tisztában van, aki az Istenhez közeledés nehézségével tisztában van.
Az igazságra használt szó itt a dikaioszüné. Vagyis igaz ember az, aki utat tud mutatni, aki élni segít, aki a rendet, Isten rendjét képvisel olyan hatalmas erővel, hogy a világ beleremeg halálába, és minden – minden újrateremtődik. Ámen.
Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk, Te tetted naggyá ezt a napot. Fiadat adod miértünk, hogy mi élhessünk. Hogy legyen erőnk óemberségünket levetni, és újjáteremtetni Krisztusban. Bátoríts ezen a napon minket, és légy velünk halálunkban, Jézus Krisztusért kérünk: hallgass meg minket! Ámen.
