Húsvét ünnepe

Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Jézus gyermekként a Húsvét ünnepére szüleivel utazik fel Jeruzsálembe. Ünnepi szokás volt ez a zarándoklat a zsidóság körében. A gyermek Jézus az Egyiptomból való szabadulás ünnepére érkezik Jeruzsálembe.

Mi pedig a mai napon azt a szabadulást ünnepeljük, amelyet Jézus Krisztus szerzett az emberiségnek. Az Istenhez való visszatérés lehetőségét, az örök üdvösség lehetőségét, a feltámadás reményét.

Az ünnepet éljük ezen a mai napon. A kereszténység egyik legnagyobb ünnepét. A legősibb ünnepet. A világ világossága nyilvánul meg ilyenkor a fényben.

Hogy ezt a fényteliséget hangsúlyozza az egyház, az első egyetemes zsinaton, Niceaban 325-ben határozott úgy, hogy az egyház tagjai a húsvétot a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap ünnepeljék. A nappalok a tavaszi napéjegyenlőség után hosszabbak már az éjszakáknál. A fény így a mindennapokban is uralkodóvá válik. De ezt a másik világítótest, a kisebbik, a Holdtölte is még inkább aláhúzza. Csakúgy, mint a vasárnap és a hétfő napja, a nap és a hold napja.

De mint minden ünnep, ez a fényteli ünnep is el fog telni, és jó, ha mielőtt eltelne, feltennénk magunknak a kérdést: Velünk van-e Jézus ezekben a napokban? Az ünnepnapokban. Vártuk-e őt eléggé előtte, kerestük-e őt teljes erőnkből azért, hogy velünk legyen? Most még ünnep van. Jézus feltámadásának napja. És ez most van. De majd az ünnepnek vége lesz, és azután is velünk marad, velünk lesz-e még mindig a Feltámadott Emberfia? Ezek olyan kérdések, amelyekre más nem adhatja meg a választ, kizárólag mi magunk.

A felolvasott igeszakaszban az ünnepek elteltével azok veszítik el Jézust, akikhez a legközelebb állt. Nagyon emberi ez a jelenet. Egyik pillanatban Jézus itt van velem, hozzám tartozik, vele töltöm el az ünnepeket. Őt ünneplem, a reményt, amit ad, az örök élet reménysugarát. Aztán egyszer csak észreveszem, hogy nincsen sehol. Nem találom. Messze járok már az együttlét, az ünnep örömétől, megyek hazafelé, megyek vissza a hétköznapok világába. Egy napi járóföldre vagyok már Jeruzsálemtől, amikor hiánya hirtelen rám szakad. Elvesztettem őt. Jeruzsálem messze, a béke városa messze mögöttem (ugyanis szó szerint lefordítva ezt jelenti a név: j’ir’-salaim), és csak a hiány van, Jézus hiányát érzem, azt, hogy az ünnep után hirtelen kicsúszott kezeim közül. És nem tudom, hol keressem, nem tudom, hol találjam. Nincs meg a békém, amit Ő hozott el nekem.

Jézus ott maradt Jeruzsálemben. És mi nem tudtuk azt, hogy mindig Atyjának házában kell lennie. Ott, ahol örök békesség van. Csak azt vettük észre hirtelen, hogy nincs már velünk. Megvan még ma, s talán meglesz még holnap, de lehet, hogy a következő nap már nem találjuk, és nem tudjuk azt, hogy neki mindig Atyja házában kell lennie.

Elveszítjük Őt nagyon sokszor. Mint ahogy elveszítettük őt, elveszítettük Isten közelségét eddigi életünkben számtalanszor. Holott, mikor velünk van, akkor azt hisszük, hogy ha egyszer már megtaláltuk, ha már hozzánk tartozik, ha lelkünkben megszültük Őt, ha lelki értelemben vett szülei vagyunk, akkor végleg velünk marad, és el nem veszíthetjük.

És megtörténik. Mégis megtörténik. Mindig megtörténik.
Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre. Mivel azt hitték, hogy az útitársaik körében van, elmentek egy napi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között.

Akinél ez nem történik meg, aki azt hiszi, hogy miután megtalálta nem veszíti el Jézust sohasem, jó, ha ezen a történeten, ma Húsvét ünnepén elgondolkozik. És jó, ha rádöbben arra, hogy mindannyian igen sokszor elveszítjük őt. És igen sokszor ez nem is tudatosodik bennünk.

Jézus ott maradt Jeruzsálemben. A béke városában. És mikor rátalálnak szülei így szól hozzájuk: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?”

Nem tudtuk, feleljük. És nem tudjuk. Soha nem tudjuk. Ha tudnánk, lehet, hogy hamarabb megtalálnánk. Egy napig tart a szüleinek, hogy felfedezzék: elveszítették őt, legdrágább kincsüket. Egy egész napig tart csak az, hogy felfedezzék: nincsen velük. Azt hitték, hogy az útitársaik körében van és már egy napi járóföldre elmentek. De nem találják ott. Elkezdik keresni, és nem találják maguk között, a rokonaik között a szeretteik között – eltűnt Jézus. Nincsen velük. Az ünnepek elteltek és Isten Fia eltűnt nincs velünk.

Aztán a szülei elindulnak visszafelé. Valami vonzza őket a Béke városa felé. Figyelemreméltó, ahogy meg sem fordul fejükben, hogy útközben veszíthették el Őt. Ez eszükbe sem jut, hogy valahol lemaradt. Vissza kell térniük Jeruzsálembe, a Békesség városába. Oda kell visszamennünk nekünk is, hogy megtaláljuk Jézust, ahol valódi békesség és kegyelem van. Addig a pontig kell visszamennünk, amelyben együtt volt velünk. Most Húsvét ünnepéig. A Feltámadás reményéig. A hitetlenségben ez segíthet. És Jézus szülei visszatérnek Jeruzsálembe. Mert tudják, hogy hol keressék őt.
De ez már a második nap Jézus nélkül. Egynapi járóföld után vették észre, hogy nincs velük, és egy napba kellett teljen, hogy visszaérjenek Jeruzsálembe. És keresik a városban még három napig. És bár ott vannak, a békesség városában, ahol jó az irány, meg sem fordul a fejükben, hogy ne Jeruzsálemben keressék, de nem találják Őt. Isten békességének városában vannak, és ott keresik Istent. Isten békességének a városában nem találják Őt. Három napig keresik, míg rálelnek. Nagyon érdemes felfigyelnünk arra a szóra, amit magyarul a Szentírás fordítói a megtalál értelemmel adtak vissza. De emellett a „heuriszkó” olyan jelentésekkel is bír, mint megért, magáévá tesz, elnyer, elér. (Ilyen értelemben érti meg egyébként Arkhimédesz azt a bizonyos fizikai törvényt, és kiált fel: Heuréka! Ezt a szót használja ő is.)

Szülei három napig keresik Jézust, amíg megtalálják. Mert az ember nem ülhet ölbe tett kézzel. Keresnie kell az Istent. De mikor szülei rátalálnak, nem értik a gyermek Jézus válaszát: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” Ők azonban a nekik adott választ nem értették.

Nagyon fontos, amit a gyermek Jézus itt most nekünk mond. Mert tudósok, teológusok sokszor vitatkoznak hit és tudás, hit és megértés elsőbbségén, vagy azon, hogy az egyik kizárja a másikat. Jézus szülei nem tudják, hogy a Fiúnak az Atyja házában kell lennie. És nem értik ezt a választ. Hitük vezette el őket a Fiúhoz. De Jézus nem zárja ki e kettőt. A hit elvezethet a megértéshez. És a megértés további hithez vezet. Segít egymást, kéz a kézben.

Még a profán élet szintjén is, ha valamit nem tudunk, először elhiszünk, vagy ha cselekvésről van szó elhisszük, hogy meg tudjuk csinálni. És ha már megtettük, akkor ez a tett, ez a tudat ösztönöz minket arra, hogy még nagyobb, szebb és jobb dolgok megtételében is higgyünk.

De Jézust hittel keresve is sokszor elveszítjük. Aztán rátalálunk. Megtalál minket. Majd újra elveszítjük, és megint rátalálunk. Újra megtalál minket. Jézus keresése, a hit, Isten keresése nagyon hasonló természetű dolgok. Néha megvannak, szárnyalnak velünk együtt, aztán egyszer csak nincsenek sehol. Se hitünk, se tudásunk, se Jézusunk, se Istenünk. Kínos csöndben érezzük magunkat. Egyedül, olyan egyedül, amilyen egyedül még soha. Elveszítettük Őt, és elveszíttettünk Isten által.

Egyszer megtaláljuk, majd elveszítjük, megtaláljuk, és elveszítjük, újra megtaláljuk, és újra elveszítjük. S ez folytatódik egyre nagyobb szinteken, egyre súlyosabb körülmények között.
Jézus legnagyobb elvesztése Nagypénteken történik.
De ezt követi legnagyobb megtalálása: a Húsvét ünnepe.

Amikor éppen nem vagyunk a közelében, amikor nem vagyunk a Béke városában – akkor a legnehezebb. Keressük őt, így vagy úgy – ímmel-ámmal, vagy akár körmünk szakadtával is, hittel vagy tudással, de nem leljük. Mi fedezzük fel, hogy a sír üres, de végül Ő szólít meg, és Ő talál ránk. És ez az, amit az ember a legkevésbé ért, csakúgy, mint Jézus szülei.

Jézus ott maradt Jeruzsálemben… „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” Ők azonban a nekik adott választ nem értették.

Nagypénteken nehéz a feltámadásban hinni.
Húsvét hajnalán nehéz a feltámadást megérteni.
Azt a legnagyobb titkot, amely élni segít, amely megtart azokban a napokban, amikor elveszítjük a bennünk élő Jézust igen nehéz elhinnünk életünk szenvedései közepette.

De a Húsvét az az ünnep, amely a Nagypénteket megtartja, és reménység lehet mindig, amikor az ünnep után megremegünk hitünkben, nem látjuk a kiutat életünkben, és úgy érezzük, hogy nem találjuk Istent. Mert a Húsvét ténykérdés.

A kő el volt hengerítve, a sír üresen állt.

Ez az objektív, külső oldal.
Hogy mennyire engedjük ezt magunkhoz ahhoz szükséges a hit, vagy a megértés, vagy a megértő hit.

Kívánom, hogy ez a reménység jelenjen meg életünkben mindig, minden esetben, akkor, amikor messze elkerülünk Tőle, amikor messze kerültünk a Húsvét fényteli tényétől, amikor az elveszettség eluralkodik rajtunk, és bármikor, amikor életünk kisebb vagy nagyobb válságba jut. Isten segítsen minket ebben! Ámen.

Imádkozzunk:
Istenünk, adj erőt nekünk abban, hogy az örömhír, amit Krisztus Feltámadásáról hírül vittek a nők és az asszonyok segítsen bennünket mindig és mindenkor. Segítsen élni a mindennapjainkban, és keresni Téged. Akkor is, amikor a Húsvéti Feltámadás ünnepe messze mögöttünk lesz. Őrizz meg minket Kegyelmeddel! Ámen