"Így szólt hozzám az ÚR igéje: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek. De én ezt válaszoltam: Ó, Uram, URam! Hiszen nem értek a beszédhez, mert fiatal vagyok! Az ÚR azonban ezt mondta nekem: Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szólt az ÚR. Azután kinyújtotta kezét az ÚR, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az ÚR: Én most a szádba adom igéimet! Lásd, én a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj!"
Meglepő hírt hallottam a minap, hogy Dániában mozgalom indult, és megpróbálják az intézményekben folyó élet rendjét nem a korán kelőkhöz, hanem a későn kelőkhöz igazítani, hivatkozván arra, hogy a korán kelők az embereknek mindössze tizenöt százalékát teszik ki. Az összes többi ember tulajdonképpen szenved a korán keléstől, és munkahelyi és iskolai teljesítménye pedig a kényszerű ébresztés miatt a töredéke annak, amit akkor teljesítene, ha a maga későn kelő ritmusában kellene teljesítenie.
Ha ez tényleg igaz, és ez a százalékos arány valóban hiteles, vagyis hogy az emberek nyolcvanöt százalékára egy olyan rendet kényszerítenek rá, mely gyökeresen ellenkezik a biológiai adottságaival és lehetőségeivel, ebből elég messzemenő következtetések adódnak.
Óhatatlanul felötlik bennem a néphadsereg napirendje, a fél hatos keléssel, a körletbe rontó, ordítozó tisztekkel, akik lehető legteljesebb brutalitással bántak el a még félig alvó sorkatonákkal. Volt hogy a szemem láttára lerángatták az illetőt az ágyról, vagy felborították az illető vaságyát. Nyilván zömmel olyan emberek választották valaha ezt a hivatást, akik a korán kelők csoportjába tartoznak, másként nehezen képzelhető el, hogy valaki végig tudja csinálni a több éves képzést.
Tehát adott egy tizenöt százalékos kisebbség, akinek a koránkelés nem okoz nagy problémát, és sakkban tartja a 85 %-os kisebbséget, akinek meg igen.
A korán kelők és későn kelők esete csak példa arra, hogy mennyire különbözőek vagyunk.
Annak idején Carl Gustav Jung lepte meg a világot azzal, hogy közölte, az embereknek legfeljebb egynegyede racionális típus. Azaz az emberiségnek csak töredéke tartozik azok közé, akik a világban való eligazodáshoz az értelmüket az intellektusukat használják. Van egy másik csoport, mely inkább az érzelmei alapján tájékozódik, aztán vannak olyanok, akik az érzékelésük alapján és megint mások, akik pedig a megérzéseiket, az intuíciójukat használják a mindennapokban való eligazodáshoz.
De ha megnézzük, hogyan van berendezve a világ, milyen szempontok, prioritások és értékrend alapján, akkor azt látjuk, hogy elsősorban a racionális emberek igényeit és szempontjait szolgálja. többnyire ők állnak a katedrákon, ők alkotják a szolgálati szabályzatokat, a törvénykönyveket ,szmsz-eket és a kreszt és felsorolni is lehetetlen lenne, hogy még mi mindent, de csak arról szeretnek elfeledkezni, hogy ez a többségnek, a többi háromnegyednek mennyire megerőltető az ő racionális szabályaikhoz alkalmazkodni.
Ők találták fel az IQ-t, és remekül tudják mérni a saját racionális típusba tartozó emberek intelligencia-hányadosát, de rendszerük csődöt mond, ha például egy érzelmi, vagy ne adj isten egy intuitív típus kerül a kezük közé. Egyébként már maga az ötlet is, hogy mérni az intelligenciát: ez önmagában is abszurd egy nem a racionális típusba tartozó számára, mint amilyen például én is vagyok.
Vallási ügyekben pedig egyenesen katasztrófa a racionális típusúak buzgalma. Ugyanis sok minden van, ami rendszerbe foglalható és racionalizálható, de a vallás és a hit kérdései bizonyosan nem. Emlékszem, még évekkel ezelőtt határon túl volt egy szolgálatom, és az egyetemisták számára tartott előadásomra eljött az ottani teológiai fakultás akkor frissen kinevezett rendszeres teológia professzora, akivel személyesen akkor találkoztam először. Új státuszát ironikusan így kommentálta: „bármerre indulok, ellentmondásokba ütközök.”
A rendszeralkotó szenvedély oldaláról nézve a teológia valóban csupa ellentmondás, de tehet-e az Isten annál nagyobb jót velünk, minthogy renszeralkotó gőgünket megalázva csupa ellentmondás elé állítson minket?
Tehet-e az Isten annál jobbat velünk, emberekkel, mint hogy olyan szavakat, olyan kijelentéseket ad számunkra, melyek szétfeszítik az ember által összetákolt kereteket.
A rendszeralkotó gőg megpróbálja a maga prokrusztész ágyába beletuszkolni az Isteni kijelentést, és ami túllóg rajta azt levágja. A rendszeres teológia – felolvasott alapigénk esetében még tett az értelmezésre egy kísérletet.
Magam is, mikor hét elején elolvastam mi a vasárnapra ajánlott ige, rögtön beugrott az erre alkalmazott rendszeres teológiai fogalom: preegzisztencia. Milyen jó: gondoltam először, már láttam magam előtt, hogyan fogom a fogalom köré felépíteni a prédikációt, de pár nap múlva rájöttem, hogy nem tisztem feloldani az ellentmondásokat, nem kell okvetlenül egy teológiai fogalom mögé bújnom ahhoz, hogy erről az igeszakaszról beszéljek. Itt a racionális megközelítés úgysem segít. Teljesen reménytelen vállalkozás lenne például egy biológusnak arról magyarázni, hogy a fogantatás előtt már egy ember megismerhető, másoktól jól elkülöníthető, karakteres tulajdonságokkal bírjon, hiszen maga a fogantatás pillanata során dől el, hogy milyen genetikai állományú – azaz milyen tulajdonságú, karakterű lesz az adott egyén, és ez akkor dől el, amikor a két ivarsejt génállománya egyesül. Az a több millió hímivarsejt pedig mind más, és a fogantatás dönti el, hogy a több millió variáció közül melyik fog megvalósulni.
„Mielőtt az anyaméhben megformáltalak, már ismertelek – mondja az ÚR.” Jeremiás próféta szavai messze túl vannak azon a szinten, ahová a racionalitás elér. Ez tényleg egy terra incognita, egy tökéletesen felderítetlen terület.
Közelíteni hozzá más módon kell. Saját élményeink és érzéseink alapján.
Ha végignézek az életemen, ha eltöprengek bizonyos eseményeken, például mikor halálos veszedelmekből menekültem meg, mikor hajszálon függött az életem, mikor a véletlenek sora után nem hagyott nyugodni az a gondolat: nem is gondolat, hanem inkább csak egy sejtés, hogy ezek mögött az események mögött van valami, vagy valaki, és ez a valaki akar is ezeken az eseményeken keresztül valamit tőlem.
És mintha számítana neki, hogy mit teszek, mit gondolok, hogyan érzek. Sőt, mintha terelne engem bizonyos irányba. Úgy áll ott egy a személyes hatalom események mögött, azok kimenetelét és irányát megszabva, hogy ezeken keresztül befolyásolja az életemet, a döntéseimet, z akaratomat és azt, hogy mi legyen számomra fontos, mi alapján döntsek a későbbiekben. Így értem azt, hogy terel engem egy bizonyos irányba.
Persze mindez nem annyira konkrét és mérhető, mint ahogy szavaimból kitetszik, és ahogy kimondom őket, rögtön el is bizonytalanodom…
E nélkül az élmény nélkül, ezek nélkül az érzések nélkül, melyek néha-néha elfognak, nem tudom, mit jelentenének – és egyáltalán jelenthetnének-e egyáltalán valamit számomra a Biblia egyes szövegei.
De ez az illékony valami, mely olyan, mint egy virág illata, mégis ezen a alapon épül fel minden egyéb, ami hitemet jelenti, mások hitének dolgai melyeket megoszt velem, mind azért jelenthetnek számomra oly sokat, mert ráismerek arra, amit én magam is átéltem.
Ezeken az élményeken, egész bensőnket átjáró érzéseken keresztül juthatunk el odáig, hogy megértjük egymást, hogy jelentőséggel és továbbvivő erővel rendelkeznek a másik szavai, tettei és gesztusai.
Tizennyolc éves voltam, amikor valahogy kezembe került egy – afféle igés lap – bár nem bibliai mondat volt rajta. Egy liliomhoz hasonló, gyönyörű, kicsattanóan eleven virágözön képével, ez a mondat Thomas Mertontól: „Istennek csodálatos tervei vannak veled, de a tervrajzot csak ő ismeri.”
Nagyon sokáig őriztem ezt a lapot, a sok költözés során aztán elkallódott valahová, de már nincs is szükségem rá, annak idején – amikor kellett – akkor segített nekem.
Tartalmában számomra nagyon hasonló Jeremiás próféta mondatához. Ha hiszem, hogy Istennél van egy tervrajz arról, hogy mi a szándéka velem, akkor miért ne feltételezzem azt, hogy már születésem, sőt, fogantatásom előtt ez a tervrajz kész volt.
Jézus és az általa végigélt passió, az Ő kereszthalála és feltámadása annak a hitnek, sejtésnek az alapján tud egyáltalán megelevenedni, élővé és hatóvá válni számomra, hogy ugyanezt a hitet érzem lüktetni az események mögött. Jézus egy elég világos sejtéssel kellett rendelkezzen a róla szóló tervrajzzal kapcsolatban ahhoz, hogy mindazt képes legyen végigélni, ami a Getsemané-kerttől az üres sírig vezetett. És ezzel a megsejtett tervrajzzal kapcsolatban pedig nagy adag bizalommal kellett rendelkeznie, hogy saját pusztulása árán is át tudja magát adni neki. Talán ebben rejlik az Isten fiúság titka.
Ebből az általa megélt nagy sejtésből és bizalomból pedig sok bátorításra tellett, melyek közül talán az kívánkozik ide, amikor az élet értelmével kapcsolatos kétségekre akart választ adni.
„Ugye öt verebet lehet venni két leptonért!? Még sincs azok közül egy sem Istennél elfelejtve. De nektek még a hajszálaitok is számon vannak tartva. Ne féljetek azért, ti sok verébnél drágábbak vagytok.” Ámen
