„Ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?
Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?
Mit aggódtok a ruházatért is?
Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is.
Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?" "Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra?
Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.
Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja."
Tíz évvel ezelőtt Budapest kertvárosába költöztünk családommal. Izgalommal vártuk testvéreimmel együtt életünk első költözését – bár igaz, ami igaz, én már kétévesen egyszer költöztem, de arról, ahogy mondani szokás: se kép, se hang.
18 évesen, hátrahagyva a falusi lét minden pozitív és negatív tulajdonságát, nekivágtunk a világvárosi lét perifériájának sűrűjébe. Költözés, új város, új ház, új élet, új szomszédok.
Új szomszédok: egy házaspár két kis gyerekkel, akiknek nevük: Samu és Jakab. Igen, már a nevük is nagyon tetszett, hát még mikor jobban megismertem őket, a szövegüket, a kis mesevilágukat a homokvárral, törpékkel és egyéb csodákkal, éreztem, hogy életem fontos részei lesznek.
Jók voltak a megérzéseim, így is lett. Sokat vigyáztam rájuk, sokat beszélgettem velük, sokat tanultam tőlük, megtanultam tőlük őszintén kérdezni, és játszani az életet.
Egy alkalommal, mikor éppen Samura és Jakabra vigyáztam, arra lettem figyelmes, hogy Jakab, a kisebbik fiú olyat csinál, amit addig még sosem: ráült ici-pici biciklijére, és próbálta hajtani a meseország méreteivel bíró járművet.
De nem ment neki. Nem ment, mert ahhoz hogy menjen, ahhoz ugyebár tekernie kellett volna a pedálokkal. Csakhogy, ő ezt még nem tudta. Ott állt a biciklizés szabadságának kapujában, csak éppen nem tudott belépni rajta. Láttam, hogy szája legörbül, és már-már sírásra szánta el magát, amikor közbeléptem, és segítettem neki.
Fogtam a biciklire szerelt botot, és mondtam Jakabnak, hogy tekerjen. Mondtam neki. „Jakab, tekerjél!” És ő tekert. Eleinte fogtam a botot, és futottam a mini-kerékpár után, majd egyszer csak, elengedtem a botot, és hagytam, hogy egyedül, segítség nélkül menjen. Elengedtem, de ott futottam mellette, hogy megfogjam, abban az esetben, ha eldőlne.
De nem dőlt. Jakab megtanult biciklizni. Én meg mindmáig életem egyik legnagyobb sikereként könyvelem el ezt a bizalom-játékon alapuló interaktív oktatást.
Igen, interaktív oktatás volt, mert én is tanultam valamit. Megtanultam, mit is jelent az a fogalom, hogy bizalom. Megtanultam, hogy mit jelent az, hogy feltétel nélküli bizalom. Életre szóló élményt adott nekem ez a délután. És íme: Jakab szeméből eltűntek a könnycseppek, és átszöktek az enyémbe.
Keresztény gyülekezet, kedves barátaim, szeretett testvéreim a Krisztus Jézusban!
Azt gondolom, hogy, ahogyan Jakab rám bízta magát a biciklizés közben, az valami olyasmi, ami nagyon-nagyon közel áll ahhoz, amiről Jézus beszél a Hegyi beszédben, tudniillik, hogy az Isten-ember kapcsolatot a szabadság alapú bizalom-játék kell, hogy meghatározza. Vagy azt is mondhatnám: bizalom-alapú szabadság-játék.
Bárhogy is fogalmazhatnék a lényeg az, hogy a szabadság és bizalom, kéz a kézben képesek legyőzni az aggódást, a félelmet, a jövőért érzett szorongást. Ez az a hit, amit az egyházi kánaáni nyelv Isten gondviselésének nevez, és amelyet talán úgy lehetne körülírni mai nyelven: van értelme a jelennek, mert minden történet mögött ott rejtőzik a kreatív szeretet Istene.
És nemcsak, hogy rejtőzik, de észrevehetően megmutatja magát, és rámutat arra, hogy mitől több az élet, mint az evés és a ruházkodás. Rámutat, hogy mitől több az élet, mint hogy túléljük. Igen, hiszem, hogy az élő Isten kreatív szeretete képes megmutatni kinek-kinek a személyes életében, hogy miért is érdemes felkelnie reggel.
Hogy miért is érdemes a jelenben élnie, ahelyett, hogy a múltban élést vagy a jövőben élést választja valaki pótcselekvése tárgyául. Igen, Ő rámutat, hogy élhess. Hogy élhess a jelenben. A mostban.
Igen, ha jobban belegondolunk Jézus nagyon is jelen-párti volt. „Isten országa közöttetek van!” – mondja, és azt gondolom, hogy ez a mondat nem engedi meg sem a múltban való anakronisztikus hamis nosztalgiázást, sem a jövő illúziójába kapaszkodó ábrándozást az Isten ügyében.
Mert most van itt az ideje a bizalom-játék megannyi jelének felfedezésének. Mert most van itt az ideje annak, hogy felismerjük az isteni kreatív szeretet megannyi formájának megjelenését. Felfedezzük, felismerjük, továbbadjuk! Igen, mert az Isten országának keresése a most-ban zajlik. A most-ban kereshető, és a most-ban található meg.
Keresztény gyülekezet, kedves barátaim, szeretett testvéreim a Krisztus Jézusban!
Az Isten országának keresése a most-ban zajlik. A most-ban kereshető, és a most-ban található meg. Arról, hogy ez a kérdés emberekben milyen reakciókat válthat ki, arról olvastam egy kis vicces anekdotát a minap.
Az anekdota szerint egyszer egy pap, amikor bement a kocsmába, igen feldühödött, amiért oly sok hívét ott találta. (Hangsúlyozom, hogy ez egy fiktív történet.) Összegyűjtötte, és átterelte őket a templomba. Ott aztán ünnepélyesen így szólt:
- Akik a mennyországba akarnak jutni, álljanak ide balra!
Mindenki odalépett, egy embert kivéve, aki konokul a helyén maradt. A pap dühösen ránézett, és azt kérdezte:
- Te nem akarsz a mennyországba jutni?
- Nem - mondta az.
- Azt akarod mondani, hogy itt akarsz állni, és nem akarsz a mennyországba jutni, amikor meghalsz?
- Dehogynem, amikor meghalok, én is oda akarok jutni. De azt hittem, hogy ti már most indultok.
Igen, Isten országa keresőknek hív el minket a mai napon Jézus, amikor ezt mondja: „Keressétek először az ő országát és igazságát!” Ez a keresztény élet preferenciája. Ez áll, ez kell, hogy az első helyen álljon az életünkben, a jelenünkben, a mindennapjainkban.
Igen, a keresztény élet jelenben élés. Olyan jelenben élés, aminek forrása a szeretet. És azt hiszem, hogy ha megnézzük Jézus életét, akkor jól látjuk, hogy ez mennyire igaz. Hogy a szelídség illatú életnek nincs alternatívája. Legalábbis olyan nincs, amiben hosszú távon bele lehetne kapaszkodni.
„Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?” – kérdezi Jézus. Dehogynem – vágjuk rá egy emberként. Több. Több, kell, hogy legyen. Érezzük, tudjuk, hisszük, hogy több. Jézus pontosan megmutatja, hogy több. Hogy miért több. Hogy hogyan lehet több. Hogy Isten országa közöttünk van. Kereshető. Megtalálható. Megélhető.
Megélhető, csak ahhoz rá kell bízni magunkat az élő Istenre. Csak ahhoz le kell rakni a tenyerébe a kétségeinket. Csak ahhoz hagyni kell, hogy ő tanítson meg biciklizni. Hogy ő legyen az, akit segítségül hívunk, ha úgy érezzük, hogy dől a bicikli.
Hogy ő legyen az életünkben az, aki megtart, aki felemel, aki vigasztal, aki erőt ad. Mert higgyétek el, ő ott fut a bicikli mellett. Csak észre kell venni. Csak meg kell szólítani. Csak meg kell kérni, hogy segítsen fel, ha fejre állunk a biciklivel a hepehupás úton.
Kedves ökumenikus gyülekezet, kedves barátaim!
Kívánom nektek, hogy a 2007/2008-as tanév legyen - az előbb használt szimbólum értelmében – az őszinte biciklizés éve! Kívánom nektek, hogy merjetek, ha kell, újra megtanulni biciklizni! Ha úgy jobban érzitek magatokat, vegyetek egy tandem biciklit, és kérjétek meg, hogy üljön mellétek! Oda fog ülni. Oda fog ülni, és fületekbe fogja súgni: „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja."
Én kérem Isten áldását életetekre, tanévetekre! Ő legyen Veletek, Ő fusson mellettetek, Ő adjon nektek erőt, Ő mutassa meg országának kerékpár útjait Jézus Krisztus dicsőségére! Kívánok mindenkinek balesetmentes közlekedést! Ámen.
