„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. Egy folyam ágai örvendeztetik Isten városát, A Felségesnek szent hajlékait. Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve. Népek háborognak, országok inognak, ha az ÚR mennydörög, megretten a föld. A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk. Jöjjetek, lássátok az ÚR tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön. Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el. Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld. A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk."
Az a mai vasárnap egyházunk liturgiai rendje szerint az úgynevezett bibliavasárnap. Sőt, a következő év, a 2008-as év a biblia éve lesz, sok Bibliával kapcsolatos programmal, előadássorozattal országszerte.
Milyen a biblia? A holdudvar képe jut eszembe a Bibliáról és hatásáról azok számára, akik tényleg használják, forgatják szent könyvünket rendszeresen. Ha Luther a csillagos éghez hasonlította a Bibliát, akkor mi miért ne hasonlíthatnánk a holdhoz? Tehát a Biblia olyan, mint a hold, melynek hatalmas fényudvara van… Ebben a különös fénykörben sok-sok különböző, egymásnak néha ellentmondó tartalom keveredik össze, de közös bennük a Könyvek Könyvéből nyert inspiráció.
A bibliai szövegek képesek azt az érzést kelteni az emberben, hogy jelentős és őt magát, mint olvasót is érintő kérdésekről szól. Más könyv – ha hasonlóra vállalkozik, csak a Bibliát követheti, azt utánozhatja. Nem lehet úgy olvasni, hogy az ember saját magáról, személyes érintettségéről elfelejtkezzen. Például nem lehet Ádám és Éva történetét úgy olvasni, hogy az rám, mai emberre nem vonatkozik. Érzem, tudom, hogy nem térhetek ki a jelentése elől. Ez nyilván annak is köszönhető, hogy a Biblia két és félezer év alatt folyamatosan használatban volt, újraolvasta és újraértelmezte, és persze magára vonatkoztatta minden egyes nemzedék, de emellett, a hívő azt is vallja, hogy van még eleve – sui generis – megszólító jellege.
Meghallgattuk a 46. zsoltárt az előbb. Különös képeket használ ez az ének. Azzal kezdi, hogy Isten oltalom, erősség. Egy olyan helyhez hasonlítja Istent, ahol az ember egy hegyeket is ledöntő, pusztító földrengés közepette is biztonságban érezheti magát.
Aztán egy másik kép jön, és egy több ágra szakadt folyóról esik említés, mely körbevesz egy várost, az öröm oka – egy erősen vízhiányos földrajzi környezetben – gondolom világos.
Majd egy igen rejtetten megfogalmazott hitvallás következett, arról, hogy a népek háborgása, országok megingása mögött Isten cselekvését kell felismerni.
Aztán pedig jön egy felhívás, egy meghívás: Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit.
Mik az Úr tettei? Háborúkat szüntet meg, és megsemmisíti a fegyvereket. Egészen egybecseng ez azzal, amit Zakariás Prófáta mond a messiásról: kiírtja a harci kocsit, a lovat és az íjat, és békét hírdet a népeknek. /Zak 9,10/
Végül a zsoltáros Isten hívását tolmácsolja: Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten, akit magasztalnak a népek, és magasztal a föld.
De egy mondat erejéig a zsoltáros még visszaveszi a szót: A Seregek Ura velünk van. Jákób Istene a mi várunk.
Nem tudjuk, ki volt a zsoltár szerzője, még azt sem, hogy mikor és milyen körülmények között íródott. A szóhasználat és egyéb körülmények arra engednek következtetni, hogy Ézsaiás kortársa lehetett a szerző, vagy erősen hathatott rá Ézsaiás próféta szemlélete.
A maga egyszerűségében felemelő és magával ragadó ez a zsoltár. Magam úgy gondolom: Egy életre szóló feladat visszatalálni ehhez az egyszerűséghez.
Voltak idők amikor ez a zsoltár különösen is sokat mondott azoknak az embereknek, akiket fegyveres fenyegetés, halálos veszedelem vett körül.
Luthert ez a zsoltár inspirálta híres dalának, a 254-es éneknek a megírására. Ez volt hosszú időn keresztül protestánsok egyik legkedveltebb éneke, mozgósító hatása miatt a reformáció „harci dalának” is hívták. Marx a XVI. század Marseillaise-ének nevezte. Négyféle elméletet ismerünk az eredetéről:
• Az egyik szerint Luther Márton és társai ezt énekelték 1521. április 16-án, amikor a wormsi birodalmi gyűlésre mentek. Ugye itt, a Worms-i Birodalmi gyűlésen kellett színt vallania arról, amit könyveiben írt. Itt hangzott el a híres mondat: Ha a Szentírás és az értelem útján meg nem győznek nem vonom vissza tanaimat. Itt állok, másként nem tehetek.
• A másik szerint Luther tisztelgése barátja, Leonhard Kaiser felé, aki mártírhalált halt 1527. augusztus 16-án
• Egy harmadik elmélet szerint német evangélikus fejedelmek énekelték az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlésre menve, ahol beterjesztették az ágostai hitvallást
• egy negyedik nézet szerint az 1529-es speyeri birodalmi gyűlés kapcsán íródott, ahol a német evangélikus fejedelmek bejelentették tiltakozásukat V. Károly császárnak, aki érvényesíteni akarta a wormsi ediktumot.
Nem tudjuk pontosan az ének születésének idejét és körülményeit, de annyit tudunk, hogy Luther mindenre felkészült, amikor ezt a dalt írta. Egy hatalmas, ellenséges hadsereg áll vele szemben, mely minden eszközt megengedhetőnek tart.
Ehhez képest ott van ő, és azok, akik mellette kitartottak, olyan csekély erőt tudnak felvonultatni, hogy ez – mit sem ér, hamar elesnének.
Egyetlen reménye, hogy az ügy, ami küzdelemre, nemet mondásra, a behódolás megtagadására szólította, az valójában nem az ő rögeszméje, az ő mániája, hanem abban a legnagyobb sugalmazó Erő, Isten is érdekelve van.
Ez az ember, Martin Luther, aki a Biblia olvasásán keresztül talált el Istenhez, vagy inkább ez az Isten, aki a Biblia szavain keresztül találta meg magának Luthert. Ez az Isten akarta azt, hogy Luther semmilyen fenyegetésnek ne engedjen.
Ez az Isten mutatta meg neki, hogy a félelem és szorongás ellenére van oka a bátorságra, mert ha Isten mellette van, ha Isten belemegy ebbe a konfliktusba, és oltalomként, erős várként áll rendelkezésére azoknak, akiket ellenség és ártó erők szorongatnak, akkor Isten ad bátorságot is a megállásra.
Ebben az értelemben a bátorság nagyságán mérhető le a hit mélysége.
Persze az öngyilkos terrorista bátorságából is egy mély hit rajzolódik ki. Csakhogy ez a hit, mely Luther hite volt, és amely az enyém is, és remélem még sokaké ebben a templomban, az a hit semmilyen emberi eszközt nem tart alkalmasnak arra, hogy Isten ügye mellett, annak érvényesítése érdekében használja, egyedül a pőre és gyenge emberi szót, a halk, vagy könnyen elhallgattatható emberi hangot, egyedül ezt az emberi instrumentumot engedi Isten az ő ügyéhez használni. A legerőtlenebb és legtehetetlenebb ember szava, ez az erőtlenség mutatja meg a legnagyobb erőt, Isten erejét.
Mert Isten ereje az erőtlenség által ér célhoz, ahogy Jézus is legerősebb szavát a kereszten agonizálva mondja ki, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Hiszen ebbe a szóba kapaszkodik bele azóta több milliárd ember a földön, aki hiszi, hogy Krisztus miatt nyerhet Istentől bocsánatot.
Ezért is egészíti ki, bővíti ki Bach a 80. kantátában az „Erős Vár a Mi Istenünk” ének szövegét Jézus váltsághalálára utaló mondatokkal, és hív bennünket is, tegyünk mi is így:
„Bándd meg minden bűnödet, hogy Krisztus magához köthessen.” Hallhatjuk majd a 3. recitativo-ban. Majd a 6. recitativo-ban Jézus véráztatta zászlaját említi, mely a megváltás, a kereszthalál és feltámadás együttes szimbóluma és azt mondja: „állj szilárdan Jézus véráztatta zászlaja mellett, és hidd, hogy ő nem hagy el.”
Majd a következő gondolat mintha Luther Worms-i élményét fogalmazná újra: „Ha csak Isten szavára hallgatsz és azt megőrzöd, akkor ellenséget kénytelen lesz meghátrálni, és Megváltód menedéked lesz.”
A legerőtlenebb és legtehetetlenebb ember szava, ez az erőtlenség mutatja meg a legnagyobb erőt, Isten erejét.
Ez a hitbeli felismerés tehette Luther szavát olyan erőssé, mely megrengetett birodalmakat, megingatta Rómát, annak minden politikai és inkvizíciós tekintélyével. Ez a pár, halk szó, melyet a Worms-i Birodalmi Gyűlésen elmondott, ez hozta létre azt a törésvonalat egyház és állam között, melyből az egész újkori Európa kibontakozhatott. Ez volt az a vékony repedés, melyből aztán kibontakozott a kettős kormányzás tana, és egyszer és mindenkorra értelmüket vesztették az erőszakos hittérítések és vallásháborúk. Így lehet, hogy az egyháznak nincs más hatalma, mint a szóé. És elindulhatott az a folyamat melynek nyomán ma felekezetek, vallások és népek jórészt, ha nem is teljesen, de alapvetően igyekeznek egymással türelmesen együtt élni. Ámen
