Ádvent negyedik vasárnapja

Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

„Alig néhány nap van hátra az esztendőből. Közelednek az ünnepek, és hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy minden kedves olvasómnak kellemes karácsonyi ünnepeket, és eredményekben gazdag boldog újévet…(kívánjak)” – olvastam egy újságcikk kezdősorait a héten. „Bocs, azért itt megállnék egy pillanatra,”- folytatja a szerző, „mert eszembe jut, mi történt velem ma délelőtt. Képzeljék, szabályosan leparkolok az utcán, s amikor kiszállok, jön velem szembe a parkolóőr. Kérdezem, hol a legközelebbi óra, s ő int, hogy az utca végén.
- De, ugye, nem büntet meg addig, amíg visszaérek?- érdeklődök félig tréfásan.
- Ugyan, dehogy!- legyint ő is tréfásan
Mire visszaérek, az őr sehol, viszont a büntetőcédula ott virít a szélvédőmön. Na, most kérdezem én, hogy ennek az aljas szemétládának is kellemes ünnepeket és boldog újévet kell-e kívánnom? Hát hülye vagyok én? Azt hiszik, hogy velem mindent meg lehet csinálni, és akkor a végén jámbor (balek) módjára még a jókívánságaimat is kifejezem?
Na, jó kezdjük elölről! Tehát: igaz szívből kívánok kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet minden kedves olvasómnak, kivétel ez alól a (…) parkolóőr, aki…
Nehogy azt higgyék ám, hogy csak a parkolóőrök szívattak az idén! Említhetném a postásunkat (…), de ő semmi ahhoz képest, hogy összefogott ellenem a vízművek, a gázművek, az elektromos művek, és olyan számlákat küld, amiktől a hajam az égnek áll.
(…) És akkor ezeknek kívánjak kellemeset, és eredményekben gazdagot?! Majd ha fagy! Sőt, még akkor se!
Pontosítsunk tehát! A parkolóőrök, a postások, a víz-, gáz-, és villanyóra-leolvasók kivételével nagyon kellemes…”

„Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik!

„Fűtetlen lakásban halt meg egy nő Halásztelken; halálát az orvosi vélemény szerint kihűlés okozta.”
„Világelsők a magyar gyerekek tévézésben; 100 hazai gyerekszobából 56-ban van saját tévé…”
„Halálos veszélyben az újságírók; 64 újságírót gyilkoltak meg 2007-ben munkájuk végzése miatt, ill. közben.”
„Van, aki azért jár karácsony idején plázába, hogy ne legyen egyedül.”
„Újabb ámokfutás az Egyesült Államokban; egy 19 éves fiú vaktában lövöldözni kezdett egy forgalmas bevásárlóközpontban, Nebraska államban. 8 embert lelőtt, majd önmagával is végzett. A lövöldözés egy drága ruhaüzletben történt. A hírek szerint a bolt zongoristája a lövöldözés alatt is játszott.”
„Idén csak Afganisztánban 140 öngyilkos merénylet történt.”
„Az éghajlatváltozás és az erdőirtás következtében az Amazonas-medence nagy részén esőerdők helyett szavannákat találhatunk 2030-ra, az Amazonas hömpölygő folyama folyócskává válhat, a Föld pedig így fog lassan fél tüdővel lélegezni.”
„Éhen halt egy 13 hónapos kisfiú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.”
…és urándúsítás, légszennyezettség, Schengen, kórházak bezárása, betegek menesztése a Lipótról, balesetek, Macskafogó 2.

Annyi mindennel van tele az újság, és annyi mindennel van tele a fejünk. És ezek nem bagatell problémák. Csoda, hogy jókívánságainkkal is spórolunk? Csoda, hogy két boldog karácsonyt-kívánás közben felmegy a vérnyomásunk? Csoda, hogy van, aki tényleg nem tudja már, miről is szólnak az ünnepek?

Nem az csoda-e inkább, hogy ez az ézsaiási igeszakasz elhangozhat még innen a szószékről anélkül, hogy közben valaki paradicsommal dobálna meg? De ha nem itt, a templom falain kívül, nem lenne-e nevetség tárgya mai textusunk?

„Halld, őrállóid hangosan kiáltanak, együtt ujjonganak, mert saját szemükkel látják, hogy visszatér az Úr a Sionra. Vígan ujjongjatok mindnyájan, Jeruzsálam romjai! Mert megvigasztalta népét az Úr, megváltotta Jeruzsálemet! Kinyújtotta szent karját az Úr minden nép szeme láttára. Meglátjátok majd az egész föld határán Istenünk szabadítását.”

Anakronisztikusan hangozhat az örömre és ujjongásra buzdítás, még ádvent negyedik vasárnapján is, közvetlenül egy nappal Szenteste előtt. Holott minden porcikánk a nyugalom, békesség, rendezettség, ellazultság, stresszmentesség és jókedvűség után vágyódik.
Ez a vasárnap, aranyvasárnap már teljesen kitárja kapuit Karácsony előtt. Ádvent, a várakozás ideje zárul le.
Ám ez az idei Karácsony sem ámít senkit afelől, hogy innentől kezdve minden probléma megoldódik, és minden hangsúlyeltolódás rendeződik. Pilinszky így fogalmaz: Jézus e világba születése nem tagadta, hogy „fölfaljuk egymást”.
Sőt Karácsony még azzal sem kábít, hogy pontosan tudjuk, mire vártunk egyáltalán?

Ézsaiás próféta feladata az volt, hogy a száműzetést túlélt, hazatérő, megfáradt népet lelkileg támogassa, meghallgassa nyomorúságukat, és vigasztalást adjon nekik. Életet kell önteni beléjük, mert fásultak, tompák, és reményvesztettek. Jeruzsálem romokban hever, de Jeruzsálem romjai ők is. Egy kiszáradt, elsivatagosodott, lakatlan vidék, ami azelőtt ragyogó, napos hely volt. De most romos létük a végéhez érkezik, és újra felépülhet a város. Halálból élet. Mi ez, ha nem jó hír és szabadulás? Szabadulás, segítség, gyógyulás, héberül jösúah. Görögül szótéria. Jézus nevének jelentése. Szabadítás, megváltás.
Az a megrendítő, hogy nincs itt semmiféle anakronizmusról szó. Ezek a szavak a helyükön voltak a próféta idejében, és megállják a helyüket ma is. A költőiség mögött könyörtelenül ott az időszerűség és aktualitás.
És nekünk erre van szükségünk. Minket igenis abban a világban kell, megszólítson majd a karácsonyi üzenet, amelyben 13 hónaposan éhen lehet halni; amelyben a legtöbb gyerek legjobb barátja a tévé; amelyben bárki rendelhet fegyvert az interneten és dühében, sivárságában vagy végső elkeseredettségében lelőhet egy tucat embert a boltban, miközben a zongorista úgyis továbbjátszik.
Minket abban a világban kell elérnie Karácsonynak, amelyben mindenki, mindenféle úton-módon a boldogságot keresi, de gyermekké már nem tud lenni, mert nem szabad, mert nem is tudjuk, hogy kell azt.
Minket abban a közegben kell megérintenie a szabadulásról és békességről szóló örömhírnek, amelyben minden más híradás az ítélőképességünkkel, a józan eszünkkel és érzelmeinkkel játszik. Minket már olyan sebességnél kell, utolérjen Jézus születésének jelentősége, amelynél ha megállunk, be kell várni saját lelkünket, - hogy Exuperyhez hasonlóan fogalmazzak.
Minket elég mélyről kell már kihalászni, Uram!

„Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik! (…)Vígan ujjongjatok mindnyájan, Jeruzsálem romjai!”

És Ézsaiás azt mondja, Isten kihalász minket nemcsak az elég mélyről, de a nagyon mélyről is. Békességet hirdet nekünk Jézus Krisztuson keresztül, mikor körülöttünk semminek nincs köze a békességhez. Szabadulást hoz Jézus Krisztus által, mikor nyűg az élet és nehéz a szív. Aki pedig mindezt tudja már, és megtapasztalta, annak karácsonyfa-állításnál igenis több a Karácsony.

Ma délután a gyülekezet ifjúsága előadja az Újszövetség világszerte legismertebb történetét, Jézus születésének történetét. Aki eljön és megnézi majd, s erre mindenkit buzdítok, meggyőződhet arról: ez a történet a legmodernebb időkben is állja a sarat! Nem megy ki a divatból! Mert felette áll mindenféle divatnak! És ez csak a legnagyobb dolgokról mondható el. Jézus megszületése közénk, óriási dolog!
Ádvent várakozással teli időszaka most lezárul. Akár hosszú, akár rövid a várakozás, akár intenzív, akár kicsit lankadtabb, izgalmas, ugyanakkor megkönnyebbülés is a végére érni. Vajon azt kapjuk-e, amit vártunk? Mit is vártunk? Mit érzünk? Mit látunk? Mit hallunk? Mit mondunk? Mit érez a másik? Mit mond a másik? Vajon ugyanarra vártunk? Milyen lesz Karácsony?
Ámen.

Imádkozzunk!
Istenünk, Mennyei Atyánk, sokféleképpen érezzük magunkat, és sok mindent gondolunk egy nappal Szenteste előtt. Abban segíts bennünket, hogy szavaid ezek között az érzések és gondolatok között megtalálja helyét. Ámen.