„Miután – a napkeleti bölcsek - meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.”
„Csillagok, csillagok, mondjátok el nekem, merre jár, hol lehet, most a kedvesem, veszélyes út, amin jársz, veszélyes út, amin járok, egyszer te is hazatalálsz, egyszer én is hazatalálok.”
Szentestét ünneplő keresztény gyülekezet! Csillagot kereső testvéreim a Krisztus Jézusban!
2007 karácsonyán is rá kellett döbbennem, hogy bizony én sem vagyok kivétel, én is egy újabb évet öregedtem. És mint öregedő egyén, engem is gyakran hatalmába kerít, legyőz, megfertőz, rabul ejt a nosztalgiázás mézédes szelleme. Azt mondom mézédes, mégis sokszor a giccs határát súrolja.
Nosztalgiázási hajlamom erősődésének legfeltűnőbb példája az, hogy a 90-es évek nagy zenei slágerein bizony sokszor elérzékenyülök. Nem mondanám, hogy ez mindig könnyekkel párosul, de volt már rá példa.
Igen, egy 28 éves srác szájából lehet, hogy furcsán hangzik: de nosztalgia-hullám söpört végig rajtam mostanság.
Hogy ennek most a nemrég tartott 10 éves érettségi találkozóm, vagy az ünnepek közeledése az oka, nem tudom. Minden esetre furcsa érzés dalok kapcsán felidézni évekkel ezelőtti eseményeket és érzéseket, illatokat és hangulatokat.
Sok fontos dal van az életemben, mint ahogy szerintem mindenki életében. De van egy olyan magyar popsláger, ami azt hiszem nemcsak nekem, hanem sokunknak idéz fel valamit. Talán egy korszakot, talán egy nyarat, talán egy szerelmet, talán egy fontos ember elvesztését, vagy talán csak valami romantikus életérzést, vagy egy lassúzást egy házibuli végefelé.
A dal címe: A 67-es út. Ez az a jólismert sláger, aminek szövegéből idéztem az áhítat elején.
Ez az a Republic-nóta, amiben oly fontos szerepet kapnak a csillagok. Útmutató, életet meghatározó szerepet kapnak. És azt hiszem, hogy nemcsak e dalban van ez így, hanem a valóságban is, hiszen a csillag, mint valóság, és mint szimbólum is helyet követel magának az ember legfontosabb döntéseiben. „Csillagok, csillagok, mondjátok el nekem!” – szólal meg bennem a dal. Megszólal, és ráébreszt arra, hogy karácsony kérdése az ég felé szól, és a válasz is onnan érkezik vissza a földre.
Szeretett testvéreim a szeretet ünnepén!
Gyermekként, kamaszként, nagyon szerettem csillagot választani magamnak az éjszakai égboltról. És, amikor megtaláltam a számomra megfelelő, és szerintem legszebb csillagot, emlékszem, mindig nagyon boldog voltam. Mert csillagot választani jó dolog. Örömteli döntés. És romantikus, a szó erdedeti értelmében. Igen, csillagot választani: valahol a gyermekkorhoz tartozik, de hatása egy életen át érezhető.
Az áhíatat alapigéjében ezt hallhattuk: „Amikor meglátták – a napkeleti bölcsek – a csillagot, igen nagy volt az örömük.” Vagy úgy is fogalmazhatnék: amikor felismerték életük csillagát, és azt, hogy ez mit jelent: boldogság járta át őket. Mert érezték, megértették, felismerték: jó helyen vannak. Ott vannak, ahol valami új kezdődik el. Ott vannak, ahol a csoda nemcsak, hogy megtörténhet, hanem meg is történik.
A napkeleti bölcsek és a betlehemi csillag kapcsolatáról már számos tudományos munka született pro és kontra egyaránt. Anélkül, hogy ennek részletes elemzésébe belemennék, annyit hadd mondjak: a dolgok lényegén mit sem változtat, hogy most pontosan mi az, ami bizonyítható, és mi az, ami nem.
A betlehemi csillag, mint szimbólum, mint jel, mint útmutató olyan lényegi eseményre mutat rá, ami túlmutat a bizonyíthatóság keretein. Mert bár izgalmasak a betlehemi csillag kutatásával kapcsolatos részletek, ami igazán fontos számunkra, az nem a jel, hanem az, amire, illetve akire a jel mutat, akire a jel utal. Ő nem más, mint a született Istenfiú, az Isten szeretetének maximuma. Igen, az Isten szeretetének maximuma testet ölt az emberi élethelyzet minimumában: egy jászolban, egy szegény istálló kellős közepén. Igen, a fénylő csillag csak jel, ami igazán fontos az nem a csillag fénye, hanem az a született Fiú, aki maga a Világ Világossága.
Ünneplő, csillagot kereső keresztény gyülekezet!
Azt hiszem, mindannyian, akik most itt vagyunk szeretjük a csillagokat. Szeretünk csillagokat keresni, hát még megtalálni, kiválasztani őket. Nyílván mindenkinek van csillagokkal kapcsolatos élménye. És bizonyára a betlehemi csillag története is ismerős vendégként kopog be az ádventi ajtónkon évről évre.
Igen a betlehemi csillag utat mutatott a bölcseknek. Utat mutatott, de szerepe nem több ennél. Szerepe véget ért.
Fontos szerep volt. De egy fejezet vége. Egy fejezet vége, és egyben egy új fejezet kezdete. Új fejezet kezdődik Jézus születésével az emebriség történetében. Új fejezet, mely az ember legmélyebb egzisztenciáját érinti. Igen, Jézus születése olyan valóság, ami nem tűri meg a felszínes hozzáállást. Nem követhető távolról, és nem élhető meg távolról, hanem csakis közelről.
Ahogyan a bölcseknek fizikai értelemben, nehéz küzdelmek árán, közel kellett menniük a született Istenfiúhoz, ahhoz, hogy helyére kerüljön az életükben a várakozás és az ígéret következtében kialakult bizonytalanság érzése, úgy nekünk, 2007 szentestéjén mernünk kell közelebb lépni Hozzá.
Hozzá, aki ma is élő Úr. Hozzá, akiben az Isten annyira közel jött az emberhez, amennyire csak lehet. Hozzá, akiben tulajdonképpen egy olyan csillag született, aki ott világíthat életünk égboltján, és mutathatja az utat. Hozzá, aki olyan csillag, aki mindenki számára személlyessé válhat.
Csillagot találó szeretett testvéreim a Krisztus Jézusban! Kedves ünneplő gyülekezet!
Tudom, hogy ma a csapból is egy Tv-műsor címe folyik: Csillag születik. Nem követem figyelemmel, de tudok létéről, népszerűségéről. Nem akarom se bántani a műsort, se véleményt mondani róla, úgy hogy nem ismerem. Egy dolgot szeretnék. A címét kölcsönvenni a mai estére. Kölcsönvenni, és – ha nem tűnik blaszfémiának – a karácsonyi üzenet címkéjeként felhasználni, új értelmet adni ennek a két szónak.
A betlehemi történetben a csillag szerepe véges. Befejeződött. Befejeződött, és valami új kezdődött el. Azt is mondhatnám szimbólikusan: új csillag született. Olyan csillag, ami mindenkinek utat mutathat. Megmutathatja az utat egymáshoz, az utat magamhoz, az utat az Istenhez.
Igen, karácsonykor csillag születik. Személyes csillag. Olyan csillag, akit követhetsz. Olyan csillag, aki mindig Veled van.
Ott van. Ő az a jászolban. Ő az az anyja karjaiban. Ő az a szegény istállóban. Ő az, akihez a betlehemi csillag fényével odavezette a bölcseket, de akinek világossága túlmutat minden sötétségen.
Én őszintén kívánom mindenkinek, hogy merje megkeresni és megtalálni az életében azt a csillagot, aki maga mondta: én vagyok az út, a valóság és az élet.
Tiszta szívből kívánom mindenkinek, hogy bár sok minden eltakarja a Hozzá vezető utat, merjük észre venni fényét, aki maga mondta: én vagyok a világ világossága.
2007 karácsonyán - a közelség ünnepén, amikor a távolság kísért - legyen bíztatás Ézsaiás próféta mondata, aki így ír a Messiásról: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk.” Vagy az előbb használt terminológiával azt is mondhatnám: Mert egy csillag születik nékünk, világosság adatik nékünk.
Kívánok mindenkinek csillagos karácsonyi égboltot!
Kívánok mindenkinek csendes percekben gazdag ünnepet!
Kívánok mindenkinek szeretetben és találkozásban gazdag perceket!
És kívánom mindenkinek, hogy az a bizonyos csillag, aki megszületett, világítson életünk égboltján az ünnepek alatt, csakúgy mint a hétköznapokban! Ő mutasson utat, ő világosítsa be sötétségeinket!
A napkeleti bölcsek amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Életünk csillaga felfedezésének öröme legyen és maradjon velünk mindvégig az élő Isten dicsőségére! Ámen.
