„Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: "Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr." Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan õ megüzente nekik.”
Van egy ember, aki összegyűjti a kidobott számítógépek alkatrészeit, majd összeszereli azokat, és eljuttatja olyan szervezeteknek, iskoláknak, amelyek nem engedhetik meg maguknak, hogy új gépeket vásároljanak.
Van egy másik ember (orvos az illető), aki mobil orvosi rendelővel és három tagú team-jével ingyen egészségügyi ellátásban részesíti azokat a hajléktalanokat, akiknek nincs módjuk igénybe venni orvosi ellátást.
És van egy harmadik ember, aki pedig azt vette a fejébe, hogy 10 nem roma és 10 roma családnak – felhasználva szociális segélyeiket, valamint egy holland alapítvány támogatását – felépíti az otthonát.
Három ember. Három jó tett. Három segítési szándék. Három példa a sok közül. Három hétköznapi ember. Három hétköznapi hős.
Ünneplő keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim a Krisztus Jézuban !
Hétköznapi hősök – ezzel a címmel indított új rovatot Friderikusz Sándor és csapata a Friderikusz most című közéleti műsorban. A rovatban olyan embereket mutatnak be, 1,5-2 perces kisfilmek formájában, akik egy közösség életéért minden fizetség nélkül sokat tesznek.
Hétköznapi hősök. Semmi sztárkultusz, semmi mesterséges médiafelhajtás, semmi remélt sztárgázsi. Semmi ilyesmi. Csak szimplán a segítőkészség diadala, a jó tett győzelme a passzivitás felett.
Hétköznapi hősök, hétköznapi élettel, de nem hétköznapi csodával, nem hétköznapi tettel.
A cél mindig a segítségnyújtás, egy ember, vagy egy közösség érdekében. Ami lényeges: a sokakban szándék a jóra, ezeknél az embereknél nem marad csupán szó, hanem tetté nemesül. Másképpen fogalmazva: a hétköznapi hősök abban mások, mint a csak szavakkal szeretni képesek, hogy náluk a folyamat nem áll meg a szavak szintjén.
Lehet, hogy most furcsa lesz, amit mondok, de számomra a pásztorok a mezőn – akikről hallhattunk felolvasott igeszakaszunkban - nagyon jól megtestesítik a hétköznapi hősök fogalmát. Legalábbis számomra az ő nagyságuk éppen abban rejlik, hogy nem állnak meg a szavak szintjén, hanem szavakból tett lesz.
Gondolatból indulás lesz. Tettük példaértékűsége abban nyílvánul meg, hogy nemcsak lelkesednek, hanem készek tenni is azért, amiért lelkesednek. Sokszor azt érzem, hogy pont ez a két dolog hiányzik belőlünk, Jézus mai követőiből: az őszinte lelkesedés, és az ebből következő tett.
Szeretett testvéreim a szeretet ünnepének második napján!
Nem hiszem, hogy most bárkit is meg fogok lepni a kijelentésemmel: úgy érzem, hogy manapság sokszor lehetne lelkesedés-mentes-övezetté nyílvánítani társadalmunkat, csakúgy mint a benne élő keresztény egyházakat. Az látszik, hogy ma az emberek nagyon nehezen tudnak, mernek lelkesedni egy ügyért, legyen az a lehető legszentebb, vagy a lehető legprofánabb ügy.
Nehezen merünk lelkesedni a hivatásunkban, az emberi kapcsolatainkban, a hobbynkban, vagy éppen a legszentebbnek vélt hitéletünkben. Igen, sokszor érzem azt, hogy sok templom ajtajára ki lehetne szögezni egy táblát ezzel a felirattal: „Lelkesedés-mentes-övezet! Mosolyogni tilos! Örülni valaminek tilos! Lelkesedni tilos!”
Pedig őszinte lelkesedés nélkül – valljuk be – nehéz hosszú távon kereszténynek maradni.
Anélkül az elkötelezett meggyőződés nélkül, ami a betlehemi pásztorokban megvolt, anélkül nehéz nem feladni a hit nem éppen könnyű naponkénti harcát.
Igen, a kérdés 2007 karácsony ünnepének másnapján ez: merünk-e még, őszintén lelkesedni a jézusi ügyért? Merünk-e újra lelkesedni valamiért egy olyan korban, ahol a hosszú távú lelkesedés lassan olyan ritka lesz, mint Magyarországon a fehér karácsony?
Merünk-e úgy lelkesedni, mint a pásztorok, a 2000 évvel ezelőtti hétköznapi hősök? Merünk-e túllépni a szavakon és elindulni, és tenni valamit, azért, amit életünk alapjának tartunk?
Mindenki számára bizonyosan jól ismert Ádám alakja Madách Imre: Az ember tragédiája című zseniális klasszikusában. Ádám, aki lelkesedik. És utána Ádám, aki csalódik. És Ádám, aki újra lelkesedik, és Ádám, aki újra csalódik.
Igen, Madách tökéletesen megmutatta Ádám alakjában az ember azon tuljadonságát, hogy képes lelkesedni. Képes lelkesedni, de ugyanakkor képes kiábrándulni, képes csalódni, képes feladni a küzdelmet, ha abba sok energiát kell fektetni.
Energiát belefektetni valamibe, ami fontossá vált – ez lehet a pásztori hozzáállás másik fontos eleme.
Lelkesedésük, érdeklődésük következménye az: utánajárnak annak, amit hallottak. Másképpen fogalmazva: energiát fektetnek abba, hogy megtalálják az utat Jézushoz.
Hogy mi az, ami 2007-be is átszivároghat, vagy üstökösként berobbanhat az életünkbe, a keresztény hitvilágunkba a betlehemi pásztorok történetéből? Az, amit az előbb így fogalmaztam: energiát fektetni abba, hogy megtaláljuk az utat Jézushoz újra meg újra.
Ezt hallhattuk a felolvasott igeszakaszban:
Ezt mondják a pásztorok: "Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr." Elmentek tehát sietve. Igen, sietve, igen, azonnal. Mert pontosan érezték, hogy itt valami életüket megváltoztató ügyről van szó.
Érezték, hogy ezt nem lehet félvállról venni, vagy cinukusan legyinteni. Mert ez valami olyan pont lehet az életükben, amit ha igazán komolyan vesznek, akkor lehet, hogy borul minden, de lehet hogy éppen borulnia kellene amúgy is.
2007-es lelkesedéseink, csalódásaink közepette, kihívások és elvárások kereszttűzében égve is megszólal az evangélium harmóniája: a Jézushoz vezető útért energiát kell befektetni, sőt lehet, hogy a Vele való találkozással borul minden. De ugyanakkor a Vele való találkozással ma is, Veled is valami új kezdődhet el. Egy új korszak, egy helyére került élet. Vagy azt is mondhatnám: 2007 karácsonyában is benne van a lendület, a feltöltődés, az indulás élményének lehetősége.
Ünneplő keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim a Krisztus Jézuban !
A minap ezt olvastam az egyik internetes blogon, ezen a modern „napló variáción” : „A fiatalság nem életkor, inkább lelkiállapot: akaraterő, képzelőerő, heves érzelmek, a bátorság uralma a gyávaság fölött, amikor a kalandvágy legyőzi a kényelemszeretetet. Attól még nem öreg valaki, hogy megélt valahány évet. Öregedni annyi, mint lemondani az álmainkról. Az évek ráncossá teszik a bőrt, a lelkesedés hiánya pedig a lelket."
Megmondom őszintén nagyon megfogott ez az idézet. Mert valahogy azt az energiát tükrözi, ami a betlehemi pásztorok sajátja volt, akik figyelve az isteni szóra: mertek fiatalos lendülettel nekivágni. Mertek hátsó szándékoktól mentesen, a gyermeki nyitottság kockázatával belevágni az újba.
Ígéretet kaptak az élő Istentől, ami számukra azt is jelentette: garanciát kaptak a jóhír igazáról.
Azt hallhattuk az ímént egy blogban talált idézetben: „a fiatalság nem életkor, inkább lelkiállapot” és hogy „a lelkesedés hiánya ráncossá teszi a lelket”. Igen, fiatalnak lenni, a lelkesedés lelkületében energiát fektetni abba, ami fontos: nem életkor függő. Mindannyiunk lehetősége. Mindannyiunk esélye.
Az, hogy lehet Jézus ügyéért lelkesedni, hogy lehet energiát fektetni abba, hogy őt megismerjük jobban, hogy lehet találkozni vele 2007 karácsonyán is: ez az az örömhír, amit ma súgnak nekünk az angyalok.
Szeretett testvéreim a Krisztus Jézusban!
Erma Bombeck írja egy helyen: „Semmi sem okoz nagyobb csalódást annál, mint amikor karácsonykor arra ébredünk, már nem vagyunk gyerekek.”
2007 karácsonyán ez mindenki számára újra lehetséges, mert lelki értelemben, őszinte lelkesedés tekintetében:
ma újra gyermekké válhatunk. Ma újra szabad lelkesedni, ma újra szabad örülni a megszületett Messiásnak, ma újra szabad bízni, ma újra szabad lelkesedés-teli-övezetté változtatni a környezetünket. Mert igen, ahogyan a pásztorok, mi is továbbaddhatjuk a jó hírt: az isteni ígéret beteljesült, közénk érkezett az Isten, és ezért van értelme elndulni.
Ez egy olyan ügy, amiért van értelme újra meggyújtani a lelkesedés pislákoló mécsesét ott legbelül. Igen, egy panaszkodásra, cinikusságra hangolt világban, minden személyes és közöségi probléma ellenére is, lehet, és van is minek örülni.
A szeretet ünneppének záróakkordjaként, a trilógia befejező részének pillanataiban: kívánom mindenkinek merje áthangolni a környezetét a lelkesedés hullámhosszára!
Kívánom mindenkinek, hogy ahogyan a pásztorok megtalálták, amit kerestek, mi is merjünk Jézust-kereső és Jézust-találó karácsonyozók lenni!
Legyünk mi is hétköznapi hősök, a keresztény hit 2007-es hétköznapi hősei! Akik a szavak kimondásán túl, képesek odalépni ahhoz, akinek most van szüksége arra, hogy valaki segítsen neki!
Legyünk mi is hétköznapi hősök, a keresztény hit 2007-es hétköznapi hősei! Akik a szavak kimondásán túl, mernek lelkesedést mutatni, és lelkesedéssel megfertőzni a saját környezetüket!
Legyünk mi is hétköznapi hősök, a keresztény hit 2007-es hétköznapi hősei! Akik a szavak kimondásán túl, a szeretet hitelének őrzői próbálunk lenni, pásztorok, akik őrzik a tűzet!
Az élő Isten, aki karácsonykor ünneppé tette a hétköznapot, aki lehajolt az égből a földre, hogy felemeljen, Ő adjon erőt, Ő adjon lelkesedést, Ő adjon energiát, Ő adjon tenni kész szeretetet, Ő adjon áldott, örömteli percekkel telezsúfolt napokat! Ő adjon bátorságot újra meg újra a Jézushoz vezető úton elindulni, és nem megállni félúton, hanem megérkezni. Ámen.
