“Apja és anyja csodálkoztak a róla mondottakon, Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: "Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak, - a te lelkedet is éles kard járja majd át -, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata." Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előrehaladott korú volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, és már nyolcvannégy éve özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, mert böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. Abban az órában ő is odaállt, hálát adott az Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását. Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek városukba, a galileai Názeretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta.”
Meddig maradjon a karácsonyfa a lakásban? Meddig őrizzük a karácsonyi hangulatot a karácsonyfa alatt törökülésben álmodozva? Meddig szólhatnak még a Cd lejátszóban a karácsonyi Cd-k? Meddig lehet még csillagszórót gyújtani egy-egy vacsora után? Meddig lehet átmenteni a karácsonyi idill ünnepi varázsát a hétköznapokra?
Összefoglalva: meddig maradjon a karácsonyfa a lakásban?
Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim a Krisztus Jézusban!
Ahány ház, annyi karácsony. Ahány ház, annyi bejgli. Ahány ház, annyi karácsonyi szokás. És igen bizony: ahány ház, annyiféle időpont a karácsonyfa eltávolítására a lakásból.
Karácsonyfa, karásonyfa, karácsonyfa. De meddig? December 27-ig – vallja a radikálisok egy csoportja. Egészen január végéig – vallja a radikálisok egy másik csoportja. Szilveszterig – mondta valaki múltkor. Vízkeresztig, hiszen az a hagyomány – érvelt valaki a minap.
Meddig maradjon a karácsonyfa a lakásban? Vagy, ha szimbólikusan kérdezem: meddig hat karácsony üzenete az életünkben? Meddig vagyunk a hatása alatt? Még mindig? Vagy nem is voltunk? Vagy nem is tudtunk, vagy mertünk a hatása alá kerülni? Vagy már visszakerültünk a hétköznapok sodrásába? Vagy vissza kellett esnünk oda, ahonnan karácsony kiszakított minket? Vagy eleve örülünk annak, hogy végre vége a szomorú, magányos ünnepnek? Vagy már a szilveszteri buliszervezés fűt minket?
Hol állunk most? Mi határoz meg minket 2007 utolsó vasárnapján, a naptári év utolsó előtti napján? Úgy tűnik nekem, mintha karácsony ünnepének atmoszférája már gyengülne, és előtérbe kerülne az évzárás-évkezdés problematikája.
Ha az ember körülnéz az utcákon, a bevásárlóközpontokban, vagy figyeli az írott, vagy az elektronikus médiumokat, akkor láthatja, hogy bizony: a szilveszteri készülődés határozza már meg ezeket a napokat, és kevésbé a karácsonyfa illata, kevésbé karácsony markáns üzenete.
Igen, nagyon úgy tűnik, hogy 2007 karácsonyának vonzása egyre gyengébb, és az új év lehetőségei, nehézségei határozzák meg gondolatainkat, beszélgetéseinket, örömeinket, bánatainkat.
Szeretett testvéreim a Krisztus Jézusban!
Az előbb hallott mini-diagnózissal ellentétben a mai napra kijelölt prédikációs alapige néhány perc elejéig visszaküld minket, visszahív minket a karácsonyi ünnephez, valahova oda a ritkuló karácsonyfa tövébe.
Igen, szilveszteri készülődés ide, újévi fogadalmak oda, Simeon és Anna fellépésének története sokkal inkább a betlehemi csodához húz, sokkal inkább onnan érthető meg. Jézus születése, a pásztorok és bölcsek csodálkozása, csodálata mind-mind olyan epizódok, melyek nélkül a mai igeszakasz nehezen illeszthető be Karácsony ünnepe és az óév-újév ünnepe közé.
És hogy miért? Hogy mi az összekötő kapocs? Nem más, mint az a tény, hogy a „várakozásból találkozás” élménye Simeonnak és Annának éppúgy sajátja, mint ahogyan az sajátja volt a pásztoroknak, bölcseknek. Vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy hosszú időn át tartó várakozás alanya végre találkozik várakozásának tárgyával.
Várakozásból találkozás élményét élik át ők - Simeon és Anna – és élhetjük át mi is a mai napon, amely napot a naptári elhelyezkedése alapján akár így is hívhatjuk: az utolsó előtti esély ünnepe. Igen, egy újabb esély, hogy várakozásunk találkozássá nemesüljön. Várakozásból találkozás.
Igen, a Jézussal való találkozás esély. Esély arra, hogy kiemeljen abból, ami lehúz, és beemeljen egy új életbe, vagy ha úgy tetszik: beemeljen egy új, minőségileg más évbe. Seneca azt írja egy helyen: “Az embernek mindenek felett egy alányújtott kézre van szüksége, ami felemeli.”
2007 utolsó vasárnapján evangéliumi üzenet lehet mindannyiunknak, hogy sosincs késő a felemelkedésre, mert van, aki felemel. „Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izraelben.” Hihetetlen ereje van a két görög kifejezésnek, ami itt található: ptószisz (tönkremenés, bukás, esés) illetve anasztaszisz (újra talpra állás, helyreállás, feltámadás a halálból).
És igen, az év végén, az új év előtt a dilemma a következő: melyik “erős fogalom” lesz az erősebb a személyes életünkben? Én hiszem, hogy az utóbbi. Én hiszem, hogy 2008 lehet az újra talpra állás éve. Ahogyan Simeon és Anna várakozása találkozásban teljesedett be, és ebből a találkozásból életet változtató esemény lett, úgy lehet a mi Jézussal való találkozásunk is esély a felemelkedésre. 2007-ben, az utolsó előtti napon is felrázhat, elgondolkodtathat, új utat mutathat Anna és Simeon története. A “várakozásból találkozás” története.
Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim a Krisztus Jézusban!
A sztoicizmus egyik irányzatának tanítása szerint a gyermek kölcsönbe adatik az Istentől. Ezzel szemben a keresztény teológiában a gyermek, mint Isten ajándéka jelenik meg. Karácsony ünnepe után, a kisgyermek Jézus templomi bemutatása történektének kapcsán felmerül egy ősi kérdés:
Isten csak kölcsönbe adta a világnak Fiát? Vannak gondolkozási sémák, filiozófiai irányzatok, akik szívesen azonosulnának azzal a gondolattal: a testet öltött Isten és az ember találkozásának lehetősége csupán átmeneti volt, csupán arra a bő három évtizedre korlátozódott, amiről az írások szólnak.
Ezzel szemben a keresztény dogmatika és a keresztény hit vallja: A Fiúgyermek azért adatott, hogy örökké reaális kapcsolatban maradhasson az Isten és az ember. Isten nem kölcsönbe, hanem örökbe adta nekünk Fiát, hogy örök életünk legyen őbenne és őáltala. Simeon felismerése – “mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél” – egyszer és mindenkorra szól.
Isten lépése végleges ez ügyben: szeretetete nem átmeneti, nem kölcsönbe adatott, hanem örökké tart Jézusban, aki maga mondja: “Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig…” Vagyis: nemcsak a 2007-es év végéig szól az ígéret.
Szeretett testvéreim a Krisztus Jézusban!
Az ír zenét világzenei elemekkel ötvöző Crystal együttes talán legnagyobb slágerének egy mondata jutott eszembe a görög szöveg elemzése kapcsán. Eszembe jutott, és rádöbbentem arra, hogy Jézus összefüggésében ez lehetne talán a mai nap hitvallása is: “Nekem Te vagy a jel”!
Abban az összefüggésben, ahogyan Lukács használja a jel fogalmát – szémeion: jel, csoda – mi is használhatjuk e “vasárnap credo-jának” megfogalmazásakor. Isten szeretetének jelei jól végigkövethetők a választott nép történetein keresztül és mint a szeretet végső isteni jele, a legnagyobb csodaként Jézusban teljesedik be, teljesedik ki.
Simeon és Anna felismerte a jelet, vagy ha egy másik képet használunk, akkor azt is mondhatnánk: fogták a jelet. Igen, jelről van szó, olyan erős jelről, aminek felismerése kapcsán – ahogyan azt hallhatuk is: még Jézus szülei is csodálkoznak. a Igen, Simeon és Anna felismerik a jelet. A felismerés katarzisa ez, és azt a kérdés provokálja ki belőlünk: vajon a ma élő kereszténység sokszor Jézust csak nézni kívánó közössége, hogy válhat Jézust látóvá, hogyan láthatjuk meg Jézusban azt, aki valójában? Hogyan ismerhető fel újra meg újra az isteni jel?
Ezekben a napokban, így karácsony és szilveszter között, ahogyan azt már említettem volt - minden a várakozásról szól, minden arról szól, hogy ki mit várt magától ebben az évben, és mi az, ami megvalósult a várakozásból.
És minden arról szól, hogy ki mit vár a következő évtől, mit vár el magától és másoktól, akkor a felismerés katarzisa, a Jézussal való drámai találkozás realitásának örömhíre erőt adhat a mérleg elkészítésére, a tervek végiggondolásához.
2007 utolsó vasárnapját ünneplő keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az óév-újév küszöbe előtt állva!
Ezt hallhattuk Annáról: “Abban az órában ő is odaállt, hálát adott az Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.”
Hálát adott, és beszélt róla. Azt hiszem, ennél szebb befejezése egy történetnek nem islehetne, mintahogy ennél szebben és teljesebben mi sem fejezhetnénk be 2007-es futásunkat, mint Anna tette: hálát adva, és beszélve róla.
Hálát adva az Istennek mindazért, amit ez az év adott. És beszélni őszintén, beszélni azoknak, akik várják a vigasztalást, beszélni arról, aki képes vigasztalni. Istennek, és beszélt róla. A 2007-es év első vasárnapján ezt olvashattuk a Bibiaolvasó Útmutatóban: “Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. (Rm 8, 14. ) Ma, az év utolsó vasárnapján nem is zárhanánk másképpen, mint a következő fohásszal: Mennyei Atyánk! Te vezérelj lelkeddel minket 2008-ban is, Jézus Krisztusért kérünk! Ámen.
