Amikor nyolc nap elmúlt, körül kellett őt metélni. A Jézus nevet adták neki, ahogyan az angyal nevezte Őt, mielőtt még anyja méhében megfogant.
Az újévet elválaszthatatlanul összefonódik Pál apostol Efezusiakhoz írt levelével, mégpedig annak újember felöltözéséről szóló felhívásával.
Öltözzük fel az új embert. Szó szerint felölteni, mint egy ruhát.
Luther azt mondja a keresztségről, hogy: „A keresztséget mindennapi ruhánknak kell tekintenünk, azt kell viselnünk állandóan, hogy mindenkor a hitben és annak gyümölcseiben éljünk…”
Az új kezdet tehát keresztségünkhöz kapcsol bennünket. Hiszen akkor Isten egy új kezdettel ajándékozott meg bennünket, és egész életünkre szólóan a megújulás, sőt, az újjászületés lehetőségével.
Egész megújulásunk, újjászületésünk lehetősége ott van a ruhaként felöltött keresztségben, ezért mondhatja Pál apostol, hogy öltözzük fel az új embert.
Ha kissé bizonytalanul érezzük magunkat ennek a felhívásnak a hallatán, még ha nem is úgy, mint Nikodémus, aki ugye azt mondta az újjászületésről beszélő Jézusnak, „hogyan születhetik az ember, amikor vén?” Azért ott van a bizonytalanság. Mert ez azért nem egy elbagatellizálható kérdés. És kérdésére lényegében nem kap választ, mert nyilván nem az a kérdés, hogy elvileg újjászülethet-e az ember lelkileg, idős kora ellenére, hanem az, hogy mit jelent ez a gyakorlatban. „Hogyan történhet mindez?” Válaszul Jézus saját személyéről és az általa hozott világosságról beszél, nyitva hagyva Nikodémus kérdését, hogy mindez hogyan valósul meg.
De ez egyúttal megmutatja, hogy a válasz Jézus személyében rejlik. Ott kell keresni.
Vannak olyan keresztyének, és talán a többség a protestantizmusban ilyen, aki erre azt a választ adná: meg kell térni bűneidből és elfogadod Jézus Krisztust személyes megváltódnak.
A bűnökből való megtérés természetesen hiteles, és biblikus, persze azzal a hozzátétellel, hogy mindig az egész ember összefüggésében, holisztikusan igaz, és nem az egyes cselekedetek értelmében.
Nagy dolog, ha valaki leteszi a cigarettát, vagy a poharat, vagy felhagy a szerencsejátékkal és sorolhatjuk, de egy ilyen életmódbeli változás nem azonosítható a megtéréssel.
Nevetségesnek érezzük az olyan, magát megtértnek állító keresztyén testvért, akiből árad a megvetés felebarátai iránt, és képtelen az emberi gyengeségek elfogadására, elviselésére.
Nem véletlenül mondja Simone Weil: „A tisztaság a mocsok szemlélésének a képessége.”
Az emberi gyengeségek és a bűn miatti irtózat soha nem kerekedhet felül az embertárs iránti szeretetünkön és lekötelezettségünkön. Azért nem, mert Jézusnál sem kerekedik felül semmi a konkrét ember felett érzett együttérzésen és szereteten.
A másik az, hogy Jézus soha nem készít bűnlajstromokat, nem kategórizálja és nem osztályozza a bűnöket, és nem értékeli őket aszerint, hogy milyen méretű elégtétel, penitencia hivatott azokat jóvá tenni.
Tehát az újjászületés nem egyszerűsíthető le agyonismételt keresztyén szólamokra, melyeket aztán ilyen-olyan közösségek vezetői külöböző módon radikalizálnak. Nemrég interneten ráakadtam egy számomra új szektára, melyik azt hirdeti, hogy ne ünnepeljük a karácsonyt, merthogy annak pogány az eredete. Jézus tudta, hogy a vallás nevében újabb és újabb, elhordozhatatlan terheket tesznek az emberek nyakába.
Egyik kedvenc példám annak az elcsigázott utazónak a példázata, aki a sivatagban a hátán nehéz homokzsákot cipel, nyakán egy malomkő himbálózik, bokáját súlyos láncok fonták körül, és rajtuk súlyos vasgolyókat hurcolt, fején félig rohadt tököt egyensúlyozott. És amikor szembejött vele az első ember, megkérdezte tőle, miért kínzod magad a sziklányi kövekkel? – Mire a vándor: - Milyen ostoba vagyok?! Eddig nem vettem észre őket! És elhajította a malomköveket, és mindjárt könnyebbnek érezte magát. És sorra, újabb és újabb emberek érkeznek, akik sorra rákérdeznek, miért húzod magad után azokat a súlyos vasgolyókat, miért kínzod magad azzal a fonnyadó tökkel a fejeden, Te homokot hordasz a zsákodban?! Így sorra megszabadult a terheitől és azoktól immár szabadon folytatta útját.
Szabadulás! Ezt a héber nyelv a jehosua – szóval fejezi ki: Jézust így nevezték el. A tanítványok ennek a névválasztásnak jelentőséget tulajdonítottak, és felismerték, hogy Jézus egész működése nem volt más, mint szabadítás: a vallás terhétől, a lelkiismeret terhétől és a haragvó Isten fantomképének terhétől.
Jézus ezt hirdette: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és megnyugvást adok nektek.” Ámen
