Ezután összegyûjtötte Dávid Izráel egész ifjúságát, harmincezer embert. Elindult és elment Dávid az egész hadinéppel Baalé-Jehúdába, hogy elhozza onnan az Isten ládáját, amelyet a rajta levõ kerúbokon ülõ Seregek URának a nevérõl neveztek el. Az Isten ládáját egy új szekéren szállították, és elvitték Abinádáb házából, amely a dombon volt. Abinádáb fiai, Uzzá és Ahjó irányították az új szekeret. Elvitték az Isten ládáját Abinádáb házából, amely a dombon volt. Ahjó ment a láda elõtt. Dávid és Izráel egész háza pedig szent táncot járt az ÚR színe elõtt mindenféle ciprusfa hangszernek, citerának, lantnak, dobnak, csörgõnek és cintányérnak a kíséretével.
Nem magam választottam ezt az igét, hanem egy püspök-elődöm, Geduly Henrik, éspedig bő 82 évvel ezelőtt. A Tiszai Egyházkerület akkori püspöke ugyanis 1925. november 8-án avatta fel a debreceni evangélikus templom első orgonáját. Prédikációjában erről a frigyláda Jeruzsálembe vitelét felidéző ószövetségi történetről szólt, kiemelve ezt a jellegzetes mondatot: „Dávid és Izráel háza pedig szent táncot járt az ÚR színe előtt mindenféle ciprusfa hangszernek, citerának, lantnak, dobnak, csörgőnek és cintányérnak a kíséretével.” A püspök megállapította, hogy „a mai orgona külső szerkezetében nem más, mint egykori hegedűk, lantok, sípok, dobok és cimbalmok művészi szerkezetű egysége.” Az ószövetségi elbeszélés és az orgonaszentelés ilyen összekapcsolása után a kor kissé barokkos egyházi nyelvén a következő intelmekkel szólította meg a nyilván népes debreceni gyülekezetet: „Ne legyen az orgona más, mint komoly, ünnepélyes, összhangzatos művészi kísérője a mi gyönyörű énekeinknek. Legyen mindenkor ünnepi tolmácsolója a mi hitünknek, a mi hódolatunknak és alázatunknak az istenség hatalmas színe előtt. Sírja el a bánatos szívek sóhaját, amikor a földi viszontagságok hullámverései között az életörömök és boldog remények töredezett sajkáján csendesebb révpartra vágyunk. Legyen lelkendező barát, aki az öröm és vigasság napjain ujjongó szózattal emel hálaadásra ahhoz, akitől minden jó adomány és tökéletes ajándék származik. Legyen zengő szavú próféta, amikor a gyülekezet kicsinyeinek és nagyjainak ajka az atyák hithűségétől megihletve hitvallást teszen. És legyen buzgó társ a Krisztus-keresésben, akit a hívő szívek az ő megszentelő igazságainak a tiszta birodalmában mindig is megtalálnak. Nemzeti és családi gyász nehéz óráiban nyújtson vigasztaló hangokat a boldog örökkévalóság égi zenéjéből. Legyen gyújtóbeszédű szónok a gyülekezet ünnepi elhatározásai percei között és dörgő szavú riasztó a nemzeti csüggedés és reménytelenség órájában.” Végül egy ilyen burjánzó képekkel zsúfolt mondattal fejezi ki Geduly püspök az orgonával kapcsolatos kívánságát: „Óh legyen az egész teremtett világnak, erdők suttogó lombjának, virágok csevegő kelyhének, patakok csobogó szavának lágyszavú tolmácsa, amikor Isten dicsőségéről és szeretetéről beszél.”
Úgy látszik, nemcsak az emberre, hanem az orgonára is vonatkozik a 90. zsoltár meghatározása: „élete hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő”, hiszen hiszen a Geduly Henrik püspök által felszentelt orgona az ezredfordulóra bizony elöregedett, fúvóműve egyre zajosabb lett, és 2004-ben végleg elhallgatott.
Hiszem, hogy az a hangszer be tudta tölteni azt a hivatását, amelyet a püspök oly szépen megfogalmazott.
Egy közepes méretűnek mondható, ebbe a szépen felújított templomba tökéletesen beleillő orgonát fogunk most felszentelni. Csak a legfontosabb adatokat hadd mondja el róla: az új hangszer két manuálos, 14 regiszteres, mechanikus. Körülbelül ezer sípot szólaltat meg.
Ennél az ezres számnál meg kell állnom egy pillanatra. Jól hallottátok, ezer síp. Nem tudom, tudjátok-e, hogya debreceni evangélikus gyülekezetnek körülbelül ezer tagja van. Az „Őrállók” című gyülekezettörténeti kötet szerint a nyilvántartott hívek száma 968, s a 2000-es népszámlálás során pedig 1104-en vallották magukat evangélikusnak a városban. Átlagban tehát azt mondhatjuk, hogy ahány gyülekezeti tag, annyi síp.
Minden orgonában különböző méretű és különböző anyagból készült sípok vannak. Utóbbi lehet fából vagy fémből, és ennek megfelelően lehet lágyabb vagy erőteljesebb a hangzása. Ennek megfelelően mindenki más karakter. Vannak a hívek között fiatalok és idősek. Szoktuk mondani, hogy különböző magasságú gyerekek úgy állnak egymás mellett, mint az orgonasípok…
A kezemben egyetlen sípot tartok (igaz, ez nem orgonából, hanem egy pánsípból való). Íme, megfújom. Kedves hangja van, de korántsem tölti be a teret.
Most pedig több sípot szólaltatok meg egyszerre: olyan ez, mint egy család. Vagy egy gyülekezeti kis csoport. Ugye, jól hangzik?
Az lenne a jó, ha miden síp megszólalhatna. Mindenkire szükség van. A billentyűk és a regiszterek kombinációja éppen ezt teszi lehetővé.
A tervezők és az építők szakértelme csodálatos orgonát hozott létre. Kulcsszerepe van az orgonaépítőnek, hogy ő miképpen intonálja a hangszert. Az orgonista aztán különböző regisztereket szólaltat meg, virtuozitásának és képességeinek megfelelően.
Az orgonaépítő munkája mindannyiunk Alkotóját idézi. Isten szépösszhangzatra teremtett minket. Úgy intonálta zet a világot, hogy az tiszta hangot adjon.
A gyülekezet vezetői (lelkészei és felügyelője, presbiterei) úgymond az orgonapadnál ülnek. Az ő feladatuk a zenemű megszólaltatása. A kotta: a Biblia. Számtalan esetben van azonban szükség és lehetőség improvizációkra. Fontos szerepe van a regiszterkombinációból adódó hangszíneknek.
A debreceni orgona (vagyis a gyülekezet) igen sok lehetőséget rejt magában. Az „orgonista” ismeri a kottát, de gyakran improvizál. Törekszik arra, hogy minél több síp megszólaljon.
A sípoknak megvan a maguk helye. Nem lehet azokat csak úgy felcserélni. Egyik ne irigykedjen a másikra, ne akarjon az ő helyébe kerülni, hanem mindegyik ott szólaljon meg, ahová helyezték.
Döntő a harmónia, az összhangzat. Az egyik legismertebb zenei forma a szinfónia. A legegyszerűbb szinfónia 2 szólamú,de vannak 8-10 szólamú művek is. A „szinfónia” görög szó, és az Újszövetség eredeti szövegében is szerepel. Azt jelenti: egyetért. Csak akkor lesz tiszta a hangunk, ha összhang van közöttünk, és összhangban van életünk azzal, amit Krisztus vár el tőlünk. Ezért kell újra és újra Jézushoz, mintegy abszolút hanghoz mérni életünket. Hogy szinfónia, összhang legyen:
- családi életünkben
- a gyülekezetben
- a felekezetek között, az egyházban
- a magyarság körében
- szerte a világban, a népek és nemzetek között.
Hadd kérjem azt az ünneplő debreceni gyülekezettől, hogy becsülje meg ezt az ezer sípot. Nemcsak azokat, amelyeket Paulus Frigyes orgonaépítő mester álmodott és valósított meg, hanem azokat is, amelyeket az Élő Úr álmodott és valósított meg. Mind az ezer sípra szükség van, mindegyik megszólalhat.
Vannak mélyebb és vannak magasabb hangok. Egyikünk kénytelen nagyobb mélységeket bejárni, másikunk magasabbra jut.
Hasonlóképpen vannak durr és vannak moll akkordok, amelyek váltogatják egymást. Adódhatnak viharos, küzdelmes időszakok, amikor külső és belső harcot élünk meg. Ezek a durr hangszínek. Aztán adódhatnak lágyabb, gyengédebb, nyugodtabb időszakok, ilyenkor életünk inkább mollban szól.
Világunkban annyi a zaj, a zörej, a fülsértő lárma, a disszonáns hang. Mi a harmóniát, a tiszta hangzást képviselhetjük. Ebben segítségünkre lehet a „musica sacra”, a szent zene. A 125 éve született Kodály is azt hangsúlyozta, hogy bizonyos titkok csak a zene segítségével tárulnak fel. Így ír: „A zene – lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele, lelki vérszegénységben hal meg. Teljes, lelki élet zene nélkül nincs. Vannak, a léleknek olyan régiói, amelyekbe csak a zene világít be.”
Hiszem, hogy a zene segítségével nemcsak önmagunkról, hanem főképpen Istenről is többet tudhatunk meg. Lehetnek neki olyan titkai, amelyek nem az ige, hanem a zene nyelvén szólalnak meg.
Istenről sokféleképpen lehet beszélni. Mondhatjuk őt szentnek, tökéletesnek, jónak, hatalmasnak. Talán szokatlan őt szépnek nevezni. Egy orgonaszentelő istentiszteleten azonban így is fogalmazhatunk: az esztétika is Isten szolgálatában áll. Isten maga a Szépség.
A 18. század amerikai teológusa, Jonathan Edwards egyfajta vallási esztétikát alkotott meg. A szépre vágyó és a szépséggel találkozó ember szerinte Isten kertjében érezheti magát, ahol mindenhonnan nyugalomés harmónia árad felé. Edwards szerint Isten mindenhol felbukka, aholo a Szép van jele: a napban, a holdban és a csillagokban, a felhőkben és a kék égben, a virágokban, a fákban és a vízben, vagyis a természet egészében. És, tegyük hozzá: a művészetben, ahol megszólal egy szép akkord, szíven talál minket egy gyors fúga, ahol előbb-utóbb megszólal minden egyes orgonasíp.
Isten: a szépség Istene. Ezért dicsőíthetjük őt énekkel, zenével, vagy akár, mint Dávid király tette, tánccal is. Magasztalhatjuk őt – ahogy az igében olvastam – „mindenféle ciprusfa hangszernek, citerának, lantnak, dobna, csörgőnek és cintányérnak a kíséretével”, és magasztalhatjuk őt ezzel a két manuálos, 14 regiszteres, ezer sípot megszólaltatni képes új orgonával.
Ámen.
