„Akkor elment velük Jézus egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és így szólt tanítványaihoz: „Üljetek le itt, amíg elmegyek, és amott imádkozom.” Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, azután szomorkodni és gyötrődni kezdett. Akkor így szólt hozzájuk: „Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!” Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazonáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: „Ennyire nem tudtok virrasztani velem egy órát sem? Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” Másodszor is elment, és így imádkozott: „Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod.” Amikor visszament, ismét alva találta őket, mert elnehezült a szemük. Otthagyta őket, újra elment, harmadszor is imádkozott ugyanazokkal a szavakkal. Azután visszatért tanítványaihoz, és így szólt hozzájuk: „Aludjatok tovább és pihenjetek! Íme, eljött az óra, és az Emberfia bűnösök kezébe adatik. Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van az, aki engem elárul.”
Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban, kedves Gyülekezet,
Minden évben, március elején két esemény is érinti nemcsak a gyülekezet női tagjait, de az egész világon minden nőt: a nők világimanapja és a nemzetközi nőnap.
A nők világimanapja éppen a mai napra esik, és például Debrecenben éppen ebben az időben kezdődik a görög katolikus templomban a világimanapi liturgia.
Holnap pedig a nemzetközi nőnap lesz.
Mai, böjti istentiszteletünk nyitó imádságát ennek az imanapnak a liturgiájából kölcsönöztem. Olyan asszonyok állították össze ezt a különleges liturgiát, benne imádságokkal és énekekkel, akik egy tőlünk nagyon távol eső országban, Guyanában élnek. Nem könnyű életet.
Dél-Amerikai ország ez, Magyarországnál kétszer nagyobb, de kevesebben lakják. Viszont mindenféle származású él ott. Indiai, indián, négerek, kínaiak, pakisztániak. A vallásuk is sokféle. Van közöttük, hindu, muszlim, és nagyon sok keresztény, római katolikus, és protestáns is.
Azt mondják, gyönyörű ország. Esőerdőkkel, hatalmas folyókkal, hegyekkel. És tengerpartja is van. Igazi egzotikus vidék.
Itt, Magyarországon bizonyára csak keveseknek adatik meg, hogy eljussanak ebbe az országba, vagy ehhez hasonlóba.
Viszont azt is mondják, hogy Gayanában is egyre több az erőszak. Elégtelen az egészségügyi ellátás, romlik az oktatás színvonala, és évente több ezren döntenek úgy, hogy kivándorolnak.
A világimanapon gayanai keresztény asszonyok imádságai hallhatók szerte a világon. Így vannak itt velünk is egy kicsit. Attól függetlenül, hogy ma nem az ő liturgiájukat követjük, mégis tudjuk, ma ránk is gondolnak, értünk is imádkoznak. És imádságunkban, mi is gondolunk majd rájuk
S hogy miként szólhatnak egy másik földrész keresztényei hozzánk, érhetnek el bennünket itt Komádiban?
Azért, mert, ha gondokról, szenvedésről, nehézségekről beszélnek, értjük őket. Életük folyamán rengeteg nehézséggel kellett megküzdjenek, és kell most is. Úgy, amint nekünk is. Ha, bánatról mesélnek és aggodalomról, azt is értjük, mert tudjuk, mi a bánat, és mit jelent aggódni szeretteinkért.
És ami a legfontosabb, hiszik és tudják, minden nehézségükben Istenbe vetett hitük segítette őket. Meggyőződésük, és erről adnak hírt nekünk, hogy Isten nem hagy senkit magára a nehézségekben. És értjük ezt is, és átérezzük ezért örömüket is.
Egy ilyen világra szóló imanap, ami természetesen nemcsak a nőké, valamennyi keresztény számára bátorító erejű.
Ilyen felbátorodott lelkülettel figyeljünk most Jézusra. Az imádkozó Jézusra. A Gecsemáné-kertben imádkozó Jézusra.
Három evangélista, Máté, Márk és Lukács is leírja a történetet, amikor Jézus elfogatása előtt elvonul imádkozni.
„Abbá, Atyám, minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat, mindazonáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te.”- így olvasható Márk evangéliumában.
„Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.”- így írja Lukács.
„Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod.”- így idéztem Máté evangélistától.
Ez az első olyan ima az Evangéliumokban, amelyet Jézus maga mondott el. Sok helyen olvasható, hogy tanítja, miként kell imádkozni, de saját szájából itt hallunk először imádságot. És nem is akármilyet!
Ez az imádság Jézust kétségek között mutatja. Elbizonytalanodva, és gyötrődve. Vívódik.
Milyen emberi, milyen hihetetlenül emberi!
Hozzánk hasonló!
A debreceni evangélikus fiatalokkal összeállítottunk egy böjti füzetecskét. Verseket, rajzokat, idézeteket és egy-két böjti receptet válogattunk össze benne. Ebben a füzetecskében található egy nagyon szép vers Dsida Jenőtől. Krisztus a címe. Ebben a versben éppen az a számunkra nagyon fontos vonás rajzolódik ki Jézus alakjából, miszerint nagyon is hasonló volt hozzánk. Éppen ebben a csüggedt, és elbizonytalanodott helyzetben hasonlít ránk legjobban. Éppen így, ha ilyen sebezhető pillanatában látjuk őt, győződhetünk meg arról, őt valóban hozzánk, nekünk, értünk küldte Isten.
Krisztusom,
Én leveszem képedet falamról. Torz
Hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase
Tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy,
Ilyen ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan
Derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen
Enyhe pirosnak, mint tejbeesett rózsa.
Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is
Számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerű
Voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.
Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek
Útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit
S gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget
Nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai.
Hangod fájó hullámokat kavart, mikor
A sok beszéd után rekedten újra
Szólani kezdtél. Megtépett és színehagyott
Ruhádon vastagon ült a nagy út pora,
Sovány, széltől-naptól cserzett arcodon
Bronzvörösre gyúlt a sárgaság s két
Parázsló szemedből sisteregve hullottak
Borzas szakálladra az Isten könnyei-
Gyönyörű vers. És őszinte, mint az a jézusi alak, amelyet elénk fest.
A „kehely”, „pohár” elvétele a Bibliában a sors szimbóluma. Kiinni a poharat, azt jelenti: beteljesíted sorsodat, elvégzed a neked szánt feladatot, megéled az életet, végigjárod az utat.
„Vedd el tőlem ezt a poharat!”, „Távozzék el tőlem ez a pohár!”- kéri Jézus. Úgy tűnik, vívódik és elbizonytalanodik azt illetően, hogy sikeres lehet az ő küldetése.
Hát, ez az én sorsom? Valóban így kell ennek lennie? Ezt az életet szántad nekem, Istenem? Képtelen vagyok tovább csinálni? Legyen inkább vége!!!
Ki az az ember, aki ezeket a mondatokat nem ismeri, és nem mondta ki hangosan, vagy imádkozta már magában? Talán többször is.
Van, aki valóban feladja. De vannak sokan, nagyon sokan, akik tovább mennek. Sokszor kész csoda, mikor valaki már-már feladná a küzdelmet, aztán egyszercsak újból nekilódul, és megy tovább. Honnan az erő és kitartás?
Olykor csak bámulok, mennyi erős akaratú, kitartó ember vesz körül. És sokan közülük, elmondják, valóban hitük, Istenbe vetett hitük segítette és segíti őket.
„…legyen meg a Te akaratod”, „mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tied.”- mondják az ilyenek is Jézus nyomán.
És milyen jó, hogy mondják. Milyen jó, hogy így mondják.
Minden itt dől el, minden itt kezdődik el a Gecsemáné-kertben, ami a világ számára életbevágóan fontos. Ha Jézus itt a Gecsemáné-kertben nem győzi le azt a megosztottságot, vihart és elbizonytalanodást, ami a lelke legmélyén gyötörte, akkor nekünk végünk. Akkor minden elesettségünk elesettség marad, sebeink nem gyógyulnak be. Ha emberi méltóságunk valamikor kárt szenved, azt összekaparni nincs remény, könnyeink hiába folynak, minden imádságunk falra hányt borsó és céltalan szájtépés.
De Jézus kimondta: ne az én akaratom számítson, hanem a tied. Megteszem, amit tőlem kívánsz Atyám, mert szereted, mindennél jobban szereted teremtményedet, az embert. Ezért minden rágalmat eltűrök, minden ütést elviselek, és vállalom a halált. Bár félek, hogy eltávolodsz, talán magamra hagysz, de megteszem.
Nekem annak idején a lelkészem, akit nagyon tiszteltem, és szinte mindig ittam a szavait, úgy tanította: minden imádságodat, miután elsoroltad, ezt és ezt akarod és kéred, úgy fejezd be: mindazonáltal legyen meg a Te akaratod. Alázattal és engedelmesen mégis úgy fejezd be: legyen meg a Te akaratod! Mint ahogyan a Miatyánkban is imádkozzuk.
A gayanai asszonyok, a világimanapi liturgia összeállítói bizonyára sok alázatot tanultak életük során. Ebből biztosan sok érződik az egyes imádságokban, amiket ők írtak.
A kedves Testvérek között is valószínűleg olyanok ülnek, akik sok mindent láttak, tapasztaltak, megéltek már. Ha imádkoznak, talán imádságuk egy-egy szava életük történetét hordozza magában. Rendkívüli dolog az imádság.
Jézus a Gecsemáné-kertben háromszor is nekikezdett az imának, közben a tanítványok elaludtak, nem számíthatott rájuk. De talpon maradt, megcsinálta, győzött. Már akkor, ott győzött!!!
Ámen.
Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk, mennyire jó, hogy Fiadtól nem vetted el a keserű poharat, ahogy kérte. Legyőzte kétségeit, és csendesedett a vihar. Ezért van reménységünk abban, hogy kétségeinken mi is felülkerekedhetünk, bármily nagyok és erősek legyenek azok, és bennünk is lecsendesedhet a lelki vihar, ha elbizonytalanodunk hitünk erejében.
Köszönjük, Urunk, hogy ma együtt lehettünk, és igédet hallgathattuk. Minél közelebb kerülünk Húsvéthoz, annál jobban éhezzük, hogy kis feltámadásunk lehessen nekünk is. Feltámadásunk lélekben, és kis ünnepünk, nyugalmunk, békénk.
Köszönjük, Urunk azt is, hogy egy másik földrész asszonyai, keresztényei olyan messziről gondolnak ránk is. Imádkoznak értünk. Bátorít ez minket és erősít. Arra figyelmeztet, hogy sokan vagyunk, sokkal többen, mint gondolnánk olyanok, akik hisszük és tudjuk, T nem hagysz cserben bennünket egy percre sem. Jézust sem hagytad, és bennünket sem hagysz egyedül.
Urunk, légy velünk a hazafelé vezető úton, vigyázz ránk és adj nekünk nyugodalmas estét, és békés éjszakét, mindazonáltal legyen minden akaratod szerint. Fiadért, Jézus Krisztusért kérünk! Ámen.
