„A húsvét ünnepe előtt Jézus jól tudva, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához, jóllehet szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, Jézus jól tudva, hogy az Atya mindent kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy:
felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni,
és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve. Eközben Simon Péterhez ért. Az így szólt hozzá: "Uram, te mosod meg az én lábamat?" Jézus így válaszolt neki: "Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted."
Péter így szólt hozzá: "Az én lábamat nem mosod meg soha." Jézus így válaszolt neki: "Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám." Simon Péter erre ezt mondta neki: "Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!"
Jézus így szólt hozzá: "Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind." Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: "Nem vagytok mindnyájan tiszták."
Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: "Értitek, hogy mit tettem veletek?
Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.
Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek.”
Nagycsütörtököt mondok! A szóból tett lesz. A tett neve: szeretet.
Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim a Krisztus Jézusban!
Egyre inkább az az érzésem, hogy az életet leginkább az intim pillanatok miatt érdemes élni. Azokért a percekért, amikor azt érezzük megállt az idő, hogy értelmetlen időről beszélni, hogy nem számít semmi, csak az, ami éppen történik.
Ilyenkor nem fontos, hogy mi ésszerű, hogy mi logikus, hogy mit kell tenni, hogy mit illik tenni, hogy mik az elvárások. Ilyenkor egy dolog létezik: maga az intim pillanat. Maga az örökkévalóság pillanata ez. Olyan állapot, amire vallásos létezőként az ember joggal használhatja a mennyei, vagy paradicsomi jelzőt.
Azt hiszem, mindenki, aki most itt van a templomban Nagycsütörtököt ünnepelve, fel tud idézni az életéből ilyen intim, meghitt pillanatot, legyen szó szülő-gyermek kapcsolatról, barátságról szerelemről vagy éppen egy vallásos élményről.
Igen, ahogy gyorsul és gyorsul körülöttem a világ, egyre inkább küzdök ezekért a bizonyos intim pillanatokért. Amikor megszűnik a homokszemcsék áramlása a homokórában, és a végtelenség csodája hatja át a másodperceket.
Nagycsütörtököt mondok! A szóból tett lesz. A tett neve: szeretet.
Emlékszem, lázadó kamaszkoromban kevés olyan dolog volt, ami igazán érdekelt, főleg ha vallási kérdésekről volt szó. Lázadásom elérte a keresztény tradíció megannyi tanítását, sőt alapvető téziseit is. Amin nem talált fogást eme 10-12 évvel ezelőtti „minden ellen lázadó” énem az nem volt más, mint a nagycsütörtöki, ifjúság számára tartott úrvacsorás alkalom.
Ez volt az a vallási élmény, ami még a tizenéves, mindenben és mindenkiben a szabadság korlátozását látó tinédzser számára is kikezdhetetlen volt, olyan mélységeket mozgatott meg, ahova a közöny, a cinizmus, a dac nem tehette be a lábát.
Igen, a 90-es évek közepén, a nagytarcsai gyülekezeti teremben, egy nagy faasztalt körülülve, a kenyeret és a bort kézből kézbe adva azt éltem át, hogy nagycsütörtök a vallási intimitás csúcsa. Azt éltem meg, hogy ez az a keresztény ünnep, ami leginkább őszinte, ami a leginkább mentes a formától, és leginkább a tartalomról szól.
Nagycsütörtököt mondok! A szóból tett lesz. A tett neve: szeretet.
Azt hiszem, hogy egy közösséget sok minden hozhat össze, de nagyon kevés olyan erő van, ami egyben tarthatja, ami valóban közösséggé teheti. Azt gondolom, hogy a jézusi lábmosás cselekvő szeretete ilyen erő. Azt a fantasztikus üzenetet mutatja fel, hogy közöm van a másikhoz. Jézus a prófétai szimbolikus cselekedetek szellemében lehajol, lábat mos, és ezzel új alapokra helyezi a közösséget.
Mert a jézusi közösségben felborul a szokás, és csodává lesz, felborul a rend, és szabadsággá lesz, felborul a tanítványi gőg, és alázattá nemesül, felborul a törvény, és evangéliummá lesz. Igen, Jézus kizökkenti övéit, és bemutatja, hogy az Isten országa nem egy elv, nem egy rózsaszín köd, nem egy tekintélyre épülő vallási diktatúra, hanem a hétköznapi irgalmas szeretetben elénk tárt lehetőség.
Úgy is fogalmazhatnék: Isten országa nem szavakból felépült délibáb, hanem önzetlen, egymásba kapaszkodó tettekből összeálló valóság.
Nagycsütörtököt mondok! A szóból tett lesz. A tett neve: szeretet.
Azt hiszem, hogy ha őszinték vagyunk magunkhoz, ma 2008 nagycsütörtökének estéjén, akkor az kavarog most bennünk, hogy, amit Jézus tett a lábmosásban az túlzás. Jézus akkori tanítványai is ezt gondolták, és szerintem, ma sincs ez másképpen.
Jézus mozdulata a túlzás kategóriájába esik – gondoljuk, és beállunk az értetlenkedők hosszan kígyózó sorába. Nem fér a fejünkbe, hogy Jézus miért viszi túlzásba egész élete során, így a lábmosás csodájában is. Miért provokál minket, miért akar tőlünk egyre többet és többet, miért nem elég neki a sokszor felszínbe csúnyuló vallásosságunk. Igen, nem értjük: miért kéri tőlünk is a túlzás áldozatát, a túlzás cselekedetét?
Nem tudunk sokszor mit kezdeni azzal, hogy miért nem elég Jézusnak, hogy vallásos vagyok a magam módján? Miért nem elég neki, hogy rászánok egy órát a hetemből, miért nem elég neki, hogy imádkozom és énekelek, miért nem elég neki, hogy befizetem az egyházi adót, és még a perselybe is dobok?
Miért akarja még azt is, hogy egyre több közöm legyen a közösség tagjaihoz? Miért kéri tőled és tőlem a mai ünnepen a lábmosás mozdulatában benne rejlő alázatosságot? Miért beszél arról, hogy az ő követése több, mint szó, több mint megszokás, több mint morális viselkedés?
Igen, tegyük a kezünket a szívünkre, és valljuk be, hogy túlzásnak érezzük Jézus kérését. Lássuk be, hogy ugyanúgy nem értjük a tettet, a kérést, mint ahogyan Péter értetlenül állt a jézusi megdöbbentő mozdulat láttán. Pedig, ha belegondolunk Jézus nem tesz mást, mint bemutatja, hogy mit jelent az a szó, hogy mennyország.
Igen, ha jobban belegondolunk, Jézus egyszerűen azt tárja fel elénk ma is, hogy: mit jelent kereszténynek lenni. Azt villantja fel, hogy az a túlzás, amit ő megtett, és elvár tőlünk, az tulajdonképpen országának alapja, és az Isten akaratának teljesítése.
Lehet, hogy furcsa, amit mondok, de Jézus nem tesz mást a lábmosás és az utolsó vacsora alkalmával, mint azt, hogy elárulja a titkot: kedves emberek a mennyország közöttetek van! Nem utópia, nem illúzió, nem egy hollywoodi mese habbal, még csak nem is az egyház kezében lévő mézesmadzag, hanem a szelíd, alázatos, irgalmas szeretetben megvalósuló cselekedet.
Nagycsütörtököt mondok! A szóból tett lesz. A tett neve: szeretet.
Szeretett testvéreim a Krisztus Jézusban!
Egyre inkább az az érzésem, hogy az életet leginkább az intim pillanatok miatt érdemes élni.
Hiszem, és vallom, hogy nagycsütörtök a maga intimitásával ezek közé a pillanatok közé tartozik. Mert az intim pillanatok sajátja az, hogy ilyenkor az ember mer gyenge lenni. Gondoljunk életünk legintimebb pillanataira! Azokra a pillanatokra, amikor családban, barátságban, szerelemben, egy gyermek születésekor, egy szeretett ember elvesztésekor, egy esküvőn, vagy egy tragédia láttán, mertünk elég bátrak gyengének lenni.
Mert bátorság nem ahhoz kell, hogy mikrofonba ordítsuk, hogy szeretet, meg hogy keresztény, meg hogy bűn, meg hogy Úr Jézus, és demonstráljuk, hogy mennyire, de mennyire erős a vallásosságunk. Bátorság nem ehhez kell. Nem. Bátorság nem ahhoz, kell, hogy kihúzzam magam, hanem ahhoz, hogy lehajoljak, és megmossam a másik lábát, hogy lehajoljak, és felemeljem azt, akinek szüksége van segítségre, vigasztalásra.
Jézus ezt mondta Péternek: "Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted."
Én őszintén remélem, hogy mai Péterek-ként, ez a bizonyos „később” ez most is lehet kinek-kinek a személyes életében, hiszen nagypéntek árnyékában és húsvét fényességében fürödve az emberben megszülethetnek a válaszok, és érthetővé válhat a túlzásnak vélt jézusi kérés.
Kívánok mindenkinek nagycsütörtöki intimitást! Kívánom, hogy Jézus példáját követve, merjünk gyengék lenni a nagycsütörtöki intimitás légkörében!
A lábmosás csodája egy hozzáállás az úrvacsorához. Túlmutat morális szólamokon, túlmutat egyéni érdekeken. Legyen ez az egész mai este, az úrvacsorai közösségünk, a széder vacsorai közösségünk is a nagycsütörtöki intimitás felfedezésének, megtalálásának ünnepe az Úr Krisztus dicsőségére, aki mellett lehet, szabad gyengének lenni, a legmélyebb intimitást átélve.
Nagycsütörtököt mondok! A szóból tett lesz. A tett neve: szeretet. Ámen.
