Húsvét ünnepe utáni első vasárnap

Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

Hihetetlen mennyi esemény ismétli önmagát az életben. Most egy egészen egyszerű példát hozok fel.

Már általános iskolás gyerekeknek meghirdetnek mindenféle versenyeket. Én nem sok versenyen vettem részt, mert egy viszonylag rosszul tanuló osztályba jártam, és tulajdonképpen a mi szellemi fejlődésünkben a tanárok mivel vajmi keséssé hittek már, nem is nagyon hirdették a versenyeket. Azért egy-két iskolai megmérettetésre valahogy mégis elkeveredtem. Azt hiszem, főként kíváncsiságom miatt.
Egyre kifejezetten emlékszem. Népszokásokat kellett bemutatnunk. Önállóan kiválasztani egyet, felkészülni abból, és szóban bemutatni. Alsós voltam még, de egy felsős osztályteremben rendezték meg a versenyt, és ettől még izgalmasabb volt az egész.
A komatálküldést választottam. Ez egy fehérvasárnapi vagy kishúsvéti, nagyon kedves népszokás. Egyre ismeretlenebb, talán még a Dunántúlon hallani róla, no meg persze könyvekből olvasható, mi is ez valójában.
A lényege az, hogy elsősorban fiatal lányok, de fiúk is, húsvéti tojással, kaláccsal és egy kis üveg itallal megraknak egy tálat. Ezt a megrakott tálat adják azután egymásnak, és fogadnak sírig tartó barátságot, fogadják egymást testvérekké. Leány a leányt, fiú a fiút. A leányok mátkák lesznek, a fiúk pedig egymás komái. „Mától fogva komák vagyunk!” – így fogadják meg. Közben énekelnek, és köszöntő szövegeket citálnak. A lányok később, öregasszony korukban is mátkázták azután egymást. S ha az egyik meghalt, sírjáig kísérte a másik.

Nem értem el a versenyen semmilyen helyezést, de nagyon lelkesen szavaltam és meséltem.

Ma éppen fehérvasárnap van. Húsvét ünnepe utáni első vasárnap, fehérvasárnap. Ha élne még ez a népszokás, ezen a mai napon sok fiatal például komatálküldéssel fejezhetné ki összetartozását, testvéri közösségét. És ez a szokás milyen jól kiegészíthetné oltár előtt felolvasott igénket, és ténylegesen kiegészíthetné a fehérvasárnapi igehirdetés mondanivalóját is.

Dehogy sejtettem én alsós koromban, hogy évekkel később, egy fehérvasárnap alkalmával szószéken állok majd, és a komatálküldés szokását idézem fel.
Azt azért hozzá kell tenni, nem véletlenül kapcsolódik ez a népszokás Húsvéthoz. „A régiek hitében csak a húsvéton, Krisztusban megújult ember, a benne, vele létező képes életre szóló barátságot kötni.”

Ám nemcsak a régiek hitében, de a mi hitünkben, a mi hitünk szerint is így van ez. És ez így nagyon jól van.

„Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia.”

Alapvetően nagyon optimista igeszakasz ez. Miért is lenne másmilyen? A Jézus-élmény még nagyon friss János apostolban. Hiszi, tudja és vallja, kétségek nélkül vallja: Jézus az Isten Fia. Az a Jézus, akit ő látott, saját szemeivel látott, hallott, érintett. Akit ő a kereszt alatt siratott. És akinek feltámadásában nem kételkedett, akiről vallotta, hogy testté kellett lennie Isten kozmoszában, és akiről úgy írt, mint a minden embert megvilágító igazi világosságról.
Hitről beszél, és győzelemről. A hit győzelméről a világ felett. De olyan győzelemről szól, ami Húsvét fényében értendő, abban született, abból táplálkozó!

Vajon nem túl elvont-e mindez számunkra? Vajon ugyanúgy gondolkodhatunk-e hitről és győzelemről, mint János apostol, vagy későbbi nagy keresztény gondolkodók egész sora, akiknek szintén fejtörést okozott a „győzedelmes Krisztusról” és a győzedelmes hitről beszélni. Még a nagy teológiai kérdések is áldozatául esnek, bár azt hiszem szükségszerű, hogy áldozatául essenek, a közösen vagy egyénileg átélt, feldolgozott vagy még feldolgozatlan tragédiáink sorozatának. Hadd fogalmazzak nyersebben: hogy mit jelent számunkra Krisztus győzelme, és ezáltal a hit győzelme, azt meghatározza minden kollektív és egyéni pofára esésünk, kudarcunk. A nagy történelmi kudarcok és egyéni életünk tragédiái egyaránt.

Ha jobban megnézzük ezeket az igeverseket, ezek ma nem azt sugallják számunkra, mi mennyire optimisták vagyunk, milyen erős a hitünk és nincsenek kétségeink afelől, hogy a világ rossz dolgai szeretettel legyőzhetőek. Éppen ellenkezőleg: reálisan rámutat arra, hogy kell a lehetőség, az újabb és újabb lehetőség arra, hogy hihessünk és szeretetben éljünk abban a világban, amely - János apostol kifejezésével élve-, mindennel együtt Istentől született. De, amely világ úgy tűnik, ezt réges-régen elfelejtette már.

Amikor gyerek még az ember, milyen sok bizalma van minden és mindenki iránt. Képes lenne akár egy vadidegennel is elmenni. Aztán ez a bizalom szépen, lassan kopik, fogy, lanyhul. Majd, ha már nagyobb az ember, látja, hogy a bizalmi-elv, nemcsak a közutakon a közlekedésben, de a hétköznapi élet egyéb területein sem működik. Kihal, mint egy népszokás, és nem leszünk egymás komái vagy mátkái többé. Hacsak nem egy nagyon-nagyon szűk körben fogadunk sírig tartó barátságot, és leszünk testvérekké, és szeretjük egymást.

„Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot (…)Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia.”

Az a győzelem, amiről János apostol beszél nekünk, valóságos győzelem, és igenis ott van a hétköznapokban, ott a helye hétköznapokban. Szűk köröket tágít ki. Ez a győzelem egy újfajta létezés, újjászületett élet perspektíváját adja. Lélekben újjászületett életét. Felszabadult, megszabadult, újjászületett életét.

A héten hallgattam egy rádióbeszélgetést. A riporter egy nálam néhány évvel fiatalabb lányt kérdezett arról, miként dolgozta fel, élte egyáltalán túl, át azt, hogy halálos beteg, veszélyes műtét vár rá, amelyhez hasonlót még nem végeztek az országban, és ezért kétes a kimenetele. A lány nagyon jól és elég pontosan leírta az állapotát, mivel mindig feljegyzéseket készített. A műtét alatt kiemelték a szívét, hogy a rajta lévő, diónyi nagyságú vérrögöt eltávolítsák. A műtét sikerült. Nem emlékszem pontosan, de nagyjából úgy fogalmazott: halott voltam, de új életet kaptam. Hogy mit jelent a boldogság, a remény, a küzdelem, nem az élet mutatja meg, hanem a halál közelsége. Nem a felhőtlen, gondtalan élet, hanem a tragédia, a pokoljárás, a szenvedés rögös útját megjárt lélek visszatérése mondja meg, mi a boldogság- így beszélt. Fájdalommal, beteljesületlen szerelemmel, bűntudattal, csalódással, függőséggel, halálvággyal kellett szembesüljön. De éppen ezek hordozták magukban az erőt, a reményt, amelyek a boldogság lehetőségének a hordozói. És tegyük hozzá a hinni tudás lehetőségének hordozói. A Jézus Krisztusban való hinni tudás lehetőségének hordozói.
Ezt a fiatal lányt, így ismeretlenül is, győztesnek láttam, látom. És persze mindazokat, akik poklot járnak, de hisznek.

Belső győzelem ez, Testvéreim. Idebenn születik. Benned és Bennem. Mégis valóságos.
E győzelem távlatából nézve pedig valóban legyőzetett a világ. Mert olyan hitbeli erők dolgoznak itt, amelyek indítják az embert, hogy szeressen, szeressen, szeressen. És túlélhessen olyan egzisztenciális válságokat is, amelyek egyébként darabokra szaggatnák.

Mint a ma született csecsemők, az igének tiszta tejét kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre.”
Még az istentisztelet elején felhangzott zsoltár kezdő szavai is azt sugallják: szüless újjá! Légy olyanná, mint egy ma született csecsemő! Így tárd ki magad, és próbálj meg hinni abban a Jézusban, aki maga is tudta, milyen nyomorult tud lenni ez a világ és benne az ember élete mennyire véges!

Húsvét ünnepe időben még nincsen annyira távol tőlünk, hogy ne élhetne bennünk elevenen. Akárha az otthon, szeretteink körében eltöltött percekre, akárha az itt közösen a templomban ünnepelt istentiszteletekre gondolunk. Kvázi magához a Feltámadáshoz vagyunk most nagyon közel. Krisztus győzelméhez vagyunk közel. Egy hete újra sajátunkká tettük, megismételtük, újraéltük azt a győzelmet, amelyet Jézus Krisztus szerzett a történelem egy adott időpontjában kereszthalálával és feltámadásával.
De ma, és minden elkövetkező vasárnapon, de nem is csak vasárnapon, hanem minden egyes napon Krisztus e győzelme alkot Benned és Bennem győzelmet, ha így akarod.

Hiheted ezt valóban, és vallhatod teljes szívedből, ugyanúgy, mint a kételkedő tanítvány, Tamás: hogy Krisztus győzött a halálon, ő áll előtted, vele van dolgod, és ő szól hozzád: „Békesség néked!”
Ámen.

Imádkozzunk!
Uram, hadd értsük Fiad győzelmét, és újjászületésünk lehetőségét ne zárd el előlünk! Ámen.