„Péter ezalatt kinn ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgálóleány, és így szólt: "Te is a galileai Jézussal voltál." Ő azonban tagadta mindenki előtt, és ezt mondta: "Nem tudom, mit beszélsz."
Mikor pedig kiment a kapuba, meglátta őt egy másik szolgálóleány, és ezt mondta az ott levőknek: "Ez a názáreti Jézussal volt." Ő ismét tagadta, mégpedig esküvel: "Nem ismerem azt az embert."
Kis idő múlva az ott álldogálók mentek oda, és így szóltak Péterhez: "Bizony, közülük való vagy te is, hiszen a kiejtésed is árulkodik rólad." Akkor átkozódni és esküdözni kezdett: "Nem ismerem azt az embert." És nyomban megszólalt a kakas.
Péter visszaemlékezett Jézus szavára, aki azt mondta neki:
"Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem." Aztán kiment onnan, és keserves sírásra fakadt.” Ámen.
Az igazából úgy volt, hogy Chandler nem tudott sírni. Nem volt képes arra, hogy sírjon. Filmeken, fájdalmakon, régi szomorú emlékeken. Semmin. Próbáltak belőle könnyeket kiprovokálni jóbarátai a legkülönbözőbb eszközökkel, de mindhiába. Chandler csak nem akart sírni. Illetve nem szokott sírni, így nem tudott, nem mert, nem volt meg a képessége rá.
Igen, az igazából úgy volt, hogy Chandler valóban nem tudott sírni, mígnem szemtanúja volt egy emberi szeretetmorzsának, egy találkozás feloldást és megoldást jelentő mozzanatának. Akkor zokogni kezdett, ahogy mondani szokták: csak úgy potyogtak a könnyei. És íme Chandler látá, hogy az sírás fontos vala.
Kedves Barátaim, kedves szárszói közösség, szeretett testvéreim a Krisztus Jézusban!
Arra gondoltam, hogy az iwiw profilomon a beszélt nyelvek közé a magyar, angol és német mellé odaírom, hogy Jóbarátok, leánykori nevén Friends. Merthogy mi más az általam már-már kultikusan körülrajongott amerikai sorozat, a magyar változatban Jóbarátokra keresztelt ultralight szappanopera, mint egy univerzális beszélt nyelv, amit Chilétől Fehéroroszországig, Kanadától Srí Lankáig mindenki ért, beszél.
Jóbarátok. Egy vidám, abszurd, naiv, néha már-már a primitívség határát is súroló sorozat, mely összeköt társaságokat, közösségeket, meghatároz beszélgetéseket, családi vacsorákat. Egy-egy utalás, egy-egy félmondat, és mindenki, aki ismeri őket, a hat jóbarátot, pontosan tudja melyik részről van szó, és hogy miért helyén való megidézni az ő szellemüket, poénjaikat, komikus jeleneteiket.
Jóbarátok. Egy nyelv, egy sorozat, ami összeköt oly sokakat világszerte, és aminek egyik epizódjából idéztem fel egy jelenetet az imént.
Chandler, a hatosfogat viccesfiúja nem tud sírni. Nem birtokolja ezt az amúgy oly fontos emberi tulajdonságot, a sírásra való képesség ajándékát. Merthogy sírni tudni ajándék. Sírni tudni bátorság. Őszintén sírni nem más mint a kommunikáció legmélyebb és leghitelesebb megélése.
Mert a sírás nem más, mint az emberi lélek titokzatos világának csillaghullása. Amikor valami, az ember lelkében ott legbelül, ahol nap mint nap meghal és feltámad az ember – csúnya szóval megtér, újjászületik – igen, valami ott legbelül eltörik, vagy éppen helyreáll. Ez az a változás, aminek következménye maga az őszinte sírás, maga a könnyek csodálatos világa.
Egy kedves gimnáziumi barátom írt egyszer egy verset Könnyek az esőben címmel, amit jómagam zenésítettem meg, és a Tears nevű korábbi zenekarom névadó dala volt. A dal, a középiskolás korban írt versek bájával mutatja be azt a pillanatot, amit az ember kamaszkorában oly sokszor átél:
összemosódnak az esőben a könnycseppek és a vízcseppek. 13-14 évvel a dal születése után úgy érzem, hogy valami olyasmit írt le kedves Guszti barátom, amit a „number one tanítvány” Péter is átélhetett, amikor megszólalt az a bizonyos kakas. Péter sírása, a könnyek diadala közöny felett, a bátorság diadala a gyávaság felett, vagy ha ragaszkodunk a keresztény terminológiához: a tékozló Fiú visszatérése az Atyához.
„Péter keserves sírásra fakadt” – hallhattuk a felolvasott igeszakaszban, amit úgy is kifejezhetnénk: Péter visszatalált Istenhez, és ezáltal önmagához is. Mert mi más az őszinte sírás, ha nem katarzis, ha nem annak a megélése, hogy ahogy most van, ahogy eddig volt, az nem jó, az nem önazonos, az maga az önbecsapás. Vagy egy öröm esetében: ahogy most van, az a legjobb, ami történhet.
Ilyenkor használja az ember jobb híján a következő kifejezéseket:
meghatódás, örömkönny, párás szemek, vagy esetleg a már említett: Chandler-sírás, ami nem más, mint az az érzés: „jéééé, én is tudok sírni egy szeretetmorzsa láttán, jééé, én is birtokolhatom a sírás érzékenységet leleplező képességét.
Igen, sírni azt jelenti, hogy találkozok azzal, ami valójában van, ami valójában zajlik bennem. Igen, megszólal a kakas, amit akár lelkiismeretnek is nevezhetünk, és elindul a könnyek tánca, ami ha hagyjuk megtisztíthat minket, felemelhet minket, és megtalálhatjuk elveszettnek hitt önmagunkat, elveszettnek tűnt Istenünket, ködben felejtett életutunkat.
Kedves „már Jóbarátok-rajongók”, és kedves „még nem Jóbarátok-rajongók”, vagyis kedves jóbarátaim itt a Balaton parti Balaton-party záró gospel-istentiszteletén!
Napok óta sírok álmomban. Úgy ébredek fel reggelente, hogy tudom, éjjel megint sírtam álmomban.
Ez nagy valószínűséggel annak köszönhető, hogy jobb szememet megtámadta valami vírus a héten, aminek következménykének jobb szemem folyamatosan könnyezik. Érdekes élmény, izgalmas tapasztalat ez a non-stop könnymaraton.
Sokan hitték azt a héten könnyeimmel szembesülve, hogy empátiám jeleként, vagy egy poén hallatán, vagy meghatódott lelkészi énem bizonyságául sírok, de sajnos mindenkit ki kellett ábrándítanom: nem hatódtam meg azon, amit mondott, nem lelkészi attitűdöm gyakorlása miatt sírdogálok, és bizony a vicc sem volt annyira vicces, hogy könnyekkel jutalmazzam.
Egyszerűen csak az a fránya vírus, vagy valami hasonló – itt szeretnék bocsánatot kérni a jelen lévő biológusoktól, ha a vírus szó nem korrekt szakmailag, de én biológia órákon Guszti barátommal vagy dalszövegeket írtam, vagy az övét olvastam vagy zenekarneveket találgattunk ki.
Szóval, a lényeg, hogy nekem mostanság a sírás olyan természetes, mint Christiano Ronaldonak, hogy majdnem minden meccsen gólt lő a Manchester United színeiben, és mindig jól áll a haja, még akkor is, ha szanaszét rugdossák egy meccsen, vagy ha szakad az eső. Igen, nekem most a könnyek provokáló világa olyan világ, amiben otthon érzem magam, bár már jó lenne egy kicsit kiszakadni otthonról.
Na, de visszatérve a sírásra, meg Péterre, meg hogy miért is kell bátorság a síráshoz, azt gondolom, nincs emberibb dolog, mint őszintén sírni. (Zárójelben jegyzem meg: természetesen nem az uniszex-hisztire gondolok, amit oly szívesen alkalmaz fiú s lány egyaránt, mert annak semmi köze őszinteséghez, vallásos élményhez, inkább érzelmi zsarolással, meg játszmázással áll rokoni kapcsolatban…)
Igen, nincs emberibb dolog, mint az őszinte sírás. Ahogyan Péter sír, ahogyan Pál apostol sír, ahogyan maga Jézus, a testet öltött Isten sír, megmutatja:
könnyek és vallás bizony nemcsak, hogy szóba állnak egymással, de jóbarátként képesek együtt élni, együtt működni, egymással szoros kapcsolatot létesíteni. Könnyek és vallás. Könnyek és Isten-élmény. Könnyek és megtisztulás. Könnyek és osztozás a szenvedésben. Könnyek és osztozás a halál csendjében. Könnyek és osztozás a feltámadás zenéjében.
Vagy ahogyan Eric Clapton Tears in heaven című gyönyörű slágerében is jól hallható és megélhető: könnyek és mennyország kapcsolatban állnak. Mert az őszinte könnyek, én hiszem és vallom a mennybe hullnak le az Isten kezébe. Nem céltalanok, nem a semmiért és nem a semmibe hullnak, hanem céljuk és értelmük van.
Mert a sírás is lehet egy kommunikáció az élő Istennel, mint ahogyan az volt Péternél a felolvasott történetben. A kakas megszólalása lezár egy korszakot Péter életében, és elindít egy új korszakot. Megkönnyebbülése, megtisztulása, visszatalálása az Atyához könnyekben ölt testet.
A mélypont ünnepe ez. A valósággal való találkozás drámája. A tagadás utáni megbánás és újrakezdés mozzanata. Vagy ahogyan a prédikáció elején fogalmaztam: a sírás nem más, mint az emberi lélek titokzatos világának csillaghullása. Amikor – hiszem és vallom – a könnyek az Isten kezébe hullnak. Oda, ahol a legjobb helyen vannak, oda ahol küldetésüket beteljesítik.
Szeretett testvéreim a Krisztus Jézusban!
Jézus azt mondja a Hegyi beszédben, hogy „boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak…” Én őszintén kívánom Nektek az életetekben az őszinte sírás bátorságát! Hiszem, hogy a könny csatorna Istenhez. Univerzális, felekezeti és vallási hovatartozástól független csatorna. Mindenkié minden pillanatban.
Mindenkié minden pillanatban. A Tiéd, az enyém, mindenkié. Mindenkor. Örökkön örökké. Bizony mondom néktek, még Chandleré is. Igen, még Chandleré is. Ámen.
