20. Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképen sem mehettek be a mennyeknek országába.
21. Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert a ki öl, méltó az ítéletre.
22. Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: a ki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.
23. Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened:
24. Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat.
25. Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, a míg az úton vagy vele, hogy ellenséged valamiképen a bíró kezébe ne adjon, és a bíró oda ne adjon a poroszló kezébe, és tömlöczbe ne vessen téged.
26. Bizony mondom néked: ki nem jősz onnét, mígnem megfizetsz az utolsó fillérig.
Minap feleségemet Kirill fiunkat a várost járva megszólította egy erősen ittas férfi, aki – ki tudja milyen intuíciótól vezérelve – az eleve zárkózott és kapcsolatot nehezen alakító, ám korához képest erős fizikumú gyermekünknek ilyen, és ehhez hasonló biztatásokat adott: Ölj meg mindenkit aki hülye, mindenkit aki az utadba mer állni. Majd amikor feleségem némi kétségét fejezte ki a jótanácsok helyessége felől, az illető ezzel zárta: „Öldd meg anyádat”. Csak fokozta a szavak abszurd erejét, hogy feleségem elmondása szerint a férfi alapvetően nem tűnt egy erőszakos alaknak, némi jóindulattal a modorát megnyerőnek is lehetett volna nevezni.
Nem szokatlan, hogy az alkohol egyesekből agressziót vált ki, de amikor családi körben gyerekeinknek megpróbáltuk értelmezni a történteket, akkor azon túl, hogy a bácsi részeg volt, valami mást is kellet mondanunk, és még további magyarázatként hozzátettük: A bácsi haragban van a világgal, olyanok történhettek vele, ami miatt mindenkire haragszik, talán kitolt valaki vele, azért mondhatott ilyeneket.
Aztán minap gyanútlanul nyomába eredtünk a főtérre vonuló katonazenekaroknak, és belebotlottunk a hadsereg felállított sátraiba, nyitott harckocsijaiba, melyekbe el is tűntek pillanatok alatt az én fiaim is. Aztán elnéztem egy-két apukát, aki a pontos célzást igyekezett megmutatni kisfiának egy-egy kiállított lőfegyveren, és közben nem tudott az ember attól az érzésétől szabadulni, hogy ezek a technikai csodák, akárhogy is nézzük a dolgot, mégiscsak emberi élet kioltására valók. A gránátvetővel, meg a géppuskával, meg a golyószóróval úgy bánni, mintha holmi játékszerek volnának.
Johann Huizingának nyilván igaza volt, amikor arról beszélt, hogy a kultúrában mennyi játékos elem van, és ez nyilván igaz egy hadseregre is, melyben a játékos elemek nagy száma próbálja elfedni egy háború borzalmait.
Aki már volt valaha katonatemetésen, az tudja miről beszélek. Az egyszerre elsütött fegyverek egyenesen komikussá teszik a tragédiát.
Egy-egy ilyen alkalommal, amikor az ember 5 éves fiúkat lát az ember géppuskák célzókeresztjébe nézni, újra kell, hogy emlékeztesse magát arra, hogy az erőszak és a gyilkolás kultúrája vagyunk, még akkor is, ha ez ma nem is mindig látszik. Nemrég megjelent egy több, mint háromszáz oldalas könyv, mely a nápolyi maffia mai ügyleteit tárja fel. Ebben találni olyan fejezetet, mely elmondja, hogy esetenként a maffia 10 évesnél kisebb gyerekeket fegyverez fel kalacsnikovokkal, hogy céljait elérje. És ez nem Afrikában, vagy Ázsiában, az arab világban történik, hanem a mai Európában, annak egyik fényes múltú, civilizált országában.
„Megmondatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Aki pedig azt mondja Atyjafiának, hogy ostoba, méltó a törvényszéki eljárásra.”
Sokan ezt a mondatot, és az ezekhez hasonlókat úgy értelmezik, hogy Jézus radikalizálta a törvényt.
Valójában nem a követelményeken spanolt, húzott egyet Jézus, hogy még nehezebben betartható törvényeket állítson, hanem a gyilkosságokhoz vezető okok megszüntetése a célja.
Az áldozatot bemutatni kívánó ember példájával, mellyel folytatódik a sor, világossá teszi a szándékát. Lehetetlennek tartja, hogy mialatt valaki haragot táplál magában valaki ellen, eközben Istennek tegyen szolgálatot egy áldozat bemutatásával.
Hogy is gondolhatja bárki is, hogy lehetséges úgy Isten előtt megállni, neki szolgálni, áldozatot bemutatni, hogy eközben engesztelhetetlen harag emészti valaki iránt. Jézus megmutatja annak a képtelenségét, hogy ellenséges érzelmekkel a szívben valaki mégis Istent akarja szolgálni.
Itt kellene kezdődnie a vallási élet egyszeregyének. Hiszen a vallás sokszor szolgált olyanfajta takaróul amivel a gyűlölet fészkeit el lehetett takarni, amivel fedezni lehetett. És vannak ma is, akik a vallást arra használják, hogy gyűlöletüket legalizálják vele.
Nincs annál nagyobb képtelenség, mintha valaki Istent arra akarja használni, hogy igazolja vele megvetését és gyűlöletét.
Megvetést említettem, hiszen a hegyi beszéd felolvasott részében arról van szó, hogy valaki bolondnak nevez egy másikat, vagy ostobának nevez valaki mást. Az, hogy Jézus két különböző kifejezést is említ, az olyan, mintha egy fogalmat akarna körüljárni, anélkül, hogy a fogalommal magával nagyon leterhelné mondanivalóját.
A megvetés fontos kérdés. Évezredeken át dúló törzsi háborúk, olyanok, melyeket még nem államhatalmi érdekek mozgattak, hanem egyéb erők, többek közt az a törzsi ideológia, melyet kivétel nélkül minden népcsoport körében megtalálunk, mely önmagát mindig különbnek tartja a többi környező népnél. Ez a felsőbbrendűség-tudat tette lehetővé a gyilkolást kisebb törzsek közötti konfliktusoktól kezdve egészen Auschwitz-ig.
Jézus szerint a vallás azzal kellene, hogy kezdődjön, hogy az ember megbékélést keresi a környezetében élőkkel, és ha kibékült, ha sikerült elsimítania az ellentéteket, ha békét teremtett, akkor állhat oda Isten Oltára elé. Akkor van csak joga és lehetősége Isten elé járulni, Őt megszólítani és bevonnia életének színterébe, ügyes-bajos dolgaiba, hiszen Isten sosem állt a megvetés, a gyűlölet, az agresszió és a gyilkolás pártján. És ennek az Istennek a követségében, az Ő küldötteként, az ő fiaként Jézus is egy valamiben akar kérlelhetetlennek, engedmények nélkülinek mutatkozni, ez pedig az erőszakellenesség. a király, és ez pacifizmusa. Sok dolgot elmondhatnánk a Názáreti Jézusról, melynek egy jó részéről kritikusan elmondhatjuk, hogy értelmezés kérdése. De az egyik legbiztosabb tanúság Vele kapcsolatban az, hogy ellenzett minden erőszakot, megvetést, gyűlöletet.
Jézus ma is ezt kérdezi: Elnézed, elfogadod, hogy egyeseket megvetendőnek tartsanak másokat, és aszerint bánjanak velük? Vagy képes vagy-e arra, hogy mindenkiben Isten gyermekét lásd, és e szerint a látásmód szerint rendezd be az életed? Akarod-e azt a békét, melyet én hozok el? Hajlandó vagy érte tenni is? Hajlandó vagy érte áldozatot vállalni? Hiszel-e az Én erőszakmentes, gyengeségben megmutatkozó erőmben?
Jézus a Hegyi Beszédben azt mondja: Boldogok akik békét teremtenek, mert Ők Isten fiainak neveztetnek.
Nem valami rejtélyesen előálló állapot a béke, a békesség, hanem mindig cselekvés eredménye. Mégpedig olyan cselekedeté, tetté, melyet minden esetben az erősebb félnek kell kezdeményeznie.
Pál apostol a II. Korinthusi Levelében ezt mondja: „Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette magával a világot, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét.” /II. Kor 5,19
Ez a megbékéltetés Jézus Krisztus keresztre feszítése és halála által következett be: hiszen ezzel a tettel Isten megmutatta nekünk, hogy Ő a végsőkig elment. A legnagyobb áldozatot vállalta, hogy ezáltal megnyerje a bizalmunkat, és egyúttal leleplezze az erőszakot, a megváltó erőszak mítoszát, melyre az egész akkori kultúra ráépült, és sajnos mindmáig nem sokat mozdult el erről az alapról. Mindmáig él a hiedelem, hogy erővel és erőszakkal lehet a rossz, a gonosz felett győzni. Hogy a versengés előbbre való és nagyobb haszonnal jár, mint az együttműködés, hogy helyesebb megtorolni valamit, mint keresni a megbocsátást. „A kemény és erős a halálé, a puha és gyenge az életé.” Olvashatjuk a Tao-tö-King-ben. A régi kínai bölcsesség ugyanazt mondja, mint amit Pál apostol ír, Isten Jézusban megmutatkozó kinyilatkoztatásáról: „Az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”
Reánk van bízva a megbékélés igéje: hogy családban, munkahelyen, a szélesebb nyilvánosság előtt, ott, ahol lehetőségünk van rá, hirdessük a megbékélés felhívását, és próbáljunk érvényt szerezni neki. Megbékélést, embertársainkkal, és ezáltal Isten elé járulhassunk. Ámen
