. Azután ismeré meg Ádám az ő feleségét Évát, a ki fogad vala méhében és szűli Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól.
2. És ismét szűlé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lőn, Kain pedig földmívelő.
3. Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből.
4. És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára.
5. Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté.
6. És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet?
7. Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.
8. És szól s beszél vala Kain Ábellel, az ő atyjafiával. És lőn, mikor a mezőn valának, támada Kain Ábelre az ő atyjafiára, és megölé őt.
9. És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? Ő pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?
10. Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről.
11. Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből.
12. Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló légy a földön.
13. Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám.
14. Ímé elűzöl engem ma e földnek színéről, és a te színed elől el kell rejtőznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet.
15. És monda néki az Úr: Sőt inkább, aki megöléndi Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, a ki rátalál.
16. És elméne Kain az Úr színe elől, és letelepedék Nód földén, Édentől keletre.
Mennyiben lehet számunkra ma ez a történet irányadó, útmutatást nyújtó? Milyen ma is érvényes tanulságot olvashatunk ki belőle?
Egyáltalán fontos ez a történet, Káinról és Ábelről?
Fiaim napjában többször produkálnak testvérféltékenységből fakadó jeleneteket: kötél idegek kellenek hozzá. Gyakran ismétlődnek ugyanazok a konfliktusok. Mélyen és kiirthatatlanul bennük élnek olyan érzések, és félelmek, melyektől minden igyekezetünk ellenére sem tudjuk őket megszabadítani. Ez az emberi sorsnak kétségkívül az egyik legerőteljesebb faktora.
Ezért is érzem úgy, hogy a Káin és Ábel története rendkívül jelentős, és megérdemli a figyelmünket.
Ha megnézzük kétezer év teológiai irodalmát, akkor azt látjuk, hogy Ádám és Éva történetével sokkal többet foglalkoztak. Az első emberpár történetére egész elmélet épült rá, egy külön tanítás az eredendő bűnről, Káin és Ábel története nem inspirált ilyen mélyre hatoló tanítást, elméleti okfejtéseket az emberről és a bűn természetéről.
Pedig ha megnézzük az Biblia eredeti szerzőinek a szándékát, már amennyire ez így több ezer év távolából lehetséges, azt látjuk, hogy nem egyetlen egy történetből akarták levezetni az emberi természet, és az istenhez fűződő viszony legfontosabb kérdéseit.
A Biblia tükrében kissé egysíkú a keresztyénség hagyományos bűnértelmezése, mely az Ádám és Éva történetből vezeti le, vagy oda kapcsolja vissza az ember Isten előtti bukását, de még a megváltását is. Hiszen gondoljunk arra a kis evangéliumnak nevezett szakaszra, mely a kígyóra kimondott büntetésben, isteni átokban fogalmazódik meg: „Ellenségeskedést támasztok közted, és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt, ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod.” Hogy mi ebben az evangéliumi, ahogy a középkori egyház gondolta? Az, hogy a kígyót a gonosz jelképének látta, és a megváltást pedig a gonosz feletti győzelemként ünnepelte. Még a régi konfirmációs káténkban is úgy ábrázolták a megváltást, hogy egy kereszt lándzsaként fúródik a gonosz kígyó fejébe. Ezzel az agresszív és ellentmondásos képpel persze teljesen összeegyeztethetetlen az, amit János Evangéliuma őrzött meg Jézussal kapcsolatban, aki magát a pusztai vándorlás során a Mózes által készített, póznára tűzött és felemelt rézkígyóhoz hasonlította.
Íme a tökéletes képzavar, most akkor Jézus a kígyó, vagy akkor miért tekeredik sok középkori ábrázoláson Jézus keresztjére a kígyó, és egyáltalán, hogy is van ez tulajdonképpen?
Ezek a megváltástani spekulációk, - láthatjuk – eléggé agyaglábakon állnak. Csak akkor lesznek ellentmondás-mentesek, ha erőszakot teszünk rajtuk.
A Káin és Ábel történet a népszerű megváltástani elképzelésekbe nem épült bele, jóllehet van újszövetségi kísérlet arra, hogy ez a történet is éppúgy jelentőséggel bírjon, mint Ádám bukása és úgymond engedetlensége.
A zsidókhoz Írt Levélben arról van szó, hogy Ábel hit által adott Istennek értékesebb áldozatot, mint Káin, a János I. Levelében pedig arról olvashatunk, hogy Káin a gonosztól volt, és azért gyilkolta meg testvérét. Júdás levelében pedig a hamis tanítások követőiről találjuk azt, hogy ők Káin útján indultak el, ezért káromolnak mindent, amit nem ismernek, és amit ösztönösen ismernek meg, az okozza vesztüket.
Ebből láthatjuk, hogy volt a korai egyházban szándék arra, hogy a Káin történet is fontos helyet kapjon a keresztyén megváltástan területén.
Ebből a három idézetből három hangsúly olvasható ki, a gonoszság igazán akkor manifesztálódik az emberek közötti kapcsolatban, amikor egyik a másik elpusztítására tör, az a mód, ahol befészkelheti magát a gonosz az ember szívébe, a hit, a bizalom teljes hiánya, és ez sarkallja arra, hogy inkább tévtanítások felé forduljon az ember. A korai egyházi, újszövetségi megjegyzésekből valamiféle ilyen összkép bontakozik ki.
Ám az eredeti Ószövetségi történet egy egészen egyszerű, mindenki által jól ismert magatartásformára vezeti vissza az emberi kapcsolatok megromlását: ez pedig a versengés.
A gonosz pedig a versengésből születik: ha igazat adunk János meghatározásának, és elfogadjuk, hogy a gonoszság azonos azzal, amit Káin cselekedett.
A gonosz tehát a versengésből születik.
Most az olimpia ideje alatt igen felkavaró interjút közölt a német der Siegel, azaz Tükör – névre keresztelt lap.
Angel Heredia úgynevezett dopping dealer. Két éven át bujkált, de végül a FBI megtalálta. Lehallgatott telefonbeszélgetésekkel, elcsípett e-mail üzenetekkel és számlakivonatokkal sarokba szorított dealer a végén megtört és vallani kezdett. Húszféle olyan doppingszert említ a riportban, melyek kimutathatatlanok. 15-20 ezer dollárt hozott neki egy-egy sportoló doppingszerekkel való ellátása évente.
Angel Heridia bevallása szerint a nyolc futóból nyolc be van doppingolva, és a 10,0 másodperces és a 9,7 másodperces eredmény között a dopping a különbség. Olyan hősként ünnepelt amerikai sportolókról nyilatkozik, mint Maurice Green, és Marion Jones. Állítása szerint az atlétika, az úszás, a sífutás, a kerékpár a dopping szempontból menthetetlen sportágak. De még a golf sem tiszta, sőt, még az íjászat sem.
Heredia tehetséges mexikói diszkoszvetőként indult, kilenc éven át látta el az atléták legjobbjait, elsősorban az Egyesült Államok, Jamaica és Mexikó versenyzőit mindenféle doppingszerekkel.
Vallomása alapján egy olyan kép bontakozik ki, melyben nem csupán a sportolók folytatnak egymással versenyt, de a dopping-dealerek is a dopping-ellenőrökkel. Ha minden szövetség, szponzor, menedzser, sportoló és edző összefogna, minden pénzt bevetnének és minden sportolót hetente ellenőriznének, akkor lehetne csak sikeresen a dopping ellen fellépni. Ami most folyik, az leginkább csak alibi. Tudjuk, hogy van kötelező teszt és emellett szúrópróba-szerű ellenőrzés, gondolom magas költségek miatt.
A dopping olyan alakot ölt, mint a sportnak valamiféle sötét árnyéka, mely nélkül - a jelen tények figyelembe vételével úgy tűnik-, nem létezik versenysport.
A nagy sportversenyeken ötezer dollárt kap a nyolcadik, az első 100 ezret, ezen elgondolkodik a sportoló és azt mondja, hogy amúgy is mindenki doppingol, és felreteszi a tiszta sportolóról szőtt ideákat és erkölcsi aggályait, mert olyan jelentős a különbség a díjazásban.
Az igazi verseny mindig inkább játék. De ha a verseny elveszti játék-jellegét, ha túl komollyá válik, ha túl nagy a tét, akkor az már ajtó nyitás a gonosznak, mely befurakszik az emberi érdekek, hatalom és pénzvágy mentén, hogy elvegye a mosolyt az arcokról, hogy a dicsőség és a magalázás kéz s kézben járjanak, hogy a végén ne legyen különbség verseny és háború között, sőt a verseny alakuljon át fegyveres küzdelemmé.
A versengés szüli a gonoszt. Káint olyan alaknak látom – a Biblia történetén keresztül, aki mindenből versenyt csinált. Még egy Istennek szánt közös áldozatbemutatásból is. Abszurd az, amit az ő áldozatával kapcsolatban a Bibliában olvasunk, hogy nem fogadta el Isten. Hogyan lehet egy áldozatot, vagy egy imát elutasítani, visszautasítani? Úgy mutatja be máshol a Biblia Istent, mint aki elutasítja az áldozatot vagy az imát? Szó sincs róla! A visszautasított áldozattal a Bibliai történet ezt akarja mondani: Káin a testvérén, Ábelen akart az áldozat útján felülkerekedni, ezért utasította vissza Őt Isten.
Hasonlóan a farizeus és vámszedő történetéhez, azért látjuk érdemtelennek a meghallgatásra a farizeus imáját Jézus példázatában, mert az a másikon való felülkerekedés egy burkolt formája: Hálát adok neked Uram, hogy nem vagyok olyan, mint az a vámszedő ott…”
Csak úgy lehetséges, hogy Isten elutasítson egy áldozatot, egy imát, egy hozzá folyamodást, hogy annak egész más motivációi, céljai vannak ahhoz képest, amit magáról állít. Ha Isten elfogta volna Káin áldozatát úgy, hogy mellette tudja, hogy Káin ezt testvérével szembeni felülkerekedésre fogja felhasználni, azzal nyílt utat engedett volna a fekete mágiának: Hiszen ez a fekete mágia lényege: önző, hataloméhes céljainkhoz állítsunk természetfeletti erőket segítségül.
Káin bűnbeesése éppolyan fontos tanulságokkal bír, mint az első emberpáré: önös céljaink mellé nem állíthatjuk oda Istent, és ha ilyen szándékból fordulunk hozzá, akkor biztosan számíthatunk az elutasításra. A versengés, és a felülkerekedés vágyával személyesen mindig fel kell venni a belső küzdelmet, mert teljesen átalakíthat, eltorzíthatja jellemünket, lelki életünket, ha nem vagyunk képesek olyan önértékelési forrásokhoz jutni, melyek túlszárnyalják azokat az esetlegesen beszerzett, még kezdetben, gyermekkorban begyűjtött vélt- vagy valós hátrányokat, sérelmeket, melyek megtorlására oly sok energiát fordítottunk.
Jézus is tudott erről a testvérféltékenységről, és a Tékozló Fiú példázatában említést is tesz róla, bele is építi a történetbe, mely egyébként a Káin és Ábel történet egy sajátos párhuzamosa, ahol a konfliktus időben felfakad, mint egy seb, és ezért könnyebb rá – ha nem is megoldást – de kezelést találni.
Jézus egyúttal azzal, hogy többször is tanítványi körébe emelt testvéreket, ezzel a testvérféltékenységet, kezelhetőnek, legyőzhetőnek tekintette, és saját példájával megmutatta azt a gyógymódot is, mellyel az örök bizonyítási vágytól, teljesítési kényszertől és felülkerekedni akarástól megszabadulhatnak a tanítványai. És ha az ő példájából, magatartásából akarunk tanulni, akkor megtalálhatjuk a számunkra megfelelő gyógyírt jellemünknek, sorsunknak ezekre a sötét faktoraira is, és ezzel nemet tudunk mondani a gonosznak, és távol tudjuk tartani köreinkből, anélkül, hogy kapcsolatainkat megmérgezni a versengés és a felülkerekedni-akarás. Ámen
