ádvent 1. vasárnapja

Elektronikus üzeneteimet nézve a honlapon, ahonnan meg szoktam nyitni a postafiókomat egy hete furcsa cím ütötte meg a szememet. A „buddha fiú” újra feltűnt, majd visszatért az őserdőbe. A Cikk beszámol róla, hogy Nepálban még 2007-ben egy 16 éves fiúról terjesztették azt, hogy ő Buddha reinkarnációja, újbóli megtestesülése. Hívei szerint a fiú 10 hónapig nem evett nem ivott és nem aludt, csak meditált.
Az időnként eltűnő, majd újra előkerülő fiút mindig buddhista szerzetesek népes csoportja fogja körül, nem lehet csak úgy közel kerülni hozzá. Egy tudományos stáb utána akart nézni annak, hogy mi áll a nem evés nem ivás és nem alvás mögött, de ezt a helyi buddhista szervezet nem engedélyezte, a fiú meditációjához szükséges nyugalomra hivatkozva. Számos újságírónak feltűnt az összefüggés a nepáli belpolitikai helyzet alakulása, és a fiú alkalomszerű feltűnései között. Az is kiderült, hogy a fiút mutogató csoport bankszámláján időközben összegyűlt 17 millió forintnak megfelelő összeg a látogatók adományaiból és a csecsebecsékből, amiket a helyszínen vásároltak. A Katmandu-i kormány állítása szerint ezt a pénzt maoista lázadókhoz akarták eljuttatni, ezért a bankszámlát letiltották. A buddha-fiú körüli huzavona azért is különös, mert ez a vallás éppen azt hirdeti Buddháról, hogy megvilágosodott, így kikerült a lélek körforgásából, azaz nem születhet újjá, mert feloldódott a nirvánában.
Ez év tavaszán egyébként egy másik Nepállal és az ottani vallásos várakozással kapcsolatos hír röppent fel. Hinduk élő istenként tisztelnek egy 11 éves nepáli kislányt, aki kilenc év után, önként döntött úgy, hogy elege lett az istennősködésből és inkább visszavonul. A 11 éves nepáli kislány a hindu hívők szerint élő isten, Káli Istennő megtestesülése. Két éves korában szemelték ki a feladatra. Azóta Nepálban és Indiában forgalmazott számítógépes játékokban is feltűnik, hullámvasutakról köszön vissza a képe a hinduk lakta vidékeken. Kilenc éven át ő volt a hindu vallás egyik legjobban tisztelt személyisége, aki tavaly meglátogatott egy hindu közösséget az Egyesült Államokban. Útja során dokumentumfilmet forgattak életéről, meghívták a Fehér Házba és elvitték egy állatkertbe is. De ez év tavaszán a lány már elég nagy lett ahhoz, hogy véget vessen a cirkusznak.
A kislányt védő testület, amely évente közel 100 ezer font (40 millió forint) bevételre tett szert a turisták által vásárolt kegytárgyakból. Úgyhogy elégedett lehet a lánnyal. megkezdte a lehetséges utód felkutatását. A vallási szertartást azonban évek óta sokan ellenzik, mert szerintük az utódok nem részesülnek sem alapvető oktatásban, sem a gyermekek számára fontos társadalmi normák elsajátításához szükséges nevelésben. A visszavonult Kálikat - akikről úgy tartják, hogy balszerencsét hoznak - általában kiközösítik. A nepáli legfelsőbb bíróság a tiltakozás és más, az istennő nevében elkövetett pénzügyi visszaélések, vesztegetések hatására, két éve gyermek elleni bűncselekménnyé nyilvánította a fiatalkorúak élő istenként való tiszteletét.
Nepálban tizenkét éve küzdenek a maoisták, hogy megdöntsék a királyság intézményét. Ennek a küzdelemnek a során 12000 halottja volt eddig a polgárháborúnak, erre az évre a maoisták végleg elkergették a királyt és átvették a hatalmat, majd kikiáltották a szocialista népköztársaságot. Mindeközben folytatódnak tovább a zavargások. Bár a szocializmus szinte mindenütt megszűnt a világban, Indiában, s főleg Nyugat-Bengálban mégis sok híve van. Az előző nepáli király négy évvel ezelőtt megszüntette a parlamentet, mert a képviselők nyolcvan százaléka kommunista volt. Az új választásokon már csak negyven százalékos volt a kommunista pártok szerepe a parlamentben. Közben a terrorista csoportok egyre erősebbek lettek, egyre inkább gyilkolnak mindent, mindenkit. Hát ilyen belpolitikai helyzetben nem csoda, hogy a lakosság nagy része, mely ragaszkodik vallásához, messiási várakozásban ég. Nem csoda, hogy itt van keletje a buddha-fiúknak, és istennők megtestesüléseinek. Ha valaki Nepálban mondjuk egy felvilágosult, értelmiségi egzisztenciát él, azt látja, hogy országa olyan mélyrepülésbe kezdett egy évtizede, melyből semmi remény nincs, hogy valaha ki fog tudni lábalni. És eközben azt látja, hogy a lakosság széles tömegeit hatalmába keríti valamiféle vallási téboly. Ez a helyzet különösen is figyelmeztető arra nézve, hogy a kilátástalanságban és elkeseredettségben különösen is hajlamosak az emberek arra, hogy egyfajta messiási várakozásba essenek.
Szinte kínálkozik a lehetőség, hogy bizonyos történelmi időszakok között párhuzamot vonjunk. Keresztelő János fellépésének ideje belpolitikailag egy reménytelen időszakban történt. Heródes Antipász negyedes fejedelem gyakorlatilag kiárusította az országot, külföldiek vásárolták fel a termőföldet, és a helyiek örülhettek ha napszámosként kaptak ezekben a sáfárok által irányított gazdaságokban munkát. A munkanélküliség olyan magas volt, hogy aki csak tehette, elhagyta Galileát. A másik országrészben, Judeában sem volt sokkal különb a helyzet.
Ilyen körülmények között szinte törvényszerű, hogy a messianizmus új erővel kap lábra. Hogy mennyire volt felfokozott ez a messianizmus, arra épp Keresztelő János feltűnése ad hiteles képet.
Annyira nagyfokú volt ez a várakozás, hogy még a messiás eljövetelének közelségét hirdető Keresztelő János is emlékezetes jelenség lehetett ezekben az időkben.
A reménytelenség és a jövőtlenség a melegágya a felfokozott várakozásnak. Azt is tudnunk kell, hogy a zsidóság körében élt egy olyan elképzelés, hogy amikor a nép története a legmélyebb pontra jut, akkor fog eljönni a messiás. A koncentrációs táborban született egy vers, melyben az öreg sírásó az egyik üres sírban egy vajúdó anyát talált, aki kénytelen volt egy sírban elrejtőzni, hogy világra hozhassa gyermekét. És amikor a sírásó észrevette hogy a sírba elrejtőzött nő éppen szül, így kiáltott fel: hát végül mégis elküldted a messiást nekünk! Hiszen hol is születhetne meg a messiás, ha nem egy sírban?!
A korábbi példák pedig csak hangsúlyosabbá teszik azt, hogyha egy-egy nép a kilátástalanság állapotába kerül, lelkileg sokkal fogékonyabb lesz a csodahitre és a messianizmusra. Ez a mi népünk közeljövőjét nézve fontos tudnivaló.
A keresztyénség azzal a határozott állásponttal kezdte történetét, hogy a messiás eljött. Ez a messiás, vagy görög szóval Krisztus, magyarul felkentnek kellene fordítani, nem más, mint a Názáreti Jézus.
Az a tény, hogy a zsidóság a Názáretit messiásnak nem ismerte el, éppen arról bizonyság, hogy Isten nem az emberi várakozásokra válaszul küldte Jézust, hiszen ő éppen a legfontosabb elvárásokra mondott határozott nemet.

Ilyenkor ádventben keresztyén hívők milliói élik át ismét a messiási várakozást. Mi is itt a magunk közösségében Megemlékezünk és újraéljük a messiásra való várakozást, sosem feledve eközben, hogy mindez csak azért, hogy aztán karácsonykor annál inkább áttudjuk élni a messiás eljövetelét, akinek előtte olyannyira fontos számunkra, hogy már csecsemőként is tiszteletünk és imádatunk tárgya.

Emlékezünk és újraéljük az emlékezés során a messiásra való várakozást, de egy pillanatra sem tévesztjük szem elől, hogy akire várakozásunk irányul, akire várakozással tekintünk, az már eljött.

Ennek a várakozásnak az újra való átélésében fontos szerep jut az útkészítőnek, Keresztelő Jánosnak, és az általa celebrált alámerítésnek. Régóta kérdés, hogy volt-e a Jézus korabeli zsidóság körében olyan – az alámerítéshez hasonló ünnep, mely ihletet adhatott Keresztelőnek a saját alámerítésének, keresztelésének kialakításában.

A esszénus, Qumráni Közösségnek minden évben volt egy olyan ünnepe, melyet a Törvényadás Emlékünnepének neveztek, és ilyenkor a közösség tagjai bűnvallást, önvizsgálatot tartottak. A másik ilyen, a zsidó Jóm Kippur, az Engesztelés Napja, amikor mindenki úgyszintén önvizsgálatot és bűnvallást tartott.

A mennyire sikerül a messiási várakozást újraélnünk – ennek nagy tétje nincs, hiszen tudjuk, hogy már eljött az, akire vártak. De az önvizsgálat és bűnvallásnak van ma is komoly tétje számunkra. Hiszen az Isten közelségére és megváltására várva – mióta világ a világ - mindig ezen a módon készültek az emberek. Önvizsgálatot, bűnvallást tartva, bízva abban, hogy Istentől elnyerik bűneik bocsánatát.

Ez nagyon fontos, ha hinni akarunk, vagy ha hívőnek tartjuk magunkat, ha ki merjük mondani mások előtt, hangosan és komolyan, hogy hiszünk. Főleg evangélikusként: hiszen Luther első nyilvános fellépésekor – a 95 Tétel megírásakor már megfogalmazta radikális állítását. Amikor a Mi Urunk és mesterünk azt mondta: Térjetek meg, azt akarta, hogy a hívők egész élete megtérés, vagyis bűnbánat legyen. Ezt Luther később úgy fogalmazta tovább: Naponkénti megtérésre van szükség. Szerinte nem lehet a megtérés és bűnbánat aprólékos és koldulgató, hogy csak a nyilvánvaló bűnökért, és a felsoroltakért, mert mindenestől bűnösök vagyunk. És aki ezt megvallja, minden bűnt egybefoglal. Luther szerint ez az igazi megtérés, mely – ahogy ő mondta – porba dönt egyházi, kánoni jogrendet, hierarchiát, mindent, amit a cselekedeteinkre építettünk.”

Azért érzem fontosnak, hogy Luther megtérésről szóló gondolatait most felidézzük, mert ha csak tisztán azt mondjuk, hogy Luther szerint mindenestől bűnösök vagyunk, akkor ez túlzónak és rajongónak tűnhet akkor, ha elfeledkezünk arról, hogy ezt egy olyan szerzetes mondja, aki számára a gyónás középkori gyakorlata a bűnök felsorolásával rendkívül terhes és értelmetlen tevékenység lett végül. És erre válaszul mondja: mindenestől bűnösök vagyunk, nincs szükség arra, hogy méricskéljük tetteinket, és azon gondolkozzunk, hogyan tehetnénk jóvá őket.

Erről a fajta megtérésről prédikált Keresztelő János és utána Krisztus és hangzik mindmáig az ige, hogy a segítség és a megváltás rajtunk kívülről jön.
Így jutunk ádvent első vasárnapján keressük az Istenre találás mostani lehetőségét, melyben legyen ott az új kezdet, és önmagunk Isten előtti helyes látása. Ámen