Mert ez a parancsolat, amelyet én ma megparancsolok neked, nem megfoghatatlan számodra, és nincs távol tőled. Nem a mennyben van, hogy azt kellene mondanod: Ki megy fel a mennybe, hogy lehozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? Nem is a tengeren túl van, hogy azt kellene mondanod: Kicsoda kel át a tengeren, hogy elhozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? Sőt inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt! Lásd, eléd adtam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is.
Szeretett Testvérek!
Bármikor, ha a távolság, mint szó előkerül, nekem akaratlanul is az a mondás jut az eszembe, hogy „Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől”. Kétségtelen, hogy a két város között jelentős a távolság, hiszen Makó egy Dél-Alföldi, a Maros partján elhelyezkedő kisváros, míg Jeruzsálem Izráel fővárosa. Makóról egy magyar embernek a híres makói hagyma juthat az eszébe, ha tájékozottabb, akkor még talán az, hogy Magyarország legvirágosabb városa, esetleg a város vendéghívogató termálvize; míg Jeruzsálem az emberiség egyik szent városa, a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás találkozópontja. A muzulmánok szerint „a Szent”, a zsidóknak a Béke Városa, a keresztény világ szemében Krisztus Passiójának, keresztre feszítésének és feltámadásának, valamint a tanítványok pünkösdi élményének (a keresztény egyház születésének) a helyszíne. A három vallásnak egy-egy jelentős szent helye is megtalálható a városban, a Siratófal, a Szentsír-templom és a Sziklamecset. Történetéről sokat lehetne beszélni, hiszen azon túl, hogy főváros, politikai, jogi és vallási központ is egyben.
De visszatérve a távolságokhoz, az interneten egy útvonaltervezőbe beírtam a két települést, és megtudtam, hogy légvonalban kb. 2040 km-re vannak egymástól.
Ám a mondás, miszerint „Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől, mégsem a földrajzi távolságból ered, hanem egy középkori anekdotáról van szó.
II. András királyunk jelentős vagyont örökölt apjától, III. Béla királytól azzal a kikötéssel, hogy ezt a pénzt a Szentföld védelmére irányuló keresztes hadjáratra kell fordítania.
Andás 1217-ben el is indult a Szentföldre, bérelt velencei hajókkal. A királynak volt egy vitéze, akit Makónak hívtak, és aki a hosszú út fáradalmait tüzes borokkal próbálta feledtetni. Amikor végre egy szép várost pillantott meg, melynek tornyairól a kereszt jelei intettek felé azt hitte, elérték Jeruzsálemet, nyomban térdre borult és imádkozni kezdett. De aztán társai felvilágosították, hogy még csak Spalatoban, azaz Splitnél járnak, és az úti céljuk, Jeruzsálem még odébb van. Így lett Makó vitéz a magyar keresztes had máig legismertebb katonája.
Szeretett Testvérek!
Mai igénk Mózes utolsó beszédei közül való. Az idős próféta halála előtt összefoglalja mindazt a tanítást, amit Isten rajta keresztül a népnek adott. Olyan előírások ezek, amik a mindennapi életet, és a társadalom fenntartására szolgáló rendet elősegítik, hovatovább fenntartják. Ezeknek a törvényeknek az összefoglalása a Tíz parancsolat. Isten tehát az ember tudtára adja mindazt, ami a kegyes és Istenfélő élethez kell. És nemcsak tudtul adja, de ígéretet is fűz hozzá: ha ezeket megtartod, „akkor élni és szaporodni fogsz, mert megáld téged Istened az ÚR.”
Elég jó üzlet, nem? Az ember betart néhány szabályt, és ennek fejében sokkal, de sokkal több ajándékban lesz része, mint azt gondolta volna.
De van egy görög mondás, miszerint ahol sok a törvény, ott még több a törvénytelenség. Hiába van egészen pontosan meghatározva az, hogy hogyan kellene élni, hogy mi az, amit Isten elvár tőlünk, tűnjön bármilyen egyszerűnek is, nem megy. És nemcsak Isten választott népének nem ment, de nem megy nekünk sem, akik pedig azt valljuk, hogy Hozzá tartozunk. Nem kötelességből, hanem megérintettségből, vagy szabad választásunk folytán. És mi pontosan ismerjük Istenünknek minden egyes elvárását velünk szemben, mert azok nem változnak. Azt kéri tőlünk, hogy ragaszkodjunk Hozzá és szeressük Őt teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből. Azt kéri, hogy ne tegyünk olyat, ami másnak nem jó. Ne vegyük el a másét, ne hazudjunk, tiszteljük a szüleinket, dolgozzunk tisztességesen.
Erre neveltek minket otthon, erről tanultunk a hittanórákon, és erről szólt már számtalan igehirdetés is itt a templomban. Így tehát nem mondhatjuk, hogy nem ismerjük az isteni törvényeket.
Hát akkor mégis mi az oka annak, hogy olyan messze vagyunk a parancsolatok betartásától, mint Makó Jeruzsálemtől? Miért a Tékozló fiú lelkülete jellemez minket, aki az atyai jóindulat ellenére, valamiféle belső ellenállásra hallgatva mégis elmegy otthonról?
Pál apostol a Rómaiakhoz írt levelében ezt így fogalmazza meg: „Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök…Nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat…Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszat tudom cselekedni.” És kétségbeesésében így kiált: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből…?”
Ki szabadíthat meg minket abból Testvérek, hogy ha pontosan tudjuk, hogy mi az Isten szerint való jó és rossz, sokszor mégsem egyértelmű, hogy melyiket válasszuk, vagy hogy melyik szerint éljünk? Ki szabadít meg minket attól, hogy ha szánkkal valljuk, hogy Isten a mi életünknek az Ura, mégsem tesszük az ő akaratát, és mégsem teljesítjük parancsolatait? Ki szabadít meg minket abból, hogy belül pontosan tudjuk, hogy milyen helyzetben mit kellene tennünk, valami miatt mégsem azt tesszük? Ki tud változtatni azon, hogy ne csak szavainkból, de egész életünkből nyilvánvalóvá váljék az, hogy kihez tartozunk? Pál apostol azt mondja, a már idézett Római levélben, hogy „hála Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus.”
Jézus Krisztus az, aki képes bennünk átalakítani a rosszat jóvá.
Ő az, aki képes szemléletváltást előidézni bennünk azáltal, hogy ismerhetjük életét, és a hozzáállását az élethez. Példaként áll előttünk azért, hogy megmutassa, milyen az Istennek tetsző emberi élet, és hogy igenis lehet ilyen életre törekedni! Hogy ez nem egy utópia, ami elérhetetlenségével állandó gyötrődést okoz az embernek, hogy olyan messze vagyok ettől, mint Makó Jeruzsálemtől.
Ha képesek vagyunk meglátni a szabályok sokasága között a lehetőséget, akkor már nem kell rabszolga módjára azt tennünk, amit kívánnak tőlünk attól félve, hogy ellenkező esetben az ostor csattan a hátunkon, hanem szabad akaratból és belátásból tehetjük meg mindezt.
Isten az ő parancsolatait a mi érdekünkben tárta elénk. És ha ezt belátjuk, akkor a Tíz parancsolat könnyen átalakulhat Tíz szabadsággá:
Akkor nem kell hatalmak, vagy emberi rendszerek foglyaként élnünk. Nem kell földi sikerektől függnünk, vagy az önmagunk körüli forgástól, vagy ártó gondolatoktól. Ha az Istent szeretjük, szabadok lehetünk a félelemtől.
Ha szavára figyelünk, Mindenhatóként is a barátunk lehet és segít nekünk. Ha bosszúság ér, nem kell istenkáromló szavakat kiáltanunk vagy mormolnunk, mert ha Őt szeretjük, szabadok lehetünk a tiszta beszédre.
Szabadok lehetünk a teljesítmény görcsétől, amely miatt halálra dolgozzuk magunkat. Megállhatunk Előtte egy időre, és fáradt tagjaink, felborzolt idegeink megpihenhetnek Nála. Ha rászánjuk a Tőle kapott hét napból az egyiket, szabadok lehetünk a lelkiismeret furdalás nélküli pihenésre.
Vele megértőek lehetünk szüleinkkel szemben is, és méltatlankodás nélkül megengedhetjük nekik, hogy ők is emberek legyenek, ne pedig mindenhatóak, még akkor is, ha volt idő, mikor erről másképp vélekedtünk.
Szabadok lehetünk az élet tiszteletére. Nem kell farkastörvények szerint élnünk, folyamatos konkurencia harcban. Becsülhetjük a magunké mellett mások egészségét is anélkül, hogy a pokolba kívánnánk. Nem kell agyonhajszolnunk magunkat idő előtt gyomorfekélyt vagy szív infarktust kapva. Felismerhetjük, hogy a teremtettségben minden ajándék. Nemcsak nekem, de mások számára is.
Életünk kiteljesedhet a hűségben, amiből nem kell mindenáron kitörnünk, mint valami rabságból. Nem kell szennyes lapokat bújnunk, nem szorulunk rá alkalmi partnerekre. Mert Isten nem von meg tőlünk semmit, ami szép és jó, így nem kell kerülőutakon hajszolni a gyönyört.
Nem kell ravaszkodással és ügyeskedéssel próbálkoznunk. Nem kell bliccelni a villamoson, vagy selejtet kiadni a kezünk közül. Megbecsülhetjük saját munkánkat, de másokét is.
Vállalkozhatunk az igazság képviseletére, és kiállhatunk mellette, még ha mi húzzuk is a rövidebbet. Nem kell beállnunk a pletykálkodók közé, akik mindenben csak a rosszat keresik és a mások pocskondiázásában lelik örömüket. Nem kell engednünk, hogy megvásároljanak vagy lefizessenek minket. Igenis szabadok lehetünk az Igazság képviseletére!
De szabadok lehetünk az irigységtől is. Nem kell a másik tulajdonára vágyódnunk. Nem kell őt öltözködésében vagy viselkedésében majmolnom. És nem kell az sem, hogy bántson a mások sikere.
Szabadok lehetünk arra, hogy harmonikusan éljünk, és arra is, hogy úgy fogadjuk el magunkat, ahogy vagyunk. Akkor is, ha a világ szemében nem vagyunk elég trendik, és akkor is, ha valamiben fogyatékosak vagyunk. Nem kell többnek látszanunk annál, mint amik valójában vagyunk. Nem kell versenyre kelnünk abban, hogy kinek mekkora az autója, vagy mennyire tudja benne feltekerni a rádió hangerejét.
Szabadok lehetünk arra a felismerésre, hogy nem csábítom el valaki házastársát, mert tudom, hogy ők összetartoznak. Nem kell örökös vágyódásban élnünk, hanem megelégedhetünk azzal, amink van, és hálával fogadhatunk mindent Istenünktől, amit csak nekünk szán.
Hát olyan elfogadhatatlan lenne mindez a számunkra?
Tíz parancsolat, vagy ha jobban tetszik Tíz szabadság, amit Isten a jó és boldog élet érdekében elénk tár.
Testvérek, Jézus Krisztus az, aki legyőzte a halálba vezető utat, és áthidalta a távolságot Isten és ember között. Ennek értelmében kerülhet egészen közel Makó Jeruzsálemhez, és mi is Jézuson keresztül egészen közeli kapcsolatba kerülhetünk az Atyával.
Adja Isten, hogy az elénk tárt jó és a rossz, az élet és a halál útja közül tudjuk azt választani, ami üdvösségünkre van. Ehhez kérjük most Isten segítségét. Ámen.
