Valaki a bűnt cselekszi, az a törvénytelenséget cselekszi; a bűn pedig a törvénytelenség.
És tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye; és ő benne nincsen bűn.
A ki ő benne marad, egy sem esik bűnbe; a ki bűnbe esik, egy sem látta őt, sem meg nem ismerte őt.
Fiacskáim! senki el ne hitessen bennetek: a ki az igazságot cselekszi, igaz az, a miként Ő is igaz:
A ki a bűnt cselekszi az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.
Hogyan fogjunk majmot? A válasz egyszerű: Vájj egy mélyebb lyukat egy termeszvárba, és helyezz el benne egy banánt. Ügyelj arra, hogy a nyíláson egy majom keze beférjen, de ne legyen annyira tág, hogyha ökölbe szorítja a kezét, akkor kiférjen rajta. Jön a majom, megfogja a banánt, ki akarja húzni a kezét, de nem tudja, mert a nyíláson csak akkor tudja kihúzni, ha elereszti a banánt. De ha már egyszer megfogta, nincs az a veszély, amely miatt azt még egyszer eleresztené. Így a majom saját birtoklási vágyának köszönhetően ketrecben végzi. Hogy a majomfogásnak ez a módja valóban hiteles-e, nem tudom, Afrika messze van, majmot meg még csak állatkertben láttam, de az biztos, hogy hogy még nem találkoztam olyan emberrel, aki ne derült volna egy jót a majomfogásnak ezen a módján. Az ökölbe szorított kéz, a birtokolt tárgy elengedni tudásának a bölcsessége ősi és egyetemes kép, egy perzsa változat így meséli el:
a muszlim prédikátor, a mollah egy bizonyos diós ételt akart enni, felesége mondta neki, jó csinál neki olyat, de csak akkor, ha hoz fel diót a pincéből. A mollah lement, és belenyúlt a korsóba, melyben a diót tartották, és annyi diót markolt meg, amennyit csak tudott, mikor azonban ki akarta húzni a kezét a korsóból, nem tudta. Bármennyire húzta, rángatta, nem ment. Erre elkezdett siránkozni, jajgatni, szitkozódni. Odagyűltek a szomszédok, és az egyik azt mondta neki: én segítek rajtad, ha pontosan azt teszed, amire kérlek. Jó, akkor most dugd vissza a kezed a korsóba. A mollah csodálkozott ugyan, hogy miért nyúljon beljebb a korsóba, mikor éppen ki akarja onnan húzni a kezét, de azért engedelmeskedett. A szomszéd pedig így folytatta: Most pedig nyisd ki a markodat, és ereszd el az összes diót. Az a dolog már végképp nem tetszett a mollahnak: hisz éppen a diót akarta kivenni a kedvenc ételéhez. Most eressze el? Vonakodva tette meg szomszédja parancsát. A szomszéd így folytatta: - Most pedig húzd ki a kezed a korsóból! A mollah úgy tett és minden nehézség nélkül kihúzta a kezét a korsóból. Öröme azért még nem volt teljes: - A kezem már kiszabadult, de hogy kapom meg a diót? A szomszéd erre az oldalára döntötte a korsót, és annyi diót öntött ki belőle, amennyire a mollahnak szüksége volt. A mollah a mutatványtól döbbenten annyit kérdezett: - Mondd szomszéd, Te varázsló vagy talán?
Ez a történet sajátos humorral mondja el az ősi bölcsességet, hogy lehet, hogy a vesztünket okozza a birtoklás, és az, hogy a már megszerzettről nem tudunk lemondani. Szabadulni pedig csak akkor tudunk, ha elengedjük azt, ami a miénk.
A böjt valami ilyen, amit birtoklunk, és amit áhítunk, vajon el tudjuk-e engedni, azok után, hogy már a markunkban tartottuk?
Valami a miénk, ott van a kamrában, vagy a szekrényben, vagy ki tudja hol tartjuk, mindegy, miénk, és mégis elengedjük, mert felismerjük, hogy ez szabadságunk ára.
Az elengedni tudás bölcsessége böjt egyik jelentése.
De nem csak ebben merül ki a böjt jelentése, és csupán azért időztünk el hosszabban ennél a képnél, az elengedni tudás képénél, mert a magyar fordítása az Újszövetségnek ebben az általam előbb felolvasott részében az utolsó mondatban szereplő kifejezés nincs pontosan lefordítva: úgy szerepel, hogy Krisztus azért jött, hogy az ördög műveit lerontsa. Nyilván az befolyásolta a fordítókat, hogy valami ilyesmit várunk el a gonosszal kapcsolatban, hogy valaki elpusztítsa. De az eredetiben semmilyen agressziót sugalló értelem nincs, hanem szó szerint feloldásról van benne szó, elválasztásról, szabaddá tételről.
Ez pedig azt jelenti, hogy Jézus leválaszt, szabaddá tesz az ördög műveitől, ez jelképesen azt jelenti, hogy kiszabadít a kárhozatból, szabaddá tesz bennünket tőle.
Van egy bizonyos játék, melyet ördög – lakatnak hívnak, komoly elmélyedés és összpontosítás után lehet kibogozni őket.
Ehhez hasonló történt, Krisztus kiszabadított minket, eloldozott minket, a sötétség hatalmából, gúzsba kötő erőitől.
János 1. Levele nem tölt be kiemelkedő szerepet az egyház teológiájában. Túl rövid a terjedelme ahhoz, hogy jelentős legyen. János Evangéliumához képest kevés újat mond, inkább annak tartalmát erősíti. De minden Jánosnak tulajdonított újszövetségi iratra érvényes egy sajátos látásmód: Bizonyos ellentétes fogalmak használata: fény és sötétség, igazság és hazugság, szeretet és gyűlölet, hit és hitetlenség. Ráadásul ezek felcserélhetőek egymással, hit és világosság, és igazság és szeretet, ezek ugyanannak a valóságnak az arcai, csak más-más nézetből.
A levél tanítása majdhogynem túl egyszerű. Két szóval is le lehet írni: hit és szeretet.
Fő hangsúlya pedig ezen az egyszerű megállapításon van, hogy csak akkor szerethetjük Istent, ha szeretjük egymást.
A jánosi szemlélet szerint létezik az életnek és az igazságosságnak egy olyan szférája, amelyet "világosságnak" nevezhetünk. Ez az Isten szférája, mert "Isten a világosság". De van egy másik szféra is, ez a sötétségé és a hitetlenségé, és azoknak a szférája, akik ebben járnak. Ahhoz, hogy közösségben éljünk Istennel vagy egymással, a világosságban kell járnunk. Aki a világosságban él, az az igazságot cselekszi.
Igazságot cselekedni: Ez a meglepő szóösszetétel egyébként előfordul a János Evangéliumban is, 3,21-ben.
„Szavak meglepő kombinációja ez: Hiszen felismerhetjük az igazságot, vagy cselekedhetünk annak a felismerésnek a tükrében, amelyre jutottunk, de mit jelent az igazságot cselekedni. Az igazság megragadható lehet számunkra egy igaznak bizonyuló elméleti tétel által, aztán pedig követhetjük, vagy éppen elutasíthatjuk ezt az elméletet a gyakorlat szempontjából. De elmélet és gyakorlat két különböző dolog, és nagyon bonyolult a kettőt egyesíteni. És ehhez hasonlóan nehéz megérteni ezt a kifejezést: „igazságot cselekedni.” Lehet, hogy ezt a szóösszetételt nem kell nagyon komolyan venni, lehet, hogy úgy kellene interpretálnunk, mint az igazság szerint cselekedni. De mit kezdjünk a János Evangéliumnak és János Levelének azon állításával, hogy Jézus az igazág? Vagy hogy az igazság megtörtént, megvalósult, vagy hogy valaki az igazságban marad? Egyik állítás sem értelmes akkor, ha az igazság csak az elméletnek a tárgya.
Az igazságra használt görög szó, alétheia – azt jelenti az elrejtett felfedezése. Az igazság tehát rejtett, és le kell leplezni. Természetesen senki sem birtokolja. A mélységben lakozik, a felszín alatt. A létünk felszíne változik, úgy mozog, ahogy az óceán hullámzik, ezért csalfa, megtévesztő. Csak a mélység örök, és ezért csak a mélység a biztos. A görög szó használatával a Jánosi kör elfogadta a görögök igazságról alkotott felfogását, de egyúttal át is alakította. Cselekedni az igazságot, az igazságé lenni, igazzá válni, vagy az „én vagyok az igazság” – kifejezések azt mutatják, hogy a keresztyénség, Jézus követése valami olyan, ami történik, valami, ami helyhez, időhöz, és személyhez kapcsolódik. Az igazság valami új, valami, melyet maga Isten tesz a történelemben, és ezért olyan dolog, mely egyúttal a személyes életünkben is megtörténik. Az igazság rejtett, az igazság titok. De az igazság titka a keresztyénségben egy esemény, mely megtörtént és újra-és újra megtörténik. Az igazság az élet, és benne a történések folyama, középen Krisztussal, és ez a folyam, mint a víz, megelevenít mindenkit, akivel kapcsolatba kerül. Beemel mindenkit Isten gyülekezetébe. A hagyományos elgondolás szerint az igazságot meg kell találni, a keresztyén felfogás szerint viszont csak akkor lehet megtalálni, ha történik, ha megvalósul, és mindig eseménnyé is válik azok számára, akik megtalálják. A hagyományos elgondolás szerint az igazság az örökkévalóság megnyilvánulása, a dolgok mozdulatlan lényege. A keresztyénség szerint viszont az igazság egy új teremtés, mely megvalósítja magát a történelemben. Ezért a keresztyénség szerint az igazság ellentéte a hazugság. Az igazsággal szemben, vagy az igazság mellett lehet dönteni. Ez a döntés élet és halál választása is egyben, és ugyanazt jelenti, mint Krisztust elfogadni, vagy elutasítani. Nem lehet úgymond „véleménye” valaki olyannak Krisztusról, aki nem hisz benne, és istenfiúságát elutasítja. Nem lehet Krisztusról úgy állást foglalni, mint ahogy az időjárásról, vagy a gazdasági válságról vagy bármi másról véleményt formálunk. Nem lehet úgy beszélni róla, mint egy tárgyról, egy témáról, nem lehet csak úgy elcsevegni róla egy tea- vagy kávé mellett. Vagy akik megpróbálják, hamar tapasztalják, hogy izzadni kezd a tenyerük, vagy kiverő őket a hideg verejték, és szavaik úgy konganak az üres térben, mint a „zengő érc, vagy pengő cinbalom”.
Mihail Bulgakov a „Mester és Margarita” című regénye éppen egy ilyen jelenettel kezdődik: Az irodalmi folyóirat szerkesztője, Berlioz megbízást adott a költőnek, hogy írjon Jézus Krisztusról a költeményt. A versben a szerző ugyan sötét színekkel ecsetelte Jézust, mégis a szerkesztő szerint át kell írni az egészet. Egy szörp mellett kezdenek el beszélgetni arról, hogy miről is kéne szólnia a versnek. Berlioz, mialatt azt fejtegeti Ivánnak, a költőnek, hogy a probléma nem az, hogy milyen volt Jézus, jó-e, rossz-e, hanem azt kell úgymond kimutatni, hogy Jézus, mint személy sohasem élt, és minden róla szóló történet csak kitalálás. És mialatt ezeket mondja, közben szörnyű szorongás fogta el, olyan heves, hogy legszívesebben nyomban elszaladt volna. Szorongva nézett körül, és sehogy sem értette, hogy mitől is ijedt meg. Elsápadt, zsebkendőjével törölgette homlokát, és közben ezt gondolta: „Mi történt velem? Még sohasem éreztem efélét…” És amíg beszélgetnek, melléjük szegődik az ördög, Woland, aki professzorként mutatkozik be. Megdöbben ateizmusukon, és az öt mellé egy hatodik istenérvet is felvonultatva végül azzal zárja az eszmecserét: Jézus Krisztus létezett, és punktum… és nem kell ide semmiféle bizonyíték.
Bulgakov ördöge – ha áttételesen is – de már a hit és a keresztyénség védőjeként lép fel, és bár nem igazán helyeselhető eszközökkel, de azon van, hogy az embereket elbizonytalanítsa gőgös ateizmusukban. Hogy Jézus Krisztus miért is jött, hogy az ördög műveit feloldja, ebben a bulgakovi értelemben, az ördög és az istenellenes hatalom – melynek jelképe Pilátus – annak a megtérését jelenti. Bulgakov könyvében végül Woland – egész kampániájával – elvezeti Mestert és Margaritát a túlvilágon ahhoz a helyhez, ahol Poncius Pilátus a kősivatagban alszik. De minden teliholdkor álmatlanság gyötri a prokurátort és azt dünnyögi: Hogy a holdfényben nincs nyugta, és utálja hivatalát, és látja a holdsugárösvényt, és szeretne végigmenni rajta, hogy HaNocrival, azaz Jézussal, a rabbal beszélgethessen, mert akkor régen elfelejtett valamit megvitatni vele azon a bizonyos niszán hónap tizennegyedikén. De sosem sikerül elindulnia Jézus felé a holdsugárösvényen, és senki sem megy oda hozzá, ezért csak magában beszél.
És akkor a mester, aki éppen Őt formálja meg regényében, és szövi tovább Jézussal való – akkor elmaradt beszélgetését, neki kell kimondania a döntő szót Pilátus felé, és ezzel a befejezetlen regény is véget érhet: - Szabad vagy! Szabad! Ő vár rád!
„Amit feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is…” Jézus szava a feloldozás kötelességéről szól. Ahogy ő is oldani jött, istenellenes, gonosz, ateista gőgből, szorongásból, úgy akarja, hogy követői is oldozzanak, feloldjanak, és szabaddá tegyenek másokat a tőle elválasztó tévhitek, érdekek és csalárd számítások, bizalmatlanság és szeretet-nélküliség sivár világából. Mert ha nem teszik ezt, ha nem tesszük, ha nem oldozunk, akkor a megkötözöttség marad, és megkötözve hagyni pedig nem hatalom kérdése, ahogy évezredeken át tévesen elmélkedtek az egyházban oldás és kötés hatalmáról: szóval megkötözve hagyni nem hatalom, hanem a kötelesség elmúlasztása. Kötelességünk megdolgozni azért, hogy végül azt mondhassuk embertársunknak, mint Bulgakov Mestere Pilátusnak: Szabad vagy! Szabad! Ő vár rád! Ámen
.
