Virágvasárnap

Szeretett Testvérek!

Nemrégiben hallottam egy mesét egy kis szamárról, aki nagyon szomorú volt. Tulajdonképpen azóta, hogy ráébredt saját szamár voltára. Elégedetlen volt a sorsával, és lelke legmélyén szemrehányást tett az égnek azért, mert őt szamárnak teremtette. Folyton csak búslakodott. Nem járt ki szamár pajtásaival a rétre szaladgálni, csak naphosszat az istálló egyik sötét sarkában itatta az egereket. Anyjának is feltűnt melankóliája, ezért egyik napon megkérdezte, hogy mi bántja a lelkét. A kis szamár pedig bevallotta, hogy elégedetlen a sorsával. Hogy többre vágyik. Mert úgy érzi, hogy ő jelentéktelenebb társainál, és nem veszik számba. Elmondta titkos vágyát, hogy szeretne ló lenni, aki nagy, erős, gyors, pompás állat; akinek hátán királyok és uralkodók lovagolnak. Akit szeretnek, simogatnak, és nap mint nap lecsutakolják. Anyja megértően hallgatta, majd szerető bölcsességgel így szólt: Fiam, nincs okod szégyenkezni kicsinységed miatt. Pompás állatok vagyunk, ezt ne feledd! Mert mi vagyunk a tanúi a világ legnagyobb csodájának: mi voltunk ott az istállóban, amikor a világ királya megszületett, és nem lovat választott magának akkor sem, amikor évek múlva nagy tömeg kíséretében, földi uralkodásának tetőpontján bevonult a fővárosba, hanem minket.
Jól vésd ezt a szívedbe, drága fiam és legyen ez öröm a számodra, amikor kicsinységed miatt keseregsz!

Szeretett Testvérek,
Engedtessék meg nekem, hogy némi párhuzamot haljak ki a szomorkodó szamárcsikó és az emberi élet, ha úgy tetszik a mi életünk között is. Mert mi is volt valójában az állat problémája? Az, hogy úgy érezte, őt nem szeretik, neki nem örülnek, ő nem fontos senkinek, ő nem egy szép, pompás állat, éppen ezért háttérben érezte magát. Meglátásaim a szamárcsikó lelkiállapotát illetően, úgy hiszem kimerítik az önértékelési probléma témakörét.
Mert pontosan ez a helyzet testvérek akkor, ha valaki mellőzöttnek érzi magát. Magányosan álldogál egy sarokban, ahonnan úgy látja mindenki más élete sokkal vidámabb az övénél, mindenki más elégedett a sorsával és az ebből adódó lehetőségeivel, míg számára az élet csupa szenvedés, és csak akkor lenne értelme bárminek is, ha ő sokkal nagyobb, szebb és központibb figura lehetne annál, ami a valóságban megadatott neki.
Gondoljunk csak vissza az elmúlt hetünkre, testvérek.
Hányszor volt, hogy irigy szemmel néztünk valakire bármilyen okból kifolyólag, és azt kívántuk, hogy bárcsak annak a valakinek a helyében lehetnénk. Aki magasabb pozíciót tölt be a munkahelyünkön, mint mi; akit szerető család vár haza; akinek gyönyörű és hatalmas autója van, és nem kell a tömegközlekedési eszközöket igénybe vennie; vagy akinek nagyobb a hite, aki képes megtartani a böjtöt, aki koncentrálni tudja az erejét vagy az idejét, és aki egész egyszerűen jobb, mint amilyenek mi valaha is lehetünk.
Csupa olyan dolog ez, ami után sóvárgunk. Amiről úgy érezzük, bennünk nincs meg, ám aki szerencsés csillagzat alatt született, annak mindez megadatott.

Szeretett Testvérek!
Minden tiszteletem Zofóniás prófétáé, és nem venném a szívemre, ha a következő mondataimmal megsérteném személyét, de ha a párhuzamok feltárását folytatni akarjuk, akkor meg kell látnunk, hogy ma ő tölti be a bölcs anya szamár szerepét.
Ő az, aki felhívhatja valami nagyon fontosra a figyelmünket, aki felnyithatja a szemünket valami olyanra, ami fölött könnyedén elsiklana a tekintetünk, vagy amit fülünkkel meg sem hallanánk.
Zofóniás így ír szakaszunkban: „Ne félj Sion, ne csüggedj el! Veled van Istened az ÚR, Ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.”

Nem azt mondja, hogy ha ilyen és ilyen leszel, vagy ha ezt és ezt megteszed, akkor szeretni fog az ÚR. Nem azt mondja, hogy ha nagymenő leszel, vagy nem szenvedsz többé a betegségeidtől, vagy ha kiegyensúlyozott lesz a lelkiállapotod, akkor veled leszek. Nem!
Éppen ellenkezőleg. Azt mondja az Isten testvérek, hogy ne félj és ne csüggedj el! Azt mondja, hogy Ő velünk van és boldogan örül nekünk. Ujjongva örül nekünk. Úgy örül nekünk, ahogy vagyunk. Tévedéseinkkel, félelmeinkkel, kicsinységünkkel, bukásainkkal együtt. Néha esetlenül, néha sután, de úgy, ahogy vagyunk. Micsoda örömhír ez, testvérek! Az Isten szeret minket minden külső és belső hiányosságunkkal együtt. Sorolhatnánk vég nélkül ezeket a hiányosságokat, de azt hiszem elég mindenkinek csak őszintén magába néznie. Isten ujjongva örül nekünk. Emlékszünk még arra, hogy milyen ujjongva örülni? Magunk elé tudjuk idézni azt, amikor kimondhatatlanul boldogok voltunk? Valami ilyesmit érezhet az Isten is Testvérek, amikor ránk gondol. Lehet, hogy nehéz ezt elhinni, akkor, amikor mi nem túl sok örömteli dolgot látunk az életünkben, amikor leértékeljük önmagunkat és azt gondoljuk, csak akkor lehetünk kedvesek valakinek a szemében, ha valamilyen szintet megütünk. Lehet, hogy az emberek esetében ez így működik, de az Istennél nem.

És ezt hangsúlyozza ma Zofóniás is: Isten ujjongva örül neked. Minden nélkül. Csak neked. Ez az úgynevezett „úgy ahogy vagy” típusú szeretet. A Biblia ezt agapénak nevezi. Nem kell kiérdemelni, mert nem is lehet kiérdemelni. Azért nem lehet kiérdemelni, mert önmagában van. Olyan, mint a nap. Akkor is létezik, ha nem érezzük erejét. Akkor is világít, ha nem látjuk fényét, akkor is süt, ha felhők takarják el. Valahogy ilyen az Isten is. És ilyen maga a szeretet is. Nem rajtunk múlik, de értünk van. Értünk, akiknek bár más és más a hibánk, más a küldetésünk, másképpen éljük meg hitünket, másfajta kegyességgel gyakoroljuk vallásunkat, de az a bizonyos nap mindannyiunkra ugyanúgy süt. „Veled van az ÚR”- írja Zofóniás. Veled is, velem is, velünk.

Szeretett Testvérek!
Örömünnep ez a mai nap, a felhőtlen és feltétlen öröm ünnepe. Az egész keresztény világ ünnepel, mert érkezik a Messiás. Mindenkinek van helye az ujjongó tömegben, mindenki bátran lengetheti a pálmaágakat, mindenki örülhet, mert van minek és van kinek örülni. Senki sincs kizárva az ünneplő tömegből. Érkezik a Messiás, és benne megérkezik mindaz, amiről a próféciák szóltak.
Virágvasárnap meglehetősen speciális a helyzetünk: az események egy olyan hegycsúcsra repítenek fel minket, ahonnan gazdag a kilátás: ismereteink birtokában visszatekinthetünk az elmúlt eseményekre, de előre is nézhetünk. Persze mindeközben felmerül a kérdés, hogy milyen a mi Messiásvárásunk?

A Jézus korabeli helyzetet az „Ahány ember, annyi Messiás” találó kifejezése jellemezte. Akkor egy látványos hatalomátvételről álmodoztak az emberek, hogy a megígért Megváltó majd egy pompás lovon belovagol Jeruzsálem központjába, és erőszaktól hangosan átveszi a hatalmat. Álmodoztak róla. Nem tudták milyen lesz, azt sem tudták, hogy mikor jön, de hittek abban, hogy eljön és minden álmot valóra vált.
De nem ez történt. Akit vártak, akiről álmodtak, akit elképzeltek az nem jött. Viszont jött valaki, aki nem lovon, hanem szamárháton érkezett. Jött valaki, aki nem állt bosszút, hanem még az ellenségeit is szerette. Aki nem hatalommal, hanem alázattal mutatta be Isten országát. Aki nem az erőszak, hanem a szelídség követe volt. Jött valaki, aki egészen más volt, mint amit vártak, de olyan valaki jött, akire érdemes volt várni.
A tömegben mindenki mást és mást várt az érkező Messiástól. De a reménység egy volt: az életet megváltoztató csoda beteljesülése.

Mindenki, aki 2009 virágvasárnapját számon tartja és komolyan veszi, szintén vár valamit. Mindenki más élethelyzetből állt be a Messiást ünneplő tömegbe. Az ok, ami idehozott minket lehet különböző, de a reménységünk ugyanaz: ítéletből kegyelmet, ígéretből beteljesülést, csalódásból örömöt, félelemből megnyugvást, távolságból találkozást, halálból feltámadást csak az Ő közelében nyerhetünk.
Virágvasárnap örömüzenete ez lehet testvérek, hogy ott lehetek Jézus közelében úgy, ahogy vagyok. A hogyan és a miként igazából teljesen érdektelen. A hangsúly a közelségen van. Az életet átformálni képes Isteni közelségen.
Kívánom, hogy virágvasárnap öröme, nagycsütörtök mélysége, nagypéntek kiáltása, nagyszombat csendje és húsvét katarzisa hozza el az Istenben gyökerező vágyaink beteljesülését. Ámen.