Tanítványai közül sokan, amikor ezt hallották, így szóltak: "Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?" Mivel pedig Jézus magától is tudta, hogy ezért zúgolódnak tanítványai, így szólt hozzájuk: "Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd meglátjátok az Emberfiát felmenni oda, ahol előzőleg volt? A lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet. De vannak közöttetek néhányan, akik nem hisznek." Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki el fogja árulni őt. És így folytatta: "Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya." Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.
„Szavazz rám! Beváltom minden reményed. Nincs hangod? Használd az enyémet. Szavazz rám! Elindulok, ha harc, legyen harc, szavazz rám, régóta engem akarsz. Pokoli népszerű vagyok, iszonyú szavahihető vagyok, gyönyörűen fogok énekelni, ha kapok még egy szavazatot. Szavazz rám!”
Szeretett Testvérek!
Valamikor ’95 tájékán írtuk zászlónkra, az Európa Kiadó nevű zenekar egyik dalszövegét, amikor a gimnáziumban ahová jártam - a diák napok keretén belül -, Diákigazgató választásra készülődtünk. Nem tudom manapság létezik-e még ilyen, de a mi iskolánkban a diákok körében az év fénypontja volt ez a nagy hagyományokkal bíró 3 nap, amikor a frissen választott diákigazgató átvette a vezetést az iskola felett, és bizonyos határokon belül, de gyakorolhatta a hatalmat.
A választás minden mozzanata megegyezett az igazi, felnőtt választásokkal. Először jelöléseket gyűjtöttünk, aztán ha valakinek sikerült megfelelő számú embert maga mögé állítania, indulhatott a választásokon.
Aztán jött a kampány időszaka- ez volt a legizgalmasabb az egészben.
Ilyenkor a jelöltek többsége mindent megígért, csakhogy rá szavazzanak a diákok.
Az ígéretek között szerepelt többek között pl. az, hogy eltörli a kötelező köpeny használatot, javít a menza minőségén, az iskola rádiót pedig megszabadítja a tanári cenzúrájától, egyszóval csupa olyan fontos dolgot ígértek, amire minden tizenéves vágyott, és óriási jelentőséggel bírtak akkori életünkben.
Az iskolát a kampány időszakában elárasztották a különböző feliratú plakátok, ötletek egész tárháza, minden vagy bármi, ami felszínre tört belőlünk. És természetesen az nyert, aki a legkreatívabb volt mind a megjelenítés, mind pedig az ötletek terén.
Az már más kérdés, hogy a kampány alatt ígértek közül mi volt az, ami megvalósulhatott, mindenesetre mi rettentően élveztük ezt az időszakot, a vele való nyüzsgéssel együtt.
Szavazz rám! Beváltom minden reményed - mondja ma is mindenki, aki valamilyen választáson indul, és embereket akar megnyerni magának. Ha nincs hangod, semmi baj, sőt! Annál jobb, használd nyugodtan az enyémet, mert én pontosan tudom, hogy mi kell neked, hogy mik a titkos vágyaid és szükségleteid, én majd felvállalok helyetted mindent, neked egy szalmaszálat sem kell keresztbe tenned, csak szavazz rám! Én képes vagyok a végsőkig elmenni azért, hogy képviseljem az érdekeidet, mert nekem csak te számítasz. Bízhatsz bennem, a kapcsolataim kiválóak, ezt te is megtapasztalhatod, csak adj egy esélyt!
Remek szónoklat –mondhatnánk, ám átlátszósága ellenére elég sokan elhinnék-, de komolyra fordítva a szót, vajon mi kell ahhoz, hogy hinni tudjunk valakinek, vagy valakiben? Milyen az ideális vezető a számunkra?
Vegyük csak sorra: szerintem pl. igenis fontos a külső megjelenés. Ne legyünk álszentek testvérek, mert az első benyomásainkat a külső alapján nyerjük. És ha valaki valamilyen ügynek meg akarna nyerni minket, vajon kivel állnánk szívesebben szóba? Egy hippivel, vagy egy jól öltözött úriemberrel?
A külsőségeknél maradva, fontos továbbá, hogy jól ápolt legyen. Nálunk az általános iskolában minden reggel a tanító bácsink körbejárt köztünk, és megnézte a körmünket, a hajunkat, vagy hogy nem vagyunk-e maszatosak.
Fontos az is, hogy megnyerő legyen. Lehetőleg kedves. Minap egy fiatalember telefonon felhívott az egyik magánnyugdíjpénztártól, és arra próbált rávenni, hogy a már meglévőből lépjek át egy másikba, történetesen abba, amelyiknek a nevében ő telefonál. Nem volt hosszú a beszélgetésünk, mert meglehetősen erőszakos volt. Nem hallgatott meg, ha kérdeztem valamit nem volt képes rá válaszolni addig, amíg ő a saját jól begyakorolt mondókáját el nem fújta.
Sokat számít az is, hogy valaki milyen szavakat használ. El tudja-e nekem, avatatlannak mondani a mondókáját úgy, hogy azt én is megértsem, vagy kukán állok a fejemet forgatva?
És a legfontosabb az, hogy mit képvisel. Megérintenek-e a szavai, tudok-e azonosulni velük, tud-e valami olyat mondani nekem, amitől bizalom ébred bennem iránta és az iránt, amiért kiáll?
Ez a néhány szempont a teljesség igénye nélkül, amit felsoroltam bizony sok mindenre hatással van, és gyakran a dolgok kimenetele is ezeken múlik. Az ember már csak ilyen. Ha kívánatosan csomagolják az árút, az mindig könnyebben elkél, mint amit csak úgy odavetnek elénk.
Szeretett Testvéreim, nekem valami azt súgja, hogy az ember mindig is ilyen volt, és nem hinném, hogy ezen a téren túl sokat változtunk volna az elmúlt évszázadok, vagy akár évezredek alatt.
Nem hinném, hogy Palesztina zsidósága más lett volna ezen a téren, mint mi. Talán ezért is lehetett furcsa ott, a kapernaumi zsinagógában, amikor egy férfi előállt, és megnyerőnek nem nevezhető módon, külső megjelenésére szinte semmit sem adva, a hallgatóság számára érthetetlenül beszélt arról, hogy miért fontos az embereknek az, hogy kövessék őt.
A rengeteg Jézusi ábrázolás ellenére – gondoljunk csak festményekre vagy filmekre-, a Bibliában sehol sincs szó az Ő külsejéről. Egyetlen szövegrészt vehetünk alapul, amit egyfajta fizikai leírásnak foghatunk fel: egy Krisztus születése előtt száz évvel keletkezett próféciát. Ézsaiás –egy olyan szövegrészben, amely az Újszövetség szerint Jézusról szól- a következőképpen festi le őt: „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. Megvetett volt, és emberektől elhagyott, fájdalmak férfija, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.”
Aztán vegyük a következő pontot. Textusunk előtt a János szerinti evangéliumban az a rész áll, mikor Jézus azt mondja magáról, hogy „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. De megmondtam nektek: láttatok és mégsem hisztek. Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott le.” És akkor azt kérdezik a zsidók, hogy „Nem Jézus ez, a József fia, akinek ismerjük apját és anyját? Akkor hogyan mondhatja, hogy a mennyből szálltam le?” Vagy ember létére hogyan mondhatja azt valaki, hogy ha eszed az én testemet és iszod az én véremet, akkor nem látsz halált soha?
Emberileg úgy gondolom, teljesen érthető, mikor ezek az emberek azt mondják, hogy kemény beszéd ez, nem hallgatjuk őt tovább. Nem értik. Persze, hogy nem értik. Jézus kortársaihoz hasonlóan bizonyára mi is megrökönyödtünk volna azon, hogy egy teljesen hétköznapi kinézetű zsidó férfi, akinek tudunk családi hovatartozásáról, ilyen rendkívüli állításokkal állt volna elő. Isten Fiának nevezte magát, mégis evett és ivott, ugyan úgy, mint a többi ember. Nem hagynánk egy idő után mi is ott, mert úgy gondolnánk, hogy csak az időnket vesztegetjük rá? Szerintem nagyon is elképzelhető, hogy igen.
Vagy gondoljunk csak arra, mikor népszerűsége csúcsán járt és elhangzott híres beszéde, a Boldogmondások. Bárhová ment, tömegek kísérték, s mindenki ugyanarra a kérdésre kereste a választ: Eljött végre a Messiás? Ez alkalommal Jézus mellőzi a példázat műfaját, és kiforrott életfilozófiát tár hallgatósága elé, valahogy úgy, mint mikor egy elnökjelölt felfedi vadonatúj politikai programját.
Csakhogy ez megint nem igazán az, amire az emberek többsége számított volna. Mert ugyan miért lehetne örülni annak, ha valaki szegény, ha valaki sír, ha valaki éhezik, vagy ha valakit üldöznek? Miféle magából kifordult logika mondatja ezeket bárkivel is, és ki az, aki megérti ezeknek a szavaknak a jelentését? Mert a világ, akkor sem a nyomorultaknak kedvezett, hanem pl. az elöljáróknak, akik aranyos tógájukban végiglejtettek a város főterén. Vagy azoknak, akik komoly hivatalt töltöttek be, és emberek sorsa függött döntéseiktől. De soha, semmilyen körülmények között nem lehet jó annak, aki valami létfontosságú cikkben hiányt szenved, és emiatt éhezik. Nem lehet jó annak, akit akkora bánat ért, hogy csak szomorkodni és sírni tud. Nem lehet jó annak, akit valamilyen nézete vagy beállítottsága miatt üldöznek, mert az nem élhet nyugalomban.
Mindez bizony kemény beszéd. A Boldogmondások szavai csakúgy, mint az, hogy ha valaki az Ő testét eszi és az Ő vérét issza, akkor azt feltámasztja az utolsó napon. Megérteni nem lehet, bármennyire próbáljuk is, éppen ezért csodálkozni sem kell, hogy sokan elmentek tőle. Nekünk viszont, akik a közelében maradtunk egyetlen lehetőségünk van arra, hogy megragadjunk szavaiból bármit is, ez pedig nem más, mint a hit. A mi hitünk. Azoknak a hite, akik ott maradtunk körülötte. Nem tudjuk megmagyarázni, hogy milyen módon lesz jelen Jézus az úrvacsorában, de ha vetted már magadhoz hittel, akkor egész egyszerűen érzed, hogy ott van. Megmagyarázhatatlanul, csodálatos módon, de jelen van, és képes megszabadítani mindattól, ami elszomorít, ami nyomaszt, ami félelemmel tölt el. És ehhez nem kell más, csak hit. Persze sokszor ez a legnehezebb. Mert nagyon sok mindent meg lehet szerezni.
Lehet hajód, amivel egzotikus tájakat járhatsz be. Vagy lehet házad, ahol minden a kényelmedet szolgálja. Lehet repülőgéped, amivel körbeutazod a földet. Vagy ha ez sem elég, eljuthatsz a holdra, vagy más bolygókra is. Mindened meglehet, amire csak vágysz. De van egyvalami, amit nem lehet megvásárolni, ezt csak hittel el lehet fogadni: Jézus mindent odaadó szeretetét értünk.
Ezen a választáson nincs tetszetős kampány beszéd, mint egykor nálunk a gimnáziumban volt. Nincs beetetés, nincs propaganda, nincs értelmünket megfogó fejtegetés. Itt egyetlen kérdés van. Az, ami majd néhány verssel később hangzik el Jézustól Péter felé: Te kinek mondasz engem? Ez a kérdés testvérek előbb-utóbb mindenki életében elhangzik, aki kapcsolatba került vele. A válaszadás joga a miénk. Eldönthetjük, hogy a sokasággal együtt mi is visszavonulunk-e és nem járunk többé Vele, mert kemény beszéd számunkra az, amit mond, vagy mindennek ellenére elfogadjuk mindazt, amit Ő képviselt, hogy Péterrel együtt tudjuk vallani, „Mi hisszük és tudjuk, hogy Te vagy az Istennek Szentje.” Úgy legyen. Ámen.
