Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. Sőt arra is adott neki hatalmat, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel. Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem.
Szeretett Testvérek!
Gyakran keresztény reménységünk egyik sarokpontja, hogy elmarad az ítélet. Hogy a Jóisten azt mondja majd a föltámadott sokaságnak: „Milyen jó, hogy itt vagytok mind! Gyertek, menjünk be a mennyei királyságba, és foglaljatok helyet az ünnepi vacsoránál! Az utolsó ítélet beharangozása csak a nevelés része volt, hogy földi életetek során felismerjétek mi a jó és mi a rossz. Tudjátok, hogy én magam vagyok a jóság, dehogy akartalak megbüntetni titeket! Igazából már én is untam a fenyegetősdit. A lényeg az, hogy itt vagytok mind, borítsunk mindenre fátylat, és ünnepeljünk végre! Az ítéletet hirdető kürtök helyett zengjenek a diadalmas fanfárok!”
Reménykedünk ebben a változatban annak ellenére, hogy Istent nem úgy ismerjük, mint hitszegőt. Sőt, gyakran mi magunk kérjük rajta számon ígéreteit, persze csak és kizárólag a pozitívokat: aki kér az kap, hát akkor kapjak is, mert kértem! A hited meggyógyít, menj el békével: az én hitemmel nincs semmi baj, úgyhogy szeretnék már végre meggyógyulni. Bűneid megbocsátatnak: akkor ugye elnézed azt a múltkori kis stiklit?
De ha számon kérjük Istent, akkor miért akarunk olyan nagyvonalúan elfeledkezni a számunkra kétes kimenetelű ígéretekről? Vajon miért nem törekszünk a szentségre, és bízunk Atyánkban ahelyett, hogy kényelmetlenül feszengenénk, amikor az utolsó ítélet szóba kerül?
Az üdvbizonyosság nem nagyképűség, hanem Istenre hagyatkozás. Bizalom, hit Őbenne. Aki hisz ebben, az nem megy ítéletre, hanem halálból az életre megy, ahogyan felolvasott igénk elején hallottuk. És ez nem jövő időben áll, hanem jelen időben. Nem azt mondja Jézus, hogy majd, az utolsó napon, az ítéletkor, hanem most. És mi pontosan tudjuk, hogy milyen is a hívő élet. Tudjuk, mert halljuk itt a templomban, olvassuk otthon a Bibliánkban, hogy mit kíván tőlünk az Isten. És én azt hiszem Testvérek, hogy nem a hitre jutás az igazi kihívás, hanem a hitben élés.
A szabályokat mindannyian jól ismerjük: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes lényedből, és szeresd a szomszédodat vagy a szembe jövő embert úgy, mint önmagadat. Ha szükséget tapasztalsz, adj enni, inni, ruhát, mosóport, játékot, jószót. Látogasd meg azt, aki beteg. Szánj rá pár órát. Ne méregess, ne mérlegelj, hanem szeress! A szeretet nem fél, a szeretet nem tágít, nem ad teret okoskodásnak, régi sérelmeknek, vagy mások véleményének. Szeretettel nem lehet elkényeztetni senkit. És szeretetből nem lehet eleget adni.
Mindenképpen ítélet alá esünk. A kérdés csupán az, hogy kié alá. Vagy a világ ítél el bennünket földi életünk során, mert értékrendünk, másságunk kivetendő idegen testet jelent a számára, vagy pedig Isten ítél el bennünket földi életünk után, mert világi értékrendünk és másságunk kivetendő idegen testet jelent Jézus Krisztus számára. A gonosz nem más, mint összezavaró: megtévesztő, a hazugság atyja, aki azzal hiteget bennünket, hogy Istenen kívül is van valami, sőt önmagunkat ott tudjuk igazán megvalósítani. Ahogyan János apostol mondja: „Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét; de mivel nem evilágból valók vagytok, hanem én választottalak ki benneteket a világból, azért gyűlöl benneteket a világ.”
De mi ismerjük az ítéletet meghozót. És ismerjük a Bírót is. A bíró ugyanis nem az Atya, akinek útjai kifürkészhetetlenek, hanem a Fiú, vagyis a testet öltött, éppen ezért megismerhető Isten. Vele beszéltünk és beszélünk nap, mint nap, amikor kinyitjuk a Bibliánkat. Vele beszéltünk, amikor munkatársunk mellett álltunk és megittunk vele egy kávét. Vele beszéltünk, amikor egy előttünk bénázóra kiordítottunk a kocsinkból. Vele beszéltünk, amikor elmentünk szórakozni, vagy amikor szerelmet vallottunk valakinek. De Vele beszéltünk akkor is, amikor otthonunkban gubbasztottunk, és nem szóltunk egy szót sem. „A szem, amellyel Istent nézem, ugyanaz a szem, amellyel Isten néz engem.”- mondja Eckhart mester.
És vajon mit lát ez a szem?
Már Saint Exuperi is megmondta, hogy jól csak a szívével lát az ember. Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan. Sokan nem látják azt, hogy mi van bennünk. Nem kerültek hozzánk olyan közel, vagy nem ismernek minket olyan jól. Ám amit mindenki lá, aki körülöttünk él, vagy kapcsolatba kerül velünk, azok a tetteink. Jézus végtelenül egyszerűen és érthetően fogalmaz, amikor azt mondja, hogy „Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.” Mutasd meg tetteidet, és kiderül kiben hiszel. Mutasd meg cselekedeteidet és meglátszik, ki lakik szíved házában. Mert amíg az Ige nem válik tetté a kezünkben, addig csak szöveg marad. Amíg az Ige nem válik ízzé és kedvességgé a szánkban, addig csak mellébeszélés marad. Amíg az Ige nem válik éhséggé és szomjúsággá bennünk, és nem hagyunk el érte mindent, addig testté létele csak egy, a mitológiák közül, és mindennapjainkhoz vajmi kevés köze van.
Jók vagyunk vagy rosszak vagyunk? Jók vagy rosszak a tetteink? Ahány ember véleményezi, annyi ítélet születik. Pedig csak egy kérdés van: Istennel éltünk-e életünk minden percében? Ez alapján vagyunk ugyanis jók vagy rosszak. Mert csak két választás van: Istennel, vagy Isten nélkül. Nincsenek fokozatok, nincs kisebb rossz és nagyobb rossz, nincs majdnem jó, vagy majdnem rossz, hanem csak Istennel meghozott döntés vagy nélküle meghozott döntés van.
Antoni de Mello jezsuita szerzetes írja egy helyen, hogy „Nem az a kérdés, van-e élet a halál után, hanem, hogy van-e élet a halál előtt.” Én ezt úgy fogalmaznám át, hogy annak lesz halál utáni élete, akinek van halál előtti élete is. Akkor, ha komolyan vesszük Jézus szavait. Ha magunkra vonatkoztatva is érvényesnek tekintjük őket, nem csak úgy, a „pálya széléről” morfondírozunk rajtuk.
Hit vagy cselekedet? Régi kérdés. Pál azt mondja, „az igaz ember hitből él.” Jakab azt mondja: „a hit cselekedetek nélkül halott.”
Én úgy hiszem, a kettő nem választható el egymástól. Egyik következik a másikból. De ami a lényeg, nem a hitünk vagy a tetteink üdvözítenek minket, hanem egyedül Jézus Krisztus, aki a mi reménységünk. Ámen.
