Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag". A Lélek és a menyasszony így szól: "Jöjj!" Aki csak hallja, az is mondja: "Jöjj!" Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen! Így szól az, aki ezekről bizonyságot tesz: "Bizony, hamar eljövök". Ámen. Jöjj, Uram Jézus!
Szeretett Testvéreim és Barátaim!
Ki ne lett volna már úgy, hogy kezébe vett egy könyvet, aztán valamilyen oknál fogva a könyv végére lapozott, és ahelyett, hogy elolvasta volna az egészet - elejétől a végéig - az utolsó pár oldallal kezdte az olvasást. Ettől kezdve persze két esélyes a dolog: mert vagy felkelti az érdeklődésemet és kíváncsivá tesz, hogy milyen történések közepette alakult ki ez a végkifejlet, és elolvasom az egész könyvet, vagy pedig bosszankodom saját magam miatt, hogy idő előtt lelőttem a poént, és megfosztottam magam egy jó könyv elolvasásának az élményétől.
Ma, karácsony este –nem szándékosan ugyan- de valami hasonlóval van dolgunk. Kezünkbe vettünk egy könyvet, kinyitottuk az utolsó oldalon, és az utolsó néhány sort elolvastuk belőle. Ezek után már csak a függelék van. Lelőttük a poént. Merthogy ebben a néhány mondatban minden, igazából ennek az egész könyvnek a tartalma és lényege benne van.
Jézus maga szól hozzánk. Azt mondja, hogy Ő nem más, mint Dávid gyökere. Az a kezdet, amit Isten már réges rég megígért a tőle eltávolodott emberiségnek. Benne van az, hogy szeretett minket annyira, hogy nem számított, hogy a Vele való közösség helyett inkább a függetlenséget választottuk, nyakunkba zúdítva ezzel emberségünk minden nehézségét. Világunkban, ahol egyre nehezebb az embernek elhelyeznie magát, mert életünk, kapcsolataink, egymáshoz való viszonyulásunk olyan könnyen megváltozhatnak; ahol a gyökértelenség egyre nagyobb méreteket ölt, és már nemcsak a családjától, vagy környezetétől szakadhat el az ember, hanem akár saját magát is elveszítheti, ott és akkor Jézus azt mondja, hogy Ő a kezdet, és Ő az alap. Karácsony egyik üzenete éppen az lehet a számunkra, hogy Isten egy betlehemi jászolban fekve felajánlja nekünk azt, hogy életünk alapja lesz. És ha engedjük, hogy szeretetével körülöleljen minket, akkor soha nem kell megtapasztalnunk a gyökértelenség magányos érzését.
Aztán itt van a csillag. Jézus születése azt az újat jelzi, amit Isten kezdett el az emberrel és teljességre is vitt. Tájékozódási pontot kaptunk. Lehet, hogy a világ nem veszi észre és nem is rajta tájékozódik, de minket ma valami idevonzott. És én hiszem azt –noha mikor jöttünk, még nem volt sötét odakint-, hogy ennek a csillagnak a fénye volt az. Ami már lehet, hogy régóta igazgatja életünket, döntéseinket, tetteinket, vagy az is lehet, hogy csak mostanában vettük észre ezt a fényt. Mindegy. A lényeg az, hogy világít és ezt a fényt követve most itt vagyunk. Ennek a csillagnak a fényében az is nyilvánvalóvá válik, amit semmilyen más fény nem tesz láthatóvá. A legsötétebb korszakokban, élethelyzetekben, a legvadabb időkben is eligazította azokat, akik rajta tájékozódtak: és ez, az Ő földre jövetele óta nem halványuló hajnalcsillag, ez az Isten által nyitott új korszak kezdete.
És mindezt ingyen. Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen. Lehet, hogy számunkra a víznek nincs túl nagy jelentősége. Mert bárhol kinyitjuk a csapot és folyik. Vagy ha nem ízlik az íze, elmegyünk a boltba és veszünk ásványvizet. De a Közel-Keleten, egészen más volt a helyzet. Ott a víz nagyobb érték volt, az aranynál is. A piacon árulták, és ha nem volt pénze valakinek, akkor nem ivott. Akkor szomjazott. És ha testünkre gondolunk, tudjuk, hogy étel nélkül az ember elég sokáig kibírja, de víz nélkül csak pár napig. És most azt mondja Jézus, hogy mindez itt van ingyen. Az, ami életben tarthatja az embert ingyen kapható. Nem kell fizetni érte. Isten vállalta a költségeket. Azért, mert úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy hisz Őbenne, annak örök élete legyen.
Ha egy könyv végét előbb olvassuk el, mint az elejét, fennáll a veszély, hogy lelőjük a poént, és nem leszünk kíváncsiak a könyv egészére, a mondanivalójára. Pedig van egy könyv, amiben minden értünk és rólunk szól. Azért, hogy nekünk igazi: ne gyökértelen, ne fény nélküli és ne szomjas, hanem minden nap Isten szeretetéből élő és táplálkozó életünk legyen.
Őszintén kívánom, hogy a hozzánk lehajoló szeretet váljék valósággá a számunkra. Érezzük meg, hogy soha nem vagyunk egyedül, még ha sokszor úgy is tűnik. És legyünk biztosak abban, hogy Isten értünk jön. Teljesen mindegy, hogy hol vagyunk. Még ide, a Földre is utánunk jött.
Immánuel! – Velünk az Isten. Ámen.
