„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. Mert bizony mondom néktek, hogy amíg az ég és föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg minden be nem teljesedik.”
Ülsz egy templom padjában, előtted a szószék. Fel kell emelned a tekinteted, hogy jól lássad. A szószék tekintélyt parancsoló, szinte rád telepszik. És ott áll rajta az igehirdető. Ő beszél, Te hallgatod. Fáradtnak érzed magad, sokszor hallottad már mindezt: Isten, szeretet, Jézus…
Az igehirdető a gyülekezethez beszél. Szavai nyomán egy platformra kerülsz a többiekkel, idősekkel vagy fiatalabbakkal. Az első benyomásod az, hogy a közös emberire próbálják irányítani a figyelmedet. De tényleg, mi is a közös bennünk? – kérdezed, és lopva körbenézel. Fentről pedig hallod a választ: - Istenre szorultságunk!
Észreveszed, amint a melletted ülő a zsebéhez kap, elfelejtette elnémítani a telefonját. Oldalvást rád néz, tekintetetek találkozik, zavartan egymásra mosolyogtok. Próbálsz némán, csak a tekinteteddel valami olyasmit üzenni felé. – Hát az ilyesmi mindenkivel előfordulhat. –Igen így van, de aztán azon kapod magad, hogy elszalasztottál jó néhány mondatot emiatt…
Megannyi esemény történhet körülötted, olyanok, amelyek elvonhatják a figyelmedet attól, amire most, itt a templomban figyelni akarsz. Megakadhat a szemed az igehirdető karikás szemén, borostáján, vagy félrecsúszott nyakkendőjén, az oltárkép jól, vagy rosszul sikerült részletein, a kiégett és kicserélésre váró villanykörtéken. Megakadhat a szemed, ha hagyod! Ha hagyod, hogy elvonják a figyelmedet, ha engeded, hogy eltérítsenek attól, amiért itt vagy.
Isten és Te – hiszen ezért vagy itt.
Isten és Te: mennyire sérülékeny ez a kapcsolat… Milyen könnyen eshet áldozatul a halk sugalmazó Ige más történéseknek. Pedig akarod hallani az igehirdetést, és azért jöttél most a templomba, hogy újabb esélyt adj magamnak és… Istennek.
Esélyt Istennek – Na álljunk csak meg, Ő nincs reád szorulva! Te itt Isten színe előtt, bármennyire is nehéz elfogadni, de itt sem Te, sem én, sem senki más nem szabhat feltételeket. Itt Isten színe előtt csak annyit érzünk restelkedve, hogy bizony idehozzuk, és beültetjük magunk mellé mindazt, amik mi vagyunk, vagy ami hozzánk tartozik, a maga kétséges voltában.
Itt, Isten színe előtt csak annyit tehetünk, hogy minden érzékünkkel megnyílunk afelé az Isten felé, aki hozzánk akar szólni.
És várjuk, hogy szóljon…
Isten a szóban… Isten szól, Isten az igehirdetésben beszél hozzád. Egy konkrét ember beszédhangján, egy tényleges, létező, hús vér személy élményein keresztül. Az ő tapasztalatait felhasználva. Egyszeriben élő hang lesz, mely evangéliumot hirdet. Evangéliumot, mert végre lekerül a válladról a teher: Fellélegzel, nem rajtad múlik: nem az Te képességeiden, erőfeszítéseiden, hiteden, görcsöléseden… Nem rajtad múlik, hanem rajta Istenen, és azt is hallhatod, hogy mindez már eldőlt. Nincs benne bizonytalanság, semmi ha, és semmi de… Isten feltétel nélkül igent mondott rád, és rád, és rám és mindannyiunkra.
Isten igent mondott ránk!
Úgy tartom magam előtt ezeket a szavakat, mint egy ajándékba kapott, nyíló virágot: illata közelebb von, látványa lenyűgöz és szétárad szívemben az öröm. De amíg egy virág elhervad, és csak ideig-óráig csodálhatjuk szépségét és üdeségét, az Evangélium nem fonnyad el, hanem örökké virít, és hangja ott cseng a szívemben: az evangélium élő hangja. Isten hangja, az Ő megszólító, csendes és békét és nyugalmat sugárzó hangja.
Ez az a hang, mely Mária és Márta házában annak idején azt mondta: „Sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre…”
Milyen igaznak érezzük az Ő hangját! Milyen igaz ez, hogy sok mindenért aggódunk és nyugtalankodunk. Hogy valójában az aggodalmakat és a nyugtalankodni valókat választjuk az egy szükséges helyett.
Pedig végül úgysem marad számunkra más, mint ez az egy szükséges.
Ennek az egy szükségesnek a felismerése vezette oda Pál apostolt, hogy ezt mondja: „…Kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én uram ismeretének páratlan gazdagságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.”
Kemény szavak, radikális szavak, mégis:
Azt hiszed talán, hogy maradhat valami abból, ami nem az egy szükséges?
„Legyen bár prófétálás, el fog töröltetni, legyen nyelveken való szólás, meg fog szűnni, legyen ismeret, el fog töröltetni.” /1 Kor 13,8
Ha a lelki ajándékokról ezt mondja Pál apostol, mennyivel inkább érvényes ez mindarra, mely most életünk fontosnak és nélkülözhetetlennek gondolt kereteit jelenti. Hihetetlen gyorsan válnak tárgyak körülöttünk elavulttá, inkompatibilissé. Soha, előttünk egyetlen korban sem élhették át az emberek a változások ezt a szédületes tempóját. De éppen ezért soha még annyira világosan nem láthatta az emberiség, hogy mi az az egy szükséges.
Soha még a helyzetünk ennyire kiélezett, ennyire kritikus nem volt. Soha még olyan bajba nem sodortuk magunkat, mint mára, 2010-re, és soha annyira világos nem volt, hogy mi a tennivalónk nekünk embereknek itt ezen a glóbuszon, mint most. Ha magunkra maradunk, ha Isten nem segít nekünk, akkor tényleg végünk lesz.
Ezért egyetlen szóba vethetjük minden reményünket: és ez az egy szó ez: beteljesedik.
Jézus ezt mondta: „Mert bizony mondom néktek, hogy amíg az ég és föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg minden be nem teljesedik.”
A Jézus korabeli zsidó felfogás szerint Isten Országa akkor jön el, amikor minden izraelita teljesen és maradéktalanul betölti a törvényt. Ezért – hogy ez minél előbb megvalósuljon, az írástudók és farizeusok közül sokan nemcsak önmagukért, hanem egy másik ember helyett is végezték a böjtöt és a vallási előírások szerinti egyénileg kiszabott részt megduplázták.
Jézusnak elég lesújtó véleménye volt az ő vallásosságukról, amiből az is következik, hogy a törvény beteljesedését nem ebben a gyakorlatban látta.
Az egész törvényről alkotott felfogás megváltoztatására törekedett Jézus: aminek lényege ez volt: nem tiltásokra van szükség, hanem eszményekre, pozitív példákra, a szolidaritás és az emberség, és a szeretet pozitív példáira, és nem utolsó sorban annak a reményteli tudatára, hogyha először Isten Országát keressük, akkor a többi szükségletünk miatt nem kell aggódnunk, mert mindaz ráadásul megadatik nekünk.
A törvény be fog teljesedni – ebben Jézus olyan biztos volt, mint abban, hogy Isten Országa győzedelmeskedik, és hogy a népek eljönnek majd napkeletről és napnyugatról és elfoglalják a helyüket Isten Országában.
A törvény be fog teljesedni, azaz minden ember a törvény szerint cselekszik – abban az értelemben, hogy a szeretet minden törvény betöltése. Vagyis Isten Országának eljövetele és a törvény beteljesedése az ugyanannak a reménységnek két különböző megfogalmazása, de ugyanarra vonatkozik.
Jézus ebben éppúgy hitt, mint abban, hogy keresztre feszítése és kínos halála után – mintegy Jónás jeleként – fel fog támadni.
Éppolyan elképzelhetetlen és minden emberi racionalitást felborító és annak fittyet hányó csoda volt a feltámadás, mint amilyen csoda lesz Isten Országának eljövetele és a törvény beteljesedése.
Ma talán szélsőséges naivitásnak tűnik egy olyan világ eljövetelében hinni, ahol nincsenek csalások, törvénysértések, bűncselekmények és nem az önzés a világ alakító tényezője. Mégis erre a reményre vagyunk felszólítva: Ahogy a kereszthalál borzalmas valóságából és a végső vereség megsemmisítő érzésétől letaglózott tanítványokat a feltámadás egészen valószerűtlen és korábban elképzelhetetlennek tűnő valósága rángatta vissza a teljes lemondásból és hitetlenségbe jutás komor sötétjéből a hit és remény üdvös fényébe, úgy fogja majd a világot is legyőzni Jézus hatalma, Isten Országa.
De ez az átalakulás, ez az agónia már elkezdődött.
A haiti földrengés okozta pusztulás és katasztrófa, és a jelenlegi állapotokról szóló híradások képeit gondolom mindenki látta.
A százezer ember halálát okozó pusztításhoz hasonló, vagy azt messze meghaladó katasztrófák sora várhat az emberiségre, ha nem változtat gyökeresen magatartásán, mellyel generálja a klímaváltozást az élőlények, élőhelyek, és a bioszféra pusztulását.
A haiti katasztrófa csak az előképe annak, ami az emberiségre vár, ha nem tér meg, nem változtat jelenlegi gyakorlatán.
Ez a végső agónia, ez a végső küzdelem, a vajúdás kínjai már elkezdődtek. Vagy belepusztul az emberiség a következő tíz évbe, magával rántva a pusztulásba más élőlények, fajok ezreit, vagy megtér, és élni fog.
Akkor, amikor Jézus az emberiség végső állapotát lefestette, azt olyan szavakkal írta le, melyek alapvetően a zsidó vallás fogalmai voltak: Isten Országa, és a törvény betöltése – ezekről mondta, hogy az előbbi eljön, az utóbbi beteljesedik.
Ez azonban nem fordítható le a szekuláris világ fogalmaira – Jézus nem azt mondja, hogy az emberi civilizáció győzedelmeskedik a problémákon. Ha ezt hirdetnénk, hamis váradalmakat keltenénk. Bizonytalanok vagyunk az emberi civilizációval kapcsolatban, nem tudjuk mi lesz vele, amit hiszünk, és amit hirdetünk az az, hogy Isten Országa eljön, és a törvény beteljesedik: a beteljesedés – ez az egyetlen kapaszkodónk.
Ebbe az evangéliumba kapaszkodhatunk, és ebbe vethetjük reményünket, bár éppolyan tanácstalanok vagyunk a hogyan felől, mint Jézus első tanítványai akkor, amikor Jézus nekik a Jónás Jeléről, haláláról és feltámadásáról prófétált. De ahogyan az beteljesedett, úgy fog Jézusnak ez a próféciája is beteljesedni.
Zárjuk a szívünkbe Jézus beteljesedésről szóló próféciáját, az evangélium élő szavát, mely él és életet adhat nekünk is, mert az igaz ember a hite által él. Ámen
