1.
És a gyermek Sámuel szolgál vala az Úrnak Éli előtt. És abban az időben igen ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem vala nyilván való látomás.
2.
És történt egyszer, mikor Éli az ő szokott helyén aludt, (szemei pedig homályosodni kezdének, hogy látni sem tudott),
3.
És az Istennek szövétneke még nem oltatott el, és Sámuel az Úrnak templomában feküdt, hol az Istennek ládája volt:
4.
Szólott az Úr Sámuelnek, ő pedig felele: Ímhol vagyok!
5.
És Élihez szalada, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem; ő pedig felele: Nem hívtalak, menj vissza, feküdjél le. Elméne azért és lefeküvék.
6.
És szólítá az Úr ismét: Sámuel! Sámuel pedig felkelvén, Élihez ment, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. És ő felele: Nem hívtalak fiam, menj vissza, feküdjél le.
7.
Sámuel pedig még nem ismerte az Urat, mert még nem jelentetett ki néki az Úrnak ígéje.
8.
És szólítá az Úr harmadszor is Sámuelt; ő pedig felkelvén, Élihez ment és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. Akkor eszébe jutott Élinek, hogy az Úr hívja a gyermeket.
9.
Monda azért Éli Sámuelnek: Menj el, feküdjél le, és ha szólítanak téged, ezt mondjad: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád. Elméne azért Sámuel, és lefeküvék az ő helyére.
10.
Akkor eljövén az Úr, oda állott és szólítá, mint annak előtte: Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel: Szólj, mert hallja a te szolgád!
Az imahét mára ajánlott igéi közül ez az első, melyet az imént hallottunk. Figyelmünket az életünkben személyesen megtapasztalt Istenre kívánja irányítani.
Az egyik legmegragadóbb történet a Bibliában, számomra mindenképpen az. Először is azért, mert egy gyermek a főszereplője.
Egy saját történettel szeretném illusztrálni, hogy egy ötéves gyermek számára már milyen módon élhető meg Isten szava.
Talán öt-hat éve volt, amikor egy nagyon esős október egyik vasárnap délutánján, amikor figyeltük, hogy a szakadó eső nyomán hogyan folyik a víz az ablaküvegen, én viccesen annyit mondtam: na itt az özönvíz. Egy öt éves gyerekkel nem érdemes még nagyon viccelődni, mert mindent komolyan vesz, - szóval erre a viccesnek szánt megjegyzésemre, hogy na itt az özönvíz, az akkor öt éves fiam komolyan rám nézett, és azt mondta: - Az nem lehet! Mire kérdeztük tőle, hogy miért nem? – Mert nem szólt! – Válaszolta.
Nem kellett megneveznie Istent: tudtuk, hogy rá gondol. Van egy képeskönyvünk, melyet annak idején sokszor meséltetett magának. Az özönvíz történetét mondja el, szépen illusztrálva. Ebben van egy rajz, mely Noét és családját ábrázolja, amint az ég felé néznek: Mintha Éppen Istent hallgatnák, aki beavatja őket az özönvíz jövetelének titkába.
Fiam számára az özönvíz összekapcsolódott ezzel a képpel, - az Istent hallgató Noénak és családjának képével. Így ha özönvíz lenne, azt nyilván meg kell, hogy előzze egy előzetes bejelentés részéről, vagyis Isten nekünk biztos szólna, de mivel nem szólt, ezért ez nem lehet özönvíz, csak egy kiadós eső.
Én a gyermek Sámuelt is hitében ilyen biztos talajon állónak látom magam előtt. Nyilván ha azt hallotta volna, hogy valaki elkezd a füle hallatára arról viccelődni, hogyha a dolgok így haladnak tovább, akkor a Filiszteusok megverik majd Izraelt a csatában, sőt, még a Frígyládát is megszerzik, mint hadizsákmányt maguknak. Ha valaki a gyermek Sámuel előtt viccből ilyeneket mondott volna, akkor Sámuel ugyanolyan komolyan a szemébe nézett volna, mint nekem a fiam és azt mondta volna: - Az nem lehet! - Mire azt kérdezték volna tőle: - Te kölyök, mért gondolod ezt? - Akkor a szarkazmus lepergett volna róla és teljes meggyőződéssel, és igaz hittel azt válaszolta volna: - Mert nem szólt!
Ismerjük a történetet, hallhattuk most a történet elejét: Pontosan azt mondja el, hogy igenis szól!
Szól, ha megtörténik ez a tragédia. Izrael népével akkor és ott nem történhetett volna nagyobb szerencsétlenség. És az istenben hinni nem azt jelenti, hogy nem történhet meg ez veled, velünk vagy velük.
A hit azt jelenti, hogy meg vagyunk arról győződve, hogyha kell, amikor eljön az ideje, akkor szól!
Máté Evangéliuma 16. fejezetében /21-23/ van arról szó, hogy Attól az időtől fogva kezdve mondani tanítványainak: „…Hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.”
A hit tehát nem abban áll, hogy ezeket el lehet kerülni. A hit éppen azért, mert előtte kijelentést kapott róla, ezért tudnia kell szembe néznie vele.
A „Nem történhet ez meg teveled”- ahogy Péter apostol mondja – éppen az a hang, melyet Jézus nagyon határozottan a háta mögé parancsol: Takarodj a hátam mögé kísértő, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” /Mt 16,23/
Persze nekünk könnyű lenne Péter felett ítélkezni, és azt mondani, hogy bizony nem kellett volna ezt mondania, így feddenie Jézust, de nem ugyanezeket a gondoljuk mi magunk is, amikor közel jön hozzánk a szenvedés és a halál, nem ugyanezt hajtogatjuk, hogy ez nem történhet meg…?
A kereszthalál és a golgotához vezető út a keresztények számára mindenütt annak a jelképe, hogy a hívő ember is fel kell, hogy készüljön arra, hogy vele is éppúgy történhetnek rossz dolgok. A hit nem azt jelenti, hogy meg vagyunk kímélve, hogy ki vagyunk véve a világból és annak bajaiból, katasztrófáiból, hanem az a meggyőződés, hogy a rossz dolgok után mindig jó dolgok következnek, ahogyan a kereszthalált sem a mélységes gyász és dermedt csend követte, hanem a harmadnapra való feltámadás.
Alapigénk úgy kezdődött: a vízió, a látomás ritka volt, nem volt gyakran. Pedig valamiféle prognózis, előre tudás a hívő számára fontos támpont, ezért is akarja Jézus azt, hogy tanítványai már előre tudjanak arról, hogy mi fog történni.
Az imaheti füzetben ez a mottó szerepel: tanúságtétel tudatosság által.
Én ezt a tudatosságot egy olyanfajta tudásnak, vagy inkább sejtésnek gondolom, mely - ha nem is feltétlenül kapcsolódik álmokhoz, látomásokhoz-, de mindenképpen egy olyan előrelátást jelent, mely tisztában van a döntések következéményeivel.
Ehhez példának George Grósznak a német expresszionista festőnek az esetét szeretném megemlíteni. Nagyon világosan látta azt a politikai helyzetet, melybe hazája Németország a huszas-harmincas évek során belesodródott.
A művész előrelátásának első bizonyítéka az 1923-ban készült rajza, melynek ezt a címet adta: „Hitler a megváltó.” A rajz Hitlert ábrázolja félig meztelen testét csak egy állatbőr fedi, övén rövid pengéjű kard lóg. Ebben az évben már Hitlernek volt egy puccskísérlete Münchenben.
George Grósz másik – témánk szempontjából jelentős képének címe: figyelmeztetés. Egy olyan önarcképről van szó, melyen jobb kezét és felemelt mutatóújját figyelmeztetőleg az ég felé tartja. A kép 1927-ben készült. Igaz ugyan, hogy a náci párt a 28-as Reichstag választásokon még csak 3%-ot szerzett, de elég volt öt év, és hatalomra jutottak. A festő később így kommentálta az akkori képet és hatását: „Rá kellett jönnöm, hogy az emberek nem veszik komolyan a figyelmeztetésemet, a figyelmeztetésem falra hányt borsó maradt.” Ennek ellenére Grósz fáradhatatlanul figyelmeztetett a közelgő veszélyre.
Lehetséges az előre látás, néha egyáltalán nem misztikus képességek birtokosának kell lenni, hogy lássuk előre a veszélyeket.
A mi mai jelenünkben is pontosan tudható, hogy milyen veszélyek leselkednek ránk, és azt is tudjuk, hogy mi lenne a megoldás. De az emberiség zöme még nem ébredt tudatára annak, hogy milyen veszélyek leselkednek rá.
Mindaz, ami néhány napja Haitiban történt, /immár kétszázezer a becsült áldozatok száma,/ egy sajnos előre látható, sejthető folyamat kezdete. Pontosabban nem a kezdete, hanem folytatása. Hiszen a Délkelet-Ázsiát sújtó Tszunami már megelőzte. Elég megkérdezni a geológusokat. A klímaváltozás, a felmelegedés és a földrengések között van összefüggés.
Nemrég a Sky News híradóban David Tappin azzal a lehetséges veszéllyel való szembenézésre szólította fel az angliai lakosságot, hogy akár Londont is sújthatja olyan méretű Tszunami, mint Dél – Ázsiát néhány éve.
A százezer ember halálát okozó pusztításhoz hasonló, vagy azt messze meghaladó katasztrófák sora várhat az emberiségre, ha nem változtat gyökeresen magatartásán, mellyel generálja a klímaváltozást az élőlények, élőhelyek, és a bioszféra pusztulását.
A haiti katasztrófa csak az előképe annak, ami az emberiségre vár, ha nem tér meg, nem változtat jelenlegi gyakorlatán.
Ez a végső agónia, ez a végső küzdelem, a vajúdás kínjai már elkezdődtek. Vagy belepusztul az emberiség a következő tíz évbe, magával rántva a pusztulásba más élőlények, fajok ezreit, vagy megtér, és élni fog.
Akkor, amikor Jézus az emberiség végső állapotát lefestette, azt olyan szavakkal írta le, melyek alapvetően a zsidó vallás fogalmai voltak: Isten Országa, és a törvény betöltése – ezekről mondta, hogy az előbbi eljön, az utóbbi beteljesedik.
Ez azonban nem fordítható le a szekuláris világ fogalmaira – Jézus nem azt mondja, hogy az emberi civilizáció győzedelmeskedik a problémákon. Ha ezt hirdetnénk, hamis váradalmakat keltenénk. Bizonytalanok vagyunk az emberi civilizációval kapcsolatban, nem tudjuk mi lesz vele, amit hiszünk, és amit hirdetünk az az, hogy Isten Országa eljön.
Jézus ezt nagyon hitte, ennek megfelelő hangsúllyal hirdette is. Ebbe az evangéliumba kapaszkodhatunk, és ebbe vethetjük reményünket, bár éppolyan tanácstalanok vagyunk a hogyan felől, mint Jézus első tanítványai akkor, amikor Jézus nekik a Jónás Jeléről, haláláról és feltámadásáról prófétált. De ahogyan az beteljesedett, úgy fog Jézusnak ez a próféciája is beteljesedni: Eljön majd Isten Országa. Tanúságunk ma azt a tudatosságot jelentse, hogy
Soha még a helyzetünk ennyire kiélezett, ennyire kritikus nem volt. Soha még olyan bajba nem sodortuk magunkat, mint mára, 2010-re, és soha annyira világos nem volt, hogy mi a tennivalónk nekünk embereknek itt ezen a glóbuszon, mint most. És soha nem volt annyira konkrét a megtérés jelentése mint ma. Ennek tükrében a világ előtti tanúságunk is felreérthetetlen és egyértelmű kell, hogy legyen, mely csak akkor lehet hiteles, ha azt minden egyház éppolyan komolyan és teljes mellszélességgel hirdeti: tetteinkért felelősséget kell vállalnunk, és a világ csak a spiritualitás, a lelkiség felé fejlődhet tovább, újraértelmezve a böjtöt, a lemondást és a mértékletességet. Ámen
