Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.
Szeretett Testvérek!
Úgy hiszem, tejjel kapcsolatos emléke mindenkinek van.
Gyerekkoromban Fancsalon majdnem minden családnak volt még tehene. Mivel a faluban nem volt csordás, ezért a tehénnel rendelkező családok egymás között osztották be azt, hogy melyik héten ki hajtja ki a mezőre az állatokat. Amikor nagybátyámra került a sor, eleinte elvitt magával. És ezen volt a hangsúly, tudniillik nagybátyámnak volt egy motorja. Akkori meglátásom szerint, Ő amolyan újhullámos terelőnek bizonyult, mert ahelyett, hogy ostorral a kezében hajtotta volna az állatokat a legelőre, azon a véleményen volt, hogy ha már évek óta ugyan arra a helyre járnak, pontosan tudják az útvonalat, így nem szorulnak semmiféle támogatásra. Ilyenkor eljött értem, én felpattantam a háta mögé a motorra –már amennyire egy 4-5 éves gyerek pattanni tud-, és már mentünk is!
Remek napok voltak ezek! Egész nap kint lenni a szabadban: aludtunk, ha elálmosodtunk, énekeltünk, ha énekelhetnékünk volt, koszorút fontunk a fejemre a mezei virágokból, ettünk, ha megéheztünk, vagy ittunk, ha megszomjaztunk. És ha az ember tehenekkel van körülvéve, mi sem természetesebb, hogy tejjel csillapítsa szomját. Ez az egy momentum volt az, amiben nem tudtam nagybátyám partnere lenni. Egész egyszerűen nem fért a fejembe, hogyan képes valaki a frissen fejt, meleg, habos tejet egy húzásra meginni. Amit ő annyira szeretett, mondván, hogy attól lehet nagyra nőni, és ebben lehetett is valami, mert ő is, meg apám is eléggé megtermett emberek lettek - attól én émelyegtem és undorodtam. Nem úgy a finom aludttejtől, vagy túrótól, amit otthon anyám készített a házi tejből. Ezeknek a motoros-tehénpásztoros napoknak akkor szakadt vége, mikor szüleim rájöttek, hogy bizonyos napokon, én az óvoda helyett merre is kalandozok.
Nekem ez a tejes emlékem.
De úgy hiszem, ilyesmi mindenkinek van. És ez vagy a vasárnapi habos kakaó, vagy a tejeskávéba mártogatott kifli, vagy a nagymama által készített madártej formájában jön elő, ahol felhőként úszkálnak a habgaluskák. Nemzedékek hallották a szlogent: „A tej: élet, erő, egészség!” Tejet minden gyereknek – hirdetik a politikai programok, az anyukák agyába döngölőgéppel verik bele, hogy gyerekeik nem fognak felnőni, csontjaik csenevész pálcikák maradnak, fogaik szétmállanak az első harapástól, ha nem kapnak elég tejet. A tej tehát gyermekek, és felnőttek számára egyaránt fontos táplálék. És ehhez képest ma mi van? A boltokban tejnek csúfolt, dobozba zárt, fehér színű folyadékot lehet kapni, aminek a szavatossága még egy év múlva sem jár le. Ez lenne az, ami a fejlődésünket elősegíti?
Szeretett Testvéreim,
mai igénk eredetileg keresztelési prédikáció lehetett. Péter apostol azokhoz a frissen megtért és kereszténnyé lett emberekhez szól, akik már megtapasztalták Isten szeretetét, megérezték az Ő jóságát, és hitre jutottak. És ahogyan egy csecsemőnek igazi, hamisítatlan tejjel kell táplálkoznia ahhoz, hogy növekedhessen, úgy a kereszténnyé lett, újonnan született ember számára is táplálékra van szükség. És ez az éltető táplálék nem más, mint maga az Úr és az Ő igéje.
Bennem két kérdés merül fel ezzel kapcsolatban. Az egyik, hogy valóban csak az újonnan születetteknek van-e szükségük táplálékra, a másik pedig, hogy ha valaki megismerte Isten jóságát és szeretetét, akkor mi a következő lépés? Arra jutottam, hogy a válaszok egymásból következnek.
Péter azt írja, hogy levetve minden gonoszságot, álnokságot, képmutatást, irigységet és rágalmazást. Nem azt mondja, hogy vessétek el magatoktól, hanem vessétek le. Mint egy kinőtt ruhát. Ezt is a gyerekeknél lehet a legjobban észrevenni: ami tegnap még jó volt rájuk, az néhány hét múlva már nem az. Valahogy így képzelem ezt is: ha valaki megismerkedik Istennel, ha egyre közelebb kerül hozzá, akkor az, ami addig jó volt, többé már nem lesz az. Ha addig belefért, hogy rosszat tegyek a másikkal, hogy becsapjam, vagy bármilyen módon bántalmazzam, akkor az innentől kezdve már nem férhet bele. Ha addig belefért, hogy csaljak, lopjak vagy átverjem a másikat, akkor az innentől kezdve már nem férhet bele. Ha alattomos vagy sunyi voltam, vagy többnek mutattam magam annál, mint amennyi vagyok, akkor az innentől kezdve nem férhet bele. Ha irigykedtem a másikra, hogy neki miért van ez vagy az, neki miért megy olyan könnyen vagy jól a szekér; ha a másik fájdalmából csupa „jó szándékból” bulvárhírt gyártottam, ha továbbadtam olyat, amiben én magam sem voltam biztos, és egyáltalán nem is tartozott rám, vagy becsmérlően leszóltam a másikat, mert jobbnak és egész egyszerűen különbnek éreztem magam nála, akkor az innentől kezdve nem férhet bele! Minden ilyesmit le kell vetkőznie annak, aki megismerte az Úr jóságát. Mint egy kinőtt ruhát, ami már nem jó rám, vagy ami már nem áll jól nekem. Egész egyszerűen azért, mert Ő maga mondja azt, hogy amit szeretnétek, hogy az emberek veletek tegyenek, ti is azt tegyétek velük. És ki szeretné, ha bántanák, ha átvernék, ha pletykálnának róla, vagy ha becsmérelnék? Azt hiszem, nem sokan jelentkeznénk, hogy ilyesmire vágyunk.
És hogyan lehet rájönni arra, hogy ami eddig jó volt, az tovább már nem az? Úgy, hogy Isten igéjének tükrében meglátom magam. Azt, aki voltam, és azt, aki Vele együtt lehetek. De ehhez figyelni kell Rá. Ehhez kapcsolatban kell lenni vele. Nem elég az egyszeri találkozás, hanem a kapcsolatot még az Istennel is ápolni kell. Péter azt írja: kívánjátok. A kíván szó azt jelenti, hogy valamit komolyan kérni, valami olyan után vágyódni, aminek nagy szükségét érzi az ember. Ha valakivel jól érzem magam, ha valakit szeretek, akkor vágyódom annak közelségére. Kívánjátok tehát az Istennel való kapcsolatot! Ne érjétek be felhígított, hamis érzelmekkel, vagy emberek által felhígított gondolatokkal, mert azok nem segítenek a növekedésben.
És hogyan lehet ápolni ezt a különleges kapcsolatot? Úgy hiszem, legjobban azzal, ha figyelünk Rá. Ha beszélgetünk Vele. Ha olvassuk igéjét. És azt hiszem, erre nemcsak azoknak van szükségük, akik mostanában ismerkedtek, vagy ismerkednek Istennel, akikben az első találkozás élménye még erősen él és áthat mindent, hanem erre mindannyiunknak szükségünk van. Megújulásra mindenkinek, minden napon szüksége van. Táplálkoznia nemcsak egy újszülöttnek, de egy aggastyánnak is ugyan úgy kell, ha életben akar maradni. És ahogyan a testünknek szüksége van táplálékra, úgy a lelkünknek is. És ehhez nem elég, ha mesterséges ételeket vagy italokat veszünk magunkhoz. Tápértékben, vitaminokban gazdag táplálkozásra van szükségünk. Olyanra, ami valóban megelégíti az embert.
Így hát ahogyan a testünknek tej: élet, erő, egészség, úgy lehet lelkünknek Isten szava: élet, erő, reménység. Ámen.
