Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe. Ezért örvendjetek és vigadjatok mindörökké annak, amit teremtek. Mert Jeruzsálemet vigasságra teremtem, népét pedig örömre. Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel. Nem hallatszik ott többé sírás és jajgatás hangja. Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom. A farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint a marha, és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki - mondja az ÚR.
A Kilimandzsáró Afrika egyik legmagasabb hegye. Csúcsa csak ritkán látható a felhők miatt. Ám a környéken élők mégis tudják, hogy a hegy akkor is ott van, ha szemükkel éppen nem látják. Álljon itt egy gondolat, a mai igehirdetés mottójaként, amivel a hit szó jelentését próbálom megfogalmazni és egyben összefoglalni: túllátni a horizonton. Mert a hit nemcsak azzal számol, ami a szemünk előtt van, hanem sokkal messzebbre tekint.
Szeretett Testvéreim!
Ma, Jubilate vasárnapján az örömre kapunk biztatást a zsoltáros kezdő szavaival: „Örvendj egész föld…!”
Sokszor nagyon nehéz ez nekünk. Mert a világ, amiben élünk kevés örömöt tartogat a számunkra. Tudva a rengeteg ínségről, ami körülveszi életünket; ismerve az egyes ember sok-sok gyógyíthatatlan sebét, és szomorúságát, nem tudom, hogy létezik-e olyan, aki hitelesen mondhatná azt, hogy: örüljetek! Nemcsak értelmetlenül, de tapintatlanul is beszélnénk, ha elkeseredett embereket így szólítanánk meg: örüljetek! Amikor baj van, amikor valakinek az élete megrendül, amikor közvetlen közelünkben történik valami baj, akkor gyakran a vigasztaló szavak is üresen konganak.
Ám én szeretném hinni, hogy ennek a vasárnapnak az üzenete mégsem üres jelszó, amely csak olcsó hangulatkeltésre jó, és ideig-óráig adhat némi vigasztalást a számunkra. Mert az élet minden keserve és a percnyi örömök értéktelensége mellett ez az üzenet Istenre mutat, akiben nincs változás, és állandóságában éppen ezért életünk bármely pillanatában igazán az öröm forrásává lehet számunkra.
Nemcsak a mi életünk nehéz. Az a kor, amelyben a próféta élt, anyagi és lelki téren is nehéz időszak volt. A déli országrész, Júda – miután viszonylag épségben vészelte át azt az asszír támadást, amely az Izrael néven ismert északi országrészt elpusztította, és lakóit a birodalom távoli területein, idegenben szórta szét – most a hódító babiloni király seregeivel állt szemben. A hit és a reménység megfogyatkozott, az embereken kétségbeesés és csüggedés lett úrrá. Szeretett Testvéreim, én úgy érzem, olyan mondatok ezek, mintha a mi jelenlegi helyzetünket, mintha a mi életünk aktuális állapotát fogalmazná meg.
Mert lelki és anyagi szinten egyaránt nehéz a ma emberének is. Igaz ugyan, hogy nekünk nem az asszír, vagy a babiloni seregekkel kell szembenéznünk. De szembe kell néznünk a XXI.sz. nehézségeivel. Az értékek devalválódásával, azzal, hogy sokan nem tudják, mit hozhat a holnap; szembe kell néznünk azzal, hogy a fejlett technika ellenére sem vagyunk képesek gyógyítani a betegségeket.
Volt egy kor –és nem vagyok biztos abban, hogy a múlt idő használata helyénvaló-, amit nagy nehezen átvészeltünk, de ami sok áldozatot kívánt tőlünk. Rengeteg ember sodródott önhibáján kívül a létminimum szélére, vagy éppen az alá; családok mentek tönkre. Fiataljaink közül sokan elhagyták az országot, a könnyebb boldogulás reményében, és sajnos egyre többen vetnek véget saját kezükkel az életüknek.
Mi ez, ha nem az életbe vetett hit megrendülése? Mi ez, ha nem a tömény kilátástalanság és elkeseredettség hangja? Hogyan mondhatjuk ilyen helyzetben jó lelkiismerettel és őszintén bárkinek is azt, hogy „Örvendezz!”
A Kilimandzsáró Afrika egyik legmagasabb hegye. Csúcsa csak ritkán látható a felhők miatt. A környéken élők mégis tudják, hogy a hegy akkor is ott van, ha szemükkel nem látják.
A próféta „túllát a horizonton”: a külső elnyomás, a tapasztalható tragikus események ellenére is egy olyan kor eljövetelében reménykedik, amelyben egy Dávid házából származó király fog uralkodni, és uralma igazságos lesz. Egy olyan kor eljöveteléről tesz bizonyságot, amelyről azt mondja, hogy a szabadítás nemcsak külsőleg fog végbemenni, hanem belsőleg is, és visszaáll a teremtettség eredeti jó rendje, amire az Isten teremtette az embert, és amire az élet hajnalán az áldását adta. Azt mondja, hogy: "Nem lesz ott olyan csecsemő, aki csak néhány napig él, sem öreg ember, aki magas kort nem ér. Mert a legfiatalabb is százéves korában hal meg, és aki nem ér meg száz évet, átkozottnak számít. Házakat építenek, és laknak bennük, szőlőket ültetnek, és élvezik gyümölcsüket. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne, nem úgy ültetnek, hogy más élvezze. Mert népem élete oly hosszú lesz, mint a fáké. Választottaim maguk élnek munkájuk eredményéből. Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre szülnek, mert az ÚR áldott népe ez, ivadékaival együtt."
A próféta feladata az, hogy a megfáradt népet lelkileg támogassa; meghallgassa nyomorúságukat, és vigasztalást adjon nekik. Életet kell önteni beléjük, mert fásultak, tompák, és reményvesztettek. Lelkében erősítenie kell a szorongattatások között élő népét, és fel kell emelnie tekintetüket. Ezekben a versekben nem a világ végéről, nem a teremtettség elmúlásáról van szó. Az üdvösség itt még nem transzcendentális keretek között jelenik meg, hanem olyan felüdülést hozó korszakként, mint amilyenben egy sokat szenvedett ország egyszerű lakói reménykedhettek. A próféta tehát a szabadulás lehetőségét, egy új élet reményét hirdeti a népnek. Szabadulás, segítség, gyógyulás, héberül úgy hangzik, hogy jösúah. Jézus nevének jelentése. Szabadítás, megváltás.
A mai vasárnap prófétai igéje bennünket is így biztat: lássunk túl a horizonton! Az Újszövetség ismeretében nekünk már teljes bizonyosságunk lehet az általa még homályosan látott jövő felől: az a Jézus Krisztus hozza el az új teremtés, az új ég és új föld végső beteljesedését, akire ezek a régi próféciák mutatnak, és akiben már be is teljesedtek. Mert a feltámadás ünnepe az élet győzelmét beszéli el a halál felett.
A húsvét utáni időszak minden másnál erőteljesebben hirdeti azt, hogy túl lehet látni a horizonton, hogy nem minden az, aminek látszik, hiszen húsvétkor Isten igent mondott Jézus minden fáradozására, egész életére, tanítására, szenvedésére és kereszthalálára. Így a mi ajkunkon is felcsendülhet a halleluja, az öröm, az Istent dicsérő ének. Életünk ünnep- és hétköznapjain egyaránt fölemelhetjük tekintetünket, mert az az Isten lehet hitünk alapja és reménységünk forrása, aki saját magát adta értünk, hogy általa életünk, örök életünk legyen.
Szeretett Testvéreim!
Érhet minket szomorúság. Nekünk is lehetnek veszteségeink. Sok mindent nem értünk, és sokszor nem tudjuk, hogy mi miért történik úgy az életünkben, ahogyan történik. A keresztény ember öröme és ígérete nem az, hogy egy steril, levédett életet élhet. Nem erre kaptunk meghívást. Jézus a Főpapi imádságában nem azt kéri az Atyától, hogy vegyen ki minket ebből a világból, hanem azt, hogy tartson meg benne. Az örömünk az lehet, hogy ígéretünk van egy olyan világra, ahol az Isten letöröl majd minden könnyet.
Pál apostol írja a római levélben azt, hogy „A reménységben örvendezzetek!” Rengeteg ember van, aki azért roppan össze, azért csúszik ki a talaj a lába alól, mert nincs semmi, amibe belekapaszkodhatna. Nincs hite, nincs reménysége. De nekünk van! Bármi történjék is velünk, bármit lássunk is magunk körül. Tudnunk kell, hogy nekünk olyan Istenünk van, aki lát minket, akinek gondja van ránk, és akire tekintve mi is túlláthatunk a horizonton. Mert attól, hogy sokszor felhők takarják el a hegyet, az még ott van. Ámen.
