22Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez; 23az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez; 24az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely hatalmasabban beszél, mint az Ábel vére. 25Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, aki szól! Mert ha azok nem menekültek meg, akik elutasították azt, aki a földön adott kijelentést, mennyivel kevésbé menekülünk meg mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyből szól hozzánk. 26Az ő hangja akkor csak a földet rendítette meg, most azonban ezt ígéri: "Még egyszer megrendítem nemcsak a földet, hanem az eget is." 27A "még egyszer" pedig azok megváltozását jelenti, amelyek mint teremtett dolgok megrendülhetnek, hogy megmaradjanak a rendíthetetlenek. 28Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel. 29Mert a mi Istenünk emésztő tűz.
Itt, templomunk utcájában a Miklós utcában gyakran előfordul, hogy valamilyen közüzemi szolgálatatás szünetel. Szerdán áram nem volt vagy fél óráig, pénteken meg vízszolgálatatás szünetelt vagy három órán át. Előtte végigmegy egy autó az utcán, hangosbemondóval felszerelve, és az lenne a dolga, hogy tájékoztassa a lakókat a szolgáltatás szüneteléséről.
Nekünk még sosem sikerült úgy végighallgatnunk, hogy értsük is azt, amit bejelentettek. Vagy azért, mert az autó túl gyorsan megy, vagy azért, mert a hangosbemondó – nevét meghazutoló módon halk volt. Az évek alatt sok ilyen esetünk volt. A Télen a legkellemetlenebb az ilyen, mert előfordul, hogy a csukott ablakok miatt egyáltalán nem lehet semmit hallani, csak akkor lepődünk meg, amikor feleségem pelenkát szeretne mosni, de nem jön a csapból víz. Most pénteken is végigment eg ilyen autó az utcán és mondott valamit: odarohantam az utcai ablakhoz, feltéptem, de minden sietség ellenére csak annyit tudtam kivenni az üzenetből, hogy a miklós utcában, szolgáltatás és szünetel. Sem azt nem lehetett érteni, hogy milyen szolgáltatás, sem azt, hogy mettől meddig. Átszaladtam a szomszéd építkezés biztonsági őreihez, akik úgy értették, hogy vízről van szó, és délig szünetel. A víz igaz volt belőle, de az időt félreértették, tizennégy óra helyett tizenkét órát értettek.
Igen ám, de néhány héttel korábban is végigment egy hangosbemondós autó az utcán. Lassan ment, hangszórójából az üzenetet még a zárt ablakon keresztül is tisztán lehetett hallani. Egy cirkusz reklámozta így magát. Ekkor némi bosszankodással azt gondoltam magamban: Lám, hát lehet ezt normálisan is csinálni. Kicsit hangosabbra állítva a hangszóró, és lassabb haladási sebesség: ennyi!
A cirkusz esetében ugyanis nem az a lényeg, hogy ne lehessen belénk kötni amiatt, hogy nem szóltunk, hogy jogilag le legyünk fedezve, mert törvény írja elő, hogy értesíteni kell a lakosságot… Hanem arról, hogy tényleg meghallja mindenki, hogy milyen remek produkcióval készülnek, mert másként nem lesz közönség.
Úgyhogy magamban arra jutottam, hogy a döntő a szándék: valóban akarják, hogy meghalljuk, vagy csak le akarják tudni keserves kötelességüket velünk szemben?
Mert ha valóban akarják, hogy meghalljuk, ha érdekeltek abban a tekintetben, hogy halljuk, akkor megfelelő módon fog is hangzani az üzenet.
Az evangéliumot nem túl gyorsan guruló, rosszul kihangosított szervízkocsik ablakából hirdetik ki, az evangélium világos és félreérthetetlen. Sőt, sokféleképpen fogalmazták meg, hogy más- és másmódon is újraérthessük, más módn is befogadhassuk. Erre egy remek példa a felolvasott igénk.
Felolvasott igénk egy negyszabású audienciát ír le. Képzeletben látjuk megunkat, ahogy a Mennyei Jeruzsálemhez közeledünk, és egyre inkább kivehetők az apró részletek, és látjuk már a sok-sok angyalt, és az elsőszülöttek, és a megigazultak seregét. Majd ez a sereg mintegy megnyílik előttünk, és utat enged számunkra Jézus felé, aki az egyetlen áldozatként, kizárólagos közbenjárónkként mutatkozik meg előttünk. De nem a látvány, nem a kinézet a lényeg, erre a levél szerzője nem fordít energiát, elintézi néhány szimbolikus kifejezéssel, mint hogy „az új szövetség közbenjárója”, a „meghintés vére”. De ami a lényeg, hogy Jézus az egyetlen közbenjárónk megszólal.
A zsidókhoz írt levél szerzője a Sinai – hegyi szövetségkötéshez hasonlítja Jézus megszólalását, de ebben az összehasonlításban Jézusé a rangosabb: Ő ugyanis a „mennyből szól hozzánk.”
Különös látásmód ez, egy vagyontalan Názáreti tanító járja gelilea útjait, közben tanít. Hallgatóságának egy része megütközik szavain: ismerősei így fakadnak ki: „Hát nem ez annak az ácsmesternek a fia? Nem az ő anyját hívják Máriának? Ez nem a Jakab, József, Simon és Júdás testvére? Nőtestvérei is mind falubeli: honnan veszi mindezeket? /Mt 13,55-56/
Egyfajta érzéketlenség, vakság is jellemzi a környezetet. Kevesen veszik észre, hogy a Názáreti ács fia olyan hatalommal beszél és cselekszik, mely a mennyből való.
Valahol ez a vízválasztó: ki az, aki a valóság mögé tud látni.
Alister McGrath kortárs skót teológustól származik az alábbi példa: Két ember sétál Jeruzsálem falain kívül i. sz. 30 körül, egy tavaszi napon. Megpillantanak három keresztre feszített embert, megállnak, és nézik őket. Az egyik a középső alakra mutat és azt mondja: „Egy közönséges bűnözőt végeztek ki.” A másik ugyanerre az emberre mutatva azt mondja: „Ez az Isten fia, aki értem hal meg.”
Mindketten ugyanazt tapasztalják, mégis teljesen más következtetésre jutnak. Ebben van valahol a hit titka: hogy az egyik csak egy közönséges bűnözőt lát benne, másnak meg Ő Isten fia, aki érte hal meg, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki a meghintés vérét saját véréből adta.
Alapigénkben utalás történik Ábelre, és történetére, hogy vére kiáltott a földből és a vér kiáltásából értesült Isten a gyilkosságról, melyet testvére Káin elkövetett ellene. Ezzel a történettel állítja párhuzamba Jézus kerezthalálát a szentíró, és azt mondja, hogy hatásossabban beszél Jézus kiontott vére, mint Ábel vére.
Tehát Jézus leghatásosabb beszéde, legfőbb igehirdetése az, melyet vére beszélt. Képletesen szólva, amit kereszthalála hirdet.
Mikor és mitől lesz valakinek egy kereszthalál Isten fiának a halála, mely érte történt, mikor lesz számára lehetséges, hogy – képletesen szólva – hallja a vér kiáltó szavát, hathatós prédikációját, melyre aztán azt mondja, ez mennyei szóvat.
Néhány éve ment a Duna TV-ben egy beszélgetéssorozat Balogh János akadémikussal, „Beszéljünk a jövőnkről” címmel. Ebben az ökológián túl olyan területekre il elkalandozott, mint anthropológia, és vallás. Számos Pápua törzs kultúráját ismerte. És nagyon határozottan azt állította, hogy ami közös minden kultúrában az az, hogy a tapasztalati világ mellett feltételez egy másik, a tapasztalataink számára csak részben elérhető, szellemi világot, és annak a létezését.
Mielőtt megtörténne bennem a fordulat, és képes leszek a közönséges keresztre feszített bűnözőt Isten fiának látni, ahhoz először is az kell, hogy a világot egy olyan színpadnak lássam, melynek vannak kulisszái. És először is kell a kulisszákban való hit ahhoz, hogy aztán egy mások számára közönséges, semmilyen rendkívüli jelleget nem hordozó eseményt én Isten sajátos, emberésszel felfoghatatlan segítségének tartsak. Segítségnek, mely nekem segít, nekem szól, engem akar megmenteni, engem akar a rendíthetetlen ország nyertesévé tenni.
Azt tehát szögezzük le, hogyha hiszünk Istenben, vagy ha hinni nem is tudunk igazán, akkor feltételezzük a létezését, hogy az nagyon világosan kiderül, hogy Isten mit akar.
Nemrég gondolkodtam el azon, hogy ez egyáltalán nem olyan magától értődő.
Mert mostanában töprengtem el azon, hogy sok bajunk abból származik, hogy nem tudjuk megunknak megfogalmazni, hogy mit akarunk.
Ezt gyermekeimmel kapcsolatban tapasztaltam meg nagyon világosan. Ellenáll a fiam valaminek, kézzel lábbal tiltakozik, és közben megnevez okokat, melyek nem a valódi okok, de mivel nem tudja a valódi okokat megnevezni, ezért olyan mintha hazudna, pedig nem erről van szó, csak egyszerűen nem tudja megfogalmazni a kifogásait, amelyek pedig jogosak lennének, el is fogadnánk őket, és ezért azt sem tudja megnevezni, amit helyette akarna… ezért csak egy mindenkit felkavaró konfliktus a végeredmény, melyen napok, hetek, hónapok, évek múlva elgondolkodom és azt mondom: Ó, már értem mit akart!
Visszaemlékeztem magamra, és arra, hogy mennyi minden másként alakult volna velem, az életemben, hogyha képes lettem volna akkor, sok-sok évvel ezelőtt megfogalmazni, hogy mit akarok. Először magam számára, aztán pedig kifelé, mások felé. Mert előfordult, hogy belül nagyon is tudtam mit akarok, de nem tudtam megfogalmazni.
Szerintem egy életen át tanuljuk azt, hogyan tudjuk letisztázni magunkban, hogy végső soron mit akarunk.
Körülbelül 20 éve jelent meg Gary Chapman könyve, melyben az ötféle szeretetnyelvről szóló elméletét fejtette ki.
Mindez nagyon egyszerű felismerésen alapul: a szeretet kifejezésére emberi kapcsolatainkabn ötféle kifejezési formát használunk: Az egyik az elismerő szavak, a másik a minőségi idő, a harmadik az ajándékozás, a negyedik a szivességek és végül a testi érintés. Egyénileg nem egyformán fontosak, ezért érdemes felállítani a saját sorrendünket. Legfőképpen azért, hogy tisztán lássuk, mit akarunk, mi kell nekünk. Aztán készítsül a a másikét, a feleségünkét, vagy férjünkét, vagy a gyerekünkét.
Ennek nyomán fel lehet tenni a kérdést, hogy Istennek vajon milyen a szeretet-nyelve? Hiszen meg kell tudnunk fogalmazni azt is, hogy Isten milyen szeretet-nyelven érintkezik velünk: elismerő szavakkal, vagyis a kegyelem szavaival? Vagy az ajándékok nyelvén, amikor azt mondja egy rendíhetetlen országot nyertek tőlem?
Ezt nyilván külön-külön másként látjuk, de az nem kérdés, hogy Isten világosan megfogalmazta, hogy mit akar tőlünk. És minél inkább tisztában vagyunk azzal, hogy mit akar tőlünk, annál inkább fogunk őszintén és lelkesen igazodni az Ő akaratához és velünk kapcsolatos igényeihez. Ámen
