25Nagy sokaság ment vele, és ő feléjük fordulva így szólt: 26"Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom. 27Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom." 28"Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig? 29Nehogy - miután alapot vetett, de nem tudta befejezni - gúnyolni kezdje mindenki, aki látja, 30és ezt mondja: Ez az ember építkezni kezdett, de nem tudta befejezni." 31"Vagy ha az egyik király el akar indulni, hogy harcba bocsátkozzék egy másik királlyal, vajon nem ül-e le előbb, és nem tart-e tanácsot arról, hogy szembeszállhat-e tízezer élén azzal, aki húszezerrel jön ellene? 32Különben követséget küld, amikor az még távol van, és megkérdezi a békefeltételeket. 33Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom." 34"Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan tudják azt visszaadni? 35Sem a földnek, sem trágyának nem alkalmas: tehát kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja!"
Kétezer éve küzdünk ezekkel a mondatokkal. A követelmény magas, és sokféle gyakorlat született már az évezredek során. Szinte minden ki lett próbálva ezzel kapcsolatban: voltak, akik remeték lettek, mert úgy értelmezték Jézus szavát, hogy el kell hagyniuk a családjukat, és a sivatagba kell menniük, hogy ott egy viskóban meditálják le hátralévő életüket. Ennek továbbfejlesztett változataként megszületett a szerzetesség eszménye, hogy ezek a semmilyen jelentős ingó vagy ingatlan vagyonnal nem rendelkező emberek legalább egymást segítve, egyfajta közösségi kontrolt gyakorolva – egy regula szerint éljenek. Több évszázados tapasztalat áll emögött az intézmény mögött, és mindent tudunk előnyeiről és hátrányairól egyaránt. Ha konkrétan megkérdeznénk, hogy ezt kérte Jézus a tanítványaitól, akkor azt válaszolhatnánk, hogy tulajdonképpen nem.
„Aki nem gyűlöli meg apját és anyját…” Ezeket a szavakat szó szerint értelmezni, nem hiba, hanem egyenesen bűn.
A felolvasott alapigénket értelmezni olyan, mintha egy költemény mondanivalóját akarnánk lefodítani, és azt kérni a verstől, hogy adjon nekünk konkrét utasításokat.
Mint amikor az irodalmár azt írja, a költő ezzel azt akarta mondani: mire a legenda szerint Arany János egyszer egy – a verséről szóló kritikát olvasva – halkan mordult egyet és azt mondta: akarta a fene…
Ezek a Jézusi szavak költészet, és nem konkrét utasítások. Meggyűlölni az apánkat, az anyánkat, a testvéreinket, ezek elég konkrét elvárásnak tűnnek, tulajdonképpen még kivitelezhetőnek is. Így túl a negyvenen az ember már sok mindent látott, gyűlölködő testvéreket, leányt, aki engesztelhetetlen haraggal viseltetik anyja, vagy apja iránt, fiút, aki nem tud az apjának megbocsátani, és évtizedek óta neheztel rá. Ezeket a érzelmeket nem lenne nehéz gyűlöletté átformálni.
De tényleg ezt kívánná követőitől Jézus? Tudjuk, hogy a legagresszívabb szekták szokták ezt az evangéliumi mondatot felhasználni arra, hogy fiatalokat elszakítsák szüleiktől, hogy saját elveik és manipulációjuk kiszolgáltatott bábjává tegyék, hiszen a szülőkkel való kapcsolattartás sokszor az egyetlen komolyabbnak nevezhető kontrol egy fialtal életében. Hiszen a baráti kör eleve egy szűrt, gondosan kiválogatott - hasonszőrű társaság, akiktől kritikát nem, hanem inkább megerősítést vár. Tehát a szülőkkel testvérekkel való kapcsolat megszakítása nyomán az ember könnyen ringathatja magát abba az illúzióba, hogy most végre letépte magáról a béklyókat és kiteljesítheti magát.
Igen ám, de ennek az igénynek semmi köze ahhoz, amiről Jézus beszél. Hiszen itt a meggyűlölni szánt személyek sorának a végén ez áll: „aki nem gyűlöli meg a saját életét is…” Itt bizony jogosan kezdünk gyanakodni, hiszen szó sincs egyéni kiteljesedésről, meg hasonlókról. Az eredeti szövegben itt a psziché – szó áll. Tehát jelenthet lelket is, de értelmet is, meggyőződést is, valamint hajlamot is, sőt: vágyódást is. Leginkább az ambíció szóval tudnánk kifejezni azt, amit akkor érthettek alatta. Ha valaki hátat fordít korábbi meggyőződésének, ambícióinak, vágyainak.
De nem ez végső soron a megtérés, hogy feladjuk a terveinket, elképzeléseinket, vágyainkat, mert annál valami nagyobb, erősebb, kényszerítőbb érintett meg minket.
Mindenki keresztülmegy bizonyos kiábránduláson, és mindenkinek rá kell döbbennie, hogy mindaz, ami olyan fontos volt számára, az mennyire nem számít.
Pilinszky János, amikor már ott volt azon a vonaton, mely a munkatáborba vitte, többi sorstársával együtt, akkor rá kellett jönnie, hogy az az elképzelése, hogy majd ott a munkatáborban is tud majd irodalommal foglalkozni, milyen nevetséges naivitás volt, és sorra dobta ki a vonatból a magával hurcolt regényeket, verses köteteket, és csak a Bibliát tartotta meg.
Albert Schweizer – a neves teológus és orgonaművész egyszer csak ráébredt arra, hogy a kétes értékű teológiai spekulációk helyett – valami tényleg hasznosat kellene tennie, és idős fejjel elvégzi az orvosi egyetemet, majd Lambarénében, Afrikában létrehoz egy saját kórházat.
Mindenki át fog menni életében legalább egyszer egy ilyen, vagy ehhez hasonló illúzióvesztésen.
Korábban a szerzetességet említettük, ne felejtsük el, hogy reformátorunk egy szerzetes volt. Martin Luther élete egy jelentős szakaszát szerzetesként élte le. Hosszabb ideig volt szerzetes, mint családapa.
Számára a psziché meggyűlölése nem volt más, mint a szerzetesi életformával kapcsolatos illúziókkal való szakítás.
Persze nem lehet vágyni arra, hogy legyen egy ilyen megvilágosodás – élmény az ember életében. Ez inkább történik az emberrel: elszenvedjük.
De mégis, Jézus szerint ez a valódi startvonal. Valójában ettől a pillanattól kezdve kezdünk igazán élni. A fontos valójában attól a pillanattól kezdve kezdődik, és ha az nem is rajtunk múlt, hogy bekövetkezett, hanem valahogy egyszerűen megtörtént velünk, az sem változtat azon, hogy attól kezdve, hogy bekövetkezett, onnantól kezdve már nekünk magunknak kell megtalálnunk az utat.
És itt kell felhívnom a figyelmet egy másik szóra, mely több jelentésű: A görög sztaurosz eredetileg karót jelentett, és emellett még a sátor tartóoszlopát is. Jézus szava utalhat arra a pillanatra is, amikor lebontjuk a sátrunkat, és a sátorrudat a vállunkra véve elindulunk egy új táborhely felé.
Ez a szövegértelmezés egyébként is közelebb áll folytatásban szereplő példa értelméhez.
Jézus a toronyépítőről beszél, és arról, hogy egy ilyen nagy vállalkozáshoz számba kell venni, hogy a rendelkezésre álló anyagi keretből vajon tudja-e majd fedezni a kiadásokat? Vagy az a hadvezér, aki csatára készül, számba kell, hogy vegye a saját- és az ellenség haderejét, és ha esélytelennek látja a küzdelmet, akkor tudakozódnia a békeszerződés feltételeiről.
Tehát ezek a példák is egy új kezdetről beszélnek.
Ez az új kezdet pedig – és ez szükségszerű és elkerülhetetlen, hogy kiábrándulással és illúzióvesztéssel kezdődik. Northrop Frye kanadai irodalmár, a bibliai irodalom avatott ismerője mondja: „A kiábrándulást általában nyomorúságnak tartjuk, holott az az igazi nyomorúság, ha ábrándjaink fogságában élünk. Az illúzióvesztést valójában szabadulásként kellene megélnünk.
Ebből a teremtő és felvillanyozó kiábrándulásból indul ki a Hegyi Beszéd is. És talán ez a legfontosabb érvem amellett, hogy a mai ige jelentésének megfejtésében jó nyomon járunk. A Hegyi Beszédben Jézus már feltételezi, hogy túljutottunk bizonyos naív hiten, és a visszafizetésnek gyermeteg feltételezésén.
Olyan embereket láttat velünk, akik éppen két világ határán állnak. Még sírnak, de már látszik, már ott dereng a látóhatár peremén a vígasztalás hajnali derengése. Még éhezik és szomjazzák az igazságosságot, de látják közeledni annak fényét. És számos megaláztatás ellenére egy új ország polgárjoggal rendelkező tagjai, és ennek az új országnak a szabályai szerint élnek, békességre törekszenek, irgalmasok és szelidek.
Szókratész mondta, hogy a bölcs ember annak az államnak a törvényei szerint él, amelyet sosem láthat maga körül.
Isten Országa is ilyen, most még meg nem látható ország.
Jó lenne ehhez az országhoz tartozni? Csak rajtad múlik.
Újrakezdeni sosem késő. Az újrakezdésben megsejthetjük azt a mindig üde, újonnan teremtett világot, ahol még minden lehetséges. Ámen
