„Aki tehát hallja ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz ahhoz az emberhez, aki kősziklára építette házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekiötődtek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, az összeomlott és teljesen elpusztult.”
Új évet kezdünk, és életünk hosszúsága szempontjából egy év jelentős időszak. Években mérjük az életidőnket, a történelmet. Ez az időegység és ennek számon tartása jellemzi az emberi fajt, a történelem hajnalától kezdve, így szükségszerű, hogy megálljunk a fordulópontnál, így 2010-2011 fordulópontjánál is.
Legyen egy jól megalapozott évkezdésünk: így összegezhetnénk a felolvasott ige felhívását 2011 január elsején.
Jó alapozás: hogy mit jelent ez, most nem az építőipar szempontjából nézve. Jézus sem valami építőipari előírásnak akart nyomatékot adni, amikor elmondta ezt a példázatát. De ahogy egy épületnél számít az alapozás, úgy az életben is. És az alapozás azt is jelenti, - legalábbis ebben az esetben - hogy nagyjából tudjuk, hogy minek mi lesz a következménye.
Következmények?!
Az újszövetségben két karácsonyi történet van. Az egyiket Lukács írta, ez az ismertebb, vagy a népszerűbb, és a problémamentesebb. De ott van Máté evangéliumának karácsonyi története is. Ez elkezdődik azzal, hogy napkeleti bölcsek érkeznek Judeába. Naívan tudakozódnak Heródes udvarában az újszülött gyermek felől. Ha csak kicsit is tájékozódtak volna, tudnák, hogy ez az ember, aki a rómaiak révén válhatott Judea uralkodójává, annak idején 6000 farizeust végeztetett ki, mert nem voltak hajlandók felesküdni Augustus császárra. Két fiát is megölette, mert attól tartott, hogy a helyére törnek, sőt még imádott feleségét is kivégeztette, mivel öszeesküvést tervezett ellene. Ebben az időben már 67 éves. Nehéz elképzelni róla, hogy gyermeke szülessen. Ezt bárki elmondhatta volna a napkeleti bölcseknek, még egy 10 éves gyerek is.
Semmivel sem igazolható tehát az a naív, a körülményekre vak, ostoba kérdezősködés, mellyel a napkeleti bölcsek Heródes Udvarába jönnek, és elindítanak egy lavinaszerű folyamatot, mely a betlehemi gyermekgyilkosságba torkollik.
A protestáns egyházak ugyan nem, de a többi egyház ünnepli az aprószentek ünnepét, betlehemi gyermekgyilkosság áldozatainak emléknapját. Dec 29-én, illetve 28-án.
Max Weber nevezte ezt a fajta magatartást érzület – etikának, amikor valaki úgy cselekszik, ahogy helyesnek tartja, de a következményekre nem gondol, és azokat - úgymond Istenre bízza.
Éppen Máté karácsonyi története beszél arról, hogy az erkölcsös cselekvésnek kellene számolnia a következményekkel is. /Nem elég lerakni az újszülött király elé az értékes ajándékokat, majd kimenekülni az országból, és hagyni, hogy történjen, aminek történnie kell, hagyni, hogy betlehemben néhány nap múlva elszabaduljon a pokol./
A felelősség azt jelenti, hogy felmérjük, elgondoljuk, hogy mely tettünknek mi lesz a következménye, és ennek az előzetes kalkulációnak az eredményeként cselekszünk.
A felelősség ugyanazt jelenti, mint Jézus sziklára épített házának az üzenete.
Galileában az áradások veszélye jól ismert volt. A vádikban a magashegységekből lefolyó olvadt hó vize veszélyeztette a településeket. Az árvíz hirtelen jött, de hamar elvonult, ám amíg tartott, nagy pusztítást okozott. Az épületek alapozása szempontjából fontos volt, hogy stabil talajrétegre lehetett találni 3m mélységben. Aki elvégezte ezt a plussz költséggel járó munkát, annak a háza túlélte az áradásokat, de aki nem ásott le alapozáskor addig a köves rétegig, annak a háza összeomlott.
Nem tehetjük meg, hogy megfeledkezünk a következményekről. A jó döntés éppen ezért olyan kell, hogy legyen, mely számol velük.
Jézus arról beszélt, hogy szavának hallása után meg kell cselekedni valamit: ha jól értjük a példázatot, akkor ez a cselekedet nem valami elhamarkodott, szalmaláng-szerű fellángolást jelent.
Sokan az egész keresztyénséget és Jézus követését is félreértik, amikor úgy gondolják, hogy Jézust követni, az érzelmi kérdés, és a hirtelen támadt lelkesedés nyomán támadt döntés a lényeg, az úgynevezett megtérés, és ha megtértek, akkor a legfontosabbat már megtették.
Hogy felépült egy ház a fövenyen, az Jézus számára még semmilyen értelemben nem érdemesült arra, hogy lelkendezzünk miatta, mert ha elmossa az ár, akkor megint ott vagyunk, ahol a part szakad, ahogy a mondás tartja. Egy rakás pénzt beleöltünk valamibe, amit elvitt a víz. Erre nem illő büszkének lenni.
Ám ha felépül egy olyan ház, amelyik túléli az árvizeket, és szilárdan áll, az már eredmény.
Jézusnak ez a példázata semmilyen szinten nem támasztja alá azt a véleményt, hogy a legfontosabb a megtérés lenne, és a többi már jön magától. A példázatban a hangsúly nem a tényen nyugszik. Egy ház felépült: jó-jó, de vajon mi lesz az épülettel, amikor jön az árvíz?
Ebben a példázatban egy előrelátásból adódó cselekvésről van szó. A lehető legrosszabbra való felkészülésről.
Aki leásott a sziklás talajrétegig, azt semmiképpen nem lehet lelkesültnek, vagy rajongónak tartani – jóllehet keresztények egy-egy csoportja időnként inkább ilyen benyomást kelt.
E példázat szerint Jézus követője plussz fáradtságot és kiadást vállal magára azért, hogy válsághelyzet esetén nagyobb esélye legyen a túlélésre.
A sziklás talajig ásó és a fövenyre alapozó között ugyanolyan különbség van, mint a tíz szűz példázatában szereplők között: ott is az egyik fél okos, és visz magával tartalék olajat, a másik pedig nem.
Még a jelzők is hasonlóak a két példázatban: aki sziklára építi a házát, és aki visz magával tartalék olajat, az okos; és aki nem visz magával tartalék olajat és nem ás le a szikláig, az balga.
Karl Barth – aki fél évszázadra meghatározta a protestáns egyházak hitét, a tíz szűz példázatával kapcsolatban egyszer azt mondta:
„Vajon tudja-e a hívő ember, hogy amerre tart az nem más, mint Jézus eljövetele, a dicsőség és szabadulás? És minden mostani cselekedete ahhoz a jövőhöz lesz mérve?
A tíz szűzről szóló példázat ezt különösen is hangsúlyozza. Jézus a jelen cselekvésed felől kérdez, és azt mondja, hogy annak értelme és eredménye az Úr visszajövetelekor fog kiderülni.
Roberto Saviano „Gomorra” című könyvében, mely a nápolyi maffia világát mutatja be, van egy rész, mely a felelősség és az érzület etika szerinti cselekvés kérdése szempontjából talán döntő mondanivalóval bír:
Az író a könyvnek ebben a részletében éppen orvos édesapjával beszélget, ő maga filozófia szakon végzett. Apja váratlanul azt kérdezi tőle:
„Van aki úgy dönt filozófus lesz, más ppedig úgy, hogy orvos. Szerinted meliykük dönt egy ember életéről?
Fia rávágja: - Az orvos. – Mire az apja: - Hát persze, az orvos. Mert igenis lehet dönteni az emberek életéről. Dönteni. Hogy megmented őket, vagy sem. Csak így lehet jót tenni, /vagyis csak az számít jótettnek/, ha egyébként megtehetnéd, hogy a rosszat választod. Máskülönben csak egy vesztes vagy, egy senki.
Aztán az író hozzáfűzi, hogy apja a 80-as években kezdő orvosként a mentőknél dolgozott. Négyszáz halálesetük volt évente. Voltak olyan helyek, ahol naponta öt gyilkosság történt. Ha megérkezett a mentő, de a rendőrség még nem ért oda, a sebesült hiába fetrengett a földön, nem volt szabad ellátni. Mert ha kiderült, a gyilkosok visszafordultak, követték a mentőautót, megállították, kinyitották az ajtókat, és bevégezték munkájukat. Több tucatszor megtörtént ez. – majd így fojtatja a történetet – Egyszer aztán apámat egy tizennyolc éves fiúhoz hívták. Mellkason lőtték, de az egyik borda eltérítette a lövedéket. A fiú a földön fetrengett, kiabált és vérzett. Apám ellátta és be akarta vitetni. Az ápolók kétségbeestek és le akarták beszélni. Nyilvánvaló volt, hogy a gyilkosokat megzavarta egy járőrkocsi, ezért nem tudtak pontosan célozni, de visszajönnek. Az ápolók azt hajtogatták: - Várjunk, jönnek, befejezik a dolgukat, és akkor elvisszük. – De apám hajthatatlan volt, mert úgy gondolta, hogy ez nem az az életkor, amikor meg kell halni, még ha a camorra egyik tagjáról van is szó. A fiút tehát ellátták, kórházba vitték és túlélte. Aznap éjjel aztán a gyilkosok elmentek apám házába, úgy véresre verték, hogy egy hónapig ki sem tette a lábát otthonról.
Majd az író hozzáteszi: Megmenteni olyasvalaki életét, akinek meg kell halnia, azt jelenti, hogy osztozni akarsz a sorsában. Ez nem az a fajta döntés, ami megszabadít egy gondtól…” Majd hozzáteszi, hogy „ez az igazi magány.”
Megtörténhet, hogy a jó választása magányba taszít, elszigetel, és okot ad arra, hogy félelemben éljen valaki.
A tündérmesékben nem ez van, és nem ezt tanítják nekünk gyermekkorunkban, de bizony Máté karácsonyi története kökeményen elénk tárja a dilemmát: a felelősség kérdését. Elvi jótettünkkel nagyobb bajt is okozhatunk, mintha nem tettünk volna semmit, mert mindent a következmények felől kell megítélni, mégpedig abból a végső perspektívából, hogy Jézus eljövetelésre várakozunk, és abban hiszünk, hogy csak az ő eljövetelének fényében kell értelmet nyernie, és kellően megalapozottnak bizonyulnia tetteinknek.
Bonhoeffer eegy alkalommal a siker kapcsán azt írta: nem az a kérdés, hogy hogyan másszunk ki hősiesen a csávából, hanem az, hogy az eljövendő generáció hogyan éljen tovább. Csak ebből a történelmileg felelős kérdésből jöhetnek létre gyümölcsöző megoldások, még akkor is, ha azok átmenetileg nagyon is megalázóak.
Hitbeli örökségünkből e szavakat kiragadva kívánok mindenkinek a jó melletti, felelős döntéseket 2011-re. Ámen
