Másnap János látta Jézust, amint jön felé, és így szólt: "Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét! Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőzött engem, mert előbb volt, mint én.
Szeretett Testvérek!
Hat éves korom óta viselek szemüveget. Történetem nem kirívó eset, a gyerekek többségénél mikor iskolába kerülnek, gyakran kiderül, hogy nem látnak jól. A padból való hunyorgás a tábla felé, a padszomszéd füzetéből való másolás, mind-mind annak a jele, hogy probléma adódott a látással. Miután nálam is jelentkeztek ezek a tünetek, anyám elvitt szemészhez. Arra emlékszem, hogy egy idős doktornőhöz kerültem, aki nem a türelméről volt híres. A szememre rakta a nehéz próbakeretet, amibe különböző dioptriájú lencséket tett, és kérte, hogy olvassam el a betűket. De kisiskolás lévén én még nem ismertem mindegyiket. A doktornő már emiatt is begurult, de mutatott egy másik táblát, ahol különböző ábrák voltak, többnyire talán gyümölcsök, mondván, hogy azokat már csak ismerem. Aztán el kezdtem sorolni fentről lefelé haladva aszerint, hogy éppen mit láttam a táblán. Majd egyszer csak elakadtam, nem tudtam folytatni a felsorolást. Valószínűleg addig is bizonytalan lehettem, mert a doktornő ekkor már ingerülten rám kiáltott, hogy „Látod, vagy nem látod?!” Persze, hogy nem láttam, éppen ezért mentünk oda. Aztán nagy nehezen belőtte a számomra megfelelő dioptriát, és azóta szemüveget - vagy régi nevén- okulárét viselek.
Szeretett Testvérek, ma Oculi vasárnapja van. A bevezető zsoltár figyelmünket a szemünkre, a látásunkra irányítja. Így hát én is egy látásvizsgálatra hívom a testvéreket. Nézzük meg, hogy látunk-e? Hogy jól látunk-e? Nézzük meg, hogy nem deformálódott-e el a látásunk! Ellenőrizzük, hogy nincs-e vele valami gond. Legyen ez amolyan kontroll alkalom. (Mert ki tudja, nem történt-e valami a legutóbbi vizsgálat óta.)
Testvérek, böjt 3. vasárnapján úgy érzem felénk is az a kérdés hangzik, amit annak idején nekem tett fel a szemorvos, hogy: látod, vagy nem látod? De mit is kellene látnunk pontosan? Ami alapigénkben megelevenedik, az nem más, mint egy tanúságtétel. Annak a kifejtése, hogy Keresztelő János miként értette meg azt, amit látott, és amiről ő maga is bizonyságot tett. Azt olvassuk, hogy János látta, ahogyan Jézus közeledik felé. Keresztelő bizonyára nem most találkozott Jézussal először, hiszen tudjuk, hogy unokatestvérek voltak, így abban egészen biztosak lehetünk, hogy rokoni kapcsolatuk folytán ismerték egymást. Itt azonban egy egészen másfajta ismeretségről egy másfajta tudásról, egy másfajta látásról van szó.
A görög nyelvben három szó van a látás kifejezésére. Az egyik a blepó. Ez nagyjából annyit jelent, mintha benéznénk egy ajtón, mert felfigyeltünk valamire. Az egyház ajtaján nagyon sokan benéznek, mert valami megragadja a figyelmüket. Valami odavonzza a tekintetüket, bekukucskálnak, valamiféle benyomást szereznek, aztán tovább is állnak.
A másik szó, a theoreó. Ők a vizsgálódók. Ők azok, akik teóriákat gyártanak, alaposan feltérképeznek minden lehetőséget, tárgyalnak, érveket hallgatnak meg, aztán hideg fejjel, megszűrve mindazt, amit láttak és hallottak, döntenek.
Végül pedig a harmadik szó, a horaó. Ez a szó nem önmagában a látást jelenti, hanem párosul hozzá valami. Valami, amit csak szívvel, amit csak tiszta szívvel lehet meglátni. Ez pedig nem más, mint a hit. Az a hit, amiről a Biblia azt mondja, hogy a Lélek ajándéka.
János tehát látta Jézust. Nemcsak úgy, mint ahogyan mi láttuk egymást a templom előtt, amikor jöttünk befelé. Hanem valóságosan látta. Szemével és a szívével egyaránt. És ezt a belső látását foglalja szavakba akkor, amikor a felé közeledő Jézusról azt mondja:„Íme, az Isten báránya, aki hordozza a világ bűneit.” Testvérek, ezzel a néhány szóval János tanúságot tesz Jézus kilétéről.
De mielőtt továbbmennénk, gondolkodjunk el azon, miért is kell Jézus mellett bárkinek – legyen az bármelyik János, az evangélista vagy Keresztelő János – tanúskodni? Azt hiszem azért, mert Jézus alakja nem egyértelmű mindenki számára. Jézust elfogadni annak Aki, nem megy „önmagától”! Nem elég meghallgatni a tanítását, vagy konkrétan a Róla szóló tanítást, nem elég átesni az iskolai hittanórán, vagy a konfirmációi előkészítőn. Sőt, még személyesen találkozni, összefutni sem elég Vele. Mert hányan látták és hallgatták Őt, mégsem lettek tanítványai! Ahhoz, hogy Jézusról szerzett tudásunk igazi ismeret legyen, személyes kapcsolatba kell lépnünk Vele: életkapcsolatba. Egy életre szóló kapcsolatról van szó. Amint a mondás tartja: „lakva ismerszik meg az ember”. Azt hiszem, pontosan erről van szó: Jézust is csak „lakva”, Vele lakozva, Benne és Vele maradva lehet igazán megismerni.
Keresztelő bemutatja tehát Jézust, mint ahogyan az antik drámákban a színre lépő főhőst bemutatta a darab egy másik szereplője. Ez azonban csak a forma. A tartalom mélyen az Ószövetségben gyökerezik, és pontosan ebből érthetjük meg, amit Keresztelő mond: „Íme az Isten báránya, aki hordozza a világ bűnét!” A zsidóság jól ismerte ezt a képet. Tudta, hogy a kultusznak van egy olyan része, mikor naponta, reggel és este bemutattak egy-egy bárányt áldozatul. Ám azt is tudták, hogy létezik egy sokkal jelentősebb áldozat is, amit évente csak egyszer mutatott be a főpap, az Egyiptomból való szabadulás emlékére azért, hogy Izrael számára engesztelést, bűneiből való szabadulást szerezzen.
Így mikor Keresztelő János a felé közeledő Jézusról azt mondja : „Íme az Isten báránya, aki hordozza a világ bűnét!”, akkor először látja Jézust annak, aki Ő valójában. Először fedezi fel, először érti meg lényegi voltát. Íme, az Isten báránya. Íme, az áldozati bárány.
Áldozat. Ennek a szónak számomra két jelentése van. Az egyik kikopni készül fogalomtárunkból, a másikat pontosan ismerjük mindannyian. Ma nagyon sokan áldozatul esnek. Áldozat lehet valaki a munkahelyén, amikor létszámleépítés van. Áldozatul eshet valaki a családjában, ahol bántalmazzák őt. Áldozat lehet valaki, aki éppen külföldön van, és ott valamilyen katasztrófa történik. És áldozat lehet valaki, akit valamivel hamisan vádolnak. Azt hiszem, sosem fogom elfelejteni azt, amit a héten éltem át. Egy bírósági tárgyaláson vettem részt, ahol nagyon komoly vádakkal illettek valakit. Lassan egy éve fogva tartották már. Ahogy láncra verve behozták a terembe, ahogy középen megállították a bírók előtt, arra gondoltam, hogy nincs új a nap alatt. Egy ártatlan ember, akit hamisan vádolnak. Mi történik ebben a világban, hogy 2000 éve folyamatosan megtörténhet ilyesmi? Áldozatul esni tehát annyit jelent, hogy rajtam kívül álló okok vagy tényezők hatására, az életemben valami negatív változás, valami törés következik be. Olyan, amire nincs befolyásom, amire nem tudok hatással lenni. Gondolom számtalan ilyen helyzetet vagy történetet tudna mondani ki-ki a saját életéből. De Jézus áldozata más. Ő nem áldozatul esik, hanem áldozatul adja magát. Mekkora különbség ez, testvérek! Önszántából adja oda magát. Azt hiszem, erre már kevésbé tudnánk példákat említeni saját életünkből. Pár nappal ezelőtt hallottam, hogy Japánban, egyre több keresztény ember dolgozik az erősen sugárzó helyeken. Ők nem áldozatul esnek, hanem áldozatul adják magukat másokért. Mi mikor hoztunk áldozatot magunkon kívül bárkiért is? Mikor tudtuk a másikat magunk elé helyezni bármiben is? Pedig nekünk még csak az életünkbe sem kerülne! Ez az, amire rámutat Keresztelő János. Hogy tessék, lássátok, itt van előtettek. Ő az, aki előbb volt, mint én. Ő az, aki az Istentől jött. Ő az, akit már olyan régóta vártok, és most itt van, hogy megszabadítson titeket minden terhetektől.
Oculi vasárnapján az tehát a kérdés testvérek, hogy látod vagy nem látod? Látod-e, hogy ki az, aki közeledik feléd minden napon? Látod-e, hogy ki az, aki elhordozta helyetted azt a büntetést, amit te érdemeltél volna? Látod-e, hogy egyedül Ő az, aki képes változtatni az életeden? És látod-e, hogy egyedül Ő az, aki reményt adhat neked. Reményt akkor, amikor áldozatul esel, amikor áldozattá válsz, és reményt a hétköznapokban, amikor egyszerűen csak nehéz az élet. Amikor kilátástalannak látod ügyeid alakulását. Böjtben is jön feléd, és hív téged.
A Vele való életközösséggel akar megajándékozni téged is. Csak rajtad áll, hogy bekukucskálsz az ajtón, aztán tovább állsz, teóriákat gyártasz és magyarázol, vagy szíved belsejéből megérzed, hogy ki az, aki közeledik hozzád, és bizonyossággal vallod Jánossal együtt: „Íme, az Isten báránya, aki hordozza a világ bűnét.” Ámen.
Imádkozzunk!
Uram Istenem!
Ajándékozz meg a tisztánlátás örömével. Add, hogy ha valami elhomályosítaná látásomat, a rólad szóló bizonyságtétel mindig legyen elég. Ámen.
