.
Szeretett Testvérek!
A halál megunhatatlan szenzáció. Ha az újságokban találkozunk vele, megugrik az eladási példányszám, ha a televízióban látunk valami retteneteset, akkor napokig van min szörnyülködni. Borzong tőle az ember, mégis a közelébe kívánkozik. Menekül előle, ugyanakkor vonzza is. Kíváncsi, tudni akarja, mi és hogyan történt. Egész egyszerűen beszédtéma. Ismert emberek temetésére nemcsak a tisztelői mennek el, hanem nagyon gyakran a kíváncsiskodók is.
Testvérem, Te mért vagy ma itt? Mi az, amit látni akarsz? Mi az, ami idehozott ma téged? Hallottad tegnap a rádióban, amikor bemondták, hogy a keresztény világ ünnepre készül? Vagy kíváncsiskodó vagy, mint a Golgota alatt ácsorgó tömeg? Mire számítasz, mi fog történni? Szenzációra éhezel? Netán valami csodára, amit világ még nem látott?
Vagy úgy vagy jelen, mint Pilátus, aki úgy tűnik megért valamit abból, amit Jézustól hall. Talán már mentené is Őt, mint akinek hatalma van élet és halál fölött. Az erős nyomásnak azonban mégsem tud ellenállni. Megzsarolják, és ezzel kikényszerítik a kiadatást. És ő egy kézmosással jelzi: innentől kezdve nem vétkes ennek az igaz embernek a haláláért. Szabadulni azonban sosem tud már tőle.
Aztán ott vannak a katonák, akik elviszik Jézust. Megverik, megalázzák, kigúnyolják. Számukra a legfontosabb, hogy mit nyerhetnek a halálából. Szerencsejátékot űznek a kereszt alatt. Sorshúzással döntik el, kié legyen a köntöse. Semmi mást nem látnak ennek az embernek a halálából, csak azt, hogy ők milyen hasznot tudnának belőle húzni. És máris fülünkben csenghet a 22. zsoltár mondata: „Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek.”. A katonák tehát a köntössel vannak elfoglalva. Ott állnak ugyan a kereszt alatt, de háttal a keresztnek, és háttal Jézusnak is. Muszájból vannak ott, ez a kötelességük, ezért fizetik őket. Nem érdekli őket sem Jézus, sem az Ő kereszthalála, csak a potya. Mit kaphatnak még tőle.
A kereszt alatt ott áll egy másik csoport is. Nem muszájból vannak ott, nem kellene ott maradniuk. Ők nem várnak semmi potyára. Szeretetből állnak ott. Féltésből. Fáj nekik, amit amazok művelnek. Fáj nekik az, ami Jézusnak fáj. Egy anya elveszti fiát, egy tanítvány elveszti mesterét. A veszteséget élik meg. És még nem tudnak ennél tovább látni.
És ott vannak bújtatottan a reményvesztett tanítványok is. A fogadkozással, hogy sosem tudnálak elhagyni téged. Hogy sosem tudnálak megtagadni téged. Hogy követlek akár a halálba is. Nagy szavak és ígéretek! De hol vannak már?
És ott van a halálba induló is. Szomjasan és meggyötörten. Teljesen egyedül.
És azóta is onnan a középről üvölti bele a világ arcába az örömhírt a fekete péntek: ELVÉGEZTETT. A kereszten lévő egyetlen szavával töri szét életünk reménytelenségét: „ELVÉGEZTETETT!” MEGTÖRTÉNT!
Neked semmit nem kell tenned, nem kell várnod, nem kell bizonytalankodnod, és nem kell többé félned. Isten mentő tette Benne célba ért, végbement, kiegészítésre soha többé nem szorul, megdönthetetlen és letagadhatatlan. Az üdvösségünk készen van. Elkészítve vár ránk.
Nem kell Pilátusnak lennünk, akit félelem száll meg, mert sejt ugyan valamit, de nincs bizonyossága. Nem kell a keresztnek hátat fordító katonának lennünk, aki csak kötelességből marad Jézus keresztje alatt. Nem kell aggódó anyának vagy testvérnek lennünk, mert a szeretet erősebb a halálnál. Nem kell reményvesztett és megrémült tanítványnak lennünk, mert Isten Jézus Krisztusban célba vitte megváltó tervét.
Csak magadnak, csak önmagadnak kell lenned. Megfogalmazva azt, hogy miért maradsz a kereszt tövében, miért maradsz Jézus közelében. Mert megsejtettél valamit vagy, mert szereted Őt, vagy Isten tudja, mi indít téged a maradásra. Mindenesetre a kérdésre válaszolni kell. Muszáj tisztázni azt, hogy hogyan és miért vagyunk jelen. Megkerülni nem lehet. Engem a hála késztet maradásra. Meg a bizonyosság, amit Pilinszky így fogalmaz meg: „Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni a szíve. Harmadnapon feltámadt a halálból, et resurrexit tertia die!”
Ámen!
