A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: "Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették!" Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de mégsem ment be. Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. A tanítványok ezután hazamentek. Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, és látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt; az egyik fejtől, a másik meg lábtól. Azok így szóltak hozzá: "Asszony, miért sírsz?" Ő ezt felelte nekik: "Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették." Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. Jézus így szólt hozzá: "Asszony, miért sírsz? Kit keresel?" Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: "Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom." Jézus nevén szólította: "Mária!" Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: "Rabbuni!" - ami azt jelenti: Mester. Jézus ezt mondta neki: "Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez." Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: "Láttam az Urat!", és hogy ezeket mondta neki. Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: "Békesség néktek!" És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. Jézus erre ismét ezt mondta nekik: "Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket." Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: "Vegyetek Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak."
Szimbólum mindaz, amely a láthatatlan valóságot tapasztalhatóvá, érzékszerveinkkel megfoghatóvá, láthatóvá teszi.
A Húsvéti idő, a vasárnap fény teli reggele, a vasárnap és a hétfő a Húsvét ünnepének szimbólumai. Kifejezik a fény örökkévalóságának, Isten legyőzhetetlenségének misztériumát, titkát. A természetben tükröződik ez a fény, fényteliség. Húsvét ünnepének napja ugyanis a tavaszi napéjegyenlőséget követő első Holdtölte utáni vasárnap és hétfő. Kr. u. 325 óta.
Az Isten két világítótestet teremtett nekünk. Egy nagyobbat, a Napot, és egy kisebbet, a Holdat. Ezek külső, látható jelei annak a valóságnak, amely Krisztus feltámadását jelenti.
A tavaszi napéjegyenlőség napja március 21-e. Ez azt jelenti, hogy az ezt követő napokban a látható fény időtartama hosszabb már a sötétségnél. A fény legyőzte a sötétséget. Láthatóan, és érzékelhetően legyőzte azt. De amellett, hogy a Nap és a nappalok időtartama szimbóluma ennek a győzelemnek a Hold is teljességre jut, mert Hold is megtelik a fénnyel, a Nap fényével. És az éjszakában is mutatja ezt a győzelmet.
Emellett a vasárnap – mint a Nap napja, és a hétfő mint a Hold napja, mint a két legfényesebb nap is rímel erre az Ünnepre.
Az ünnepek ideje soha nem véletlenül lett kitalálva. A láthatatlan valóságot mutatják meg, tapasztaltatják meg az emberrel. Ezért nagyon fontos, hogy a Húsvét évről évre ekkor legyen, amikor a külső világban is megnyilatkozik már a fény, teljességre jut, legyőzi a sötétséget. Mert ha korábban történne – akkor a győzelem nem lenne teljes, a külső erőknek még hatalma lenne felettünk.
Életünk egy harc színtere. Halálunk jelenti benne a sötétséget. A halálunk, amely nap mint nap bekövetkezhet, veszteségekben, elválásokban, szakadásokban, temetésekben, gyászban. Sokszor annyira magával ragad bennünket, és annyira belesüllyedünk, hogy nem tudunk sötétségéből kilépni.
Halálon és halálokon, elmúláson mindenkinek át kell mennie.
Mi az, ami marad? Marad-e valami? Sokszor úgy érezzük, és azt tapasztaljuk, hogy nem, és nem marad semmi, csak megszűnés van, és szenvedés, és fájdalom és halál.
De ha jobban megnézzük mindaz, ami megszűnik – az saját vágyaink és saját akaratunk terméke. Mert az fáj, annak elvesztése fáj, amit magamnak gondolok, magamnak érzek, magamnak tudok – legyen az egy tárgy, egy társ, bármi, ami az enyém.
Most megállok egy kis csendre.
Gondoljunk erre most, gondoljon ki-ki a maga veszteségeire, elmúlásaira, szenvedésére, fájdalmára. Akár ki lehet választani egyet, a legfájóbbat, és időzzünk el ennél egy kicsit.
...
El tudjuk-e fogadni ezt a veszteséget? Hogy megtörtént?
...
Vagy tudjuk-e szeretni?
...
Ha nem – nem baj.
Amennyit el tudunk belőle fogadni – fogadjunk most el. Amennyit szeretni tudunk belőle, szeressünk. A többit tegyük le most Vasárnap hajnalban a feltámadott Krisztus keresztje elé.
...
Ahonnan elfogadtuk, vagy ahonnan megpróbáltuk elfogadni ezt a fájdalmat, ahonnan szerettük, vagy ahonnan megpróbáltuk szeretni ezt a veszteséget – az a Feltámadott Krisztus helye és valósága bennünk.
Ez a megváltás.
Az ember, parányi életével megélheti, átélheti a legnagyobbat. Istent.
Ez a Húsvét értelme.
Ez a találkozás.
Ez Krisztus keresztjének az értelme.
Isten találkozása az emberrel – Isten eggyé válása az emberrel. Az ember eggyé válása az Istennel.
Ez a fény győzelme a sötétségen.
Ami akkor lesz maradéktalan, ha a kereszt elé már nem teszünk le semmit a veszteségeinkből.
Mert már mi magunk vagyunk az, aki – Pál szavaival – Krisztusban életre kel. Krisztusban örök életre kel.
Ehhez az úthoz, Krisztus bennünk való megelevenedéséhez adjon erőt a Feltámadott a mai Húsvéti napon mindegyikőnknek személy szerint!
Ámen.
