Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan futamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek, és vitatkoztak egymással, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt. Ő pedig így szólt hozzájuk: "Miről beszélgettek egymással útközben?" Erre szomorúan megálltak. Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: "Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod mi történt ott ezekben a napokban?" "Mi történt?" - kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: "Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt; hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, de nem találták ott a testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták." Akkor ő így szólt hozzájuk: "Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?" És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok unszolták és kérték: "Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!" Bement hát, hogy velük maradjon. És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Erre megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. Ekkor így szóltak egymásnak: "Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?" Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.
Ünneplő Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
A mai ünnepen két tanítvány útját kísérhetjük végig figyelmünkkel. Két tanítvány útját, akik szomorúan, kétségbeesve mennek hazafelé Jeruzsálemből azok után, ami ott történt a Mesterrel. Nem látnak, és nem hallanak mást, mint szívük fájdalmát és keserűségét. Bár naptárilag már húsvét után vannak, szívükben még húsvét előtt, hiszen számukra még nem valóság a feltámadás. Ők még nagypéntek csúfosnak tűnő kudarcában élnek és csak a kereszten szenvedett, és meghalt Mestert látják szemeik előtt.
De ahogyan mennek hazafelé, valami történik. Valaki csatlakozik hozzájuk. Valaki, akinek látszólag fogalma sincs arról, mi minden történt Jeruzsálemben alig pár nappal ezelőtt. És a tanítványok a múltba feledkezve csak arról tudnak beszélni az idegennek. Arról, hogy mi történt és, hogy miért történt. Keresik az okokat, a magyarázatokat. De akkor és ott, számukra nincs magyarázat. Számukra csak a fájdalom és a reményvesztettség van.
Sokan élnek ebben a világban húsvét előtt. Sok ember keresi a válaszokat saját élete miértjeire, sokan mennek az úton leszegett fejjel a múlt eseményein rágódva. Talán néha mi is elveszítjük a húsvéti hitet és visszatérünk az emmausi útra. Mindenkinek lehetnek rosszabb időszakai. Olyan szakaszai az életünknek, ahol nehéz túllátni veszteségeinken, fájdalmainkon. És ilyenkor, ezekben az időszakokban őrült nehéz nem a szomorúság emmausi útján járni.
Csakhogy a múlt nem segít az előre jutásban. Próbáljunk csak meg hátrafelé nézve előre haladni. Lassú és nehéz minden lépés, mert nem látjuk a szemünkkel azt, ami előttünk van. Bármiben eleshetünk, és nagyon megsérülhetünk. Nem lehet így leélni egy egész életet! Manapság az emberek kétféle irányba néznek. Vagy hátra, vagy előre. Csak éppen a jelenre nem figyel senki. Vagy a múltban élünk, és sajnáljuk azt, amit elmulasztottunk, ami már elhaladt felettünk, és folyamatosan azon rágódunk, hogy mit kellett volna másképpen csinálnunk. Vagy pedig kizárólag csak előre nézünk, folyamatosan azon tépelődve, hogy a jövőben hogyan kellene majd ezt és azt csinálni, közben pedig aggodalom tölti el a szívünket. Csak éppen a jelenre nem figyelünk. És ha nem figyelünk arra, ami éppen most van, elmulasztjuk megélni azt, amit éppen most kellene átélnünk, aminek éppen most lenne itt az ideje. Pedig a most, az nem jön vissza. A most, néhány pillanat múlva már múlt idő lesz. És ha nem élünk a jelenben, akkor nem vesszük észre azokat az ajándékokat sem, amikkel éppen most ajándékoz meg minket Isten.
És a tanítványok pontosan így tettek. Lehajtott fejjel, magukba roskadva mentek, az elmúlt napok eseményein töprengve, és szívükben már előre félve a jövőtől. És amikor csatlakozik hozzájuk valaki, nem ismerik fel benne a szeretett Mestert. Bár Jézus már ott van velük, beszél hozzájuk, mégsem tudják ki ő. De itt van az első örömhír Testvérek ebben a történetben, mégpedig az, hogy a tényeken a tanítványok viselkedése, mit sem változtat: a feltámadt Jézus Krisztus melléjük szegődött! Akár felismerik őt, akár nem, Ő akkor is ott van velük. Számomra ez óriási vigasztalás! Még ha nem is tudok róla, ha nem is veszem észre jelenlétét az életemben, Ő akkor is ott van.
Minden ember életében jelen van Krisztus. Minden ember mellé odaszegődik, csak van, aki nem ismeri fel őt. Sokan nevezik szerencsének, sorsnak, karmának, csillagoknak, angyalnak, stb. Mert az áldás, amit Jézus jelenléte hoz, minden ember számára megtapasztalt esemény, csak nem mindenki tudja – és vannak akik nem is akarják tudni – hogy honnan kapják mindezt. De a tényeken ez nem változtat, akármilyen köntösbe is bújtatjuk őket, ugyanazok maradnak.
Aztán Jézus és a tanítványok beszélgetni kezdenek, és a magát tudatlannak mutató Jézus rákérdez arra, hogy mi történt? Mi okozza szomorúságukat? És amikor a tanítványok elmesélik neki, akkor rögtön van kész válasza, ami nem tűnik túl kedvesnek, vagy megértőnek. Jézus balgáknak nevezi őket. Rest szívűeknek. Szeretettel beszél velük, de elmondja, hogy az ő hibájuk az, hogy nem hisznek az írásoknak. Hiszen minden meg van írva. Benne van az írásokban, hogy meghal, de feltámad. Aztán magyarázni kezd. Jézus az ószövetség alapján magyarázza saját tanítványainak saját magát. De leginkább azt, hogy ami ott le van írva, az igazzá vált, a próféciák beteljesedtek, az ígéretek betöltettek.
Én úgy hiszem, nem ítélhetjük el a tanítványokat. Hogy miért nem? Hát azért, mert attól, hogy valaki valami olyasmit mond, ami azelőtt még sohasem történt meg, amire nincs precedens, ami kézzel megfoghatatlan, azt azért valljuk be, elég nehéz elhinni. Az addig rendben, hogy Jézussal éltek 3 éven keresztül. Látták mindazt, amit Ő tett, hallották a szavait, érezték, hogy valami egészen új szemléletet hozott a világba. De azzal már nem tudtak mit kezdeni –hiába mondta el nekik többször is-, hogy lesz idő, amikor Ő már nem lesz közöttük. Hallották, értették ugyan ezeket a szavakat, de valahogy opcionálisan nem fért bele a képbe. Ezért a nagy döbbenet. Ezért a bénultság. Ezért a leszegett fej. És ezért az emmausi út.
A tanítványok szeme tehát még nem nyílt meg, hogy felismerjék, ki utazik velük. Ám mégis éreztek valamit benne, valami erőt, valami megnyugtatót, mert megkérték: Maradj velünk! Számomra az újszövetség egyik legszebb kérése ez, talán az egyik legfontosabb mondat, amit ember valaha kimondhat Jézusnak: maradj velem! Ez azt jelenti, hogy kellesz nekem, szükségem van rád, jó veled, fontos vagy. Még időt akarok veled tölteni!
Gyönyörű kérés ez, és mennyire meghatározó! Mert Jézus maradása megváltoztatja az életet. Még akkor is igaz ez, ha valaki úgy mondja neki, ahogyan ez a két tanítvány tette azon az estén: nem tudván, hogy Jézusnak mondják ezeket a szavakat.
Aztán nem sokkal ezután felismerték Őt. Amikor velük evett és megtörte a kenyeret, megnyílt a szemük. Akkor hirtelen minden világos lett. Hogy miért volt megnyugtató vele beszélni, hogy miért volt olyan jó neki elmondani mindazt, ami terheli őket, amitől félnek, és miért volt olyan jó őt hallgatni. A feltámodattal beszéltek, és hirtelen beléjük hasít a felismerés, hogy minden igaz! Minden úgy igaz, ahogyan azt Ő előre megmondta nekik.
Jézus tehát felfedi magát, és nem is akárhogyan. Abban a közösségben, ami a legmélyebben kifejezi, mit tett ő értük. És amikor megtörte a kenyeret, a tanítványok számára is egy pillanat alatt helyére került minden.
A húsvét előtti állapotból, a félelmekből, kétségekből, hitetlenségből egy csapásra átkerültek húsvét utánra. Hevült a szívük, amikor vele beszéltek. Életük megváltozott: a Jézussal való közösség változtatta azt meg, Ő adta bele a húsvét örömét és a feltámadás ragyogását.
Szeretett Testvérek, mi ma már húsvét után vagyunk. Sok húsvét után. De vajon a hitünk is húsvét utáni-e? Hiszünk mindabban, ami megíratott, hogy meg kell történnie? Hiszünk Jézus Krisztus feltámadásában, ami legyőzte a halált, ami megszabadított a bűn hatalmától, ami új életet ad?
Ő velünk jön életünk útján, de vajon felismerjük-e, hogy ő az? Vajon tudjuk-e, hogy mindazt a jót, áldást, amit életünk során kapunk, azt tőle kapjuk? Vajon tudjuk-e, hogy vele megoszthatjuk a rossz híreket is? Azt, amitől félünk, ami nyugtalanít minket? Érezzük-e, hogy Jézus velünk van?
Sokat tanulhatunk ma a tanítványoktól, és Jézus szavaiból. Megtanulhatjuk letenni a múltat Jézus elé. Megtanulhatjuk, hogy bízhatunk ígéreteiben, mert az Ő ígéretei igazak. És megtanulhatunk hittel nézni, a jövő felé.
Feltámadott Urunk azt mondja, Én veletek leszek minden napon! Azt mondja, hogy Ne aggódjatok a holnapért! És azt is mondja, hogy Én vagyok az út, az igazság, az élet! Mi pedig válaszként kérhetjük őt: maradj velünk! Mi már tudjuk, hogy Jézus az, aki az úton jön velünk. A feltámadott és győzedelmes Krisztus. Ő az egyetlen, aki legyőzte a halált, és aki nekünk is örök életet hozott.
Kérjük őt bátran és bizalommal, hogy maradjon velünk. Emelje tekintetünket a sokszor fájó múltból a jelenbe. Fordítsa bánatunkat örömre, reménytelenségünket reménységbe. És maradjon velünk egész életünk során. Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk Istenünk, Szerető Mennyei Atyánk!
Hálás szívvel köszönjük meg neked a húsvéti fényt, melyet kegyelmesen ránk árasztottál. Köszönjük, hogy megváltó tettedet véghezvitted egyszülött fiad élete árán.
Urunk! bocsásd meg nekünk, hogy sokszor nem vesszük észre jelenlétedet életünkben, pedig Te mellettünk vagy. Annyi minden elhomályosítja látásunkat. Annyi nehézség és bánat van ami fogva tart minket, és a sok megoldásra váró feladattól szinte képtelenek vagyunk felemelni tekintetünket. Pedig Te hűségesen jössz mellettünk utunkon még akkor is, ha mi azt nem vesszük észre.
Urunk! egy kérésünk van hozzád húsvét ünnepén: Maradj velünk! Ne mellettünk legyél, hanem velünk. Ahogyan a tanítványok nem vették észre, hogy te vagy az, aki mellettük mész, de amikor velük voltál, amikor újra, kishitűségük ellenére is közösséget vállaltál velük, megnyílt a szemük: így légy velünk is, és így nyisd meg a mi szemünket is. Add meg kegyelmesen, hogy ne melletted, hanem veled járhassunk életünk útján.
Így kérünk téged légy a betegekkel. Légy azokkal, akik nem tudtak eljutni ezen az ünnepen a te házadba. Légy azokkal, akik hiányoztak nekünk. Aki szomorú, azt te vigasztald. Aki beteg, azt te gyógyítsd. Aki reményvesztett, azt jelenléteddel te bátorítsd. Aki gyászol, azt te öleld át.
Add, hogy mindenkit átjárhasson a húsvéti fény. Ne csak az ünnep néhány napján, de életünk minden percében ehhez a fényhez tudjunk igazodni és ragaszkodni.
Urunk, Megváltónk! Maradj velünk! Ámen.
