22Amikor eljött a templomszentelés ünnepe, Jeruzsálemben tél volt. 23Jézus a templomban, a Salamon csarnokában járt. 24Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: "Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!" 25Jézus így válaszolt nekik: "Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, 26de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok. 27Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. 28Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. 29Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből."
Az év legszebb időszakában vagyunk. A természet ontja a szépségeket, és az illatokat. A szagok különös dolgok: érdekes módon könnyebben felébresztik az emlékezést, mint a látvány. Ha megérezzük gyermekkorunk egyik kedvenc ételének az illatát, akkor számos emlék törhet ránk, és maga alá gyűrhet minket, és szinte cselekvésképtelen kábultságban küszködünk a könnyeinkkel. A hangokkal is hasonló a helyzet. Ifjúkorunk kedvelt dalai – ha felcsendülnek több évtized szünet után, egészen mélyen képesek meghatni minket. Néhány éve egyik barátom járt nálunk látogatóba a családjával, és feltettem neki a „pacsirta-nyelv aszpikban” című lemezt, melyet annak idején mindketten szinte rongyosra hallgattunk. És egyszerre vett erőt rajta öröm és fájdalom, nosztalgia és emlékezés.
Állatok számára is a tájékozódásban a szag és a hang döntő. Amikor még megvolt apám hobbikertje, tartott kutyát, és amikor az ember hosszabb idő után hazament, nyilván más volt a szagom, mert előfordult, hogy a kutya először nem ismert meg, látszott rajta a bizonytalanság. Nyilván egy ember szaga egy kutya számára egy komplex jelenség, sok összetevővel, és ezek egyike-másika nyilván nem nagyon változik, valamiféle állandó alkotórésznek tekinthető.
A kutya számára a világ szagképek sokaságából áll. Világító szagvonalak, felhők, áramlatok keveréke. Bennünket embereket már messziről felismer szagunkról, amely mintegy felhő vesz körül minket. A kutya az orrával gondolkodik. Remek szimata által még akár egy nappal azelőtt ott járt élőlény szagát is megérzi. Felismeri a nyomok korát és irányát is. Akár bevásárlótáskánkba is bepillant, és megállapítja mit rejt a szatyor mélye. Egyes kutatók megpróbálták összehasonlítani az emberével. Kb 1 milliószor jobb a szimatuk mint a miénk. Az emberek és a kutyák szaglósejteinek érzékenysége eléggé hasonló, ám míg az ember orra 150 ezer szaglósejtet tartalmaz, addig a kutyáké 224 milliót. Ennek tükrében furcsa, hogy mégsem ismert fel rögtön apám kutyája, amikor több hónap után találkoztunk.
A szagokkal szemben szemben a hang az egyértelműbb. Nem változik, nem torzul el attól, hogy valaki hosszabb ideig távol volt az otthonától.
A hang, a beszédhangunk annyira jellegzetes, hogy sokszor nem is az segít nekem egy telefonhívás és beszélgetés, hogy az illető bemutatkozik, hanem az, hogy egy két szó után felismerem a hangját. Sokszor megesik velem, hogy felveszem a telefont, valaki az elején elhadarja a nevét, amit fel sem fogok elsőre, és valójában a hangja alapján ismerem fel, és nem kell visszakérdeznem, hogy kivel is beszélek tulajdonképpen.
„Az én juhaim hallgatnak a hangomra…”
Juhokkal még nem volt dolgom, nem tudom, hogy ők hogyan kommunikálnak az emberrel, mire figyelnek, mi alapján ismerik fel a gazdájukat. De az biztos, hogy felismerik, nem úgy, mint a strucc. Évekkel ezelőtt egy országos felnőtt ifjúsági konferencia alkalmával meglátogattunk egy struccfarmot, és mindannyiunk döbbenetére a gondozó arról számolt be, hogy a strucc olyan buta, hogy nem ismeri fel a gondozóját. Hát a juh ennél lényegesen okosabb állat. Elvileg éppúgy házikedvenc válhatna belőle, mint a kutyából, vagy a macskából. De a haszonállat-státusz, a nagyobb csoportban, nyájban való tartás nem tette lehetővé, hogy gazdájához való ragaszkodását kimutathassa. De az újszövetségi időkben a juhok tartásánál kulcsszerepe volt a pásztornak. Ragadozóktól, rablóktól kellett védenie a nyájat. Az állandó veszélyhelyzetet nyilván az állatok is érzékelték, ezért számukra élet és halál kérdése volt, hogy a pásztortól ne szakadjanak el.
Jézus erre a viszonyra hivatkozik: azt mondja, „a juhok megismerik a pásztoruk hangját.”
Aki őt arról faggatja, hogy miért tartja a népet bizonytalanságban a személye felől, azoknak erről az elég egyértelmű, és összetéveszthetetlen kapcsolatról beszél, mely juhot és pásztort egymáshoz fűz: Függenek egymástól, egymásra vannak utalva. Az végzetes lenne, ha a juhok nem ismernék fel a pásztoruk hangját. A helyzet azzal kapcsolatban, hogy ki is jézus a zsidóság számára, ez Jézus szerint éppolyan egyértelmű, mint ahogy a juhok felismerik a pásztoruk hangját.
Hogy ezt a kérdést miért éppen a templomszentelési ünnepen, vagyis a hanukká-ünnepen tették fel neki? Ez annak az örömünnepe volt, amikor a Makkábi fivérek által kezdeményezett felkelés végre azzal a sikerrel végződött, hogy a zsidóság megszabadult a szeleukida uralomtól, és hosszú idő óta újra független állam lett. A messiástól is azt várták, hogy népét megszabadítja majd a római elnyomástól, és népének visszaadja a függetlenségét.
A meddig tartasz bizonytalanságban bennünket – magyar fordítás nem adja vissza az eredeti szöveg vádló és egyben türelmetlen jellegét. Az eredeti szövegben szó szerint azt találjuk: „Meddig veszed el az életünket, a lelkünket?!” Ez a mondat a maga türelmetlenségével azt sugallja, hogy minden perc, mely a római elnyomás alatt történik, elvesztegetett idő, megrabolt, elvett élet, leállósávban-tartás, kényszerű tétlenség.
Ha ilyen világos politikai elvárások kapcsolódtak a messiásban való hithez, akkor mondhatjuk, hogy Jézusnak erre reagálnia kellett volna. Erre valamit lépnie kellett volna.
Mint máskor, most is azt találjuk, hogy Jézus válasza nem azon a síkon fogalmazódik meg, mint amelyiken a kérdés. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a kérdés kétdimenzióssága után Jézus válasza olyan, mintha egy kétdimenziós négyzetet kockává, háromdimenziós idommá változtatnánk.
Nem az az igazi kérdés, hogy politikailag független-e az ország. Ez nem üdvösség-kérdés. Mi, akik itt Magyarországon, a XX. Században megtapasztaltuk, hogy mit jelent a politikai függés egy birodalomtól, és tudjuk, hogy milyen volt felszabadulni alóla, elmondhatjuk, hogy egy alávetett ország lakójaként is lehet valahogy élni, talán még teljes életet is.
Persze ellenérvként lehetne mondani, hogy az orosz elnyomás nem hasonlítható a rómaihoz. Egy ókori alávetett provinciában élni sok megaláztatást jelentett a helyi lakosságra nézve, de meglepő módon ezek a rendszerek nagyon hasonlóan működtek, legyenek azok ókoriak, vagy modern koriak: ugyanúgy voltak kollaboránsok, besugók és ugyanúgy az elnyomó hatalom ellenőrízte és nevezte ki a legfőbb vezetést: lehetett az pártelnök, vagy főpap.
Nem a politika színterén dől el az üdvösség, illetve az üdvösség nem politikai tartalom. Ez egyértelmű állítása Jézusnak. Ezért mondja Jézus Pilátusnak, hogy az én királyságom nem evilágból való.
A pásztor – hasonlat nagyon nagy igéretet jelent. Jézus azt mondja: Én örök életet adok azoknak, akik hallgatnak a hangomra, ahogy juhok a pásztoréra, és senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.
Tahát ha bízunk benne, ha hiszünk neki, akkor nincs mitől és kitől félnünk többé. És azt hiszem a legnagyobb szabadság az, amikor az embert a félelmeitől szabadítják meg.
Lutherről sokan úgy gondolkodnak, még teológusok és egyháztörténészek is, hogy mindenestől és menthetetlenül középkori figura volt és maradt. És erre a legjobb példa az ördögözése. Tényleg sokszor beszél róla, és élete egy időszakában nyilván rettegett is tőle.
De aztán jött az a bizonyos fordulat, és utána már így beszélt: „Sátán úr, ne tombolj oly sokat. Csak nyugodtan! Hiszen van valaki, akit Krisztusnak hívnak. Én benne hiszek. Ő feloldotta a törvényt, a bűnt elűzte, a halált eltörölte és a poklot lerombolta. Ő a Te sátánod, azaz ellenfeled, sátán úr, mivel megfogott és túlhaladt téged. Úgyhogy nekem, vagy bárki másnak, aki Krisztusban hisz, nem árthatsz többé.”
A sátán hatalma csak addig terjed, ameddig a tőle való félelem tart. Létét, mely iluzórikus, és posztmodern szóval élve: virtuális, a félelemnek köszönheti. A félelem hívja létre és az élteti. Ám ha a félelem megszűnik, akkor szertefoszlik, mint a hajnali köd.
Így foszlott szerte Luther számára az ördög. Az a felszabadult ság és humor, ami az írásaiból is – fél évszázad elteltével is árad, az arra bátorít minket, hogy hasonlóan higgyünk, és hasonlóan legyünk meggyőződve arról, hogy a legnagyobb hatalom védelmében vagyunk és nincs okunk félelemre. Mert életünk végső kimenetelét, személyunk végső állapotát tekintve meg vagyunk mentve, meg vagyunk váltva Jézus által. Ámen
