Szentháromság ünnepe

Szentháromság ünnepe van. Az egyik versfordításokat tartalmazó könyvünkben találtam rá Gottshalk versére, Faludy György tolmácsolásában. Ebből egy versszakot hadd idézzek: „Atyát, Fiút és az áldott Lelket, a Szentháromságot, az erőben mérhetetlen, és merőben érthetetlen Istenséget zengem néked énekemben.” Gottschalk, az eretnekség miatt száműzetésben élő bencés szerzetes verse az eredeti szövegében is tartalmaz némi keserűséget, de ez a szentháromságról szóló versszak. Utánanéztem, hogy szólt Gottschalk verse eredetileg. És meglepő módon a Faludy fordításában felfedezhető szarkazmusnak nyumát sem találni benne. „benedictus es, domine,pater, nate, paraclite,
deus trine, deus une,deus summe, deus pie,deus iuste.” Gottschalk eredeti versében mindössze annyit ír: Háromságos Isten, Egy Isten, Legfőbb Isten, Kegyelmes Isten, Igazságos Isten.” Szó sincs arról, hogy azt mondaná, hogy Isten merőben érthetetlen lenne.
A VII: századi szerzetes még természetesen értette, hogy mi az a Szentháromság. Ez a különbség közte, és XX. Századi interpretátora között, aki számára a Szentháromság „merőben érthetetlen”.

Ma Szentháromság ünnepe van, és ezen az ünnepen mi is fel kell, hogy tegyük a kérdést: Mi értjük, mi az a Szentháromság?

Nem lenne nekünk elég a szent kettősség? Az, ha hisszük, hogy Jézus Isten fia. Hogy azon az első karácsonyon Isten, a mindenség ura és teremtője megtestesült és emberi tetstbe öltözött?! Ez lehetne egyfajta szent kettősségben való hit. Hiszen ez is nagy dolog, hogy valaki tényleg hiszi, hogy Isten emberi formába költözött.

Vagy nem lenne bölcsebb ha Szentháromság helyett szent négyességet tanítana az egyház? Carl Gustav Jung volt az egyik leghatározottabb szószólója annak a véleménynek, hogy az anyai, a női szereplőnek is ott lenne a helye ebben az együttesben, és az, hogy a keresztyénség nem vette bele a pantheonjába a női principiumot, azzal súlyos hibát követett el.

Számunkra, magyarul beszélők és gondolkodók számára persze kicsit éthetetlen az Isten nemével kapcsolatos egész herce-hurca, hiszen a mi nyelvünben Istennek nincs egy nyelvileg meghatározott neme, mint a németben, ahol amikor azt mondják Isten, der Gott, az nyelvtanilag és félig-meddig tartalmilag is azt jelenti, mintha mi azt mondanánk, hogy férfi Isten.
A 33. Német Evangélikus Egyházi Napok énekfüzetében az egyes napokra kiírt bibliai olvasmányok sorában szerepelt a Hegyi Beszéd egy részelete is, melyben a 6. fejezet 30. versét, mely egyébként így szól magyarul: „…a ti Mennyei Atyátok tudja, hogy szükségetek van minderre.” Az énekfüzet a ti mennyei Atyátokat a következőképpen fordítja: „Gott, Vater und Mutter für euch im Himmel.” Isten, aki apa és anya… Carl Gustav Jung gondolom elégedett lenne, és mostmár békében nyugodhat tovább a sírjában, mert a keresztyénség ezt a férfiközpontú egyoldalúságot leküzdötte.

Mi pedig itt Magyarországon jót mosolygunk az egészen.

Hogy egy-egy nyelvi sajátság mennyire meg tudja kavarni a teológia asztalán a kártyákat, az elképesztő!
A szentháromság harmadik személye a Szentlélek. A Szentlélek görögül nőnemű szó /Pneuma/, de ahogy a keresztyénség és annak tanítása átkerült és elterjedt a latin nyelven beszélő nyugati világban, ott hímneművé változott, mert a Spiritus – szóval fordították le. A reformáció idején, amikor elvben megtörtént a latin nyelv trónfosztása, vissza lehetett volna térni egy – Bibliához hűbb Szentlélek-tanításhoz.

Igen különös az egyházi rend szerinti választás erre a vasárnapra, hiszen benne Atya, Fiú, Szentlélekről szó. Mit keres egyáltalán ez az ige Szentháromság ünnepén az igehirdetési alapigék között? Miről esik benne szó? Először is arról, hogy egy mérhetetlen gazdagság részesei vagyunk. Minden időben ránk fér, hogy emlékezetessük megunkat erre, hiszen erről nagyon könnyen elfelejtkezünk. Erről a mérhetetlen gazdagságról Csontváry Kosztka Tivadar vallott számomra a legmeggyőzőbben: "Ismerem az utat, amerre mennem kell,
Ismerem a szellemi hatalmat, világteremtő energiát, mellyel számolnom kell,
semmi kétség, hogy egy még legjobb világrészbe kerülünk s kiapaszthatatlan szépségekben gyönyörködünk." Persze ő a jövőről, sőt, a halál utáni reményről beszélt, de már avilágot is mérhetetlen gazdagságában szemlélte és örökítette meg.
Amikor pécsi segédlelkész voltam, sűrűn ellátogattam a csontváry Múzeumba, és a Baalbek-kép előtt sokszor elüldögéltem. Akik kétségek gyötörnek a mérhetetlen gazdagság és kiapaszthatatlan szépség tekintetében, annak terápiaként javaslom, hogy üldögéljen el ez alőtt a kép előtt. Ezt hamarosan a MODEM-ben megrendezendő Csontváry-kiállításon majd megteheti.

De Pál nem önmagában vett mérhetetlen gazdagságról beszél, hanem a Krisztus mérhetetlen gazdagságáról. Mert Krisztus az az ajtó, melyen keresztül léphetünk be a mérhetetlen gazdagság világába.

Mérhetetlen gazdagság – lehet, hogy ez nem több, mint egy költői kép Pál apostolnál. Hogy Ő, aki rajongott Krisztusért, ezzel a költői képpel akarta kifejezni, hogy mennyi mindent köszönhetett neki? Igen ám, de Pál – korábbi nevén Saul – előzőleg Krisztus ellensége volt, nehéz elképzelni, hogy egy teljesen más meggyőződésből kimozdítható, megtéríthető lett volna, ha nem maga a Mérhetetlen Gazdagság nyitja rá az ajtót a Damaszkuszi Úton.

De szavainak egy másik szó adja meg a feszültségét. Ez a szó a titok. Istenben pedig el van rejtve a titok. Ez a titok pedig még a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt is rejtve volt, midaddig, míg Jézus tanítványai, az egyház azt a világ tudomására hozta.

Pál szavai nyomán kibontakozik előttünk egy folyamat: Jézus Krisztus – a maga mérhetetlen gazdagságából egy titkot megoszt egy szűk, néhány emberből álló körrel, az ő tanítványi körével, majd ez a titok terjedni kezd. Egyre többen érdeklődnek ez iránt. Heves kíváncsiság ébred az emberekben, vajon milyen titok birtokosai ezek az emberek. Hiszen az az első benyomásunk, hogy van valamilyük, ami nekem nincs – ilyen érzéseket keltett az első keresztyénekkel való találkozás, és kelthet még ma is ilyen érzéseket, egy hívő emberrel való találkozás.
Lehet, hogy velünk kapcsolatban is egy ismerősünk így szól magában: van valami a bírtokában, ami nekem nincs? Miért érzem olyan furcsan magam a társaságában, vajon tud valami olyat, amit én nem, vagy képes valami olyasmire, amire én nem?

Testvérek! Az a furcsa érzés, mely egy ateistát elfog egy hívő ember társaságában, egy érzés, melyet megam is jól ismerek, hiszen én felnőttként keresztelkedtem meg, és emlékszem jól arra, hogy volt a hívő barátomban valami, ami egyszerre volt vonzó és egyben irritáló, egyszerre vonzott és taszított. Ez a kettősség mindaddig megmarad, míg el nem jön egy olyan pont az ember életében, amikor a határ túloldalán tudja magát. Lehet, hogy egy egy óra alatt lezajlik, az is lehet, hogy évekig eltart, de ez a kettősség csak akkor szűnik meg, és attól kezdve egyszeriben az ember maga is ilyen titok-hordozóvá válik.

Mi ez a titok? Nem a hit, hiszen számos más vallás hívei is hisznek, ők mégsem ébresztenek a kívülállókban kettős érzéseket. Tehát nem a hit, és nem is valamiféle szent élet, vagy életszentség, hiszen akkor elég lenne valakinek nagyon tiszta, erkölcsös életet élnie? De nem ettől van ez a furcsa titok a keresztyén hívő körül. Nem egyszerűen a hit és nem is egyszerűen a jócselekedetek, vagy a szent élet, hanem valami ezek feletti valóság, mely körüllengi a hívő embert. Egy titok. És itt emlékeztetnék a titok és a rejtély közötti különbségre. A rejtélyt ugyanis legfőképpen az különbözteti meg a titoktól, hogy van megoldása. A titoknak azonban nincs. A titkot bármennyire is megértjük, bármennyire minden körülményt ismerünk vele kapcsolatban, az akkor is titok marad. Talán a legerőteljesebb példa a titokkal kapcsolatban, ha azt mondjuk: olyan, mint a szerelem. Attól, hogy jól ismerek valaki, hogy mindent tudok róla, hogy minden hibáját előlről hátulról már kiismertem és a saját bőrömön kitapasztaltam, attól nem múlik el, vagy legalábbis nem feltétlenül múlik el. Mert a szerelem is titok, és ma Szentháromság Ünnepén különösen is hangsúlyoznunk kell, hogy Isten is az.

Isten titok. Még akkor is az volt és maradt, amikor megttestesült Jézus Krisztusban, sőt, csak még nagyobb titokká vált. És amikor megjelent a tanítványok beszédében Pünkösdkor, akkor is titok volt, és szintúgy még inkább titok lett. A titok nemhogy egyre fogna, hanem egyre csak nő! Hát ezért is mondhatta Pál apostol azt, hogy „kegyelem az, hogy hírdetheti Krisztus Mérhetetlen gazdagságát. És Pál elmondja, hogy Isten titka megvalósulásának volt egy rendje. Ezt hívjuk üdvtörténetnek, de attól, hogy ez a titok ismertté vált, és válik, csak még erősebb benne a titok, mert minél többet tudok az Isten golgairól, annál kevésbé merem azt mondani, hogy értem. Nem azért, mert „merőben érthetetlen”, ahogy Faludy György fogalmaz, hanem azért, mert a mérhetetlen gazdagságra minél nagyobb a rálátásom, annál inkább tudom, hogy milyen keveset ismerek belőle.

Luther mondta egyik asztali beszélgetése során: „Senki emberfia ki nem találhatja, sem pedig meg nem értheti, amit Isten végbevitt ésamit végbevisz… Mit ér az én bölcsességem Isten bölcsességével szemben? Ezért szívesen vagyok bolond, és szívesen engedem, hogy megfogjanak és megragadjanak.”

Ragdj meg hát minket is Istenünk, és tégy minket a Te titkaidnak Sáfáraivá! Ámen